Pergődob

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pergődob (vagy kisdob) egy fémből vagy fából készült henger alakú dob, melynek a tetejére és az aljára ritkábban állati bőrből, napjainban inkább műanyagból készült dobbőrt feszítenek.

Működési elv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pergő az egyik leggyakrabban használt dob. A jellegzetes hangot az aljára rögzített, csavart fémszálakból készült sodrony adja, ami akkor szólal meg, ha a pergőt megüti a dobos. Ezáltal hirtelen megnő a nyomás a hangszer belsejében, ez megrezgeti a sodronyt, amitől olyan jellegzetes a dob hangja. Olykor azonban a sodronyt egy kis fém szerkezet segítségével (húrváltó) le is lehet oldani, ha a zene ezt követeli meg.

Egy Ludwig Classic Maple pergődob

A pergődob a többi dobhoz hasonlóan rengeteg méretben létezik, és ez természetesen jelentősen befolyásolja a hangot. A kevésbé mély pergők magasabb, a mélyebbek átütőbb, erőteljesebb hangot adnak. Ez ugyanúgy vonatkozik az eltérő átmérőjű pergőkre. Több dobos hangzásvilágának szélesítése érdekében effektpergőt (piccolo pergőt) is használ, mely jellemzően kisebb, mint a dobfelszerelés fő pergője. Általánosan elmondható, hogy a pergődob leggyakrabban 14"×5"-ös vagy 14"×6,5"-es méretű, de egészen 3"-tól 8" mélységig gyártják, az átmérő általában 10" és 14" közé esik. A kisebb, 12"-es és 13"-as pergőket effektpergőként használják, bizonyos műfajokban azonban fő pergőként is alkalmazzák.

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dobtestet több anyagból és több eljárással gyártják. A fém pergők legtöbbször alumíniumból, acélból, rézből és bronzból készülnek. A fa pergők alapanyagául a dobfelszereléskhez hasonlóan rengeteg fafajta szolgálhat. A legjobb minőségűek juharból és nyírből vannak, de többször használnak trópusi fafajtákat egy külső díszítő réteg, olykor a teljes dobtest anyagának. A gyártási eljárások közül a legelterjedtebb a rétegelt módszer, ekkor általában 6-10 vékony falemezt ragasztanak össze hézagmentesen. Ebből a vékonyabbak melegebb, hosszabb lecsengésű, a vastagabb dobtestek erősebb, gyorsabb hangot adnak. Ritkábban találkozhatunk egyrétegű dobtestekkel, amiből több fajta létezik. Megkülönböztetjük az egy falemezből hajlított (ezen kívül segédgyűrűvel ellátott), a tégla és a donga felépítésű, továbbá a rönkből kivájt pergődobokat. Ezek mindegyike különlegesen jó hanggal bír, ennek megfelelően elég drága is. Az ilyen pergőkhöz hasonlóan léteznek fém pergőből is öntött testű pergődobok.

Donga, rétegelt és tégla felépítésű dobtest

A pergőkőn alkalmazott szerelvények is sokfélék lehetnek, ezek mindegyikét használhatják a különféle dobtesteknél. A megszokott babás rendszer mellett létezik a free-floating, azaz szabadon rezgő technika. Ekkor a dobtest nincs megfúrva, hanem a babák csak a két kávával vannak kapcsolatban. A dob így sokkal jobban rezeghet, ezáltal szebb hangot kiadva.

A pergődobot leginkább dobverővel és seprűvel lehet megszólaltatni, amely egy nyalábba kötött drót vagy műanyagszál. Az első esetben a dobos megütheti a dobbőrt, a kávát, vagy mindkettőt (ezt hívják angolul rimshotnak). A kávás ütés a dobtest erős és hirtelen rezgése miatt sokkal erőteljesebb és átütőbb.

Egy eredeti 1848-as menetdob és dobverő a soproni Storno-házból

Eredet, felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg a pergődobot a hadseregeknél használták Európában a XV. és a XVI. századtól kezdődően. A kisdob adta az ütemet a meneteléshez, ez később kiegészült fuvolával. Napjainkban a menetdobolás már csak katonai és tűzoltósági felvonulásokon, illetve az Egyesült Államokban gyakori egyetemi zenekari versenyeken maradt meg. A pergődob a nyugati zene minden stílusában elterjedt. A komolyzenében bővíti a hangzásvilágot, és a menetszerű részeknél a ritmust adja, Ravel Bolerójában, és Rimszkij-Korszakov Seherezádéjában szólószerephez jut. A könnyűzene területén a jazzben, a latin zenében, a rockban és a metálban nagyon fontos szerepet játszik a lábdobbal együtt.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dobos Lexikon