Dream Theater

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dream Theater
Dream Theater Logo.png
A Dream Theater logója
Információk
Eredet  USA, New York, Long Island
Aktív évek 1985 – napjainkig
Műfaj Progresszív metal
Progresszív rock[1]
Kiadó Roadrunner (2007–napjainkig)
Elektra Records (2000–2005)
EastWest Records (1993–2000)
Atco Records (1992)
Mechanic Records (1988–1991)
Kapcsolódó előadók Liquid Tension Experiment, Liquid Trio Experiment, Transatlantic, OSI, Chroma Key, Platypus, Mullmuzzler, The Jelly Jam, G3
Tagok
James LaBrie
John Myung
John Petrucci
Jordan Rudess
Mike Mangini
Korábbi tagok
Mike Portnoy
Chris Collins
Charlie Dominici
Kevin Moore
Derek Sherinian

A Dream Theater weboldala

A Dream Theater amerikai progresszív metal együttes, amelyet 1985-ben alapított Majesty néven John Myung basszusgitáros, John Petrucci gitáros és Mike Portnoy dobos, a bostoni Berklee College of Music három hallgatója. Az első stabil felállás 1987-re alakult ki Charlie Dominici énekes csatlakozásával, akit 1991-ben James LaBrie váltott fel. 1994-ben a billentyűs hangszereken játszó Kevin Moore hagyta el az együttest, helyére Derek Sherinian került. 1998-ban azonban ő is kilépett, helyére pedig Jordan Rudess érkezett, ezzel kialakult egy stabil, 12 éven át tartó felállás. 2010 őszén a rajongók megdöbbenésére az egyik alapító, a dobos-dalszerző Mike Portnoy jelentette be távozását, akinek utódját fél évvel később jelentették be, Mike Mangini (ex-Annihilator, Extreme és Steve Vai dobos) személyében.

Első sikereit a zenekar az 1992-ben kiadott Images and Words című második albumával és a lemez Pull Me Under című nyitószámának videoklipjével érte el, amely az 1990-es évek elején rendszeresen szerepelt az MTV adásaiban. Ennek ellenére az együttes nem számít mainstream előadónak. Az együttes legnagyobb példányszámban eladott albuma az Images and Words, amely aranylemez lett az Amerikai Egyesült Államokban, és a 61. helyezésig ért fel a Billboard 200 toplistáján. Ugyanezen listára az 1994-ben kiadott Awake és a 2002-es Six Degrees of Inner Turbulence a 32., illetve a 46., míg a 2007-es Systematic Chaos című albumuk a 19. helyen lépett be. A zenekar tizedik albuma 2009. június 23-án jelent meg Black Clouds & Silver Linings címmel, amely a Billboard 200 toplistáján a 6., az Eurochart Hot 100-on pedig az első lett, ezáltal a megjelenése hetében a legjobban fogyó albumuk lett. A Dream Theater a progresszív metal egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttese, az Amerikai Egyesült Államokban több mint 2,1 millió, míg világszerte több mint 12 millió lemezt adtak el.[2] 2010-ben bekerültek a Long Island Music Hall of Fame-be.[3] A 2011-ben megjelent A Dramatic Turn of Events albumuk On the Backs of Angels című dalát első alkalommal a zenekar történetében Grammy-díjra jelöltek a Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában.[4] A Mike Mangini bemutatkozását jelentő A Dramatic Turn of Events a második olyan lemezük lett, ami bejutott a Top10-be, miután a Billboard 200 listáján a 8. helyre került.[5]

A korábbi és a jelenlegi tagok mindannyian magasan jegyzett zenészek, akik számtalan díjat nyertek különböző zenei szaklapok szavazásain, és számos elismert zenésszel játszottak együtt különböző formációkban.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évek (1985–1988)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kevin Moore az együttes első billentyűse volt. 1994-ben lépett ki zenei nézetkülönbségek miatt.

Az együttes kezdeti felállásából John Petrucci és John Myung, valamint Kevin Moore már a King’s Park középiskolából ismerték egymást. Több együttesben is játszottak, dzsemmelgettek, az ő nevükhöz fűződött többek között egy Centurion nevű formáció is.[6] Az érettségit követően azonban elváltak útjaik, Myung és Petrucci beiratkozott a neves bostoni Berklee School of Music zeneiskolába. Itt találkoztak Mike Portnoy dobossal, és hárman 1985-ben megalapították a későbbi Dream Theatert. Portnoy nemcsak abban hasonlított John Myunghoz és Petruccihoz, hogy szintén Long Island-i volt, hanem ő is a progresszív hangvételű zenéket kedvelte a legjobban. Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore (billentyűs hangszerek) és az énekes Chris Collins csatlakozásával elkezdtek próbálni a Berklee College of Music falain belül. Collinsra azután esett a választásuk, miután hallották a Queen of the Reich című Queensrÿche dalt az előadásában.[7] Kevin Moore az együttes sűrű próbái miatt elhagyta a State University of New York at Fredonia zeneiskolát, Portnoy, Petrucci és Myung pedig a Berklee-t. Kezdetben Rush- és Iron Maiden-dalokat játszottak, stílusukra pedig többek között olyan előadók gyakoroltak mély hatást, mint a Yes, a Queensrÿche, Steve Morse, Jaco Pastorius, vagy Yngwie J. Malmsteen.[6] A zenekarnak a Majesty nevet választották. A név Mike Portnoytól származott, aki a Bastille Days című Rush-dal gitárszólóját a fenséges (majestic) szóval jellemezte, miközben sorban álltak, hogy bejussanak a Rush koncertjére.[8] A többieknek annyira megtetszett a kifejezés, hogy felhasználták együttesük neveként.[9]

1986-ban rendszeresen koncerteztek, elsősorban New York City környékén. Ez idő alatt elkészítették első demójukat, amely 1986. június 1-jén jelent meg The Majesty Demos címmel. Az eredeti anyagon hat dal szerepelt, 2003-ban pedig Mike Portnoy saját YtseJam Records nevű kiadóján keresztül, 74 percesre bővítve, CD formátumban jelentek meg a Majesty demófelvételei. A sűrű koncertezés révén a demónak mind az ezer példánya elfogyott, hat hónap alatt.[8] A demót az akkor készült bootlegekkel (Dream Theater : While Performing as Majesty) egyetemben a rajongók a mai napig másolják, terjesztik, így ezeket ma is könnyedén be lehet szerezni. A siker ellenére azonban az extrém magas hangokra képes Collins 1986 novemberében kilépett a zenekarból. Új énekest egy évig nem találtak, így instrumentális koncerteket adtak. Ekkor született meg számos későbbi dal hangszeres verziója. 1987 novemberében Charlie Dominici személyében találták meg az új énekest, aki korábban a Franke and the Knockouts zenekar tagja volt, de szólólemeze is jelent meg 1969-ben. Az énekes sokkal idősebb, ezáltal tapasztaltabb is volt a többieknél. Röviddel Dominici csatlakozása után kiderült, hogy létezik még egy Majesty nevű Las Vegas-i formáció,[10] ezért névváltoztatásra kényszerültek. Lehetőségként olyan új zenekarnevek merültek fel, mint a Glasser, a Magus, valamint az M1, amelyek közül a Glassert használták is egy hétig. A rajongóknak azonban nem tetszett ez a név, ezért Portnoy apjának javaslatára felvették a Dream Theater nevet. Howard Portnoy egy monterey-i (Kalifornia) színház alapján vetette fel a név ötletét.[11]

When Dream and Day Unite (1988–1990)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mike Portnoy dobos a Train of Thought album turnéján. Portnoyra jellemző a gigantikus méretű dobfelszerelések használata.

Az immáron Dream Theater névvel koncertező formáció teljesítményére felfigyelt az MCA-hoz tartozó Mechanic Records, és szerződést ajánlott. A zenekar 1988. június 23-án aláírta a szerződést, majd a gladwyne-i Kajem/Victory stúdióban nekiláttak debütáló albumuk felvételeinek. A felvételek 1988. július 18-tól augusztus 12-ig tartottak, Terry Date és a zenekar produceri munkájával. A lemez elkészülése mindössze három hetet vett igénybe.[12] Az album When Dream and Day Unite címmel jelent meg 1989. március 6-án. A lemez az Amerikai Egyesült Államokban nem keltett feltűnést, és a kritikai visszhangok is nagyrészt negatívak voltak. A holland Aardschock magazin szintén negatívan vélekedett az anyagról: „Sajnos a zenekar nem talál majd széles körben sok rajongóra, mivel kevesen szeretik az efféle zenei kaméleonokat”.[6] Európa többi részén és Japánban viszont lelkesen fogadták az albumot. A ma már klasszikusnak számító albumon a progresszív rockegyüttesekre jellemző virtuóz hangszeres teljesítmény éppúgy fellelhető, mint az olyan metálegyüttesek hatása, mint a Queensrÿche, Yngwie J. Malmsteen, vagy a korai Fates Warning. A lemezzel lefektették a progresszív metal és saját stílusuk alapjait.

A When Dream and Day Unite a mai napig megosztja a rajongókat. Van, aki tökéletes produkciónak tartja, míg egyesek Dominici hangja miatt nem tudják beilleszteni a későbbi albumok sorába.[8] Az album kereskedelmileg nem lett sikeres. Ennek oka az volt, hogy a Mechanic Records meglehetősen szerény költségvetéssel bírt, így a megfelelő promóció és a turné is elmaradt. A lemezről két kislemezt is megjelentettek, de ezek sem keltettek feltűnést. Az album promóciós turnéja csak öt koncertet foglalt magában, az elsőre a Bay Shore-i Sundance klubban került sor a Zebra előzenekaraként.[13] A negyedik koncert után Charlie Dominicit kirúgták, zenei nézetkülönbségekre és a magas korkülönbségre hivatkozva. Dominici korábban is mindig AOR stílusban zenélt, és olyan előadókat favorizált, mint a Beatles vagy Billy Joel. Az ötödik, egyben utolsó koncertre (1989. november 14.) még visszahívták az énekest, amelynek során a New York-i Ritz klubban léphettek fel, a Marillion előtt.[6] A When Dream and Day Unite ugyan nem aratott sikert, de Európában széles körben elterjedt elsősorban a progresszív zenéket hallgatók körében.

Images and Words (1990–1993)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dominici kirúgása után nekiláttak új énekest keresni, valamint megváltak a pénzügyi gondokkal küszködő Mechanic Recordstól. A zenekar több mint 200 énekes jelöltet hallgatott meg, köztük olyan neveket, mint Chris Crinton, John Arch (Fates Warning), John Hendricks és Steve Stone. Ez utóbbival 1990. június 9-én Bay Shore-ban egy koncertet is adtak, ahol elhangzott az A Change of Seasons egy kezdetleges verziója is.[6] Az előadás azonban olyan rosszul sikerült, hogy az énekest azonnal eltávolították, és felmerült egy instrumentális (énekes nélküli) folytatás lehetősége is. Steve Stone-nal készült egy demófelvétel, ami meghallgatható az Images and Words Demos kiadványon. A jelöltek közül egyedül John Arch teljesítményével voltak elégedettek, a Fates Warning egykori énekese viszont hosszas rágódás után visszautasította az ajánlatot.[14] Ezt követően hónapokig énekes nélkül léptek fel. A koncerteken a saját dalok instrumentális változata mellett Elton John-, Yes-, Billy Joel-, Queen- és Kansas-dalok is elhangzottak.[14] Az előadások mellett folyamatosan készültek az új dalok, így már ekkoriban megszülettek a második album dalainak az alapjai.

James LaBrie 1991-ben lett az együttes énekese. A fotó 2007-ben készült.

1991 januárjában Kevin James LaBrie, a kanadai Winter Rose glam metal együttes énekese egy kazettát küldött a zenekarnak. Portnoynak megtetszett a hang, ezért New Yorkban felénekeltette vele a Learning to Live, a To Live Forever és a Take the Time dalokat.[14] Kevin LaBrie személyében megtalálták az elvárásaiknak megfelelő személyt, így ő lett az együttes új énekese. Mivel a zenekarban már volt két John (Petrucci és Myung), így Kevin Moore-ra való tekintettel az újabb duplázódás elkerülése érdekében LaBrie a második keresztnevét használva James LaBrie néven szerepelt a továbbiakban.[14] Az új énekessel elkezdtek koncertezni (először 1992. június 8-án) majd hét albumra szóló szerződést írtak alá az Atlantichoz tartozó Atco Recordsszal (ma már East West). A kiadó nem volt elragadtatva az új énekestől, még a második album stúdiómunkálatai közben is megpróbálták lecserélni Robert Masonre.[15] Mason később a Lynch Mob és a Cry of Love zenekarokban fordult meg, de Ozzy Osbourne koncertjein is kisegített a függöny mögött, mint vokalista. Második albumuk munkálatait 1991. október 14-én kezdték meg David Prater producer közreműködésével. A felvételek a New York-i BearTracks stúdióban és a The Hit Factoryban zajlottak, és decemberben fejeződtek be. A producer és a zenekar között komoly nézeteltérések keletkeztek, mivel az együttes úgy gondolta, hogy Prater megpróbálja őket popmetal irányba terelni. Ezenkívül a dobokat Prater triggerezte, hogy fajsúlyosabban szóljanak, de Portnoy ezt eleinte ellenezte.[15] A kiadó a lírai hangvételű Another Dayt akarta kiadni első kislemezként, a zenekar viszont ragaszkodott a Pull Me Underhez, nehogy „slágermetal” együttesként könyveljék el őket. Az első kislemez és klipnóta végül a Pull Me Under lett, amelynek editált (rövidített) verzióját az amerikai rádiók, sőt az MTV is rendszeresen műsorára tűzte. A második kislemezként kihozott Another Day is sikeres volt a rádióknál, de a harmadik kislemez, a Take the Time, már nem lett népszerű.

A teljes nagylemez Images and Words címmel 1992. július 7-én jelent meg, és a Billboard 200 listáján a 61. helyre került. Az albumon elhagyták az első lemezt jellemző borongós-misztikus atmoszférát, és modern életérzésekkel helyettesítették a próféciákon, középkori vagy sci-fi sztorikon alapuló szövegvilágot.[16] Az album zeneileg is változásokat hozott magával, a korábbi heavy metalos felhangok helyét súlyosabb, modernebb metal vette át, keveredve a progresszív rock jellegzetességeivel. A lemezzel új iskolát teremtettek, amely új fejezetet nyitott a progresszív rock és a metal történetében.[15] Az album kiváló kritikákban részesült: az Allmusic négy és fél csillagot adott rá az ötből, míg a „Digital Dream Door’s” minden idők 100 legjobb progresszív metal albumának listáján a második lett.

A lemez kiadása után hosszú világ körüli turnéra indultak, amely során több alkalommal is felléphettek a Fear of the Dark albumával turnézó Iron Maiden előtt.[15] A Pull Me Under és az Another Day dalok médiasikerének és a sok koncertezésnek köszönhetően az Images and Words meghozta az áttörést a zenekar számára. A mai napig ez a legkelendőbb albumuk, amely az Amerikai Egyesült Államokban aranylemez, Japánban pedig platinalemez minősítést szerzett. A japán és amerikai fellépéseket egy európai koncertsorozat követte (Music in Progress Tour). Az 1993. április 23-án, a londoni Marquee Clubban adott koncertjüket a Live at the Marquee koncert EP örökítette meg, amely szeptember 3-án került a boltok polcaira. Miközben folytatódott a turné, november 16-án megjelent egy Images and Words: Live in Tokyo című VHS videokazetta, amelyre egy 1993 augusztusi japán koncert került fel, a stúdiós munka kulisszatitkai, videoklipek és a japán turnén készült interjúk mellett.

Awake, A Change of Seasons (1994–1996)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Derek-Sherinian billentyűs 1995-től 1999-ig volt az együttes tagja. A fotó egy 2006-os Billy Idol koncerten készült.

Az Images and Words album 194 előadásból álló turnéja után 1994 májusában nekiláttak a harmadik album munkálatainak. A felvételek a hollywoodi One On One és a Devonshire Stúdióban zajlottak, John Purdell és Duane Baron producerekkel. Az anyag munkálatai júliusban fejeződtek be, és 1994. október 4-én Awake címmel jelent meg. Az előzőnél komorabb hangulatú, súlyosabb hangzású album született, amely a kritikusok és a rajongók tetszését is elnyerte. A ProgArchives és az Allmusic is négy csillagot adott rá, mára pedig az együttes egyik klasszikusaként tartják számon. Sok internetes áruház kritikája szerint ez „a progresszív metal album”.[6] A lemez kereskedelmileg is sikeres lett, a Billboard 200 listáján a 32. helyet érte el.[17] A lemezről a Lie, a Caught in a Web és a The Silent Man dalok jelentek meg kislemezen. Kevin Moore még a lemez keverése előtt úgy döntött, hogy nem folytatja tovább. Döntésének hátterében a progresszív metal iránti érdektelensége állt, de turnézni sem kívánt többet. A zenei nézeteltéréseit jól tükrözi az általa írt Space-Dye Vest, amely elkanyarodás a progresszív zenétől.[6]

Moore a kilépése után szólókarrierbe kezdett, emellett megalapította a Chroma Key együttest is. Ezenkívül tagja az OSI formációnak, továbbá felbukkant egyes Fates Warning albumokon is. Szólólemezein egy intellektuálisabb, kísérletezősebb zenei világ felé fordult.[18] Átmeneti megoldásként Derek Sherinian lett az együttes billentyűse, aki korábban Alice Cooper és a Kiss turnéin játszott. Az Awake lemezt népszerűsítő Waking Up the World Tour turnén már Sherinian lépett fel velük, de a zenekar továbbra is kereste az állandó billentyűst. A meghallgatásokon részt vett Jens Johansson, aki Yngwie J. Malmsteen és a Stratovarius billentyűseként lett ismert. A zenekar viszont Jordan Rudesst szerette volna megnyerni magának, aki a Keyboard Magazine szavazásán „a legjobb új tehetség” kategóriában első lett. Rudess 1994. szeptember 9-én fellépett az együttessel a kaliforniai Burbankben,[18] azonban családi okokból inkább a Dixie Dregs turnéját választotta. Ezt követően úgy döntöttek, hogy hivatalosan is a Berklee College of Musicon végzett Derek Sheriniant választják Kevin Moore utódjaként. A Waking Up the World Tour mindenhol telt házas sikerrel zajlott, az előzenekar a Fates Warning volt. Az együttest több magazin az év legjobb zenekarának választotta. Ezenkívül John Petruccit választották meg az év gitárosának, egy másik magazin által pedig minden idők harmadik legjobb gitárosa lett (Jimi Hendrix és Eddie Van Halen mögött).[6]

1995 májusában, félbeszakítva a turnét, ismét a BearTracks stúdióba vonultak, hogy felvegyék a rajongók által már évek óta követelt A Change of Seasons darabot. Ezt a dalt 1989 óta többször is előadták a koncerteken, de hosszúsága miatt (23:06) hanganyagon még nem jelent meg. A kiadó a nyomásnak engedve engedélyezte a zenekarnak a dal felvételét. Az A Change of Seasons névre keresztelt EP 1995. szeptember 19-én jelent meg, David Prater és a zenekar produceri munkájával. Az anyagra a címadó eposz mellett bónusz feldolgozások kerültek fel, amit a hivatalos rajongói klub tagjainak tartott rendezvényen rögzítettek 1995. január 31-én, a londoni Ronnie Scott jazzklubban. A feldolgozásokat Elton John-, Led Zeppelin-, Journey-, Deep Purple-, Queen-, Pink Floyd-, Dixie Dregs-, Genesis- és Kansas-dalok tették ki. Az A Change of Seasons, amibe Derek Sherinian ötletei is belekerültek, a stúdióban jelentős változásokon esett át. A dalt sokan az együttes és a progresszív metal egyik legjobb szerzeményének tartják.[18] Az EP megjelenése után befejezték a turnét (fox for '96), majd néhány hónapnyi szünetet tartottak.

Falling Into Infinity, projektezés (1997–1999)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő album előtt a zenekar váratlan falakba ütközött a kiadó részéről: az EastWest megpróbálta a csapatot zeneileg egy fogyaszthatóbb, eladhatóbb irányba terelni, rövidebb és kevésbé komplex dalok segítségével, többek közt Desmond Child rockproducer bevonásával. Desmond Child a Bon Jovinak írt dalai révén lett ismert, de később többek között az Aerosmith, a Kiss, Steve Vai, Michael Bolton és Bonnie Tyler számára is dolgozott. Az együttes engedett a nyomásnak, nekik is céljuk volt, hogy még népszerűbbek legyenek: „Remélem, növelni tudjuk a népszerűségünket az USA-ban és Angliában is, most ez az elsődleges szempont” – nyilatkozta Derek Sherinian.[6] A készülődő nagylemez munkálatai a New York-i Avatar stúdióban zajlottak 1997. június 2-tól július 30-ig. A produceri teendőket ezúttal Kevin Shirleyre bízták. Eredetileg több mint 140 percnyi anyag állt össze, a kiadó azonban elvetette egy dupla CD-s kiadás ötletét, csakúgy mint LaBrie, aki szintén úgy érezte, hogy csak egy korongot kellene kiadniuk.[19] A fel nem használt dalok később a The Falling into Infinity Demos kiadványon jelentek meg.[20]

John Petrucci gitáros a Joel McIver által írt, 100 Legnagyobb Metal Gitáros című könyvben a 2. helyezett lett. A fotó 2005-ben készült Düsseldorfban.

Az album Falling into Infinity címmel jelent meg 1997. szeptember 23-án, kislemezként pedig a Hollow Yearst adták ki. A lemez a korábbiaknál populárisabb, könnyebben befogadható alkotás lett, de továbbra is megtartva a rájuk jellemző progresszivitást. A You Not Me című pop rock dal az Amerikai Egyesült Államokban igen sikeres lett, a rajongókat viszont elidegenítette. Sok rajongó úgy vélte, hogy az olyan dalok, mint a You Not Me vagy a Hollow Years egy új, mainstream hangzású Dream Theatert mutat. A lemez a Billboard 200-as listáján 52. helyezett lett, míg Angliában csak a 163. volt. Az album mind kritikailag, mind kereskedelmileg megbukott. Megítélése az évek múlásával azonban fokozatosan nagyobb megbecsülésnek örvendett a fanatikus rajongók körében.

A lemezt újabb hosszú turné követte (Touring Into Infinity), melynek során a zenekar először látogatott el Magyarországra. A monumentális turné 1998. szeptember 26-áig tartott, és egy 19 állomásos amerikai fellépéssorozat keretében a Deep Purple és az Emerson, Lake & Palmer előtt léphettek színpadra.[21] Az együttes az album fogadtatását csalódásként élte meg, és elhatározták, hogy többé nem engednek semmilyen külső kiadói nyomásnak. A csapat frusztráltságát jól jelzi, hogy Portnoy ekkor már az együttes feloszlatásán gondolkodott, bár ezt csak évekkel később ismerte be. A Falling into Infinity turnéját egy 2 CD-ből álló koncertlemez, a Once in a LIVEtime örökítette meg, amely 1998. október 27-én jelent meg. Ezt követően egy videokazetta is napvilágot látott, amely elsősorban a Touring Into Infinity turnét volt hivatott dokumentálni, de az Awake turnéról is kerültek rá felvételek. A 5 Years in a LIVEtime című VHS ezenkívül a Lie, a The Silent Man és a Hollow Years videoklipjeit is tartalmazza, továbbá egy 1995-ös koncert feldolgozása is helyet kapott rajta, kiegészítve az utóbbi öt év történéseivel.

A turné után Petrucci és Portnoy a Magna Carta Records felkérésének eleget téve a King Crimsonból jól ismert Tony Levinhez és a Dregsszel azóta már nem turnézó Jordan Rudesshez csatlakozva megalapította a Liquid Tension Experiment nevű instrumentális progresszív formációt. A projekt első albuma a Liquid Tension Experiment 1998 márciusában jelent meg. Az anyagon legfőképpen a zenészek virtuóz, dzsemszerű játéka a domináns, amit a jazz és a progresszív metal ötvözeteként lehet jellemezni. A folytatás Liquid Tension Experiment 2 címmel 1999 júniusában látott napvilágot. A projekt utolsó albuma Spontaneous Combustion címmel 2007-ben jelent meg, amelyen Petrucci már nem szerepelt, ezért a Liquid Trio Experiment nevet használták. Az albumok lelkes fogadtatásban részesültek a rajongók körében, egyúttal fontos meghatározói is a Rudess-szel megerősített későbbi Dream Theater albumoknak.[6] A projekt sikerét látva Rudess végül meghívást kapott a Dream Theater billentyűs posztjára – ez azonban Sherinian kényszerű távozásával járt. Rudess elfogadta az ajánlatot, így kialakult egy stabil, több mint tíz évig működő felállás.

Jordan Rudess 2007-ben

Derek Sherinian ezt követően a szólókarrierjére koncentrált, de számos lemezen is felbukkant vendégként. Ezenkívül megalapította a progresszív-modern jazz fúziós zene egyik alappillérének számító Planet X-et. A Liquid Tension Experiment fellépéseket is elvállalt, melyet további projektek, vendégszereplések követtek. Petrucci, LaBrie és Sherinian felbukkantak az Explorers Club formációban, ahol számos ismert zenész (Trent és Wayne Gardner, Terry Bozzio, Billy Sheenan, Brad Kaiser, D.C. Cooper, Brett Douglas, Matt Bradley, Steve Howe, James Murphy stb.) fogott össze. John Myung és Sherinian a King's X gitárosával, Ty Taborral megalapította a Platypust. Később több projekt is létrejött, többek között a John Myung-féle Jelly Jam, a LaBrie által alapított Mullmuzzler (amely később már az énekes nevét viselte), vagy a Portnoy szervezte Transatlantic. Ez utóbbi formációban a Spock’s Beard billentyűs-énekese Neal Morse, a The Flower Kings gitárosa Roine Stolt és Pete Trewavas, a Marillion basszusgitárosa jött össze Portnoyjal. A projektek közül megemlítendő még az OSI, amelyben Mike Portnoy zenél az egykori Dream Theater-tag Kevin Moore és Jim Matheos (Fates Warning) társaságában, továbbá a LaBrie által összeállított Frameshift.[6]

Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory (1999–2001)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapat ismét stúdióba vonult, de ezúttal zeneileg szabad kezet kapott a kiadótól, amit az Images and Words egyik dalának, a Metropolis Part 1: The Miracle and the Sleeper folytatásával használtak ki. Ezt a folytatást a zenekar már a Falling Into Infinity idejében megírta, azonban a kiadó túl hosszúnak ítélte. A zenekar a 20 perces dalt végül egy komplett konceptalbummá fejlesztette, amelynek története a reinkarnáció és egy tragikus szerelmi háromszög körül forog. A lemez felvételei a New York-i BearTracks stúdióban zajlottak Terry Brown, Petrucci és Portnoy produceri közreműködésével. A felvételek 1999. február 8-tól júniusig tartottak. Az album végül 1999. október 26-án jelent meg Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory címmel, és hatalmas sikert aratott. A Billboard 200-as listáján a 73. helyig jutott, míg Angliában a 131. lett. Zeneileg egy változatos, dalközpontú, progresszív album született, melyet a kritikusok és a rajongók is kitörő lelkesedéssel fogadtak. A ProgArchives és az Allmusic négy és fél csillagot adott rá az ötből, míg a Sputnikmusic ötöt. Több kritikus a 20. századi rockzene egyik legjobb alkotásának tartja, ezenkívül a Queensrÿche Operation: Mindcrime és a Pink Floyd The Wall című albumai mellett a legjelentősebb konceptalbumnak nevezik.[22] A lemezről a Through Her Eyes jelent meg kislemezként 2000. június 6-án.

A zenekar ezután világ körüli turnéba kezdett, amelynek első koncertje Hamburgban volt 1999. november 8-án. A körút során, 2000. július 19-én, újra felléptek Magyarországon. A turnén előadták a teljes Metropolis, Pt.2: Scenes from a Memory albumot, s a koncerteken egy kivetítő segítségével nyomon lehetett követni az album történetét. A koncertek második felében improvizációk és a régebbi dalok kaptak helyet. A turné során a New York-i Roseland Ballroomban egy gigantikus, közel négy órás koncertet adtak (a koncert után Portnoy a színfalak mögött a kimerültségtől összeesett, és kis híján kórházba került). A speciális előadáson színészek és egy gospelkórus is színpadra lépett. A felvételt rögzítették, amely Metropolis 2000: Scenes from New York címmel 2001. április 21-én jelent meg DVD formátumban. A videó kiadását problémák követték, ugyanis a PAL verziós példányok komoly szinkronizációs hibával jelentek meg. A problémát egy új sorozat kiadásával oldották meg, amit Portnoy személyesen ellenőrzött.[6] A Metropolis 2000: Scenes from New York DVD 2002-ben aranylemez lett.[23]

A DVD kiadását egy három CD-ből álló, némileg eltérő tartalmú koncertlemez megjelenése követte. A Live Scenes from New York című anyag a World Trade Center elleni merénylet napján, 2001. szeptember 11-én jelent meg. Az album borítóján egy almára módosított „drótos szív” logó volt látható, amelynek tetején New York felhőkarcolói lángokban álltak (köztük a WTC tornyai is). Az ismert tragédia után a kiadó kénytelen volt a borítót újratervezni, az albumot pedig újra kiadni.[6] Ennek ellenére elenyésző számban az eredeti borítóval megjelent példányok is maradtak, amelyek ma már a gyűjtők kincsei közé tartoznak. A koncertlemez producere Kevin Shirley volt, és a 120. helyezést érte el a Billboard listáján.

Six Degrees of Inner Turbulence, Train of Thought (2002–2004)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Myung egy 2007-es koncerten. Visszahúzódó természete mögött figyelemre méltó precizitás, magas szintű virtuozitás rejlik.

A Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory album és a lemezbemutató turné hatalmas sikere után a zenekar végül engedélyt kapott egy dupla album kiadására. Hatodik stúdióalbumuk felvételeit újra a BearTracks stúdióban kezdték meg 2001. március 12-én. Az anyagot augusztusban fejezték be, a produceri munkálatokat ezúttal John Petrucci és Mike Portnoy végezte. Innentől kezdve egészen 2010-ig minden kiadványuknak ők ketten voltak a producerei. A 2002. január 29-én Six Degrees of Inner Turbulence címmel megjelenő album egy két CD-ből álló konceptlemez lett. A második korongon egyetlen 42 perces dal szerepel, a Six Degrees of Inner Turbulence, amely hat lelki sérültön keresztül taglalja a belső zűrzavar hat fokozatát. Az album zeneileg az egyik legváltozatosabb alkotásuk lett, melyen nagy hangsúly helyeződött a kísérletező, borult hangulatú témákra. Egyes rajongóknak ezért nem nyerte el teljes mértékben a tetszését, a többség azonban igen pozitív fogadtatásban részesítette. Egyesek egyenesen a legjobb Dream Theater-albumnak kiáltották ki.[6]

A kritikusok szintén jól fogadták az albumot, az Allmusic négy, míg a Sputnikmusic négy és fél csillagot adott rá. Az album a Billboard 200-as listán a 46. helyet szerezte meg,[24] míg a Billboard Internet Chartson az első lett.[25] A korábbi sikertelen kislemezek miatt erről az albumról nem adtak ki egyetlen dalt sem. A lemezt a World Turbulence Tour elnevezésű turné népszerűsítette, amelynek során 2002. június 29-én hazánkban is felléptek, a Petőfi Csarnokban.[26] A turné nyitókoncertje 2002. január 19-én New Yorkban volt, a zárókoncert pedig Isztambulban, 2002. november 8-án. A február 19-i spanyolországi koncerten teljes egészében előadták a Master of Puppets című Metallica-albumot, október 24-én Párizsban pedig az Iron Maiden The Number of the Beast című lemezét adták elő teljes terjedelmében. Később az évek folyamán sorra került még a Pink Floyd The Dark Side of the Moon és a Deep Purple Made in Japan című lemeze is. Ezeknek a speciális esteknek a felvételeit később Portnoy Ytsejamrecords nevű kiadója jelentette meg az Official Bootleg sorozat részeként. A koncertek nyitózenekara több alkalommal is a svéd Pain of Salvation volt.

A turné végeztével, a projektjeik mellett, a következő album munkálatainak is nekiláttak a Glen Cove-i Cove City Sound és a Pie stúdiókban. A felvételeket megszakította egy nyári amerikai turné a Fates Warning és a Queensrÿche zenekarokkal. A koncertek fináléjában a Queensrÿche és a Dream Theater együtt lépett színpadra, hogy klasszikus dalok feldolgozásait adják elő (például Won't Get Fooled AgainThe Who). A nagy sikerű turné végeztével visszatértek a stúdióba, és szeptemberre be is fejezték a készülődő albumot. A Train of Thought címet kapott lemez 2003. november 11-én került a boltok polcaira. Az album stílusa szokatlan fordulatot vett: a Train of Thought egy karcos, súlyos, sötét és kevésbé dallamos, klasszikus metal felépítésű album lett. A lemez az együttes legkeményebb alkotása, ugyanakkor a rájuk jellemző progresszív megközelítés és epikusság továbbra is megmaradt. A zenekar állítása szerint csupán három hét alatt írták meg az egész albumot, és bár sok rajongó tiltakozott a radikális váltás ellen, a rajongótábor jelentősen kibővült, hiszen sok olyan metalrajongó kapta fel a fejét az album hallatán, akiknek a korábbi Dream Theater munkák túl bonyolultak voltak. Csakúgy, mint a rajongók többsége, a kritikusok is pozitívan fogadták a lemezt, az Allmusic például négy és fél csillaggal jutalmazta. Az anyagról az As I Am dal jelent meg kislemezen, 2003. október 29-én. Az album kiszélesítette híveik táborát, így kereskedelmileg sikeres lett. A Billboard 200-as listáján az 53. helyig jutott, míg Angliában a 146. lett. Az album világ körüli turnéja augusztus 17-én vette kezdetét az Amerikai Egyesült Államokban, ahol nagy példaképeik, a Yes előtt léphettek fel.[27]

2004-ben megjelent a korábban csak videokazettán kapható Images and Words: Live in Tokyo és 5 Years in a Livetime dupla DVD formátumban. 2004. március 6-án a When Dream and Day Unite album 15. évfordulója alkalmából egy Los Angeles-i koncerten a teljes lemezt előadták. A ráadásban Charlie Dominici és Derek Sherinian is színpadra lépett, előbbi a To Live Forever és a Metropolis Pt. 1 dalokban James LaBrie-vel énekelt duettet. A Train of Thought lemez nagy sikerű turnéját a három CD-ből álló Live at Budokan koncertlemez örökítette meg. A felvételek 2004. április 26-án a tokiói Budokan Hallban kerültek rögzítésre. A felvétel DVD-n is napvilágot látott, amelyen a koncert képanyagán kívül további extrák (Jordan Rudess és John Petrucci hangszerbemutatók, dokumentumfilm a turnéról, dobszóló stb.) is helyet kaptak. A Live at Budokant az egyik legjobb progresszív metal koncertalbumként szokás számon tartani. A DVD verzió két hónap alatt platina státuszt ért el az USA-ban.[23]

Octavarium, Score (2005–2006)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turnézás befejezése után, 2005-ben, az együttes a New York-i The Hit Factory stúdióba vonult rögzíteni következő albumát. A felvételek idején kiderült, hogy a stúdió utolsó kiadványa készül, mivel a The Hit Factory az album elkészülése után örökre bezárt.[28] A lemez felvételei 2004 novemberétől 2005 februárjáig tartottak. Az Octavarium névre keresztelt album 2005. június 7-én jelent meg. A lemez, bár valamennyire visszatért a dallamosabb stílushoz, jóval könnyebb stílusú dalokat tartalmazott, valamint egy 24 perces zárótételt is, amely, mint az album többi része, rengeteg rejtett utalást tartalmaz, elsősorban az 5-ös és 8-as számokra, valamint az élet folyamatos, ciklikus ismétlődéseire:[29] az Octavarium az együttes 8. lemeze, 8 dalt tartalmaz (A Six Degrees a 6. volt és 6 dalt tartalmazott, valamint a címben a Six jelentése hat, a Train of Thought a 7. volt és 7 dalt tartalmazott), a Dream Theater 5-tagú, de összesen 8 tagja volt, 1985-ben alakult, 8 albuma és 5 koncertlemeze jelent meg stb. Az album az elődjénél rockosabb megközelítést tükrözött, továbbá a progresszív rock is dominánsabb szerepet kapott. Az album igen megosztotta a rajongótábort, sokaknak csalódást okozott. Egyesek azt kifogásolták, hogy nem hozott jelentős újdonságot korábbi lemezeikhez képest. További kritikák érték az anyagot azzal kapcsolatban is, hogy egyes dalok túlzottan hasonlítottak más előadók stílusára. Az I Walk Beside You egy U2 albumra is felfért volna, míg a Never Enough a Muse Stockholm Syndrome dalára hasonlít.[30] Az album kritikai megítélése vegyes volt, az Allmusic három és fél, míg a Sputnikmusic négy és fél csillagot adott rá. Az album a Billboard 200-as listáján a 36. helyig jutott, ezenkívül tizenegy európai ország lemezeladási listáján bekerült a Top 20-ba (csakúgy, mint Japánban és Kanadában). Az album turnéja 2005. június 10-én vette kezdetét Svédországban, és július 3-án Isztambulban végződött. A turné során immár negyedszer látogattak Magyarországra (2005. június 14.), nagy sikerű koncertet adva a Petőfi Csarnokban.

John Petrucci 2008-ban. Gitárstílusában az utóbbi 30 év minden technikai újítása megtalálható. Az általa írt dalokat a szokatlanul komplex dalszerkezetek és a rendkívül technikás szólómunka jellemzi. Elképesztő sebessége révén a gyorsaságra koncentráló „shredder” gitárosok egyik legnagyobb példaképe.

Ezt követően 2005 nyarán csatlakoztak a Megadeth-ből ismert Dave Mustaine által szervezett Gigantour koncertsorozathoz. Az amerikai koncertekből álló turnén főzenekarként léptek fel a Megadeth mellett.[31] Az előzenekarok a Fear Factory, a Nevermore és a Symphony X voltak.[31] A 2005. augusztus 2-án Dallasban adott koncerten a Pantera egykori gitárosának, Dimebag Darrellnek az emlékére előadták a Cemetery Gates-t. A dal előadása alatt Russell Allen (Symphony X-énekes), Burton C. Bell (Fear Factory-énekes) és Dave Mustaine (Megadeth-énekes/gitáros) is csatlakozott a zenekarhoz. A Gigantour után tovább folytatódott az önálló turné. A 2006-os észak-amerikai turné végállomása április 1-jén a New York-i Radio City Music Hall koncerttermében tartott nagyszabású finálé volt, amelyen 20 éves fennállását ünnepelve, szimfonikus zenekarral kibővülve játszott az együttes. Az előadás felvétele 2006. augusztus 29-én Score címmel jelent meg három CD-n és két DVD-n. A DVD-n a koncert képfelvétele mellett helyet kapott egy 1 órás The Score So Far… című dokumentumfilm is, amelyben a zenekar tagjai elmesélik az együttes történetét. A Score-t a Rhino Records jelentette meg. A DVD változat rögtön a DVD eladási listák élére ugrott, és hamar platinalemez lett. 2006 decemberében egy hétállomásos dél-amerikai turnét bonyolítottak le, amelynek chilei állomásán 20 000 rajongó előtt léptek fel.[31]

Systematic Chaos (2007–2008)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007-ben kiadót váltott a zenekar, és átszerződtek a Roadrunner Recordshoz. Következő albumuk munkálatai a New York-i Avatar stúdióban kezdődtek 2006 szeptemberében. A felvételek 2007 februárjáig tartottak, az album pedig Systematic Chaos címmel jelent meg 2007. június 4-én. A lemez ismét egy súlyos, metalos zenekart mutatott, hosszas epikus dalokkal. Az album fogadtatása vegyes volt, sok kritikus és rajongó szerint a számok jellegtelenek és ötlettelenek lettek. A Constant Motion című darabot sokan Metallica-utánérzésnek tartják,[32] ám ezt megcáfolja az a korábban már említett tény, hogy a zenekar előszeretettel merít mindenféle rétegből, és ebből alakul ki sajátos zenéje. A szakértők szerint Rudess játéka is kiüresedett, és úgy vélekedtek, hogy a zenekarnak 2–3 éves pihenőt kellene tartania, amíg feltöltődnek ötletekkel.[33] A fanatikus rajongók azonban kedvelték a lemezt, az Allmusic is viszonylag erősen közepes, három és fél csillaggal jutalmazta. A Warner Music Group kiadói csoport tagjaként működő Roadrunner hatékony promóciójának köszönhetően az album sikeres lett, a Billboard 200-as listán a 19. helyig jutott, ami a zenekar addigi történetének legjobb pozíciója volt az Amerikai Egyesült Államok területén.[17]

Az együttes a CD megjelenésének másnapján viszonylag rövid, alig 2 órás koncertet adott a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Ötödször léptek fel Magyarországon, az előzenekar pedig a Dream Theater korábbi énekesének Dominici nevű saját csapata volt. Az albumról a Constant Motion és a Forsaken dalokat adták ki kislemezen, amelyekre videoklipet is készítettek. A lemeznek megjelent egy limitált példányszámú változata is bónusz DVD-vel, mely az album 5.1-es surround hangzású verzióját tartalmazza egy 90 perces dokumentumfilm mellett, amely a lemez elkészítését dokumentálja.

2007-ben megjelent a Lifting Shadows című Dream Theater könyv, amely a zenekar első húsz évét dolgozza fel. A könyv frissített és bővített kiadása 2009-ben jelent meg.[34] 2007 folyamán kezdetét vette a The 2007/2008 Chaos in Motion World Tour elnevezésű turné, mely Olaszországban startolt. A Gods of Metal fesztiválon adott (2007. június 3.)[35] koncerten a 15 éves jubileum alkalmából előadták a teljes Images and Words albumot. Június 17-én a holland Fields Of Rock Festivalon léptek fel.[36] A fellépést további európai fesztiválokon való szereplés követte, többek között a brit Downloadon és a francia Hellfest Summer Open Airen. Ez utóbbin a Megadeth, a Korn, a Mastodon és a Slayer zenekarokkal léptek fel.

Július 24-én Észak-Amerikában (San Diego) folytatódott a turné, majd 26-án Philadelphiában léptek fel. A koncertek előzenekara a Redemption és az Into Eternity volt, de egyes helyeken a Between the Buried and Me, a Mastodon és az Opeth is fellépett előttük. A Chaos in Motion turné hátralévő része ázsiai, dél-amerikai, és első alkalommal ausztráliai koncerteket foglalt magában.[37]

2008. április 1-jén megjelent a Greatest Hit (...and 21 Other Pretty Cool Songs) című válogatásalbum, amelyet a zenekar korábbi kiadója, az Atlantic Records dobott piacra. A kiadvány így értelemszerűen az 1991 és 2005 között megjelent stúdióalbumokról válogat. A dupla CD első részén a keményebb dalok hallhatók, míg a másodikon a balladák sorakoznak időrendben. A kiadvány a 122. helyezést érte el a Billboard 200-as listáján. Az album érdekességét az Images and Words lemezről származó remixelt számok, valamint azok a dalváltozatok adják, amelyek korábban csak kislemezen jelentek meg. A válogatásalbum kiadása után egy újabb, Progressive Nation 2008 nevű turné vette kezdetét. A körút folyamán több olyan városban is felléptek, ahol már hosszú évek óta, vagy még sohasem adtak koncertet (például Vancouver). A turné során több alkalommal is előadták a teljes Images and Words albumot.

Miután a turné véget ért 2008. szeptember 30-án megjelent egy Chaos in Motion 2007–2008 című, két DVD-t tartalmazó kiadvány. A koncertfelvételt a Chaos in Motion turné különböző állomásairól vágták össze, mintegy 180 percben. A bónuszok között videoklipek, fotógaléria, animációs filmek és egy 90 perces dokumentumfilm is helyet kapott. A kiadványnak megjelent egy speciális változata is, amely a két DVD mellett három CD-t foglal magában, a koncertfelvétel hanganyagával. Ez a speciális verzió csak 5000 példányban jelent meg.[38]

Black Clouds & Silver Linings (2009–2011)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jordan Rudess és John Petrucci egy 2008-as Buenos Aires-i koncerten, amint éppen „szólópárbajt vívnak egymással”.

2008 októberében stúdióba vonultak rögzíteni következő albumukat. A felvételekre az Avatar stúdióban (New York) került sor, melyek 2009 márciusában fejeződtek be. A lemez megjelenését az A Rite of Passage című kislemez előzte meg 2009. május 11-én. Az album Black Clouds & Silver Linings címmel 2009. június 23-án jelent meg a Roadrunner gondozásában.[39] A lemez három különböző formátumban is napvilágot látott: a hagyományos CD mellett, egy három CD-t tartalmazó speciális változat, valamint egy 3CD+DVD+2LP összeállítású boxszet. A három CD-s verzió második korongján feldolgozások kaptak helyet olyan előadóktól, mint a Rainbow, a Queen, a Dixie Dregs, a Zebra, a King Crimson és az Iron Maiden. A harmadik lemez az új dalok instrumentális változatát tartalmazza. A The Shattered Fortress című dal három tételében lezárásra kerül az a „12-lépéses szvit”, amely a Six Degrees of Inner Turbulence albumon kezdődött el, és Portnoy alkoholizmushoz fűződő viszonyát dolgozza fel. A dobos a The Best of Times című dalt apja emlékére írta, aki a felvételek közben rákban hunyt el.[40] A Black Clouds & Silver Linings sötét hangulatú, súlyos és monumentális dalai a kritika és a rajongók tetszését is elnyerték, a Sputnikmusic és az Allmusic is négy csillagot adott rá. Az album a Billboard 200 toplistáján a 6. helyre került a megjelenése hetében, és 40 285 darab fogyott belőle.[17] Korábban egyetlen albumuk sem fogyott ilyen jól megjelenésének hetében. Ezenkívül 15 országban is bekerült a Top 10-be.

A lemez megjelenése után egy Progressive Nation 2009 elnevezésű turné vette kezdetét, amely Európában startolt az Opeth és az Unexpect előzenekarokkal. Az észak-amerikai turnékon a Zappa Plays Zappa és a Scale the Summit voltak a nyitózenekarok, majd az újabb európai körúton a Bigelf lépett fel előttük. Az észak-amerikai turnén eredetileg a Pain of Salvation és a Beardfish lett volna az előzenekar, de anyagi gondok miatt végül a Bigelf és a Scale the Summit lépett fel. A koncertek alkalmával gyakran felhangzott a Solitary Shell 13 perces változata, melyet szólókkal kibővítve adtak elő. A Chaos in Motion turnén a Surrounded dalt adták elő hasonló felfogásban, a torontói koncerten pedig a Rush Camera Eye című dalát adták elő, ráadásként.[41] A lemezbemutató turnéval 2009. július 1-jén ellátogattak hazánkba is, de a korábbi magyarországi fellépéseikkel ellentétben ezúttal nem a Petőfi Csarnokban, hanem a jóval nagyobb befogadóképességű Papp László Budapest Sportarénában koncerteztek.

2009. szeptember 15-én megjelent egy Wither című EP, amely a címadó dal háromféle verziója mellett a The Best of Times című számot is tartalmazza. 2009. november 12-én Mike Portnoy bejelentette, hogy stúdióba vonulnak, felvenni egy instrumentális dalt a God of War III videojáték EP-jéhez, a God of War: Blood & Metalhoz. A dal a Raw Dog címet kapta, melyet 2010. január 8-án kislemezen is kiadott a Roadrunner. Ez volt az első olyan alkalom, hogy az együttes egy külső projekt számára írt és adott ki dalt.[42] A Raw Dogban Jordan Rudess egy különleges harpejji nevű hangszeren játszik, amit először ő szólaltatott meg kereskedelmi forgalomba került hanghordozón. 2009. decemberében Ausztráliában folytatódott a turné, ahol a Pain of Salvation volt az előzenekar.[43] 2010 márciusában Dél-Amerikában adtak koncerteket, ahol a Bigelf volt a nyitózenekar. Egy kisebb szünetet követően 2010 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában adtak koncerteket, az Iron Maiden vendégeként.[44] James LaBrie egy 2010 júniusában adott interjúban kifejtette, hogy rövidebb pihenőidőszak után stúdióba vonulnak egy új lemez elkészítése céljából.[45]

2010. szeptember 8-án Mike Portnoy bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból. Döntése hátterében az állt, hogy a többiekkel ellentétben több hónapos pihenőt akart tartani, az együttes azonban visszautasította a dobos javaslatát. Ezenkívül a személyes kapcsolatok megromlása is a kilépését erősítették, ugyanis Portnoy elmondása szerint már rég nem az az összetartás és csapatmunka jellemezte az együttest, mint korábban. Elmondása szerint az egyéb projektjeivel való közreműködést jobban élvezte, mint a Dream Theaterrel való munkát. James LaBrie 2010. október 8-án bejelentette, hogy már folynak a meghallgatások, és hét „világklasszis” dobost már le is teszteltek.[46]

„25 év után úgy döntöttem, hogy kiszállok a Dream Theaterből…, a bandából, aminek alapítója, vezetője voltam, és amit negyedszázadon át mélységesen szerettem. Sokak számára ez sokkoló lesz, mások bizonyára félreértelmezik majd ezt a lépést, de kérlek, higgyétek el, ez nem egy elhamarkodott döntés volt…, már nagyjából az elmúlt év során is ezzel nyűglődtem… Miután annyi csodás tapasztalatot szereztem a Hail!, a Transatlantic és az Avenged Sevenfolddal játszva az elmúlt év során, szomorúan jutottam arra a következtetésre, hogy mostanában jobban élvezem ezeket az egyéb projekteket, és jobbak is a személyes kapcsolatok, mint egy ideje a Dream Theaterben”. – Mike Portnoy hivatalos közleménye kilépéséről[47]
Mike Portnoy 2010. szeptember 8-án hagyta el a zenekart. A fotó 2010. július 6-án készült.

Portnoy kilépése megdöbbentette a metalrajongókat, hiszen nemcsak az együttes dobosa volt, hanem az egyik fő dalszerzője, a zenekar vezetője, producere is többek között. Több rajongó is kételkedik abban, hogy majd valaki is hűen tudja interpretálni Portnoy legendásan komplex és egyéni dobstílusát.[48] Távozása után az Avenged Sevenfold Nightmare című albumán dobolt, majd a lemez turnéján is részt vett.

2010 decemberében Mike Portnoy bejelentette, hogy ki akar békülni egykori társaival, és szívesen visszamenne zenekarába. A zenekar tagjai viszont ügyvédeiken keresztül visszautasították Portnoy javaslatát.[49] Még ebben a hónapban kiderült, hogy a Dream Theater főzenekarként fog fellépni (a Judas Priest mellett) a nyáron megrendezésre kerülő londoni High Voltage Festivalon. Az év végén olyan hírek láttak napvilágot, hogy az egykori Paul Gilbert, Necrophagist, Kreator dobos Marco Minnemann lett Portnoy utódja. A híreket a zenekar azonban nem erősítette meg.[50]

Mike Mangini, A Dramatic Turn of Events (2011-től napjainkig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mike Mangini dobos 2010-ben csatlakozott az együtteshez Mike Portnoy utódjaként

2011-ben Mike Portnoytól további projektekkel kapcsolatos hírek jelentek meg. Felmerült a Symphony X énekesével, Russell Allennel készítendő közös album gondolata, de egy új projekt is megalakulófélben van, melyben Neal Morse, Steve Morse, Dave LaRue és Casey McPherson Portnoy zenésztársai.[51] 2011 februárjában bejelentették, hogy a Dream Theater a nyár folyamán fellép a németországi Night of the Prog fesztiválon, további római, veronai, loreley-i és londoni koncertek mellett.[52] Az ezekben a hetekben napvilágott látott hírekben még nem jelentették be, hogy a koncerteken ki fog dobolni. 2011. március 3-án John Petrucci Facebook-oldalán közzétette, hogy már megírták az új album dalait, és hamarosan stúdióba vonulnak, hogy rögzítsék őket.[53]

Portnoy távozását követően az együttes 2010 októberében kezdte meg a dobosjelöltek meghallgatását.[54] 2011. január 3-án John Petrucci Twitteren tudatta a rajongókkal, hogy a zenekar stúdióba vonult egy még meg nem nevezett új dobossal.[55] Két hónappal később a Facebook oldalán tette közzé a gitáros, hogy befejezték az új albumot, amely hamarosan megjelenik.[56] A zenekar rajongótábora már türelmetlenül várta az új dobos bejelentését, ezért Petrucci 2011. március 17-én az alábbi nyilatkozatát tette közé: „Nagyra értékelem mindenki türelmét Portnoy utódjának bejelentésével kapcsolatban. Tudom, hogy már nagyon frusztráló, hogy meg kell várni a híreket, de mindenki biztos lehet benne, hogy a döntésünk senkinek nem fog csalódást okozni.”[57]

2011. április 21-én egy előzetest hoztak nyilvánosságra a The Spirit Carries On című dokumentumfilmből (amit a Metropolis Pt. 2: Scenes From a Memory albumon szereplő azonos című dalról neveztek el), amelyben bemutatták a hét dobosjelöltet: Mike Mangini, Virgil Donati, Marco Minnemann, Peter Wildoer, Thomas Lang, Derek Roddy és Aquiles Priester.[58] Április 29-én a The Spirit Carries On Youtube-on közzétett harmadik és egyben utolsó epizódjában bejelentették, hogy a zenekar új dobosa Mike Mangini lett, aki korábban olyan zenekarokban dobolt, mint az Annihilator, az Extreme, vagy Steve Vai zenekara, illetve James LaBrie szólócsapatának is tagja. Emellett azon a Berklee College of Music zenei főiskolán oktat, ahonnan a Dream Theater 1985-ben elindult.[59][60] 2011. június 7-én John Petrucci Twitteren és Facebook oldalán is tudatta a rajongókkal, hogy a készülődő lemez címe A Dramatic Turn of Events (Az események drámai fordulata) lesz.[61] Másnap az album számlistáját tették közzé az érdeklődök számára.[62] 2011 nyarán Európa területén indultak turnéra, melynek keretében augusztus 4-én a székesfehérvári Fezen fesztiválon is felléptek.[63] 2011. június 28-ra készültek el az album maszterelési és keverési munkálatai, így másnap az interneten közzétették az On the Backs of Angels című számot.[64] A dalt később 2011 novemberében Grammy-díjra jelölték a Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában.

2011 szeptemberében olyan hírek láttak napvilágot, hogy Mike Portnoy beperelte egykori zenésztársait, mivel szerinte a Dream Theater nevet jogtalanul használják, és törvénysértő módon zárták ki a zenekarból.[65] Az értesülések szerint Portnoy a keresetet még április 27-én nyújtotta be a bíróságnak.[65] A hír napvilágra kerülésének másnapján Portnoy cáfolta a pereskedésről szóló értesüléseket.[66]

Nagy várakozás előzte meg az együttes tizenegyedik stúdióalbumát, amely 2011. szeptember 13-án A Dramatic Turn of Events címmel jelent meg a Roadrunner kiadó gondozásában. Az album producere egyedül John Petrucci volt, míg a keverést a Andy Wallace hangmérnök végezte.[67] Az anyag felvételei 2011 januárjától májusig tartottak a Long Islandben lévő Cove City Sound stúdióban. A Hugh Syme borítógrafikáját viselő album zeneileg az Images and Words korszakot is megidéző, az előző két albumnál dallamosabb, és kevésbé sötét/súlyos alkotás lett, tele lírai hangvétellel és instrumentális merengésekkel.[68] LaBrie elmondása szerint hosszú idő óta először fordult az elő, hogy a lemezen mindenki önmagát adhatja.[68] Ez hatványozottan igaz Jordan Rudessre, aki szólistaként és komponistaként is hangsúlyos szerepet kapott a lemezen.[68] Az albumot, csakúgy mint a Train of Thought óta az összes lemezüket, néhány kritika önismétlőnek minősítette.[69][70] A rajongók többsége pozitívan fogadta a lemezt, és a kritikák többsége is magas pontszámokkal jutalmazta. A Gazette az ötből négy pontot adott rá, és az egyik legjobb albumuknak nevezte.[71] A Sea of Tranquility maximális ponttal jutalmazta, közel hibátlan mestermunkának nevezte, és véleménye szerint a 2011-es év egyik legjobb alkotása lett.[72] A The AU Review oldalon szintén maximális pontszámot kapott, ahol a remekmű jelzővel illették a lemezt.[73] Az Allmusic kritikusa Thom Jurek viszont csak három csillagot adott rá az ötből, és az albumot túl hosszúnak nevezte. Ezenkívül kifejtette, hogy a lemez távolról sem tökéletes, de van annyira jó, hogy a rajongók igényeit kielégítse.[74]

Az A Dramatic Turn of Events kereskedelmi téren is sikereket könyvelhetett el. Az Amerikai Egyesült Államokban 36 000 példányban kelt el az első héten, ennek révén a Billboard 200 lista 8. helyére került.[5] Az Egyesült Királyság lemezeladási listáján a 17. helyet érte el[75], míg Olaszországban a 3., Finnországban pedig az első lett.[76] Ezenkívül még több országban is bekerült a top10 közé, többek között a MAHASZ albumlistájára is, ahol 6. helyezett lett.[77] Az album kiadása után tovább folytatódott a 2011 nyarán kezdődött A Dramatic Turn of Events Tour elnevezésű turné, amely októberben és szeptemberben amerikai, kanadai és mexikói városokat érintett. A fellépések nyitóegyüttese a Trivium volt. 2012-ben Európában folytatódott a A Dramatic Turn of Events turnéja, melynek előzenekara a Periphery volt.[78] A körút folyamán újra felléptek Magyarországon is, 2012. február 17-én a Papp László Budapest Sportarénában.[78]

Zene, stílus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dream Theater zenéje a progresszív oldalról a Yes és a Rush, a keményebb részről pedig a Queensrÿche és a Metallica nyomdokain haladva egy komplex, változó, gyakori ütem- és tempóváltásokkal megtűzdelt, ugyanakkor erőteljes és technikás metalzene. Mike Portnoy dobos a Modern Drummer magazintól eddig 23 díjat nyert, és 1995 óta minden alkalommal megválasztották az év legjobb progresszív rock dobosának. 37 éves korában bekerült a Modern Drummer Hall of Fame-be, ezzel Neil Peart után ő lett a második legfiatalabb, akit valaha ebben a kitüntetésben részesítettek. John Petrucci hat alkalommal szerepelt a G3-projekt harmadik gitárosaként, Steve Vai és Joe Satriani mellett (többször, mint Eric Johnson, Robert Fripp vagy Yngwie J. Malmsteen). A Joel McIver által írt, The 100 Greatest Metal Guitarists című könyvben a 2. helyezett volt, továbbá bekerült a GuitarOne magazin minden idők 10 legjobb shreddere közé.[79] John Myung basszusgitáros a musicradar.com oldalán meghirdetett, minden idők legjobb basszusgitárosa szavazáson az első helyre került.[80]

A zenekar stílusát progresszív metalként szokás definiálni, zenéjükben azonban számos egyéb stílus is felfedezhető: progresszív rock, jazz, thrash metal, komolyzene, art rock. A fenti stílusokat sikerül úgy ötvözniük, hogy egy csak rájuk jellemző egységes zenei stílus szülessen belőle. Az együttes kompozíciói többnyire hosszú lélegzetvételűek, nem ritka a 20 percet is meghaladó szerzemény. Dalaikat gyakran tételekre osztják, hasonlóan a klasszikus zenekölteményekhez, amelyek befogadása figyelmesebb hallgatást igényel. Szerzeményeik között ugyanúgy megtalálhatók az energikus metaldalok, mint a lírai hangvételű balladák, vagy a kifejtős, hosszabb, monumentális témák. Legtöbbször ezek egyszerre jelennek meg, akár egy dalon belül. A zenészek nagy hangsúlyt fektetnek a virtuóz hangszeres betétekre, a hosszabb szólókra, improvizációkra, minden tag szólisztikus módon használja hangszerét. Játékuk komplex mivolta ellenére nem megy át öncélú virtuozitásba, szerzeményeik mindvégig megjegyezhető dalok maradnak. Hangzásviláguk egyik legfőbb ismertetőjele James LaBrie hangja, aki a zenének megfelelően komplikált, magas hangfekvésű énektémákkal operál. Zenéjük három legfőbb jellemzője a keménység, a dallamosság és a progresszivitás.[81]

Első, 1989-ben megjelent When Dream and Day Unite című albumukon még erősen érződött olyan példaképek hatása, mint a Queensrÿche, a Fates Warning, vagy Yngwie J. Malmsteen. A hasonlóságot erősítette Chris Collins illetve Charlie Dominici hangja, akik a Bruce Dickinson és Geoff Tate által lefektetett hagyományokból merítettek. Ugyanakkor már későbbi jellegzetességeik is hallhatóak voltak, így a lemez feltűnést keltett, elsősorban Európában. Az 1992-es Images and Words albumra viszont már elhagyták az alapvetően a heavy metalból táplálkozó misztikus hangulatot, melyet egy súlyosabb és modernebb hangzású, komplexebb stílus váltott fel. Az anyagon egyensúlyba kerültek a PanteraMetallica keménységű riffek, a dallamosabb, technikás, progresszív rock elődökre emlékeztető témákkal. A korábban nem hallott, újszerű stílus neve így adta magát: progresszív metal.

Már az album megjelenése előtt is voltak progresszív hatású, komplex dalokat író metalegyüttesek (Fates Warning, Queensryche, Voivod, Watchtower stb.), de az Images and Words kétségkívül új fejezetet nyitott a progresszív zenék történetében. Több szakértő is ettől számítja a valódi progresszív metal megszületését. Az ezt követő Awake albumuk egy még súlyosabb, komor hangvételű alkotás lett, amelyen tovább bővítették stílusuk korlátait. Azt ezt követő albumok szintén sok új hatást, szokatlan megoldásokat hoztak magukkal, két egymásra hasonlító lemezt sohasem adtak ki.[82] Dalszövegeik számos témából merítenek. Több dalszöveg próféciákon, középkori, vagy sci-fi történeteken alapul. Ezenkívül a modern életérzések éppúgy megjelennek a dalokban, mint az évezred utolsó évtizedeiben eluralkodó elidegenedés, vagy a lelki problémák, betegségek (paranoia, skizofrénia, depresszió, alkoholizmus).[83]

Sikerek, népszerűség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dream Theater kétségkívül az utóbbi évtized egyik legismertebb metalzenekara, a progresszív metal egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású képviselője.[8] Bár a Queensrÿche több lemezt adott el náluk, ők azonban színtiszta progresszív metalt sosem játszottak, mainstream áttörésük idején (Empire album – 1990) pedig már végképp egy slágeresebb, hard rockos irány felé fordultak. A Dream Theater első albuma, a When Dream and Day Unite, a kiadói promóció és a koncertek hiányában gyakorlatilag megbukott. Az 1992-es Images and Words album és a róla kimásolt kislemezek révén viszont már bekerültek a köztudatba.[84] A Pull Me Under klipjét akkoriban gyakran leadta az MTV zenecsatorna (ezenkívül egyáltalán nem szerepelnek a rádiókban vagy a tévében), s ennek révén az album több százezer példányban kelt el. Az Images and Words eladásait a mai napig nem tudták felülmúlni, amely az USA-ban aranylemez minősítést szerzett.[15] Az album sikere meglepő volt, hiszen akkoriban a grunge és alternatív rock hullám miatt az emberek zöme hallani sem akart képzett muzsikusokról, vagy 8–10 perces dalokról.[15]

Az együttesnek sikerült a progresszív metal műfajt népszerűvé tenniük, eljuttatni a szélesebb tömegekhez.[15] Az Awake szintén sikeres lett, majd az 1997-es Falling into Infinity már nem tudta megismételni a korábbi eladásokat. Ezt követően 1999-ben adtak ki újabb lemezt, a Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memoryt, melyet a rajongók és a kritikusok is lelkesen fogadtak, így kereskedelmileg is sikert aratott,[22] a 2000-es évekre pedig a legismertebb metalegyüttesek közé emelkedtek. Népszerűségüket a Six Degrees of Inner Turbulence albummal is sikerült megőrizniük, a Train of Thought metalos megközelítése révén pedig számos új rajongót szereztek. Azóta az albumaik egyre előkelőbb helyeken szerepelnek a toplistákon, koncertjeik alkalmával pedig arénákban, több ezer férőhelyes sportcsarnokokban lépnek fel.

Az együttes dalait a zenecsatornák és a rádiók sohasem sugározták (a Pull Me Under kivételével), így sikereiket, hírnevüket csakis egységesen magas színvonalú albumaiknak és a folyamatos turnézásnak köszönhetik.[85]

Hatásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dream Theater az 1990-es évek egyik legnagyobb hatású zenekara.[86] 1992-es köztudatba kerülésük révén, újszerű progresszív metaljuk új iskolát teremtett, új hullámot indított el. Az Images and Words kiadása után százával bukkantak fel a hosszabb dalokkal, virtuóz hangszeresekkel rendelkező metalzenekarok. A progresszív metal az 1990-es évek közepére-végére az egyik legfelkapottabb metalstílus lett. A Dream Theater sikerei utat nyitottak olyan későbbi progresszív zenekarok számára is, mint a Tool, az Opeth, a Mastodon, a Porcupine Tree, a The Mars Volta[15] stb. A zenekar tagjai szintén nagy hatást gyakorolnak a fiatal zenészgenerációra. Jordan Rudess, Mike Portnoy és John Myung számtalan zenésznek nyújt inspirációs forrást, John Petruccit pedig az utóbbi két évtized legnagyobb hatású gitárosai között tartják számon.[87] Portnoy, Rudess, Myung és Petrucci már több oktatóanyagot is megjelentetett.

Élő előadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dream Theater koncert Rio de Janeiróban, 2008-ban. Balról jobbra: John Myung, Jordan Rudess, Mike Portnoy, James LaBrie és John Petrucci.

Az együttes pályafutása során a koncertek fokozatosan váltak egyre hosszabbá és sokszínűbbé. Egy Dream Theater-koncert átlaghossza körülbelül 180 perc. A dalok listáját mindig Mike Portnoy állította össze, aki aprólékosan ügyelt arra, hogy rendszeresen nyújtsanak valami újat is a rajongóknak. Portnoy összeállításainak következtében egy városban sohasem adtak két azonos dalokból álló koncertet. A turnék következtében is gyakran változik a dalok listája, hogy azok az emberek, akik több városban vagy országban megnézik őket egy turné alkalmával, ne ugyanazt a műsort kapják.[88] Hogy ez a folyamat gördülékenyen megvalósulhasson, minden lemezükről és nagyjából minden dalukból szoktak válogatni. A koncertek világítási rendszerét előre megtervezik a dallista alapján. Az előadásokon gyakran alkalmaznak videovetítést a háttérvásznakon. A koncerteken rendszeresek az improvizációk, a hangszeres szólóbetétek, az albumverziótól eltérő előadásmód. Dalaikba gyakran beleszőnek más dalokból, vagy más előadóktól származó részleteket. Így többek között felcsendültek már részletek a Lynyrd Skynyrd Free Bird című dalából, a Liquid Tension Experiment projekt dalaiból, vagy Rimszkij-Korszakov Dongó című kompozíciójából. A 2007-es Gigantour turné Buenos Aires-i koncertjén John Petrucci részleteket játszott a Don't Cry for Me Argentina című számból, amely az Evita című musicalben szerepel. Ugyanezen turné bangkoki koncertjén a Rush A Passage to Bangkok című dalának kezdőriffjét adta elő. A 20th Anniversary World Tour turnén Jordan Rudess az Endless Sacrifice közben a Twinkle, Twinkle, Little Starból idézett egy részletet.

Az előadások kiszámíthatatlanságát jól tükrözték a még Derek Sheriniannal adott koncertek, ahol ráadásként olyan dalok is felcsendültek, mint Ozzy Osbourne Suicide Solutionje, vagy a Deep Purple Perfect Strangersje. Az A Change of Seasonsben pedig az Enter Sandman (Metallica) főriffjét is megidézték. Az együttes legnagyobb nézőszámú koncertjét 2005. december 6-án adta Chilében, ahol több mint húszezren voltak.[89] A koncert felvétele megjelent DVD-n, az YtseJam Records kiadásában. Az együttes pályafutása során számos ismert együttessel fellépett már, többek között a Porcupine Tree, a Symphony X, a Between the Buried and Me, a Deep Purple, az Emerson, Lake & Palmer, az Iron Maiden, a Dixie Dregs, Joe Satriani, a King's X, a Marillion, a Megadeth, az In Flames, a Pain of Salvation , az Opeth, a Queensrÿche, a Riverside, a Spock’s Beard, a Fear Factory, az Enchant, a 3, és a Yes zenekarokkal. A Megadeth, a Queensryche és az Iron Maiden tagjaival közösen is felléptek színpadon.

2008-ban és 2009-ben Progressive Nation elnevezéssel szerveztek turnékat, melyek célja Mike Portnoy elmondása szerint a progresszív zene népszerűsítése volt. Portnoy olyan előzenekarokat választott ki, amelyeket kedvelnek a Dream Theater tagjai, és amelyekről úgy gondolja, hogy nagyobb figyelmet érdemelnének. A turnékon az Opeth, a Between the Buried and Me, a 3, a Beardfish, a Pain of Salvation, a Zappa Plays Zappa, a Scale the Summit, a Bigelf és az Unexpect zenekarok léptek fel.[90]

Bootleg kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az együttes szinte minden koncertjét rögzíti, s a felvételekből több is beszerezhető Mike Portnoy YtseJam Records kiadóján keresztül. A kiadó kínálatában helyet kapnak demógyűjtemények és a különleges műsorok felvételei is, de a komplett klasszikus albumokat feldolgozó koncertek is. Ez utóbbi a The Dark Side of the Moon, a Made in Japan, a Master of Puppets és a The Number of the Beast albumokat foglalja magába. A koncertek közül „keverőpultos” hangzású és lemezminőségű anyagok egyaránt fellelhetők. Egyes bootleg kiadványok minősége már a hivatalos koncertkiadványok szintjét is eléri. Ilyen például a Six Degrees of Inner Turbulence album turnéján rögzített Rotterdamned kiadvány is, amit a közönség soraiból vettek fel.[91]

Feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az együttes számos példaképétől adott már elő feldolgozásokat koncerteken és lemezeken egyaránt. Az Iron Maiden, a Metallica, a Deep Purple és a Pink Floyd zenekaroktól teljes albumokat is előadtak már. A Dave Mustaine által szervezett 2005-ös Gigantour turnén Dimebag Darrell emlékére előadták a Cemetary Gates című Pantera dalt. Az előadásban Burton C. Bell (Fear Factory), Russell Allen (Symphony X) és Dave Mustaine (Megadeth) is részt vett. 2003-ban, amerikai turnéjuk alkalmával, a Queensryche zenekarral együtt előadták a Pink Floyd Comfortably Numb című dalát.[92] 2006 márciusában egy torontói koncerten a Jacob's Ladder című Rush-dalt adták elő. Az A Change of Seasons EP-n komplett dalokat dolgoztak át a következő előadóktól: Elton John, Deep Purple, Led Zeppelin, Queen, Pink Floyd, Genesis, Journey, Kansas, Dixie Dregs.

2008-ban a Kerrang! Maiden Heaven című Iron Maiden tribute albumához rögzítették a To Tame a Land című dalt.[93] Ez a dal később helyet kapott a Black Clouds & Silver Linings album feldolgozásokat tartalmazó bónusz CD-jén. E kiadványon még Rainbow-, Zebra-, Queen-, King Crimson- és Dixie Dregs-dalok is helyet kaptak. Egy 2009. június 16-i Tel-Aviv-beli koncerten a Metropolis Pt. 1: The Miracle and the Sleeper dal közben előadták a Hava nagila című héber dalt.[94] 2009. augusztus 14-én Torontóban előadták a Rush Camera Eyes című dalát, amely eredetileg a kanadai trió Moving Pictures albumán jelent meg.

Tagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi felállás
Korábbi tagok

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Craig Harris: Dream Theater, Biography (angol nyelven). allmusic.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  2. Grammy nomination rocks Midland singer. Simcoe Article, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2012. január 2.)
  3. Dream Theater's John Myung: "Being Inducted Is Like Passing An Important Mile Marker In Our Career..." (angol nyelven). roadrunnerrecords.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  4. The Grammys: Adele, Kanye West Top Nominees (angol nyelven). billboard.biz. (Hozzáférés: 2011. november 30.)
  5. ^ a b Blabbermouth.net. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n Dream Theater: Az együttes története (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  7. Portnoy, Mike (2003). "The Majesty Demos 1985-1986" [CD Liner Notes]. New York: Ytsejam Records.
  8. ^ a b c d Blogger:Brinyó: Életmű-Dream Theater: egy karrier kilenc felvonásban. Újra!!! (magyar nyelven), 2005. november 9. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  9. "The Score So Far" documentary, Score DVD, 2006
  10. angol: The Dream Theater FAQ - Graphic Version. Gabbo.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  11. "When Dream and Day Unite Demos" 1987-1989 [CD Liner Notes]. New York: YtseJam Records.
  12. Dominici, Charlie. When Dream And Day Unite liner notes (2004 re-release).
  13. Dream Theater Tourography (angol nyelven). mikeportnoy.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  14. ^ a b c d Blogger:Brinyó,: Életmű: Dream Theater-egy karrier kilenc felvonásban. II. rész (magyar nyelven), 2005. november 11. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  15. ^ a b c d e f g h (2007. május) Klasszikus: Dream Theater - Images and Words (angol nyelven). Hammer World (194), 26-27. o. Hozzáférés ideje: 2011. március 6.  
  16. (2006. október) Hatásokk: Dream Theater - Images and Words. Hammer World (188), 34. o. Hozzáférés ideje: 2011. március 6.  
  17. ^ a b c Dream Theater Album & Song Chart History (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  18. ^ a b c Blogger: Brinyó: Életmű: Dream Theater-Egy karrier kilenc felvonásban. III. (magyar nyelven). hardrock.hu, 2005. november 14. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  19. LaBrie, James. (Summer '97) Images & Words No. 14, pg. 5
  20. Falling into Infinity Demos (angol nyelven). ytsejamrecords.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  21. Életmű:Dream Theater- Egy karrier kilenc felvonásban. IV.rész (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  22. ^ a b Életmű: Dream Theater-Egy karrier kilenc felvonásban. V. rész (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  23. ^ a b Gold and Platinum database (angol nyelven). Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  24. Billboard Chart history for Dream Theater (angol nyelven)
  25. DreamTheater.net reported that Six Degrees of Inner Turbulence had reached #1 on the Billboard Internet Charts.
  26. Életmű: Dream Theater- egy karrier kilenc felvonásban. VI. rész (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  27. Életmű: Dream Theater-Egy karrier kilenc felvonásban. VII. rész. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  28. Moldstad, Frank: New York's Hit Factory Gets a New Identity. Digital Pro Sound. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  29. A zenekar pályafutása (magyar nyelven). elnofx.uw.hu. (Hozzáférés: 2011. április 18.)
  30. Octavarium lemezkritika (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. április 18.)
  31. ^ a b c Dream Theater: egy karrier kilenc felvonásban. IX. rész (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  32. Systematic Chaos lemezkritika a Shockmagazin oldalán (magyar nyelven). shockmagazin.hu. (Hozzáférés: 2011. április 6.)
  33. Systematic Chaos lemezkritika (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. április 6.)
  34. Lifting Shadows - The Authorised Story Of Dream Theater. dreamtheaterbook.com. (Hozzáférés: 2009. január 2.)
  35. godsofmetal history (angol-olasz nyelven). godsofmetal.it. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  36. DREAM THEATER Begins Recording New Album, Seeks New Label Home (angol nyelven). roadrunnerrecords.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  37. OPETH To Support DREAM THEATER In North America (angol nyelven). roadrunnerrecords.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  38. Get the newest Dream Theater release early”, Roadrunner Records, 2008. szeptember 9. (Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 18.) (angol nyelvű) 
  39. DREAM THEATER – BLACK CLOUDS & SILVER LININGS (angol nyelven). mikeportnoy.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  40. Dream Theater’s Mike Portnoy Pens Tribute To Late Father (angol nyelven). metalhammer.co.uk. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  41. Set list of Toronto show (angol nyelven). metalsetlists.com. (Hozzáférés: 2009. július 1.)
  42. Portnoy, Mike: MP's Forecast for 2010 (angol nyelven). mikeportnoy.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  43. tour dates for Australia December 1-12, 2009 (angol nyelven). dreamtheater.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  44. "Dream Theater to tour with Iron Maiden this summer 2010"- Road Runner Records (angol nyelven). roadrunnerrecords.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  45. James LaBrie interview with Beyond the Dark Horizons' (angol nyelven). beyondthedarkhorizon.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  46. DREAM THEATER Singer Says Seven 'World-Class' Drummers Will Audition For Band In Two Weeks - Oct. 8, 2010 (angol nyelven). Blabbermouth. (Hozzáférés: 2010. november 1.)
  47. DREAM THEATER - Mike Portnoy dobos kilépett! (magyar nyelven). hammerworld.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  48. Rajongói kommentek (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. április 6.)
  49. Mike Portnoy: „Visszamenne, de ő már nem kell (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  50. Dream Theater: Nem zörög a haraszt (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  51. Mike Portnoy: "A zenei lehetőségeink végtelenek!" (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  52. Dream Theater: Újabb koncertek (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  53. John Petrucci's Facebook account (angol nyelven), 2011
  54. John Petrucci on Twitter
  55. John Petrucci's Twitter account, 2011
  56. John Petrucci's Facebook account, 2011
  57. Petrucci Forum account, 2011
  58. Facebook teaser video of Seven Auditionees. Facebook.com. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  59. It's Official: MIKE MANGINI Is New DREAM THEATER Drummer (angol nyelven). Blabbermouth.net, 2011. április 29. (Hozzáférés: 2011. április 30.)
  60. Hivatalos: valóban Mike Mangini a Dream Theater új dobosa (magyar nyelven). Shock! Magazin, 2011. április 29. (Hozzáférés: 2011. április 30.)
  61. John Petrucci's Facebook, 2011
  62. Dream Theater official MySpace blog, 2011
  63. Dream Theater - Székesfehérvár, 2011. augusztus 4. (magyar nyelven). shockmagazin.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  64. Dream Theater To Debut New Track!. Roadrunnerrecords.com. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  65. ^ a b Mike Portnoy – Beperelte a Dream Theatert (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  66. Mike Portnoy – Negatív propaganda (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  67. Roadrunner Records announces Andy Wallace as mixer, 2011
  68. ^ a b c A Dramatic Turn of Events lemezkritika a passzio oldalán (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  69. A Dramatic Turn of Events lemezkritika (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  70. Dream Theater: A Dramatic Turn Of Events lemezkritika a Shockmagazin oldalán (magyar nyelven). shockmagazin.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  71. A Dramatic Turn Of Events lemezkritika a montrealgazette oldalán (angol nyelven). montrealgazette.com. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  72. A Dramatic Turn of Events lemezkritika a Sea of Tranquility oldalán (angol nyelven). seaoftranquility.org. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  73. A Dramatic Turn of Events lemezkritika a The AU Review oldalán (angol nyelven). theaureview.com. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  74. Jurek, Thom. Allmusic. [1]. Retrieved 09/18/11.
  75. The Official UK Charts Chart. OLiS. (Hozzáférés: 2011. szeptember 19.)
  76. Dream Theater: A Dramatic Turn Of Events (Finnish nyelven). (Hozzáférés: 2011. szeptember 22.)
  77. MAHASZ – Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége. mahasz.hu. (Hozzáférés: 2011. szeptember 22.)
  78. ^ a b Dream Theater koncert 2012-ben Budapesten (magyar nyelven). budapestarena.hu. (Hozzáférés: 2011. december 15.)
  79. Top Shredders of All Time (angol nyelven). RandyCiak.com. (Hozzáférés: 2008. február 26.)
  80. John Myung: Övé a trófea (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  81. Portnoy, Mike: Dream Theater - Interview - part 1. TheCrookedStep.com. (Hozzáférés: 2010. december 12.)
  82. Awake lemezkritika. (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  83. (2009. június) Hatásokk: Dream Theater - Awake (magyar nyelven). Hammer World (215), 34. o. Hozzáférés ideje: 2011. március 7.  
  84. Az együttes története. (magyar nyelven). dreamtheater.hu. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  85. Train Of Thought lemezkritika (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. április 12.)
  86. Systematic Chaos lemezkritika (magyar nyelven). passzio.hu. (Hozzáférés: 2011. április 6.)
  87. Suspended Animation lemezkritika. (Hozzáférés: 2011. április 6.)
  88. Courtney Campbell: Mike Portnoy - Dream Theater (angol nyelven). earplugsrequired.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  89. "Dream Theater News: Record crowd" l. voicesuk.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  90. Progressive Nation Tour Dates l. dreamtheater.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  91. Néhány szó a bootlegekről (magyar nyelven). hardrock.hu. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  92. Dream Theater setlist of the mini-tour with Queensryche (angol nyelven). setlist.fm. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  93. Maiden Heaven track listing revealed! (angol nyelven). 2.kerrang.com. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
  94. Video of Dream Theater playing in Tel Aviv, they play "Hava Nagila" (angol nyelven). whiplash.net. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wilson, Rich. Lifting Shadows: The Authorized Biography of Dream Theater (angol nyelven). Essential Works Ltd (2007. december 7.). ISBN 0954549392 
  • Wagner, Jeff & Wilson, Steven. Mean Deviation: Four Decades of Progressive Heavy Metal (angol nyelven). Bazillion Points Publishing (2010. december 1.). ISBN 0979616336 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dream Theater témájú médiaállományokat.