Nagyalmás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a romániai Fehér megyei, egykori Hunyad vármegyei faluról szól. Ugyanez volt a neve 1904-ig Beregnagyalmásnak és 1909–11-ig Váralmásnak is.
Nagyalmás (Almașu Mare)
Nagyalmási olajütő a 18. század végéről
Nagyalmási olajütő a 18. század végéről
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Fehér
Rang községközpont
Községközpont Nagyalmás
Beosztott falvak Bregyét házcsoport, Cseb, Glod, Középalmás, Nádasdia, Tyéj házcsoport
Polgármester Aron Zaharie (PD-L, 2012)
SIRUTA-kód 2309
Népesség
Népesség 394 fő (2011. okt. 31.)[1] +/-
Magyar lakosság -
Község népessége 1289 fő (2011. okt. 31.)[1] +/-
Földrajzi adatok
Terület 93,3 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagyalmás (Románia)
Nagyalmás
Nagyalmás
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 06′ 18″, k. h. 23° 06′ 47″Koordináták: é. sz. 46° 06′ 18″, k. h. 23° 06′ 47″
Nagyalmás weboldala

Nagyalmás (románul: Almașu Mare) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi-érchegységben, Zalatnától tíz kilométerre délnyugatra található.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1786-ban 1172-en lakták, 53%-uk volt zsellér, 33%-uk jobbágy és hat pap.
  • 1910-ben 1356 lakosából 1321 volt román, 15 magyar és 20 egyéb (cigány) anyanyelvű; 1337 ortodox és kilenc római katolikus vallású.
  • A falunak, amelyből 1956-ban kivált Bregyét házcsoport, 2002-ben 669 lakosa volt, közülük 646 román és 23 cigány nemzetiségű; 647 ortodox vallású.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Határában már a rómaiak is bányásztak aranyat. A falut 1407-ben említik Almas, majd 1418-ban Nagalmas néven. Utóbbi oklevél megemlékezik román (ortodox) „kápolnájáról” is. Hunyad vármegyei román falu volt. 1742-ben a Bárza-hegy alatt fekvő falu földesura a Bethlen és a Kun család volt, aranybányáit a forrás szerint elhanyagolták.[2] Valószínűleg sohasem hagytak fel az aranybányászattal, de különösebb befektetés nélkül csak a helybeliek foglalkoztak vele.[3] 1847-ben alapított üveghutája ismeretlen időben szűnt meg.[4] Az 1880-as években két-három évtizedre magyar és német bányamunkások költöztek be. A 20. század elején az erdélyi római katolikus püspökség uradalmának központja volt. Ekkor még három családja élt kenyérsütő harangok és kőserpenyők készítéséből dácittufából.[5] 1907-ben ólombányát nyitottak határában.[6] A szocializmus idején, az 1990-es évekig színesfémeket és aranyat bányásztak közelében, a lakosság nagy része a bányáknál dolgozott. A bányák bezárása után a nagyalmásiak a turizmusban látnák a jövőt, de ezt akadályozza a járatokban maradt és a környezetet szennyező rozsdabarna színű, savas bányavíz.[7]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az alszegi, Angyali üdvözlet ortodox templom valószínűleg a 14. században épült, és először 1418-ban említik. Korábbi tornya a 19. században összedőlt, és újat emeltek helyette. 1841-ben támpillérekkel erősítették meg. Az apszisban 18. századi falfestés töredéke látható. A hajó nyugati oldalán a karzat a 18. században épült.
  • A felszegi ortodox templom 1822-ben épült.
  • Az Achim Emilianról elnevezett tájház.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Itt született 1945-ben Mircea Lac fafaragó.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 126. o.
  3. Weisz Tádé: Az erdélyrészi bányászat rövid ismertetése. Bp., 1891, 17–18. o.
  4. Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig. Eger, 2006, 261. o.
  5. Szilády Zoltán: Erdély régi tűzhelyei. Néprajzi Értesítő 1909
  6. Vajda Lajos: Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Bukarest, 1981, 334. o.
  7. EcoMagazin 2008. július 17.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Daniela Marcu: 'Biserica ortodoxă „Bună Vestire” din Almașu Mare-Joseni, jud. Alba.' Patrimonium Apulense 2 (2002)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]