Thrash metal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Thrash metal
Stíluseredet NWOBHM, speed metal, hardcore punk
Kulturális eredet 1980-as évek eleje, Németország és Amerikai Egyesült Államok
Hangszerek gitár, basszusgitár, dob
Népszerűség Népszerűsége csúcsát az 1980-as évek végén érte el világszerte.
Leszármazott stílusok
Death metalBlack metalGroove metal - Metalcore
Alműfajok
Crossover thrashTechno thrash

A thrash metal a metal egyik részműfaja. Az 1980-as évek elején-közepén alakult ki többé-kevésbé egymástól függetlenül az USA-ban illetve Európában.

Legegyszerűbb megközelítésben a hardcore punk és a heavy metal keveréke, de a műfaj igen nehezen kategorizálható. Ami többé-kevésbe általánosan jellemzi a műfajt, az a sebesség, a gyors, viszonylag egyszerű, ám technikás gitárriffek a power akkordok (kvint) szinte kizárólagos használatával, és a „palm-muting” technika gyakori alkalmazása, nyers hangzás, agresszív ének (sokszor üvöltés), technikás, intenzív dobmunka, a duplalábgép/duplázó sűrű használata, valamint a gyakori tempó és ritmusváltások, és a műfaj nevét is adó tört ritmusok gyakori alkalmazása.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A stílus gyökerei már a 70-es években fellelhetőek. A Queen 1974-es Stone Cold Crazy dalát a legtöbben a legelső thrash metal műnek tartják (ehhez hasonló az Ogre Battle is). A Black Sabbath 1975-ös Symptom of the Universe dalának első riffje az egyik legelső thrash riffek egyike.

A thrash első konkrét előfutárai a 80-as évek legelején tűntek fel, mikor az 1970-es évek heavy metal bandáit már sokan nem tartották elég gyorsnak, vadnak. Ezzel együtt sokan nem tudtak sorsközösséget vállalni a műfaj fokozatos kommercializálódásával, valamint az akkoriban hitelét vesztett hippimozgalommal. Ugyancsak ebben az évtizedben erősödött fel a hidegháború, ezért az akkori nyugati világ fiataljainak egy részére rátelepedett egyfajta „világvége hangulat”. Ebben a légkörben újult meg a metal zene, egyre inkább agresszívabb irányba tolódott el zeneileg, és szövegileg is. Fontos persze hozzátenni, hogy ez a metal szubkultúra jelen cikkben tárgyalt részére jellemző leginkább, a thrash-sel párhuzamosan kialakultak jóval könnyedebb műfajok is, mint például a glam rock (ld. a Mötley Crüe sikereit).

A thrash párhuzamosan fejlődött a speed metallal, de míg a speed leegyszerűsítve úgy jellemezhető, mint neoklasszikus metal zenébe integrált hardcore, és crustcore, addig a thrash zenekarok zöme a kezdetekkor inkább hardcore-t játszott metal riffekkel vegyítve. Ahogy Jeff Hanneman, a Slayer gitárosa mondta: „Mi brit heavy metal, és punk vagyunk egyszerre. Ez a két stílus fúziója.”

A Motörhead által inspirált nevű Overkill zenekar 1981-ben kezdte meg működését, akik még ebben az évben írták meg az Unleash The Beast Within című dalukat, melyet sokan az első thrash metal számnak tartanak. A Metallica is ebben az évben jött létre, az ő stílusuk is igen agresszív volt a kezdetektől. Az 1982-es évben jelent meg a Venom Black Metal című albuma, ami az egész színtérre jelentős hatással volt, elődjével, a 1981-es Welcome to Hellel együtt, habár a Venom maga nem volt thrash, inkább a „Motörhead-stílust” játszották durvább változatban.

Az első thrash demonak széles körben a Metal Church Red Skies című 1981-es kiadványát tartják. Őket a Metallica követte 1982-ben a Power Metal demojukkal, majd az 1983-ban kiadott első teljes albumukkal, a Kill 'Em All-lal.

A thrash aranykora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kirk Hammett, a Metallica gitárosa a 90-es években

1984-re a thrash metal „pályája” felfelé kezdett ívelni, ebben az évben jelent meg többek közt a Slayer Haunting the Chapel című EP-je, melynek első száma, a Chemical Warfare már egy színtiszta thrash szerzemény volt. Egy év múlva megjelent az Exodus Bonded by Bloodja, a Megadeth-től a Killing Is My Business… and Business Is Good!, amelyek igen fontos albumok a thrash történetében, bár a Megadeth a speed és a thrash határmezsgyéjén mozgott.

A következő év hozta el a mai napig klasszikusként emlegetett albumok zömét: Slayer – Reign in Blood, Metallica – Master of Puppets, Megadeth - Peace Sells… but Who's Buying?, KreatorPleasure to Kill, Dark AngelDarkness Descends. Ez utóbbi a mai napig az egyik leggyorsabb thrash metalt tartalmazza (Bár a zenekar következő albuma, a Leave Scars valamivel még ennél is gyorsabb). A Reign in Blood, Pleasure to Kill, Darkness Descends triót szokás még az Unholy Trinity of 1986 néven emlegetni.[forrás?]

Ekkorra már kialakultak a stílusjegyek zeneileg, és szövegileg is. A legtöbb zenekar szövegi fejődésében megfigyelhető, hogy a kezdeti, primitívebb „vér-halál-Sátán” témájú szövegek helyébe fokozatosan komolyabb, valós problémákat feszegető szövegek léptek. Ezek egy része társadalomkritikus volt (például környezetszennyezés, szabadságjogok, bűnözés), másrészt a műfaj egyik védjegyét jelentették a háborús szövegek. Ellenpontként az Anthrax jóval könnyedebb, humorosabb szövegekkel adta elő thrash zenéjét, bár nekik is voltak komoly társadalomkritikát megfogalmazó szövegeik már ebben az időben is. Zeneileg egyre komplexebb, gyorsabb, vagy agresszívebb hangzásra való törekvés figyelhető meg ezekben az években.

A zenekarok imázsa nagyjából egységes képet mutatott, és bár voltak szélsőségesebb megjelenésű csapatok, mint például a Destruction (töltényövek), a későbbi black metal zenekarok extrém külsőségeit meg sem közelítették. A thrash zenekarok nagy hányada – részben tudatosan – ellene ment az akkori imázsközpontú rock trendeknek (hajlakk, női ruhák stb.), és legtöbbször egyszerű pólókban, farmernadrágban léptek színpadra, nem alkalmaztak semmilyen extra külsőséget, ekkor még a tetoválás sem terjedt el nagyon (később annál inkább, ld. Kerry King – Slayer).

A 80-as évek közepére kezdtek elkülönülni a színterek az USA-ban. Az országban három fő szcéna alakult ki, ezek zeneileg is elhatárolhatóak. A legnagyobb központ a San Francisco-i Bay Area körzet volt. Az itteni zenekarok viruló közösséget alkottak. A Metallica, az Exodus, és a Testament voltak a legjelentősebb zenekarok „Friscoban”. Rájuk a komplexitás, és az „agyas” riffek voltak a jellemzőek. Los Angeles szintén kitermelte a maga thrash színterét, innen leginkább említésre méltó a kultikus státuszt elért, az egész metal zenei műfaj egyik legjobban tisztelt csapata, a Slayer, valamint a Dark Angel. A Los Angeles-i zenekarok a legnagyobb hangsúlyt a nyers agresszióra, és a sebességre fektették (ld. Reign in Blood, vagy Darkness Descends lemezek), a Dark Angelt tréfásan „the L.A. Caffeine Machine” néven emlegették. Emellett New York-ban is megalakultak fontos zenekarok, például az Anthrax, vagy a Nuclear Assault. Az itt virágzó hardcore színtér (NYHC) jelentős hatással volt ezekre a bandákra. Természetesen a fent leírtak nem azt jelentik, hogy egy adott színtéren minden zenekar ugyanabban a stílusban játszott, ezek csupán általános tendenciák voltak. Külön érdekesség, hogy a metal zenét általában nem kedvelő afro-amerikaiak bizonyos csoportjai közt a thrash, és a hardcore elég nagy népszerűségre tett szert. Ebben valószínűleg nagy szerepe volt a Bad Brains nevű csak feketékből álló zenekarnak, akik reagge-vel kevert hardcore-t játszottak.


A tengerentúli eseményekkel párhuzamosan Európában is kialakult a műfaj stabil bázisa, melynek központja Németország volt. Az öreg kontinens legfontosabb thrash zenekarai ekkor a Sodom, a már említett Kreator, és a Destruction triumvirátus voltak.

Az amerikai és az európai bandákon kívül jelentős még az ausztrál Hobb's Angel Of Death, valamint a brazil Sepultura, mely utóbbi az első szélesebb körben is ismert harmadik világbeli metal zenekar lett.

A 80-as évek végéhez közeledve kezdtek leválni a thrashből az újabb, még extrémebb műfajok: a death, és a black metal. A death két fő előfutára a Possessed, és (nomen est omen) a Death voltak, bár az előző inkább csak a thrasht „brutalizálta” tovább. A black metal lényegében a thrash-sel együtt fejlődött, kis túlzással tekinthető a két műfaj a „Venom-családfa” két hajtásának. A svéd Bathory már 1984-ben kiadta első lemezét, melyet az első valódi black albumnak tekintenek. Velük együtt még a Sodom korai korszakát is inkább „proto-black metalnak” szokás tekinteni, mint thrash metalnak. Ezzel együtt igaz, hogy a ma ismert black metal lényegében a 1990-es évek elején alakult ki egy másodvirágzás révén, akkor, amikor a Bathory már nem is ezt a zenét játszotta. Az akkori, főleg norvég zenekarokra (Mayhem, Immortal, Burzum) bár nyilvánvalóan a Bathory korai lemezei jelentették a fő hatást, tagadhatatlan a thrash metal befolyása is.

Voltak zenekarok, melyek kombinálták a thrash agresszivitását, és a speed metal dallamosabb megközelítését, ragyogó szólógitár-munkáját. Ilyenek a Testament, a Helstar, a már említett Megadeth. Jazz hatások is érték a műfajt, ez rendkívüli virtuozitásban, és komplexitásban mutatkozott meg. Ennek a részirányzatnak neve „techno thrash”, amelyben a techno a technikás játékra utal. Jellemző képviselőik: Watchtower, Coroner. A komolyzene jóval kevésbé volt befolyással a thrash metalra, mint a metal műfaj egészére (ld. Yngwie Malmsteen), de ilyenre is találhatunk példát, többek között a rendkívül érdekfeszítő, thrash alapú zenét játszó német Mekong Delta muzsikájában, akik (igaz, már a 90-es években) kiadtak egy Classics című albumot nem meglepő módon klasszikus darabok átdolgozásával, 1996-ban pedig feldolgozták Muszorgszkijtól a teljes Egy kiállítás képeit.

Az évtized végére a stílus túltelítődött, sok „férczenekar” lépett színre, szinte naponta jelentek meg klisésebbnél klisésebb thrash metal lemezek. A stílus vezéralakjai ekkora elérték agresszióban, gyorsaságban a (még hallgatható) csúcspontot, sokan úgy gondolták, hogy tovább már nem érdemes keményíteni a zenén, elkezdtek dallamokat beépíteni muzsikájukba. Ez a folyamat is sok dallamosabb, de még thrashnek nevezhető lemezt hozott létre, ilyenek a South of Heaven (Slayer), vagy a Practice What You Preach (Testament).

A 90-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műfaj csillaga a 90-es évek elején leáldozott, átadta helyét a legnépszerűbb underground stílus trónján a death metal-nak. Sok zenekar feladta, vagy elfordultak a stílustól; a 90-es évek közepe a thrash – és az egész metal műfaj – szempontjából vegetáló korszak volt. A legjellemzőbb példa az ex-thrash-ikon Metallica két ekkori albuma, a Load, és a Reload, melyek leginkább alternatív rock címkével jellemezhetőek. Ebben az időszakban „groove”-orientáltabb poszt-thrash zenekarok léptek a színre, a sebességből jelentősen visszavéve. Ilyen volt a Pantera, vagy a Vio-lence utódbandája, a Machine Head. Természetesen azért jelentek meg kiváló thrash albumok ebben a korszakban is, ilyenek a Divine Intervention (1994, Slayer), a Low (1994, Testament), vagy a Chaos A.D. (1993, Sepultura).

A jelenkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új évezredben a stílus nagy öregjei (Exodus, Death Angel, Nuclear Assault) nagyrészt visszatértek a közel egy évtizedes szünet után, és tehetséges fiatal zenekarok is alakultak, mint például a német Dew-Scented, a svéd Carnal Forge, a dán Hatesphere vagy a svéd The Haunted. Az új thrash csapatok közül sokan merítettek a thrash virágzását követően felbukkant göteborgi death metal-ból is, így egyfajta visszacsatolás alakult ki. Az új évezredben sok „öreg” thrash banda adott ki új albumot, amelyek nagy része igen jól sikerült (Destruction – The Antichrist, Exodus – Tempo of the Damned, Shovel Headed Kill Machine). A Testament első két lemezének legjobb dalait vette fel újra – kissé átfogalmazva (leginkább vokálisan)-, és adta ki 2001-ben Fist Strike Still Deadly címmel. A metalcore hódításával felszínre kerültek a hardcore-ból érkezett, de azóta sok metal elemet is átvett zenekarok, melyek nagy része a dallamos gitár-játékot, és a szintén dallamos éneket vette át a heavy metalból. Ugyan kevesebben, de vannak metalcore zenekarok, amelyeket talán „thrashcore” címkével volna helyesebb ellátni, mivel ők (főleg a Slayer nyomdokain haladva) a sebességet, és a thrashes riffeket vegyítik a HC-vel (ilyen például a svájci Cataract, vagy az amerikai Hatebreed). Itt is egy érdekes jelenség történt, mivel zenéjükben a thrash, amely eredetileg a hardcore-ból jött létre, majd azon túllépve önálló műfajjá vált, 15-20 év elteltével ismét saját gyökereivel vegyült, ezáltal létrehozva kvázi egy új (al)műfajt.

A thrash metal Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a 80-as években az olyan underground zenekarok, mint az Angel Reaper, a Fantom, az Undertaking vagy a blackes körökben világszerte ismert Tormentor, thrashes black metalt játszottak, leginkább a német thrash színtér hatásait mutatva.

Az underground aranykor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989-re az underground szintéren feljött egy nemzetközi szinten is ütőképes új zenésznemzedék (Slogan, Bedlam, Barbed Wire, Beyond, Moby Dick, Remorse, Atomic, Mirror, Necrofight, Gladiátor, Bandanas, Just, Eclipse, Exit, Deaf Order, stb...), kialakult egy teljesen alulról építkező önálló és független thrash mozgalom, amely saját klubokkal (TMC - Thrash Mosh Club, SunClub), saját fesztivállal (Erőlködés Fesztivál), saját sajtóval (Feszültség Fanzine, Ócskavas Fanzine, stb) rendelkezett, melynek tagjai angol nyelvű dalszövegekkel, cikkekkel és a hivatalos utakat, helyi kiskirályokat megkerülő külföldi kapcsolatokkal hamar bekapcsolódtak az európai hardcore punk, hardcore thrash, thrash / power metal szintér vérkeringésébe.

Valószínűleg egész Kelet-Európa legnagyobb thrash mozgalma a budapesti volt. A hardcore thrasher-ek hétvégente Pestre jártak bulizni az egész országból, a keleti-blokk országaiból, de még Bécsből is... A komoly klubélet főbb helyszínei a Fekete Lyuk, a Tűzesvíz, a Viking Club, a Kondor Béla Közösségi Ház, a Józsefvárosi Művelődési Ház, a MAHART Művelődési Ház, a Petőfi Csarnok és a különböző iskolák sportpályái, tornatermei voltak.

A hazai médiában csak egyetlenegy valódi támogatója akadt a thrash műfajnak és az új generációnak: Nagy Feró, aki a Magyar Rádió Garázs című műsorában rendszeresen foglalkozott ezekkel az előadókkal - interjúkat készített a srácokkal, leadta dalaikat, reklámozta kiadványaikat és fellépéseiket.

Mainstream és utóélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1990-es évek elején a Moby Dick és az Akela nagylemezeikkel már országos szinten népszerűsítette a thrash metalt. Az 1987-ben alakult ózdi Remorse viszont csak a 2000-es években, a műfaj másodvirágzása idején harcolta ki magának az elismerést. A Mezőkovácsházáról indult Ektomorf a Sepultura- és Soulfly-gyökerű zenéjével az egyik legsikeresebb magyar együttes külföldön. Az Archaic a 2007-es MetalCamp és a 2008-as németországi Testament-turnén mutatkozott be nemzetközi szinten.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]