Neil Peart

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Neil Peart
Neil peart.jpg
Neil Peart 2010-ben
Életrajzi adatok
Születési név Neil Ellwood Peart
Született 1952szeptember 12. (61 éves)
Kanada Hamilton, Ontario, Kanada
Pályafutás
Műfajok Progresszív rock, hard rock, heavy metal, jazz, szving, big band
Aktív évek 1973-
Együttes Rush
Kapcsolódó előadó(k) Buddy Rich Big Band
Hangszer dob, ütőhangszerek
Tevékenység zenész, dalszerző, producer
Kiadók Mercury, Anthem, Atlantic

Neil Peart weboldala
Együttesének weboldala

Neil Ellwood Peart (1952. szeptember 12., Hamilton, Ontario, Kanada – ) kanadai zenész, a Rush nevű progresszív rock együttes dobosaként, és szövegírójaként vált ismertté. A modern rockdobolásra tett hatása megkérdőjelezhetetlen, zenei körökben a "Professzor"-nak hívják.

Peart Port Delhousie-ban, Ontario-ban nőtt fel, átlagos családban nőtt fel, hétköznapi munkával. Álma az volt, hogy egyszer profi dobos legyen. Útkeresése közben először a legkülönbözőbb helyi kis zenekarokban játszott, majd később otthagyta a középiskolát, hogy zenei karrierjére koncentráljon, és hivatásos dobos legyen. A tengerentúlon, Angliában próbált szerencsét, de egy szerencsétlen munkája miatt elbátortalanodott, és hazautazott Torontoba, hogy csatlakozzon az épp dobost kereső Rush-hoz, 1974 nyarán.

Karrierje kezdetén Peart játéka a hard rockban gyökeredzett, nagy hatással voltak rá a brit rock olyan dobosai mint Keith Moon (The Who), vagy John Bonham (Led Zeppelin).[1] Később Peart stílusa változott, ahogy beleépítette a jazz, szving, és a big band stílusok jellemzőit is. Ebben az időben a kedvenc dobosai, és példaképei közé tartozott Gene Krupa és Buddy Rich. A jazz dobolást annyira komolyan vette, hogy később a legendás Freddie Gruber (a Moeller-technika kifejlesztője) magántanítványa lett,[2] és még a dobverő hagyományos tartására (bal kéz fordítva, jobbkezeseknél) is átállt, ami nem jellemző a rock dobolásra. Ebben az időben, hagyományos fogással, és Moeller-technikával vette fel a Test for Echo nevű 1996-os Rush albumot, de később visszatért a keményebb játékhoz.

Peart sok díjat kapott előadásaiért, ez betudható technikai jártasságának és kitartásának.[3]

Neil Peart sikeres zenei karrierje mellett író, és szövegíró. Főleg útikönyvei ismertek, amiket motorkerékpáros túrái során átélt élményei ihlettek, ezek a The Masked Rider: Cycling in West Africa, Ghost Rider, Traveling Music: The Soundtrack of My Life and Times, Roadshow: Landscape With Drums és a A Concert Tour By Motorcycle.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart, szülei farmján született, Hagersville-ben,[4] Hamilton külvárosában. Ő az első gyerek a négy közül, öccse, Danny, valamint hugai, Judy és Nancy akkor születtek, amikor szülei elköltöztek St. Catharines-be; ekkor Peart két éves volt. Apja egy "Dalziel Equipment" nevű, mezőgazdasági beszállító cég menedzsere lett. 1956-ban, szülei Port Dalhousie külvárosába költöztek. Peart a Gracefield School-ba járt iskolába, gyerekkorát boldogan töltötte, jó családi háttérrel. Kamaszkorának korai szakaszában kezdte érdekelni őt a zene, beszerzett egy tranzisztoros rádiót, amivel pop csatornákat fogott Torontoból, Hamiltonból, Wellandból, Ontarioból, és Buffaloból.[5]

Első találkozása hangszerrel egy zongora lecke volt, és elmondása szerint nem hagyott nagy nyomott benne. Előszeretettel dobolt a házában található tárgyakon pálcikákkal, ezért a szülei vettek neki egy pár dobverőt 13. születésnapjára, és azt mondták neki, hogyha egy év múlva még érdekelni fogja őt a dobolás, akkor vesznek neki egy dobfelszerelést.[6]

Első dobfelszerelését 14. születésnapjára kapta és elkezdett leckéket venni Don George-tól, a Peninsula Conservatory of Music-nál.[7]> Színpadi debütálása már abban az évben megvolt, egy karácsonyi ünnepségen, a St. Johns Anglican Church Hall-ban, Port Dalhousie-ban. Következő szereplése a Lakeport High School-ban volt, ezúttal saját zenekarával, a The Eternal Triangle-el. Ezen az előadáson volt hallható egy saját szerzemény, az "LSD Forever". Ezen az előadáson volt hallható először a dobszólója is.[8]

Peart munkát szerzett a Lakeside Park-ban, egy vásáron az Ontario-tónál, ami később inspirálta a Rush Caress of Steel nevű albumán található azonos című számot.[9] A buborékos és a labdás játéknál dolgozott, de később felmondott. Tinédzser évei végén több helyi zenekarban játszott, mint például a Mumblin’ Sumpthin’, a Majority, és a JR Flood. Ezek a zenekarok garázsokban és pihenőhelyeken gyakoroltak, valamint templomi csarnokokban, középiskolákban, és roller pályákon játszottak, Dél-Ontario környékén, például Mitchell-ben, Seaforth-ban, és Elmirában. Észak-Ontario-ba is ellátogattak, Timmins-ben adtak koncertet. Kedd esténként pedig dzsemmeltek a Niagara Theatre Centre-ben.[10]

A Rush előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tizennyolc éves korában, miután azért küzdött, hogy sikert érjen el Kanadában, mint dobos, Peart Londonba utazott, hogy tovább építse karrierjét.[2] Annak ellenére, hogy több zenekarban játszott és session munkát is vállalt, meg kellett küzdenie a megélhetéséért, ezért munkát vállalt egy "The Great frog" nevű ajándék boltban, a Carnaby Streeten.[11][12]

Londonban olvasta először a novellista és objektivista Ayn Rand írásait. Rand írásai jelentős filozófiai hatást gyakoroltak Peart-re. Rand filozófiája megtalálható Peart dalszövegeiben, például az "Anthem"-ben, az 1975-ös Fly By Night című albumról, és "2112"-ben a 2112 című albumról.

Tizennyolc hónap zsákutcába vezető koncertezés után, Peart kiábrándult abból, hogy előrébb haladjon a zeneiparban, ezért visszament Kanadába, de álmát nem adta fel.[2] Visszatért St. Catharines-ba, és apjával dolgozott a Dalziel Equipment-nél.

Csatlakozás a Rush-hoz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanadába való visszatérése után felkérték dobolni St. Catharines-i zenekarhoz, a Hush-hoz; az együttes Dél-Ontario-i bárokban játszott.[2] Nem sokkal később meghallgatásra hívták a Toronto-i Rush-hoz, mert új dobost kerestek John Rutsey helyére. a meghallgatást Geddy Lee és Alex Lifeson felügyelte. Jövőbeni zenekar társai szerint érkezése kissé humoros volt, ugyanis rövidnadrágban jött, egy öreg, kopott kocsit vezetve, dobjait pedig kukákban tárolta. Peart szerint az egész meghallgatás egy katasztrófa volt.[2] Míg Lee és Peart jól kijöttek egymással (hasonló volt az ízlésük a zene és a könyvek terén), addig Lifeson nem volt olyan jó véleménnyel róla.[2] Némi vitát követően Lee meggyőzte Lifeson-t arról, hogy Peart mániákus brit stílusa a The Who dobosára, Keith Moon-ra emlékeztet, és, hogy ők pont ilyen dobost kerestek.[13]

Peart hivatalosan 1974. július 29-én lépett be a zenekarba, két héttel az amerikai turnéjuk előtt. Peart beszerzett Slingerland dobfelszerelést, amivel első koncertjén játszotta a zenekarral, Uriah Heep-nek és Manfred Mann-nak nyitva 11000 ember előtt Civic Arena-ban, Pittsburgh-ben, Pennsylvania-ban, 1974. augusztus 14-én.[14]

Korai karriere a Rush-sal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart hamar berendezkedett új pozíciójába, és hamarosan a zenekar fő dalszerzője lett. Mielőtt csatlakozott a Rush-hoz, Peart írt néhány dalt, de korábbi zenekar társai nem mutattak különösebb érdeklődést a szövegírás iránt, ezért sok felhasználatlan van köztük.[15]

Első felvétele a zenekarral a Fly By Night című album volt, amiért Juno-díjat kaptak,[16] de, a következő albumra, a Caress of Steel-re a zenekar nagyobb reménnyel tekintett, mégis negatív kritikákat fogalmaztak meg róla a rajongók és a kritikusok.[17] Válaszként a negatív kritikára, amelyek nagy része a lemez B oldalán található "The Fountain of Lamneth"-et célozta, Peart azt mondta, hogy vannak vonások benne a "2112" című számból, ami a következő albumról, amit 1976-ban adtak ki. Ez az album - annak ellenére, hogy közönyt váltott ki a lemezcégből - hozta meg az együttesnek az áttörést az Egyesült Államokban. Az albumot támogató turné csúcspontja egy három napon át tartó koncert, a Massey Hall-ben, Toronto-ban; ezen a turnén használta először a "Professzor dobszerkót".[18]

Peart visszatért Angliába, a Rush nyugat-európai turnéjának keretében és a zenekar az Egyesült Királyságban is maradt egy ideig, hogy felvegye az 1977-ben megjelenő A Farewell to Kings-t, a Rockfield Studios-ban, Walesben. Később újra visszatérnek a Rockfield Studios-ba, hogy felvegyék a Hemispheres-t, amit 1978-ban adtak ki. Az öt felvett stúdióalbum négy év alatt, több mint 300 koncertet eredményezett; Peart ezt az időszakot a "sötét alagútnak" nevezte a zenekar történetében.[19]

Családi tragédia és a folytatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1992-ben, Buddy Rich lányának, Cathy Rich-nek a meghívására fellépett a "Buddy Rich Emlékkoncerten", New York-ban. A fellépés után Peart a producer volt és játszott két Buddy Rich tribute-albumon, a Burning for Buddy: A Tribute to the Music of Buddy Rich-en 1994-ben, majd 1997-ben, annak érdekében, hogy visszanyerje higgadtságát.

Később ugyanis a Rush Test For Echo turnéja után 1997. augusztus 10-én az első lánya, az akkor 19 éves Selena Taylor meghalt egy autóbalesetben. Peart felesége, Jacqueline Taylor pedig rákban halt meg, 1998. június 20-án. Peart azonban azt állítja, hogy a halál oka a "megtört szív", és "lassú öngyilkosság volt apátia miatt. Őt egyszerűen csak nem érdekelte".[20] Peart 2000. szeptember 9-én újra házasodott, Carrie Nuttall fotóssal.

2001 elején, Peart elmondta zenekar társainak, hogy készen áll egy új felvételre és a turnézásra. A zenekar "visszatérése" a 2002-es Vapor Trails volt. Az albumot népszerűsítő turné elején bejelentették, hogy Peart nem vesz részt a sajtó értekezleteken. Peart mindig megriadt az ilyen típusú találkozásoktól, és az akkori helyzetének tudatában a zenekar tagjai nem akarták, hogy az újságírók folyamatosan kérdésekkel "bombázzák" őt.[21][22][23]

A Vapor Trails óta a Rush egy feldolgozás EP-t, a Feedback-et, és egy stúdióalbumot, a Snakes & Arrows-t adott ki; ezeket 2004-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban népszerűsítették turnékkal.

Egy 2009 júniusi kiadásában, a News, Weather, and Sports-nak, Peart bejelentette, hogy Nuttall gyereket vár tőle.[24] Peart és Nuttall első gyereke, Olivia Louise Peart 2009. augusztus 12-én született meg.

2010. október 17-én ért véget Santiagoban a dél-amerikai Time Machine Tour.

Stílus és hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart-öt a szakma és a rajongók is egyaránt a műfaj egyik legnagyobb dobosának tartják.[25][26][27][28] Peart-re az alábbi dobosok voltak hatással: John Bonham, Keith Moon, Michael Giles, Phil Collins, Steve Gadd, Billy Cobham, Buddy Rich, Bill Bruford, és Gene Krupa.[29][30] A The Who volt az első zenekar, akik miatt elkezdett dalokat írni és dobolni.[31] Peart játéka attól különbözik a "butt-end out"-tól, hogy az "irányt váltott" dobverő a nagyobb hatás és a rimshot kapacitására orientálódik.[32]

Peart hosszú ideig kézhez illeszkedő markolással (dobverő tartásának egy formája, a rockdobosok fogják így a dobverőt) fogta a dobverőt, azonban átállt a tradicionálisra (a jazz dobosok tartják így) a '90-es évek közepén, stílusának megújítása érdekében; ekkoriban járt Freddie Gruberhez tanulni.[2] Röviddel első oktató DVD-je, a Work in Progress leforgatása után, Peart visszaállt a kézhez illeszkedő dobverő markoláshoz, és csak a Test for Echo számainál és az olyan pillanatokban áll vissza a tradicionális markoláshoz, amikor a legmegfelelőbbnek érzi, például a pergődobos szakasznál a dobszólóiban. Erről részletesebben is beszél a Anatomy of Drum Solo című DVD-jében.

Felszerelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neil Peart és a 360°-os dobfelszerelése.

A Rush-ban Peart a Slingerland, a Tama, a Ludwig, és a Drum Workshop dobjain is játszott.

Peart Zildjian A-sorozatú cintányérokat használt, Wuhan kínai cintányérokkal. A 2000-es évek elején otthagyta a Zildjiant, és a Wuhant. Azóta egyedi, Sabian Paragon cintányérokat használ.[33] A koncerteken 360°-os dobfelszerelést is használ, elektromos dobbal.

Neil Peart Simmons elektromos dobot használ az 1984-es Grace Under Pressure óta

Az 1970-es évek végén, Peart tovább bővítette dobfelszerelése repertoárját egy kolomppal, triangulummal, üstdobbal, gonggal, és egyéb kellékekkel. Az 1980-as évek közepén lecserélte ezeket egy hangmodulra. Ez azért történt, hogy az akusztikus ütőhangszerek ne foglaljanak sok helyet a színpadon. Az 1984-es Grace Under Pressure óta elektromos dobot használ, digitális mintavevővel. Peart szólóira jellemző, hogy elsősorban az elektromos részét használja a felszerelésnek.

Peart egyik védjegye az emelkedő, forgó dobfelszerelés. A Rush élő műsorai közben forogva emelkedni kezd a dobfelszerelés, közben cserélgeti a felszereléseit: elöl az akusztikus dob, hátul az elektromos dob áll.

Szólói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peartöt gyakran tekintik a legjobbnak a koncertek dobszólóiban.[34] Ismert a kiterjedt, bonyolult dobszólóiról, amelyekben furcsa ütemmutatók vannak,[35][36] komplex rendszereket (néha teljesen elválasztja az alsó és felső végtagok dobmotívumait, például a "The Waltz"-ban),[37] és egzotikus ütőhangszereket is.[38] A szólói szerepelnek minden egyes koncertalbumon. A korai koncertalbumokon (All the World's a Stage és Exit...Stage Left) a dobszóló a dal része volt. Ezen a két albumon kívül minden további koncertalbumon külön szerepet kapott a dobszóló. Legutóbbi oktató DVD-jén, az Anatomy of a Drum Solo-n azt mutatja be, hogy hogyan állít össze egy dobszólót.

Dalszövegei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart a dobolás mellett más szerepet is betölt a Rush-ban: ő a dalszövegíró. Peart dalszövegeire nagy hatással volt az irodalom.[39] A korai Rush-dalokban, amiknek a szövegét ő írta, találhatóak fantasy, sci-fi, mitológiai, és filozófiai hatások is.[40] Mindazonáltal, majdnem ugyanannyit foglalkozik valós vagy személyi kérdésekkel is, mint például az élet, vagy a serdülőkor problémái.

A "2112" című dalban az egyén, a totalitárius állam kollektivista erői ellen folytatott harcra összpontosít. Ez meghozta a zenekarnak az áttörést, viszont sok nem várt kritikát hozott, főleg azért, mert Peart a példaképétől, Ayn Rand-től vett át dolgokat. Voltak figyelemre méltó visszhangok, főleg az angol sajtótól, a hetvenes évek végén, amikor még "divatban" volt a kollektivizmus, főleg a sajtóban, mondja Peart. Ők 'Kis fasisztáknak', meg 'Hitler imádóknak' hívtak minket. Ez volt a teljes sokk számomra.[41]

Belefáradt a vádakba, amik fasisztának és ideológiai inváziónak nevezte Rand filozófiáját, az objektivizmust, ezért Peart emlékeztette hallgatóit az eklektikájára és a függetlenségére az interjúkban. Nem tudta, azonban megpróbálta megvédeni Rand nézeteit: Már a kezdet kezdetén is hatással voltak rám Ayn Rand írásai, de ezt nem szabad eltúlozni. Nem vagyok a tanítványa.[42]

Az 1980-as Permanent Waves albummal kapcsolatban, Peart azt mondta, hogy az dalszövegeiben használt fantasy és ősi mitológiai témákat. Az 1981-es Moving Pictures album megmutatta, hogy Peart-öt még mindig érdeklik a hősi, mitológiai alakok, de most áttette őket a modern és valós környezetbe. A "Limelight" című dal az azonos című albumról, Peart fenntartásait mutatja be a saját népszerűségével és a hírnévvel járó nyomással kapcsolatban. A Permanent Waves-től kezdve Peart dalszövegei a társadalmi, érzelmi és humanitárius kérdések körül forog, és általában objektív szempontból nézi a dolgokat, metaforák és jelképes ábrázolások alkalmazásával.[43]

Az 1984-es Grace Under Pressure a Holokauszt ("Red Sector A") és a közeli barátok halálának ("Afterimage") témáját pedzegeti.[44] Az 1987-es Hold Your Fire-ban, az 1989-es Presto-ban, az 1991-es Roll the Bones-ban, és az 1993-as Counterparts-ban, Peart folytatja a különböző lírai motívumok feltárását, mint a szerelem és a kapcsolatok[45] ("Open Secrets", "Ghost of a Chance", "Speed of Love", "Cold Fire", "Alien Shore"), amik neki szándékosan kimaradtak, mert szerinte csak egy sztereotípia az egész. Azonban a 2002-es Vapor Trails-ban erősen foglalkozik magánéletéről, kombinálva más humanitárius témákkal, mint a szeptember 11-ei terrortámadások ("Peaceable Kingdom"). A zenekar legutóbbi albuma, a Snakes & Arrows, Peart véleményét fogalmazza meg a hitről és a vallásról.[46]

A vélemények Peart dalszövegiről mindig is megoszlottak. Míg a rajongók intelligensnek és átgondoltnak nevezik meg, néhány kritikus túl kidolgozottnak hívta. Példa rá, hogy 2007-ben a Blender magazin másodiknak választotta "a legrosszabb szövegírók a rock történelemben" listáján.[47]

Politikai nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart-öt még soha nem látták nyilvánosan politikussal Kanada, vagy az Egyesült Államok területén. Mégis, politikai és filozófiai nézeteit gyakran elemzik a Rush-on, vagy más forrásokon keresztül. Peart-öt gyakran minősítik objektivistaként és Ayn Rand csodálójaként. Ennek nagy része a Rush 1970-es évekbeli munkáján, főleg az "Anthem" című dalon és a 2112 című albumon alapul, az utóbbi kifejezetten jóváhagyja "Ayn Rand zsenijét."[48] Ugyanakkor egy 1994-es interjújában, Peart elhatárolta magát az objektivizmustól, kijelentve, hogy ő "senkinek sem a tanítványa."[49]

Bár Peart-re gyakran hivatkoznak úgy, hogy a "konzervatív" és a "republikánus" rock sztár,[50] ő, 2005-ben magát balra hajló libertariánusnak nevezte,[51] ezért néha libertariánus hírességnek is nevezik.[52][53]

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart szokott könyveket írni, eddig négy könyvét adták ki, az utolsót 2006 szeptemberében. A kiadott munkák előtt írásai (a Rush-béli munkáját nem beleértve) csak személyes levelek és útleírások voltak, amiket a baráti körének és a családjának küldött. Peart első könyve a The Masked Rider: Cycling in West Africa,[54] 1996-ban íródott, egy egy hónapos kerékpár túráról, ami Kamerunban volt 1988 novemberében. Peart részletesen beszámol a városokról és a falvakról. Az eredeti csak korlátozott példányszámban jelent meg, de második könyve kritikai és kereskedelmi sikere után újra kiadták.

Miután elvesztette feleségét és (az akkor még) egyetlen lányát, Peart megírta Ghost Rider: Travels on the Healing Road című művét. Peart és a zenekar többi tagja mindig képes volt külön választani magánéletét a Rush-tól. Azonban, a "Ghost Rider"-ben, Peart egy BMW R1100GS motorkerékpárral az úton azon gondolkozik, hogy hogyan tudná összerakni romokban heverő életét.

Eldöntötte, hogy megint utazni fog, de most autóval, hogy eltöprengjen életéről, a karrierjéről, és a családjáról, és a zenéről. Ennek eredményeként megszületett harmadik könyve, a Traveling Music: The Soundtrack Of My Life And Times.[55] Ebből a könyvből levonható, hogy Peart még mindig hatása alatt van a történteknek, de építi újra az életét. Ahogy az előző két könyv, ez is első személyben íródott.

Harminc évvel azután, hogy Peart csatlakozott a Rush-hoz, a zenekar elindult "R30: 30th anniversary tour" elnevezésű turnéjára. Az erről szóló könyv, a Roadshow: Landscape With Drums, A Concert Tour By Motorcycle[56] 2006 szeptemberében jelent meg.

DVD-k[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eltekintve a Rush videóitól, Peart két oktató DVD-t adott ki:

  • A Work in Progress. Miami, Florida: Warner Bros. Publications. 2002. ISBN 0757990290 Eredetileg VHS-en jelent meg 1996-ban, aztán kiadták újra DVD-n, 2002-ben.
  • Anatomy of A Drum Solo S.l.: Hudson Music: Forgalmazza: Hal Leonard. 2005. ISBN 1423407008

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peart, a Modern Drummer olvasóinak szavazása alapján a következő díjakat kapta meg:[57]

Peart a DRUM! magazintól a következő díjakat kapta meg 2007-ben:[58]

  • Az év dobosa
  • Legjobb progresszív rockdobos
  • Legjobb élő előadás
  • Legjobb DVD (Anatomy Of A Drum Solo)
  • Legjobb dobos album (Snakes & Arrows)

Peart a DRUM! magazintól a következő díjakat kapta meg 2008-ban:[59]

  • Az év dobosa
  • Legjobb progresszív rockdobos (második)
  • Legjobb Mainstream Pop dobos (második)
  • Legjobb élő dob előadás

Peart a DRUM! magazintól a következő díjakat kapta meg 2009-ben:[60]

  • Az év dobosa
  • Legjobb progresszív rockdobos

Peart a DRUM! magazintól a következő díjakat kapta meg 2010-ben:[61]

  • Az év dobosa
  • Legjobb élő előadás (második)
  • Legjobb progresszív rockdobos (második)

A zenekar többi tagjával együtt megkapta a "Kanadai érdemrend" tiszti rangját, 1996. május 9-én. Ők az elsők akik csoportban kapták meg a díjat.[62] Peart be lett iktatva a "Canadian Songwriter Hall of Fame"-be, Lifesonnal és Lee-vel együtt.[63]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Neil Peart című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Anatomy of a Drum Solo DVD, Neil Peart (2005) hozzátartozó füzet. (Újra kiadva Modern Drummer Magazin által, 2006. április)
  2. ^ a b c d e f g Neil Peart Biográfia [1] Elérhető: 2008. január 18.
  3. Olson, Andrew C."Neil Peart Modern Drummer Awards" - andrewolson.com - Frissítve: 10/1/06 - Elérhető: 2007. július 18.
  4. Neil Peart és Brian Collins http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  5. http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  6. http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  7. http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  8. http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  9. http://www.songfacts.com/detail.php?id=3110
  10. http://www.oocities.com/sunsetstrip/venue/9123/portboy.html
  11. Neil Peart Londonban Don Howe Elérhető: 2008. február 19.
  12. The National Midnight Star White-Barn.com Elérhető: 2008. február 19.
  13. A Rush története A Rush története Elérhető: 2006. február
  14. http://www.chartattack.com/news/39903/neil-peart-speaks-about-new-rush-release
  15. Neil Peart dalszövegei Rob Pagano's website - Neil Peart mini-biográfia Elérhető: 2008. február 22.
  16. Egyéni díjak listája Elérhető: 2007. július 16.
  17. http://allmusic.com/cg/amg.dll?p=amg&sql=10:a9fqxqy5ldhe
  18. http://nimitz.net/rush/faq2ans.html
  19. http://www.2112.net/powerwindows/transcripts/currentbiographyfeb2001.htm
  20. Peart, Neil. Ghost Rider: Travels on the Healing Road. ECW Press (2002). ISBN 1550225464 
  21. MacNaughtan, Andrew. Geddy Lee. and Alex Lifeson. "The Boys in Brazil", Rush in Rio DVD Bonus Material. New York, New York: Atlantic Recording Corporation/Anthem/Msi Music Corp 2003. október ISBN 6311465272
  22. Daniel Catullo Rush. Rush in Rio. Cambridge, Massachusetts: Zoë Vision. 2003. OCLC 53877410
  23. Jordan, Lawrence. Daniel E Catullo. Rush Rush in Rio. London: Sanctuary Visual Entertainment. 2003. OCLC 84678389
  24. Peart, Neil Under the Marine Layer, News, Weather and Sports, 2009. június, Elérhető: 2009. július 1.
  25. http://www.stylusmagazine.com/articles/weekly_article/stylus-magazines-50-greatest-rock-drummers.htm
  26. http://www.musicradar.com/news/drums/50-greatest-drummers-of-all-time-part-2-225815/22#content
  27. http://www.gigwise.com/photos/43499/47/The-Greatest-Drummers-Of-All-Time
  28. http://www.rocklistmusic.co.uk/steveparker/classicrock.htm
  29. Peart, Neil. Matthew Wachsman. Paul Siegel. Rob Wallis. Anatomy of a Drum Solo. Hudson Music. Megosztotta: Hal Leonard. 2005. ISBN 1423407008
  30. Peart, Neil. "Neil Peart Speaks With Zildjian" - Zildjian.com - (c/o 2112.net) - 2003. január
  31. Dome, Malcolm. "Interview with Neil Peart" - Metal Hammer - (c/o 2112.net) - 1988. április 25.
  32. http://www.2112.net/powerwindows/transcripts/peartbsccp.htm
  33. Neil Peart cintányér-sorozat Paragon Elérhető: 2008. február 10.
  34. Modern Drummer Magazin 2006. április "Soloing in the Shadow of Giants". Modern Drummer Publishing Inc. NJ, USA.
  35. Peart, Neil. "Soloing in the Shadow of Giants" - Modern Drummer Magazin - (c/o NeilPeart.net) - 2006. április
  36. "Pieces of Eight" - Modern Drummer Magazin - (c/o 2112.net) - 1987. május - Elérhető: 2007. július 18.
  37. Neil Peart; The Waltz - drummerworld.com - (QuickTime videó) - Elérhető: 2007. július 18.
  38. "Neil Peart > Credits" - All Media Guide - Elérhető: 2007. július 18.
  39. Neil Peart interjú Rush: Off The Record with Mary Turner Elérhető: 2008. február 21.
  40. Interjú Neil Peartel Metal Hammer – 1988. április 25. Elérhető: 2008. február 21.
  41. Rand, Rush, and Rock Neil Peart Quotes Elérhető: 2008. február 16.
  42. Power Windows Website Neil Peart Interjú Elérhető: 2008. február 2.
  43. Interjú Neil Peartel Metal Hammer – 1988. április 25. Elérhető: 2008. február 21.
  44. Power Windows "Grace Under Pressure"Power Windows Website Elérhető: 2008. február 16.
  45. Matt Scannell on Neil Peart Drumhead Elérhető: 2008. február 19.
  46. Cohen, Jonathan: A Rush a hittel birkózik legújabb albumában.. Billboard Magazine, 2006. szeptember 11. (Hozzáférés: 2007. március 10.)
  47. A legrosszabb szövegírók toplistája. CBC News, 2007. október 9. [2007. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. október 9.)
  48. Rand, Rush and Rock
  49. Power windows...Counterparts
  50. Republican Rock Stars
  51. The Spirit of Rand
  52. Neil Peart - Libertarian
  53. 5 Biggest Libertarian Musicians
  54. Peart, Neil. The Masked Rider: Cycling in West Africa. ECW Press. ISBN 1550226673 
  55. Peart, Neil. Traveling Music: The Soundtrack to My Life and Times. ECW Press (2004. szeptember 28.). ISBN 1550226649 
  56. Peart, Neil. Roadshow: Landscape With Drums: A Concert Tour by Motorcycle. Rounder Records (2006. október 25.). ISBN 1579401422 
  57. Awards List Rush Awards list Elérhető: 2007. augusztus 2.
  58. DRUM! Magazine Awards Blabbermouth.net Elérhető: 2008. január 1.
  59. DRUM! Magazine Awards Big Drum Thump Elérhető: 2008. július 2.
  60. DRUM! Magazine Awards Drummies Elérhető: 2009. július 13.
  61. DRUM! Magazine Awards Drummies Elérhető: 2010. július 16.
  62. "RUSH highlights", MapleMusic - Elérhető:2007. május 23.
  63. Rush to be among inductees to songwriters hall of fame”, CTV, 2010. január 19. (Hozzáférés ideje: 2010. január 20.)