Mike Portnoy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mike Portnoy
Mike Portnoy (2010).jpg
Mike Portnoy 2010-ben, Ottawában.
Életrajzi adatok
Születési név Michael Stephen Portnoy
Született 1967április 20. (47 éves)
USA New York, Long Beach
Pályafutás
Műfajok Progresszív metal
Progresszív rock
Aktív évek 1985-
Kapcsolódó előadó(k) Dream Theater, Liquid Tension Experiment, Liquid Trio Experiment, Neal Morse, Transatlantic, Yellow Matter Custard, OSI, John Arch, Avenged Sevenfold, Adrenaline Mob, Stone Sour, Flying Colors
Hangszer Dob, basszusgitár
Tevékenység Zenész, dalszerző

Mike Portnoy weboldala
Együttesének weboldala

Mike Portnoy (teljes nevén Michael Stephen Portnoy) (1967. április 20., New York, Long Beach – ) amerikai dobos, aki a Dream Theater tagjaként vált híressé, de megfordult Neal Morse mellett is, valamint szerepelt a Transatlantic nevű szupergroupban.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Michael Stephen Portnoy 1967. április 20-án született, New Yorkban, Long Beach-ben.[1] Jordan Rudess egyik fórumbeli bejegyzéséből kiderül, hogy Portnoy etnikailag zsidó, de nem gyakorolja a zsidó vallást. Apja DJ volt egy rádióállomáson, ezzel segítve a zene megismertetését Portnoy-jal. Kedvenc zenekarai a Rush, a Queen, a Led Zeppelin, a The Who, az Iron Maiden, és a The Beatles voltak, többek között. Bár azt állítja, hogy autodidakta módon tanult dobolni, a zeneelméletet a középiskolai osztályaiban tanulta meg. Ebben az időben kezdett el helyi zenekarokban játszani, melyek közül kettő (Rising Power és az Inner Sanctum) felvett és ki is adott egy önálló albumot. Elhagyta az Inner Sanctumot (ez volt az utolsó középiskolai zenekara), ugyanis ösztöndíjat kapott a Berklee College of Music egyetemre; később elhagyta a Berklee-t.

Dream Theater[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1985-ben, John Petrucci és John Myung a középiskola után a Berklee College of Music egyetem hallgatói lettek. Itt találkoztak Mike Portnoy-al, akivel létrehozták a Majesty nevű zenekart. Petrucci és Myung oldalán a korábban már feltűnt Kevin Moore lett kezdetben a billentyűs, valamint felvették Chris Collins-t énekesnek, aki nem igazán rendelkezett zenei szakképzettséggel. Nevük kezdetben egy Rush-szám által született meg: a szám végén egy óriási gitárszóló után Mike Portnoy jegyezte meg, hogy ez fenséges (majestic) szóló volt. A többiek rögtön ráugrottak erre a névre, és így született meg a Majesty.

1986 nyarán, Portnoy és a két John otthagyta Berklee-t, visszatértek Long Island-be, hogy a zenekarra koncentrálhassanak. Ez év nyarán ki is adták első, 8 számból álló demójukat, amely a "The Majesty Demos" nevet viselte. Kisebb progresszív-körökben terjesztették az ezer példányban elkészített lemezt, amely hamar el is kelt. Több koncertet adtak ezután, majd, miután megérezték a siker szagát, lemezt kezdtek készíteni.

1989-ben ki is adták az új lemezt, de itt már nem Majesty néven futottak, ugyanis, mint kiderült, egy másik egyesült államok-beli zenekar birtokolta ezt a nevet. Portnoy apja, Howard Portnoy ajánlotta a Dream Theater nevet egy abban az időben lebontott ausztrál színházról, mely rögtön megtetszett a zenekarnak. A When Dream and Day Unite nevű új lemez felvételére 1987-re már megváltak Chris Collins-tól, és maguk mellé vették Charlie Dominici-t, aki már híres énekes volt abban az időben, és érettebb is volt, mint a többiek. A lemez elsöprő sikert aratott. A következő lemezre, 1992-re már James LaBrie volt az énekes, pár évvel később, az 1994-es Awake nevű lemez készítése után megváltak Kevin Moore-tól, aki popdalokat kezdett írni, fölvették billentyűsnek Derek Sherinian-t, aki azonban az 1997-es Falling into Infinity nevű lemez után el is hagyta a zenekart, ugyanis Mike Portnoy és John Petrucci megtalálta az ideális billentyűst Jordan Rudess személyében. A zenekar így haladt tovább, amikor már kezdett kialakulni Portnoy és Petrucci jelentősége. Ők ketten tették a legtöbbet a zenekar érdekében, ők írták a számok túlnyomó többségét. Ők ketten voltak producerei a lemezeiknek. Portnoy rendezte a legtöbb koncertfilmet, és a stúdiómunkák felvételeit is ő készítette, vágta, stb.

2009-ben a tizedik stúdióalbum készítésekor Howard Portnoy, Portnoy édesapja elhunyt. Az ő emlékére írta a "The Best of Times" című számot.

2010. szeptember 8-án bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból.[2][3][4]

Avenged Sevenfold[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután az Avenged Sevenfold dobosa The Rev 2009 végén elhunyt, a zenekar Mike Portnoy-t kérte fel, hogy dobolja fel az együttes új albumát. A választás azért esett rá, mert The Rev egyik példaképe Portnoy volt. 2010. február 16-án stúdióba vonult velük, hogy felvegyék a Nightmare címen július 27-én megjelent nagylemezt. A 2010-es lemezbemutató turnén szintén Portnoy dobol.

Az eredeti tervek szerint 2011 januárjától Portnoy a Dream Theater új albumán dolgozott volna, és ezért nem vállalta a további koncerteket. 2010. szeptember 8-án azonban bejelentette, hogy kilép a Dream Theaterből. A Dream Theater után sok feladatot vállalt különböző zenekarokban, ezek közül az Adrenaline Mob volt a legstabilabb formáció. 2013. június 6-án azonban bejelentette, hogy már csak négy koncertet játszik ezzel a zenekarral, hogy a többire is legyen ideje.

Hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portnoy az alábbi dobosokat jelölte meg hatásaiként, In Constant Motion nevű DVD-jében: Neil Peart, John Bonham, Terry Bozzio, Bill Bruford, Phil Collins, Vinnie Colaiuta, Peter Criss, Nick Mason, Keith Moon, Carl Palmer, Vinnie Paul, Simon Phillips, Ringo Starr, Tony Royster Jr. és Lars Ulrich.

A 2001 áprilisi Modern Drummer magazinban elmondta, hogy sok más dobost tisztel még, ilyen például Billy Cobham, Stewart Copeland, Jon Fishman, Dave Lombardo, Andy Sturmer, Chester Thompson, Nick D'Virgilio, és Alan White.[5]

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Modern Drummer magazintól már 22 díjat nyert:

  • 1995 óta 12 éven keresztül az év legjobb progresszív rock dobosa (a sorozat még folytatódhat)
  • A legjobb feltörekvő tehetség (1 alkalommal)
  • A legjobban felvett előadás (5 alkalommal)
  • A legjobb nevelési/oktatási videó/DVD (2 alkalommal)
  • A legjobb klinikus[6] (2 alkalommal).

37 éves korában került be a Modern Drummer Hall Of Fame-jébe (dicsőségcsarnok), ezzel ő lett a második legfiatalabb, akit valaha ebben a kitüntetésben részesítettek, Neil Peart után (Peart-öt 31 évesen iktatták be).

Portnoy-t 24. helyre rangsorolta a Gigwise, a Minden idők legjobb dobosai listáján.[7] A Rolling Stone listáján nyolcadik lett,[8] a Classic Rock listáján tizenhetedik,[9] a Rhythm Magazine listáján pedig ötödik.[10]

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dream Theater[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Liquid Tension Experiment[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Transatlantic[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neal Morse[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Arch[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

OSI[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avenged Sevenfold[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adrenaline Mob[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Adrenaline Mob EP (2011)
  • Omertà (LP, 2012)
  • Covertá (EP, 2013)

DVD-k[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Progressive Drum Concepts" (Rittor Music 1995 1 VHS/DVD)
  • "Liquid Drum Theater" (Hudson Music 2000 2 DVDs)
  • "In Constant Motion" (Hudson Music 2007, 3 DVDs)

Saját maga által felvett előadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Asian Clinic Tour" (MP4 Productions 2001, 1 DVD)
  • "Ten Degrees of Turbulent Drumming" (MP4 Productions 2002, 1 DVD)
  • "Drums Across Forever" (MP4 Productions 2002, 1 DVD)
  • "Drums of Thought" (MP4 Productions 2004, 1 DVD)
  • "Live at Budokan" (MP4 Production 2005, 1 DVD)
  • "Mike Portnoy - Drumavarium" (MP4 Productions 2005, 1 DVD)
  • "sysDRUMatic chaos" (MP4 Productions 2007, 1 DVD)
  • "SCORE" (MP4 Productions 2008, 1 DVD)
  • "Black Clouds & Silver Drumming" (MP4 Productions 2009, 1 DVD)
  • "Whirlwind Drumming" (MP4 Productions 2010, 1 DVD)

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Portnoy, Mike: The Mike Portnoy Official Website/biography. Portnoy Official Website, 2009. november 29. (Hozzáférés: 2009. október 13.)
  2. Portnoy, Mike: Mike Portnoy Leaves Dream Theater - Official Press Release. Mike Portnoy.com, 2010. szeptember 8. (Hozzáférés: 2010. szeptember 10.)
  3. Dream Theater's Press Release. Dream Theater.net, 2010. szeptember 8. (Hozzáférés: 2010. szeptember 10.)
  4. Mike Portnoy Announces His Departure From Dream Theater. Roadrunner Records, 2010. szeptember 8. (Hozzáférés: 2010. szeptember 10.)
  5. http://www.mikeportnoy.com/aboutmike/faq/answers/20.aspx#167
  6. A klinikus az angol clinical fordítása.
  7. http://www.gigwise.com/photos/43499/27/The-Greatest-Drummers-Of-All-Time
  8. [1]
  9. http://www.rocklistmusic.co.uk/steveparker/classicrock.htm
  10. http://www.musicradar.com/news/drums/50-greatest-drummers-of-all-time-part-2-225815/21#content