Iron Maiden

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Tagok
Iron Maiden
Az Iron Maiden 2006-ban
Információk
Eredet	East London, Anglia
Aktív évek	1975 – napjainkig
Műfajok	Heavy metal
Kiadó	EMI Sanctuary Columbia Portrait Capitol Epic CMC International
Honlap	hivatalos oldal
Bruce Dickinson Steve Harris Adrian Smith Dave Murray Janick Gers Nicko McBrain
Korábbi tagok
Clive Burr Paul Di'Anno Blaze Bayley Dennis Stratton Doug Sampson Paul Cairns Paul Todd Dave Mac Tony Parsons Dennis Wilcock Terry Wapram Thunderstick Tony Moore Ron Matthews Bob Sawyer Terry Rance Paul Day Dave Sullivan

Az Iron Maiden a legsikeresebb és legmeghatározóbb heavy metal zenekarok egyike, több, mint 75 millió albumot adtak el világszerte. Steve Harris basszusgitáros alapította 1975-ben, aki korában a Gypsy's Kiss és a Smiler együttesek tagja volt. Az Iron Maiden zenéje nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, többek között a power metal és a speed metal, valamint nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metál hangzásra is. Nagy befolyással volt a zenéjük többek között a thrash metal Slayer, a flamenco metal Breed 77, a pop-punk Sum 41 és az Umphrey's McGee együttesekre is.

A zenekar kabalája, Eddie, állandó tartozéka mind a horror filmek által ihletett album borítóknak, mind az élő koncerteknek. Eddie-t Derek Riggs tervezte, de több alakban is megjelent Melvyn Grant nyomán. Eddie az Ed Hunter nevű videojátékban is szerepelt.

Az Iron Maiden eddig 14 stúdió albumot, 4 válogatás összeállítást (best of), 9 élő albumot és 4 korlátozott példányszámú lemezt hozott létre. Évente kétszer indulnak turnéra.

Az együttes több dala folklóron, filmeken, illetve könyveken alapszik, mint a "The Wickerman" (vesszőből font ember), a "The Prisoner" (fegyenc), a "To Tame a Land" (Frank Herbert : Dűne), a "Where Eagles Dare" (Kémek a sasfészekben), az "Edge of Darkness" (Apokalipszis most!) és a "Rime of the Ancient Mariner" (Ének a vén tengerészről) – ezekben Samuel Coleridge költeményeiből hangzanak el szavak.

A zenekar több rendezvény kiemelt fellépője volt 2005-ben, például az Ozzfestnek a Black Sabbath-tal együtt, valamint a Reading Festivalnak, ahol a csapat utoljára 1982-ben lépett fel.

[szerkesztés] Történelem

Az együttest 1975-ben alapította Steve Harris és Dave Murray. Harminc évvel később még mindig ők ketten a vezéregyéniségek.

[szerkesztés] A kezdet

Az Iron Maidennek 12 különböző felállása volt a '70-es évek folyamán, míg a főként punk klubjairól híres londoni East End környékén játszottak. Bár az Iron Maiden egy metal együttes volt, melynek zenéjére főként a Deep Purple, a Yes, a Wishbone Ash és a Black Sabbath voltak nagy hatással, a korai zenéjüknek kétségtelenül punk fennhangjai voltak. Az eredeti énekest, Paul Dayt a külföldi származású Dennis Wilcockra cserélték le, aki nagy KISS rajongóként tüzet, sminket és művért használt a színpadon. Sem az énekes színpadi megjelenése, sem a képességei nem jelentettek a zenekar számára előrelépést. Ez 1978-ban változott meg, amikor Paul Di'Anno csatlakozott a vezetéshez és Doug Sampson ült a dobokhoz.

[szerkesztés] A siker útja

Paul Di'Anno-val a fedélzeten a zenekar pedig végre valódi potenciált jelentett az akkor (is) pezsgő londoni underground világban, koncertjeik egyre látogatotabbak lettek és hírűk szélsebesen terjedt, Köszönhetően főleg Di'Anno karizmájának és pankos attitüdjének valamint az egyre inkább kikristályosodó sajátos zenei világnak, amiért főleg a zenekarvezető Harris felelt. Ekkor a zenekar már közel 3 éve koncertezett, de még nem rögzítette studióban a meglévő dalait. Ezen változtatott az 1978-as év, amikor is világra jött a The Soundhouse Tape című 3 számos demó, amiből hetek alatt elfogyott mint az 5000 példány. A demó dalai felkerültek a legendás Metal For Muthas válogatásra is. Érdekesség, hogy már ekkor felmerült, hogy Adrian Smith csatlakozik Dave Murray mellé második gitárosnak, de ő ekkor még inkább az akkori zenekarára, az Urchin-ra koncentrált. Ettől függetlenül a zenekar szép jövő elé nézett, 1979-ben pedig már maga az EMI szerződtette őket. A következő év, az 1980-as esztendő pedig meg is hozta a zenekar első albumát, a név nélküli Iron Maiden-t, ami egyből a brit listák 4. helyére kúszott fel. Olyan azóta klasszikussá vált dalok sorjáztak rajta, mint a Phantom Of The Opera, Iron Maiden, Running Free, Remember Tomorow, Sanctuary, Transylvania. Az album turnéján a zenekar fellépett többek között a Kiss és a Judas Priest előzenekaraként is és szép lassan a New Wave Of British Heavy-Metal mozgalom zászlóshajójává vált. Persze nem volt csupa tejfel az élet, Dennis Stratton gitárossal megromlott a viszonya a zenekarnak és megérkezett a későbbi világsiker egyik kulcsfigurája, Adrian Smith. A következő nagylemez, az 1981-es Killers már vele készült, ami egy újabb lépcső volt a zenekar fejlődése szempontjából és sokan máig is az banda egyik legkiválóbb alkotásának tartanak. Szinte tökéletesen kombinálták Harris progresszív zenei (Wishbone Ash, Genesis, Jethro Tull) gyökereit koruk és közvetlen környezetük pankos zenei világával, ami olyan punk-metal bombákat eredményezett mint a Wrathchild, Killers, Murders In The Rue Morgue, Genghis Khan. Tökéletesen adja vissza a zenekar formáját és ekkori hozzáállását a 2005-ös Early Days DVD egyes videói, főleg a Ruskin Arms pubban rögzített koncerté. Ekkor vált a zenekar védjegyévé Harris mindent elsöprő basszusgitárjátéka és a két gitáros visszafogott de mégis zseniális összjátéka.

[szerkesztés] Az arany évek

The Number Of The Beast

De hiába tűnt felhőtlennek az égbolt a zenekar számára, Paul Di'Anno gondoskodott arról, hogy ez ne maradjon így. Egyre kevésbé vett részt a zenekari munkákban, a színpadon nyújtott teljesítménye és vállalhatatlanul hullámzóvá vált az 1980-as és '81-es turnék alkalmával. Hogy pontosan fogalmazzunk , egy tisztességesen alkoholizáló és drogozó frontemberré vedlett át, amit lehet hogy sok korabeli zenekar elbírt volna, de a vasakaratú Steve Harris nem tolerált és rövid úton kipenderítette az énekest az Iron Maiden-ből, megnyítva ezzel az útat Bruce Dickinson érkezése előtt. Bruce már évek óta ismerte a zenekart és rajongott értük, saját bevallása szerint is már régóta dédelgetett terve volt hogy ő lesz az Iron Maiden énekese. Ő egyébként a Samson énekese volt akkoriban az eléggé idiótán hangzó Bruce Bruce művésznéven. A váltás után (1981 szeptembere) persze apró változás állt be a zenét illetően, eltűnt a punkos hangulat és megjelenés és egy kicsit szigorúbb irányba fordult a banda. Mindezt azonban feledtette, hogy kiadták 1982-ben a harmadik albumukat, a The Number Of The Beast-et, ami a metal műfaj egyik ikonszerű lemeze lett szinte mindenféle értelemben, 32 országban lett aranylemez és a brit albumlistán is egészen az első helyig menetelt. A kolosszális siker egyszerre volt köszönhető Dickinson szenzációs hangjának, színpadi jelenlétének, a zseniális daloknak és a jól kitalált és felépített reklámhadjáratnak. Olyan gyöngyszemek találhatóak az albumon mint a The Number Of The Beast, Run to The Hills, Hallowed Be Thy Name, utóbbi a rockzene történetének egyik legmegrendítőbb erejű szövege egy halálraitélt férfi kivégzése előtti utolsó gondolatairól. A zenekar hírnevének meg csak jót tett, hogy az album amerikai turnéjának több állomását is megzavarták jobboldali politikai szervezetek tüntetései, amik a lemez címadó dalának szövegét kifogásolták, mondván, hogy ez egy sátánista dal. A helyzet odáig fajult, hogy egy keresztény csoport tagjai a nagy nyilvánosság előtt a zenekar több lemezét is megsemmisítették. De ettől a kis vihartól eltekintve a zenekar a világsztár státuszába lépett és ott is maradt egészen napjainkig.

Piece Of Mind

Hatalmas sikerek ide, népszerű turnék oda, egészen 1983-ig kellett várni, hogy megszülessen az a lemez, ahol végre végérvényesen összeforrt a zenekar és tökéletesen megfigyelhető az a bizonyos védjegyszerű hangzásvilág és hangszerelési mód amit később megszámlálhatatlanul sok zenekar vett "kölcsön". Ez a lemez pedig a Piece Of Mind,ahol már Nicko McBrain ült a dobok mögött Burr helyett, akit Harris szintén a mértéktelen ivás miatt tett lapátra. Ez kicsit változtatott a zenekar hangzásán is, hisz Nicko talán nem ütött olyan tisztán mint elődje, viszont jóval izgalmasabb és eklektikusabb volt a játéka. Amit rögtön be is mutathatott az első számban, a lehengerlő Where Eagles Dare-ben, ami az 1963-as Brian G. Hutton második világháborús film témáját dolgozta fel. A lemezre került számok pedig szinte mind klasszikusok, mint például a The Trooper, Flight Of Icarus, Revelations, To Tame A Land. Érdekesség, hogy a dalok majd mindegyike egy-egy filmet vagy könyvet dolgozott fel (olyan íróktól és rendezőktől mint Frank Herbert, Tennyson, Clark Ashton Smith, Jean-Jacques Annaud). A turné is bombasiker lett, bekövetkezett az amerikai áttörés is, az USA-ben is több mint egymillió példányt adtak el az LP-ből, valamint ekkor vált a koncertek nélkülözhetetlen kellékévé Eddie, a kabalaszörnyeteg.

Powerslave

A zenekar lendülete pedig nem hagyott alább, jött az 1984-es esztendő, ami kiteljesítette a zenekar népszerűségét. Felépítették minden idők egyik leglátványosabb színpadi díszletét, lenyomták minden idők egyik leghosszabb turnéját és megírták minden idők egyik leghatalmasabb heavy-metal lemezét, ami a Powerslave címet viselte. Az album tematikája az ókori egyiptomi világra épült és a lemez címadó dala is arról a korszakról szólt. A mű magas színvonala is kiegyensúlyozottsága talán annak volt köszönhető, hogy szinte teljes volt a harmónia a tagok között, a dalokat felerészt Steve Harris és felerészt a Smith-Dickinson páros jegyezte. Amik között megtalálhatjuk az olyan stadion-metal himnuszokat és energiabombákat mint a 2 Minutes To Midnight, Aces High, minden epikus metalszám prototípusát, a 14 percen át hömpölygő Rime Of The Ancient Mariner-t vagy Dickinson erőtől duzzadó és zseniális szerzeményét, a Powerslave-t. Az albumot a kritikusok nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, nem úgy mint a rajongók, a világkörüli turné 13 hónapon át tartott és több mint 220 koncertet hozott. Többek között négy este közel 60 ezer embernek játszottak a Long Beach Arena-ban Los Angelesben és Budapesten is közel 40-50 ezer rajongó volt kiváncsi a legendás BS-s parkolós bulira. Előbbi koncertek lettek az alapjai a következő évben megjelent Live After Death koncertalbumnak is. A turné csúcspontja pedig egyértelműen a Rock In Rio fesztivál volt, ahol az Iron Maiden volt a főzenekar a Queen társaságában és körülbelül 200 ezer ember volt kiváncsi a fellépésükre.

[szerkesztés] A kísérletezés ideje

Somewhere In Time

Az embert próbáló turné azonban teljesen kimerítette Bruce Dickinson-t és a következő, 1986-os Somewhere In Time című albumra egyetlen dalt sem írt az addig a dalszerzés terén igen aktív pacsirta. Így a megszületett zenei anyagért 95 százalékban a Steve Harris-Adrian Smith duó felelős és ez bizony érződik is az igen embertelen énektémákban, nem véletlen hogy a zeneakar szinte alig játszik erről a lemezről akármit is koncerteken, noha talán a legtöbb példányban elkelt albumokról van szó. A dalok amúgy az időutazást és ehhez kapcsolodó témákat ölelik fel és fontos változás, hogy megjelentek a szintetizátorok a zenében, színesítve a zenekar hangzását. Emelett ez lett talán történetük leggyorsabb lemeze, többek között olyan dalok miatt, mint a Caught Somewhere In Time, The Loneliness Of The Long Distance Runner (a híres Alan Sillitoe regény alapján), vagy a Deja Vu. De itt találjuk a slágerlistákat is megjárt Wasted Years-t és Stranger In The Stranger Land-t. A lemez a gyorsaság mellett kicsit "túlcsiszolt" is lett, közel sem szól olyan nyersen, mint a Powerslave vagy a Number Of The Beast album. De ezt feledteti a számtalan feledhetetlen téma és harmónia, ami a 2000-es évek után főleg az USA-ban berobbanó metalcore/melodycore stílus kifogyhatatlan kincsesbányájvá tette ezt az Iron Maiden albumot. A turné bombasikere nem lehetett kétséges, Budapesten az MTK labdarúgó stadionjában közel 30 ezer ember előtt lépet fel a zenekar és az USA-ban is több mint 2 millió példány fölött fogyott az album. A zenekar tehát látszólag biztosan ült a kemény zenék világának a trónján, noha az USA-ban már teljes erővel dübörögtek a később a hatalmat átvevő thrash metal formációk (Metallica, Slayer, Megadeth).

Seventh Son Of A Seventh Son

A kísérletezések egy letisztultabb albumhoz vezettek, ami a Seventh Son Of A Seventh Son címet kapta és 1988-ban jelent meg. Ez egy koncept album lett a kísérletezés kedvéért, bemutat egy történetet egy misztikus gyermekről, akit megszállt a látnokok ereje. Először szintetizátort használtak a felvételekhez, de lecserélték gitárszintetizátorra. Ebben az évben szerepelt először az Iron Maiden a Monsters of Rock fesztiválon.

Az első tíz év lezárására jelent meg a The First Ten Years, egy 10 cd-s széria.

[szerkesztés] Felbomlás

1990-ben Bruce Dickinson szóló karrierbe kezdett, a debütáló album a Tattooed Millionaire volt, a Gillan gitáros Janick Gers-szel. A banda ezidőtájt ment keresztül az első felállásbeli változáson hétéves időtartam alatt, amikor Adrian Smith gitáros elhagyta a csapatot. Bruce Dickinson szóló projectjének gitárosa, Janick Gers került Adrian helyére.

No Prayer For The Dying

1990-ben jelent meg az Iron Maiden nyers hangzású, No Prayer For The Dying című, soron következő albuma, amely visszakanyarodott a heavy stílushoz. Ezen a korongon egy számban van benne társ szerzőként Adrian Smith keze, ez a Hooks In You, amit Bruce Dickinsonnal hoztak össze. Ez mind annak ellenére, hogy a Seventh Son után már nem vett részt Adrian a Maiden munkájában. Bruce Dickinson is elkezdett kísérletezni a hangjával és az énekstílusával. A Bring Your Daughter... To The Slaughter kislemez első helyre került az Egyesült Királyság toplistáin. 1990. december 24-én adta ki a banda és ez volt az első olyan kislemez, ami több formában jelent meg különböző B oldalakon, az egyik tartalmazta a tagok aláírását belekarcolva (csak 500db készült ebből).

Fear Of The Dark

Dickinson egy szóló koncertsorozatot vitt véghez 1991-ben mielőtt stúdióba vonult volna a Maidennel, a Fear Of The Dark felvételéhez. Végül 1992-ben jelent meg a korong hivatalosan. 1993-ban Bruce Dickinson kivált a Maiden-ből és tovább folytatta szóló karrierjét. Viszont beleegyezett, hogy a csapattal marad egy 2 lemezes turné erejéig (később újra kiadták egyben a kettőt). Az első lemez az A Real Live One, amely 1986 és 1992 közötti számokat tartalmaz, 1993. márciusában jelent meg. A második korong címe A Real Dead One, 1974-1984 számait tartalmazza, utána került kiadásra, miután Bruce kivált az együttesből. 1993. augusztus 28-án volt a végső búcsúkoncertje, amelyről videó is készült Raising Hell címmel.

A banda énekesek százait hallgatta meg, híreseket és névteleneket egyaránt. Végül a rostákon Blaze Bayley, a Wolfsbane énekese jutott át 1994-ben. Bayley stílusa teljesen más, mint az elődjéé, ami a rajongók különböző reakcióit váltotta ki.

The X Factor

Három évnyi kihagyás után az Iron Maiden 1995-ben új albummal tért vissza, aminek a címe The X Factor. A lemez komor, sötét hangulatú, eltűnődő számokkal, több melankóliával és magába fordulással a megszokottnál. A fő dalszerző, Steve Harris komoly magánéleti problémákkal küzdött ezekben az időkben, tönkrement a házassága és elvesztette az édesapját, a fájdalma az album több számában is érezhető. Az első koncert 1995. szeptember 28-án volt, Jerusalem-ben, Izraelben.

Virtual XI

Az Iron Maiden utazással töltötte az idejét szinte végig 1996-ban, majd visszatért a stúdióba és 1998-ban kiadásra került a Virtual XI. Ennek az albumnak a toplista pizíciói sajnos jóval rosszabbak lettek az előző korongokénál.

[szerkesztés] Újjáalakulás

A banda egyre csökkenő népszerűsége ténnyé vált és a fiúk úgy döntöttek, hogy nem segíthet más, csak ha ismét a legerősebb felállású Iron Maiden lép színpadra. Így 1999 februárjában a menedzsment bejelentette, hogy Blaze Bayley már nem tagja a formációnak és ismét Bruce Dickinson az énekes valamint óriási meglepetésre Adrian Smith is visszatért. Ennek következményeként a rock világában igen ritka 3 szólógitáros felállásra váltottat Harris-ék és neki is veselkedtek egy rövid bemelegítőturnénak ami az Ed Huntour nevet kapta. A sikeres reunion turnét pedig egy vadonatúj studióalbum követte.

Brave New World

A 2000 tavaszán megjelent új mű a progresszívebb irányvonal ellenére vegyes fogadtatásra talált, noha alapvetően egy jól sikerült albumnak mondható. Nem lóg ki lefelé az amúgy bombaerős életműből, de a titkon várt nagy "robbanás" elmaradt. A lemez hangzásáért és a produceri munkákért Kevin Shirley felelt (olyan zenekarok korábbi munkatársa mint Led Zeppelin, Aerosmith, Journey, Dream Theater). A zenekar megpróbálta kiaknázni az új felállásban rejlő potenciált és szinte mindenféle szerzői kombinációban születtek dalok és nem egy valóban kiválóra sikeredett (The Wicker Man, Ghost Of The Navigator,The Thin Line Between Love And Hate), amiket bátran be is mutattak az új turnén, ahol 6 vadonatúj számot is előadtak a klasszikusok mellett. Ezzel is demonstrálták, hogy nem egy nosztalgia zenekarról van szó. Meghívásokat kaptak a legfontosabb európai fesztiválokra és az USA-ban is sikeresen koncerteztek a Queensryche és Rob Halford társaságában, noha érezhetően annyi lemezük már nem fogyott mint a 80-as évek derekán. Ezt az időszakot mutatja be a Rock In Rio DVD, ami az 2001-es Rock In Rio 3 fesztiválon előadott hangversenyüket hivatott dokumentálni. Itt fellépett többek között még Neil Young, az R.E.M., Sting és a Red Hot Chilli Peppers.

Give Me Ed 'till I'm Dead

A 2003-as esztendő egy új válogatáslemezt tartogatott a rajongóknak – Edward The Great – amit főleg az USA piacára szántak és emiatt inkább a rövidebb, slágeresebb dalok kerültek fel rá. A lemezt támogató Give Me Ed 'Til I'm Dead turné pedig el is indult a nyár elején és meglepő sikereket hozott, csak Európában közel 700 ezer ember nézte meg az Iron Maiden-t 20 koncerten és az USA-ban is majdnem telt házzal zajlott minden show, beleértve New York-ban az Madison Square Garden-beli koncertjüket közel 20 ezer ember előtt. Budapesten június 4-én a Summer Rock fesztivál keretén belül léptek fel a Kisstadionban, természetesen telt ház előtt (15 ezer rajongó).

Dance Of Death

2003 őszén pedig boltokba került a Dance Of Death, a 13. studióalbumuk ami végre ismét a régi formájában mutatta a zenekart. A legtöbb kritika szerint az 1988-as kultikus Seventh Son Of A Seventh Son óta nem volt ilyen friss és zseniális Steve Harris csapata. A dalok a jól ismert formában járták körbe Dickinson és Harris épp kedvenc témáit (középkori francia vallásháborúk, első világháború, szeptember 11.). A kiemelkedő csúcspontok közé tartozik a rövid és remek Rainmaker, a súlyos riffekkel és Dickinson ravasz témáival telepakolt Montségur, a Led Zeppelin-szerű No More Lies, a címadó Dance Of Death, McBrain első dalaként elkönyvelt New Frontier, a megrázó szövegű és izgalmas szerkezetű Paschendale. Jót tett a zenekarnak, hogy Kevin Shirley producer tanult az első lemez hibáiból és egy jóval természetesebb dobhangzást kevert ki valamint a 3 gitár hangszerelése által jelentett problémát is ügyesebben oldotta meg, noha még mindig nem volt tökéletes a mű ebből a szempontból. A világkörüli turné pedig egy igen "egzotikus" helyen indult, ugyanis az első koncertet a debreceni Főnix Arénában adták telt ház, közel 7 ezer magyar rajongó előtt. Egyetlen negatívum az új albummal kapcsolatban a borító, amit ha katasztrófálisnak minősítünk akkor még finonam fogalmaztunk.

Early Days DVD

A következő nagyszerű húzás egy a korai időszakot bemutató DVD megjelentetése volt, ami az első 4 album megszületésének körülményeit mutatja be addig soha nem látott koncertjelenetekkel és televíziós műsorokkal. A zenekar pedig annyira komolyan vette a kiadványt, hogy egy turnét is szervezett köréje ahol kizárólag az első 4 lemezről játszottak dalokat. A turné sikerei pedig még az előzőét is felülmúlják, olyan hatalmas tömegek voltak kiváncsiak az Iron Maiden-re amire még a 80-as években sem volt példa, 50-60 ezres stadionokat töltött meg a zenekar. Nem mehetünk el szó nélkül az USA-beli Ozzfesten történt jelenetek mellett. Ozzy Osbourne mindenható felesége által uralt fesztivál állandó vendége volt 2005 nyarán a csapat hatalmas sikerrel, de a turné vége fele csúnya összetűzésbe keveredtek a szevezőkkel ami a jól ismert botrányos színpadi jeleneteket is eredményezte. De ettől függetlenül végérvényesen bebizonyosodott, hogy reneszánszát éli a banda és ezt szüntelen turnézással igyekezett kiaknázni a menedzsment és a csapat.

A Matter Of Life And Death

Steve Harris pedig nem lenne Steve Harris, ha ezek fényében ne döntött volna úgy, hogy ilyen körülmények között itt az ideje kiadni minden idők legkomplexebb, leghosszabb és legsötétebb Iron Maiden albumát. A mű A Matter Of Life And Death címet kapta valamint egy hangulatos borítót, ami Tim Bradstreet, amerikai grafikus munkája. A lemez főleg a vallás és a háború problémáira fókuszál az átlagosan több mint hétperces dalok segítségével. Első maxi a súlyos Led Zeppelin és Black Sabbath riffekkel operáló The Reincarnation Of Benjamin Breeg lett, a második pedig a Thin Lizzy hatásokkal büszkélkedő Different World. De a lemez kiemelkedő pillanatai közé tartozik a finom dallamokkal felvértezett The Pilgrim, a borús The Longest Day, a komplex For The Greater Good Of God és The Legacy, az itt-ott Tool-os Brighter Than a Thousand Suns. A fiúk önbizalmára jellemző, hogy a teljes albumot eljátszották a turnén (kiváltva azért sok rajongó szemöldökráncolását), ami igen ritka könnyűzene világában. Mint ahogy az is, hogy a csapat a közel-keleten vagy Indiában is fellépett, valamint olyan kelet-európai országokban amiket egy ideje már hanyagoltak. A reakciók a lemezre egyébként kitünőek lettek, a szaklapok szinte mindenhol maximális pontokat osztogattak és a nem kifejezetten stílusbeli újságok és honlapok is elismerték, hogy a zenekar végérvényesen bebizonyította időtálló tehetségét és a 2000-es években is a világ egyik legnépszerűbb koncertzenekara 5 kontinensen.

The Golden Years DVD és turné

A 2008-as esztendőre pedig talán még nagyszabásúbb terveket jelentett be a zenekar. Kiadják a The Golden Years című DVD-t (ami a három legsikerebb Maiden album, a Powerslave, Somewhere In Time, Seventh Son Of a Seventh Son korát mutatja be kicsit részletesebben), illetve az 1988-as Maiden England és az 1985-ös Live After Death koncertvideók DVD változatát valamint egy Indiát, Ausztráliát, Ázsiát, Európát illetve Dél- és Észak-Amerikát érintő turnét bonyolítanak le, értelemszerűen csak a 3 DVD-n érintett zenei anyaggal. A bombasiker pedig már most biztos, az első koncertekre Ausztráliában háromnegyed óra alatt elfogyott mint a 40 ezer jegy és plusz időpontokat kellett beiktatni.

The Golden Years turné eddigi állomásai:

Február 4. – Perth Burswood Dome (Ausztrália) Február 6. – Melbourne Rod Laver Arena (Ausztrália) Február 7. – Melbourne Rod Laver Arena (Ausztrália) Február 9. – Sydney Acer Arena (Ausztrália) Február 10. – Sydney Acer Arena (Ausztrália) Február 12. – Brisbane Entertainment Centre (Ausztrália) Augusztus 2.- Wacken Open Air (Németország) Augusztus 12.- Sziget Fesztivál (0. nap) (Magyarország)

[szerkesztés] Tales Of The Beast

[szerkesztés] Tagok

[szerkesztés] Jelenlegi tagok

Bruce Dickinson – ének(1981-1993, 1999-)
Dave Murray – gitár (1976-, 1977-ben néhány hónapra kilépett)
Adrian Smith – gitár (1980-1990, 1999-)
Janick Gers – gitár (1990-)
Steve Harris – basszusgitár(1975-)
Nicko McBrain – dob (1983-)

[szerkesztés] Alapító tagok

Steve Harris – basszusgitár (1975-)
Dave Murray – gitár (1976-, Dave Sullivant váltotta le mindössze két hónap után)
Paul Day – ének (1975-1976)
Terry Rance – gitár (1975-1976)
Ron "Rebel" Matthews – dob (1975-1977)

[szerkesztés] Egyéb tagok

Dave Sullivan – gitár (1975)
Dennis "Den" Wilcock – ének (1976-1978)
Bob Sawyer ("Bob Angelo") – gitár (1976)
Terry Wapram – gitár (1977)
Barry "Thunderstick" Graham – dob (1977)
Tony Moore – billentyűs hangszerek (1977)
Doug Sampson – dob (1977-1979)
Paul Todd – gitár (1977)
Paul Cairns – gitár (1977)
Paul Di'Anno – ének (1978-1981)
Tony Parsons – gitár (1979-1980)
Dennis Stratton – gitár (1980)
Clive Burr – dob (1979-1982)
Blaze Bayley – ének (1994-1998)

[szerkesztés] Album részvétel

Tag	Hangszer(ek)	Dátumok	Album
Steve Harris	basszusgitár	1975-	mind
Dave Murray	gitár	1976-	mind
Adrian Smith	gitár	1980 – 1990, 1999-	Killers The Number of the Beast Piece of Mind Powerslave Live After Death Somewhere in Time Seventh Son of a Seventh Son Brave New World Rock in Rio Dance of Death Death On The Road A Matter Of Life And Death
Bruce Dickinson	ének	1981 – 1993, 1999-	The Number of the Beast Piece of Mind Powerslave Live After Death Somewhere in Time Seventh Son of a Seventh Son No Prayer for the Dying Fear of the Dark A Real Live One A Real Dead One Live at Donington Brave New World Rock in Rio Dance of Death Death On The Road A Matter Of Life And Death
Nicko McBrain	dob	1983-	Piece of Mind Powerslave Live After Death Somewhere in Time Seventh Son of a Seventh Son No Prayer for the Dying Fear of the Dark A Real Live One A Real Dead One Live at Donington The X-Factor Virtual XI Brave New World Rock in Rio Dance of Death Death On The Road A Matter Of Life And Death
Janick Gers	gitár	1990-	No Prayer for the Dying Fear of the Dark A Real Live One A Real Dead One Live at Donington The X-Factor Virtual XI Brave New World Rock in Rio Dance of Death Death On The Road A Matter Of Life And Death
Clive Burr	dob	1979 – 1982	Iron Maiden Killers The Number of the Beast
Paul Di'Anno	ének	1978 – 1981	Iron Maiden Killers
Blaze Bayley	ének	1994 – 1999	The X-Factor Virtual XI
Dennis Stratton	gitár	1979 – 1980	Iron Maiden
Doug Sampson	dob	1977 – 1979	<nowiki–</nowiki>
Thunderstick	dob	1977	–
Ron "Rebel" Matthews	dob	1975 – 1977	–
Paul Day	ének	1975 – 1976	–
Dennis Wilcock	ének	1976 – 1978	–
Dave Sullivan	gitár	1975	–
Terry Rance	gitár	1975 – 1976	–
Bob Sawyer	gitár	1976	–
Terry Wapram	gitár	1977	–
Paul Todd	gitár	1977	–
Paul Cairns	gitár	1977	–
Tony Parsons	gitár	1979	–
Tony Moore	billentyűs hangszerek	1977	–

[szerkesztés] Diszkográfia

Album	Év	Slágerlista helyezés
-	-	Nagy-Britannia	Egyesült Államok	MAHASZ Top 40
Iron Maiden	1980	4	-	-
Killers	1981	12	59	-
The Number of the Beast	1982	1	33	-
Piece of Mind	1983	3	14	-
Powerslave	1984	2	21	-
Life After Death	1985
Somewhere in Time	1986	3	11	-
Seventh Son of a Seventh Son	1988	1	12	-
Maiden England	1989
No Prayer for the Dying	1990	2	17	21 (1991)
Fear of the Dark	1992	1	12	25
The X Factor	1995	8	-	23
Virtual XI	1998	16	-	10
Brave New World	2000	7	-	4
Dance of Death	2003	2	18	3
A Matter Of Life And Death	2006	4	9	2

Stúdió albumok(14):

Iron Maiden	(1980)
Killers	(1981)
The number of the beast	(1982)
Piece of mind	(1983)
Powerslave	(1984)
Somewhere in time	(1986)
7th son of a 7th son	(1988)
No prayer for the dying	(1990)
Fear of the dark	(1992)
The X-factor	(1995)
Virtual XI	(1998)
Brave new world	(2000)
Dance of death	(2003)
A matter of life and death	(2006)

Válogatások(3):

Best of the beast	(1996) (Best Of)
Ed Hunter	(1999) (PC Game + 20 kiválasztott szám)
Edward the Great	(2003) (Best Of)

Élő albumok, Koncertlemezek(5):

Live after death	(1985) (Live Album)
A real live / Dead one	(1993) (Live Album)
Live at Donington	(1993) (Live Album)
Rock in Rio	(2002) (Live Album)
Death on the road	(2005) (Live Album)

Korlátozott számban kiadott (limited) "arhívumok"(4):

Beast over hammersmith	(2002) (Eddie's Archive)
Best of the B'sides	(2002) (Eddie's Archive)
The BBC archives	(2002) (Eddie's Archive)

(kizárólag korábban ki nem adott számok szerepelnek mindegyik „archívumon”)

[szerkesztés] Irodalom

2006-ban megjelent egy magyar író, Polgár Péter könyve, "A Vasszűz fogságában" címmel, ami leírja az Iron Maiden történetét egészen az "A Matter Of Life And Death" albumig.