Bon Jovi
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Bon Jovi | |
|---|---|
 |
|
| Eredet: | New Jersey |
| Ország: | Egyesült Államok |
| Aktív évek: | 1983-napjaink |
| Műfaj(ok): | Hard rock Glam Rock Glam metal |
| Kiadó(k): | Mercury Records (1983-1999), Island Records (2000-napjaink) |
| Tagok: | Jon Bon Jovi Richie Sambora David Bryan Tico Torres Hugh McDonald |
| Korábbi tag(ok): | Alec John Such |
| Honlap: | www.bonjovi.com |
A Bon Jovi egy rockegyüttes New Jerseyből, az Egyesült Államokból. Nevét az énekeséről és frontemberéről, Jon Bon Joviról kapta. Az együttes az 1980-as években futott be, és a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockegyüttese maradt az 1990-es és a 2000-es években is.
A Bon Jovi több mint 40 millió albumot adott el az Egyesült Államokban és 120 milliót szerte a világon. Körülbelül 3000 koncertet adtak nagyobb városokban. Voltak már Ázsiában, Európában, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában, valamint az Egyesült Államok számos városában.
A Bon Jovi eddig 10 stúdióalbumot (Bon Jovi, 7800° Fahrenheit, Slippery When Wet, New Jersey, Keep The Faith, These Days, Crush, Bounce, Have a Nice Day, Lost Highway), két válogatáslemezt (Cross Road - The Best of Bon Jovi, This Left Feels Right), egy koncertalbumot (One Wild Night Live 1985-2001) és egy 4 CD-s „box set”-et (100 Million Bon Jovi Fans Can't Be Wrong) adott ki. 2007. június 18-án jelent meg 10. stúdióalbumuk, a Lost Highway. A Bon Jovinak a Slippery When Wet című albumából kelt el a legtöbb. Eddig hét listavezető albumuk volt a European Chartson, hat a World Chartson, kettő Amerikában és öt az Egyesült Királyságban, valamint még sok No.1 albuma, többek közt Ausztráliában, Japánban, Kanadában és Németországban.
A csapat 2007-ben megnyerte első Grammy-ét "A Legjobb Országos Együttműködésért" a "Who Says You Can't Go Home"-mal - a díjátadásra 2007. február 11-én került sor. A Bon Jovi ezt megelőzőleg jelölve lett két másik Grammy díjra, mindkettő a 2000-es bombasikerű számukért, az It's My Life-ért.
Az együttesnek rengeteg világpiaci slágere van, beleértve a következőket: "You Give Love a Bad Name", "Livin' on a Prayer", "Wanted Dead or Alive", "Bad Medicine", "I'll Be There for You", "Keep The Faith", "Bed of Roses", "Dry County", "Always", "It's My Life", "Everyday", "Have A Nice Day" "Who Says You Can't Go Home" és "(You Want to) Make a Memory".
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Az énekes, Jon Bon Jovi (eredeti nevén: John Francis Bongiovi) tizenhárom éves volt, amikor elkezdett zongora és gitár leckéket venni szomszédjától, Al Perinello-tól. Ugyanennyi idős volt, mikor megalapította első bandáját a Raze-t. John beiratkozott egy fiúkból álló, katolikus iskolába: a St. Joseph Középiskolába a new jersey-i Metuchenben, de szülei ellenvetése miatt otthagyta; inkább egy normális középiskolába akart járni. ĺgy beiratkozott a Sayreville War Memorial High School-ba. John 16 éves volt, amikor találkozott David Bryan-nel (született nevén: David Bryan Rashbaum) és megalapították 12-tagú bandájukat, az Atlantic City Expressway-t. New Jersey klubjaiban játszottak, bár kevésbé jelentős csapatnak számítottak. A még mindig tizenéves John játszott a John Bongiovi And The Wild Ones-ban is. Szintén New Jersey klubjaiban zenéltek, mint például a "The Fast Line"-ban, ezzel alkalmuk nyílt ismert műsorokat adni abban a térségben.
1982 nyarán, az iskola vége felé, félállásban dolgozva egy női cipőboltban, John kapott egy állást a Power Station Studios-nál, ami egy Manhattan-i, hangfelvételekre alkalmas hely. Itt a fiú unokaöccse, Tony Bongiovi (eredeti betűzés szerint) dolgozott, mint birtokostárs. Bár John számos demo-felvételt készített (beleértve az egyiket Billy Squier előadásában), majd ezeket kiküldte sok rekord társulathoz – minden siker elkerülte őt.
1983-ban John meglátogatta a helyi rádióállomást, a WAPP 103.5FM-et ("Az Alma") a New York-i Lake Success-ben. Majd ott közvetlenül beszélt a D.J.-vel, Chip Hobart-tal, aki ajánlotta John-nak, hogy hagyja a WAPP-nak a "Runaway" című dalát, mint egy itt felnőtt tehetség összeállított kislemezét. John ellenkezett, de végül odaadta nekik a dalt, amit studió-zenészekkel vett fel. A studió-zenészek, akik közreműködésével a "Runaway" készült, "The All Star Review" néven voltak ismertek. Tagjaik:
- Dave Sabo (gitár)
- Tim Pierce (gitár)
- Roy Bittan (billentyűk)
- Frankie LaRocka (dobok)
- Hugh McDonald (basszusgitár)
A "Runaway"-t elkezdték játszani a New York-i térségben, aztán más, nagyobb piaccal rendelkező testvérállomások is megszerezték a dalt. Hirtelen minden A&R hanglemez kiadó, amelyekhez a dal demoja le lett leadva, mind tülekedtek, hogy kitalálják, ki lehet ez a névtelen előadó. A WAPP egy bemutatót csinált - "Bon Jovi elszántan keres egy bandát". Az együttes leendő tagjai már összefutottak egymással korábban, de a jelenlegi felállás nem jött össze egészen 1983 márciusáig. Bon Jovi felhívta David Bryan-t, aki sorjában hívta a tagokat: a basszistát, Alec John Such-ot és a tapasztalt dobost, Tico Torres-t.
Első csapásra a főbb gitár Bon Jovi szomszédja volt, Dave Sabo (közismertebben "A Kígyó"), aki később a Skid Row csapatot fabrikálta össze. Egyik este, egy show után Richie Sambora megtalálta Bon Jovit a színpad mögött és elmondta neki, hogy szerinte neki kellene lennie a gitárosnak. Bon Jovi nem sokat tétovázott, szinte azonnal le is íratta őt, de mondta neki, hogy tanulja meg az anyagot és mutasson egy próbát. Sambora igen hamar tudta, mit kell játszania, majd Jont teljesen lenyűgözte a fiú előadása; attól a pillanattól kezdve Richie Sambora lett a banda fő gitárosa és ezzel egy dinamikus zenei kvintett született meg.
Még a csatlakozása előtt, Richie Sambora Joe Cocker-rel turnézott együtt a "Mercy" nevezetű bandában és még eközben kapott hívást egy meghallgatásra a "Kiss" zenekarhoz. Richie közreműködött még a "Message" banda Lessons című albumán, amit újból kiadtak a Long Island Records jóvoltából 1995-ben. A "Message" eredetileg Led Zeppelin Swan Song Records-jához volt szerződtetve, bár az albumot sosem adták ki.
Tico Torres is már akkor tapasztalt zenész volt; felvételeket készített Miles Davis-szel és élőben zenélt az "Operaház fantomjában", a The Marvelettes-szel és Chuck Berry-vel. Játszott 26 felvételen és megelőzőleg még közreműködött a Franke and the Knockouts felvételeinek elkészítésében is (egy Jersey-i banda, a korai 1980-as évekből).
David Bryan egy természetes újonc volt. Kilépett az együttesből, amit ő és Bon Jovi találtak ki, és kollégiumba ment, hogy orvostudománnyal foglalkozzon. Míg ott volt, rájött, hogy egész idejét zenéléssel akarta tölteni, így végül felvették a New York-i Juilliard Zeneiskolába. Amikor John felhívta őt elmondta, hogy épp egy bandát alapít és felvételi üzletet köt nagy reményekkel; Bryan követte Bon Jovi vezetését és feladta tanulmányait.
A Bon Jovi felállás, ami nem változott egy évtizedig, a következő volt:
- Jon Bon Jovi - ének, gitár, szájharmónika
- Richie Sambora - gitár, háttérvokál, talkbox
- David Bryan - billentyűk, szintetizátorok, háttérvokál
- Tico Torres - dobok, cintányérok, ütőhangszerek
- Alec John Such (1983-1994) - basszusgitár, háttérvokál
[szerkesztés] Az 1980-as évek
Atlantic és a Mercury jött szólni. Mihelyt Jon Bon Jovi összekovácsolta bandáját, elkezdett játszani bemutatókon és megnyílt, mint egyfajta helyi tehetség, kaptak egy lehetőséget Derek Shulman-tól, egy felvételi igazgatótól, aki leigazoltatta Johnt a Mercury Records-hoz, ami a PolyGram társaság egyik része. John Bongiovi ezután megváltoztatta vezetéknevét, egészen pontosan lecserélte a Bongiovi "gi" betűit, és helyette berakott egy "j"-t. Viszont nem hagyta keresztnevét sem változatlanul, hiszen a John "h"-ját elhagyta, így ezek után már Jon Bon Jovi-ként emelkedett ki.
Az új menedzserük, Doc McGhee segítségével, 1984. január 21-én kiadhatták bemutatkozó albumukat, a Bon Jovit. Az Egyesült Államokban aranylemezzé vált (több, mint 500.000-et adtak el belőle), de még az Egyesült Királyságban is megvásárolható volt. Az együttes máris ott találta magát a Madison Square Garden-i ZZ Top koncertjén, mint nyitóelőadók (még mielőtt első albumukat kiadták volna), de így volt ez Európában, a Scorpions és a Kiss társaságában is. Ám ugyanakkor még az [[American Bandstand]] zenei TV-műsorban is megjelenhettek.
1985 áprilisában megjelent második albumuk, a 7800° Fahrenheit. Ekkor már valamivel több pénz állt rendelkezésükre, így már három klippet tudtak készíteni: az albumon az első In And Out Of Love, harmadik Only Lonely (rövidített klip), ötödik Silent Night (szintén rövidített klip) számokból. Ezen az albumon (már) 10 szám szerepelt, körülbelül 47 percben. A rádiókban gyakori volt még a The Hardest Part Is The Night is. Az album 1985 októberében aranylemez lett. Az első két albumot még jócskán a pénz miatt csinálták. A 7800° Fahrenheit, sőt, még előző albumuk, a Bon Jovi is azért nem ért el különösebb sikereket, mert hiányzott valami; ezt Jon el is mondta egy interjúban, 2002-ben: "Ami az első két albumunk készítésénél volt, az úgy zajlott, hogy mindig a studióba való menést mi csak munkának tekintettük, s teljes mértékben hiányzott a vidámság, a nevetés. Erre már különösen figyeltünk a Slippery When Wet készítésének első időszakában is." (Ez Jon mondanivalójának a tartalma, tehát nem pontos idézet.) Összefoglalóan mégis azt állíthatjuk, hogy a 7800° Fahrenheitre elég sivár volt a reagálás. Az élenjáró brit [[Kerrang!]] magazin, ami nagyon pozitívan állította be a bemutatkozó felvételt, úgy nevezte az albumot, mint: "A Bon Jovi egy halovány utánzata, ami megmutatja, hogyan kell tudnunk és megtanulnunk szeretni." Aztán később Jon Bon Jovi maga mondta, hogy szerinte jobbnak muszáj és kellett lennie. A banda tagjai interjúkban elmondták, hogy az albumról már soha nem fognak egy számot sem előadni élőben.
Érdekesség, hogy ezen album borítóján már fellelhető a Bon Jovi karaktertípus, ami az 1990-es és a 2000-es években már másképpen néz ki. A Bon Jovi albumon csak egy egyszerű, aranysárga színű felirat van. S mivel az előadó és az album címe megegyezik, ezért célszerű - és elég - volt csak egyszer kiírni azt. A Bon Jovi '80-as és '90-es évekbeli betűinek típusát azok hegyeinek kiemelése, hegyesítése jellemzi, ezért ez teljesen egyedi, de nem olyan nehezen utánozható is egyben. Ami csak a '80-as években kiadott albumokra jellemző, az az a kicsi rombusz a "BON" és a "JOVI" között. Aki nem ismeri még a bandát, és nevének helyesírását, az könnyen azt hiheti, hogy az egy kötőjel. Pedig valójában csak szépítésül került oda, tehát kizárólag díszként volt szerepe. Ez a motívum az 1990-es évekre már eltűnt; legjobb példa erre az 1992-ben kiadott Keep The Faith című lemezen lévő Bon Jovi felirat. A 7800° Fahrenheitén ez kék, a Slippery When Wet-én piros, a New Jersey-én pedig enyhén sötétesbarna. A '90-es években 3 általuk kiadott albumokon: a Keep The Faith borítóján fehér a Bon Jovi felirat, a Cross Road-én piros, a These Days-én szintén fehér.
A fordulópont akkor következett be, amikor behozták Desmond Child dalszerzőt a harmadik albumukhoz, a Slippery When Wet-hez. Child segítségével írták sok slágerüket a lemezen, valamint jövőbeli albumaikon, így a banda megütötte a szuper-hírnevet az egész világon dalaikkal, mint például a "You Give Love a Bad Name", "Livin' On A Prayer" és "Wanted Dead or Alive". Jon Bon Jovi elmondta, hogy az album a mindenhol megtalálható útmenti figyelmeztető tábláról kapta nevét, de Bryan a következőt állította: "A felvételek közben mi sűrűn jártunk sztriptíz klubba, ahol hihetetlenül jól kinéző lányok fröcskölték vízzel és szappanozták egymást. ĺgy teljesen "csúszóssá" váltak, annyira, hogy nem tudtad megfogni őket, ha igazán rossz akartál lenni. 'Slippery when wet!' (csúszós, ha nedves!) kiáltotta valamelyikünk, és már azonnal tudtuk: ez lehetne a címe az új albumunknak! Eredetileg kimentünk, hogy készítsünk egy képet néhány nagy kebelről, olyan igazán nagyokról, a borítóra; de amikor a PMRC (egy erkölcsös bizottság Tipper Gore irányítása alatt, aki az egykori amerikai alelnök, Al Gore felesége) ezt megtudta, nagy bajba kerültünk. Szóval egy jóval tisztességesebb borítót csináltunk belőle."
1986. augusztus 18-ai megjelenése óta, több, mint 26 millió példányban lett eladva világszerte. Az ezt követő turnén, az énekesnek, Bon Jovinak kezdtek problémái adódni hangjával. A rendkívül magas hangok és a könyörtelen tempó állandóan hangja károsodásával fenyegette. Egy "hangedző" segítégével átvészelte a turnét. Bon Jovi azóta lejjebb tette a mércét a hangokat illetően.
A Slippery When Wet-et még Steven Tyler – az Aerosmith énekese – is elismerte. A pólók és egyéb termékek pillanatok alatt elfogytak a boltokban. Így a Bon Jovi megalapozta a jövőjét a sikereket illetően.
A Bon Jovi új albuma, a New Jersey, 1988. szeptember 13-án jelent meg. Az album nagyon hamar elkészült a Slippery When Wet turné után, mert a banda be akarta bizonyítani, hogy ők nem csak egy "egy-slágeres csoda". Az eredményül létrejött lemez egy rejongói kedvenc, egy pop-rock mestermű, és egy óriási profitszerző siker, az igazi slágerekkel, mint például "Bad Medicine", "Lay Your Hands On Me" és "I'll Be There For You", melyek még mindig éjjeli és rendíthetetlen számok az élő repertoárjukban. A New Jersey egy átütő siker volt és ez lett az első hard rock album, mely öt top-slágert hozott világra: "Bad Medicine" és "I'll Be There For You" – mindkettő No.1, és "Born To Be My Baby" (#3), "Lay Your Hands on Me" (#7) és a "Living In Sin" (#9) kerekedett ki a listáról. A "Blood On Blood" szintén nagyon közkedvelt a rajongók között. Az album ki lett segítve video kiadásokkal, mint a New Jersey: The Videos és Access All Areas, valamint a hatalmas 18-hónapos turné, eredetileg The Jersey Syndicate Tour-nak plakátozva. 1989-ben a banda jelölve volt a Moszkvai Zene Béke Fesztiválra. Bár az együttes nagy sikereket ért el, a New Jersey majdnem az együttes végéhez vezetett, amiért túl korán visszakozott a Slippery When Wet-es nehéz turnézás után. Ez az állandó életmód majdnem elpusztította az erős kötést Jon Bon Jovi és Richie Sambora között. Ahogyan az említve lett a Behind The Music-ban, a banda tagjai megjegyezték, hogy a turné végén mindegyik tag útja elválik egymástól. Ez idő alatt volt, hogy Sambora felajánlotta a vezető énekes pozíciót Billy Rogers-nek, aki az Ike Turner-rel készült dalról ismert: "I'm Blue". Akárhogyis, a banda átment ezen az időszakon is, és egy egészséges hasadáson jutottak keresztül, amíg a következő albumuk stúdiói erőfeszítéseihez hozzáláttak volna. Napjainkig az albumot 18 millió példányban adták el.
1989 szeptemberében Jon és Richie egy szál gitárral a kezükben, kényelmesen egy-egy széken ülve előadták a "Livin' On a Prayer"-t és a "Wanted Dead or Alive"-ot, így az MTV az előadás hatására elindította az Unplugged sorozatot. Vagyis a napjainkban is tartó Unplugged őrületnek nem más, mint a Bon Jovi a "szülőatyja".
[szerkesztés] Az 1990-es évek
1990-ben Jonnak megemlítette a Vadnyugat fiai 2 (Young Guns II) rendezője, hogy a híres Wanted Dead Or Alive című dalt felhasználná a filmhez, mint betétdalt. Ám Jon inkább írt hozzá külön egy dalt, Blaze Of Glory (a dicsőség lángja) címmel, ami nagy sikert hozott a filmnek és Jonnak egyaránt. Hogy tényleg a filmhez lett írva a dal, arról ez a sor is tanúskodik: "Call me young gun..." vagyis "Hívj a vadnyugat fiának...". (A Blaze Of Glory gyökerei egészen 1980-ba húzódnak vissza, vagyis Jon már rendelkezett egy "sablonnal".) Ezt a dalt elsősorban az 1990-ben kiadott, az egyszerűség kedvéért Blaze Of Glory-nak elnevezett albumon találhatjuk meg 3. számként. Szintén ismert még a Miracle című szám. Mindkettőhöz forgattak klipet. (A Miracle videójában felismerhetjük a Jóbarátokból és a Joey sorozatból közkedvelt Matt LeBlanc-ot. Szokásához híven itt is egy lánnyal találkozik, majd a szám végén elviszi a motorján.) Az album nagyon rövid, mindössze 11 szám van rajta, de az utolsó alig több 1 percnél, nincs is szövege, olyan mintha egy film kezdődne. Egyébként Jon egy körülbelül 16 másodperces szerepet kapott a filmben; egy rabot játszott.
1991-ben Richie Sambora-t inspirálta Jon előző évi albuma, így ő is készített egyet Stranger In This Town (Idegen ebben a városban) címmel, amit szeptemberben adott ki. Ezen albumról a címdalból és a Ballad Of Youth-ból készült klip, valamint ezek lettek játszva a rádióban.
Ezek után 1992. november 3-án kiadták a még ma is nagysikerű albumukat, a Keep The Faith-et (Örizd a hitet). A 12 számon kívül Amerikában még egy 13. bónusz számot is fellelhettünk, a Save A Prayer-t. Az akkori lányok megőrültek Jonért, főleg, mert levágatta a haját, kerek, fekete napszemüveget viselt, így gyakorlatilag új divatot teremtett a fiatalok és a Bon Jovi fanok körében. Mivel már egy halom pénz a rendelkezésükre állt, a címdalból még '92-ben (az album megjelenése előtt!), a többiből a '93-as évben készítettek videót. Több, mint a fél albumból. Sorra: I Believe, Keep The Faith, I'll Sleep When I'm Dead, In These Arms, Bed Of Roses, If I Was Your Mother és Dry County. Ez utóbbinál aligha talál az ember hosszabb számot, ugyanis 9 perc 52 másodperc hosszúságában, de egyben egy nagyon elismert dal is. Hossza miatt egyértelműen szükség volt a rövidítésére, de az I Believe számuk videóját is lerövidítették, pedig az egy nagyon élvezhető szám. A Keep The Faith album szemmel láthatóan kasszasiker volt. Az 1993-as hosszú turné után eljött végre az ideje, hogy a banda készítsen egy "best of" albumot. Ez így is történt.
1994. október 18-án a Bon Jovi kiadta a Cross Road – The best of Bon Jovi (Cross road = keresztút) című albumát. Az album egyes dalai változtak szerte a világon, de általában az eredeti kiadás a legjobban ismert. Ez az album összesen 15 számot hordozott magával, ebből 13 válogatás a banda eddig megjelent albumairól; a maradék kettő, a Someday I'll Be Saturday Night és az Always a Cross Road-ra lett írva. Ezek közül is inkább az Always a közkedveltebb, sokan még ma is a Bon Jovi legjobb dalának tartják. Érdekes, hogy a Cross Road összes számának – kivéve a Never Say Goodbye-nak – van klipje. Mint ahogy ez lenni szokott, az együttes már indult is koncerteket adni. Sajnos alig pár nappal az album megjelenése után, Alec John Such úgy döntött, hogy otthagyja a Bon Jovit 10 kemény év után. Jon egy interjúban elmondta, hogy nem lepődött meg ezen, mert Alec már korábban is tervezte ezt a lépést, szóval nem érte akkora csapás. Ettől függetlenül kellett valakit keresni basszusgitárosnak, mert így nem tudnak tovább zenélni. Találtak is. Nem mást, mint Hugh McDonald-ot, aki még a mai napig is a bandánál pengeti a húrokat (igaz, nincs leszerződtetve a Bon Jovihoz, ezért nem láthatjuk egyik képen sem).
Mikor a naptárban az 1995-ös évben a június 27-éhez lapoztunk, megjelent a Bon Jovi új albuma, mint These Days (Mostanában/Napjaink/Ezek a napok). Az albumon lévő számok közül talán a legnagyobb sikert a This Ain't A Love Song (3. szám) című dal aratta, hiszen a legtöbb országban a toplisták élén lehetett hallani. Ám az album első öt dala is ért el sikereket. Így a Hey God, a Something For The Pain, a These Days és a Lie To Me is hallható volt a rádiókban, de a TV-ben is lehetett látni klipjeiket, bár a címdal videóját csak 1996-ban forgatták, belevéve a turné eseményeit. Talán a legismertebb koncertjük, amit még az album megjelenése előtt adtak 1995. június 25-én, a londoni Wembley Stadion-i, amit 1995 vége felé kiadtak videókazettán. A These Days album megjelenését leginkább Jon "Moonlight & Valentino" című filmbeli szerepe ösztönözte. Részben ennek a filmnek köszönheti az album azt a gyengéd és a Bon Jovi eddigi zenetörténelmén újító hangzási stílusát. Tehát a banda megmutatta egy másik, kevésbé rockos oldalát.
1996-ban és 1997-ben Jon még több filmben is szerepelt: Destination Anywhere, Little City. ĺgy valahogyan kedvet kapott egy újabb szólóalbum elkészítésére. Ennek a létrehozásán 1996 februárjától, az év novemberéig munkálkodott, de az albumot csak 1997. június 17-én adta ki, Destination Anywhere (Rendeltetési Hely Akárhol) címmel. Az albumon található a Janie, Don't Take Your Love To Town, Midnight In Chelsea, a film által a Little City, na és persze a címdal. Ismertebb még az It's Just Me és az August 7, 4:15 is. Ez utóbbi története igazából egy haláleseten alapszik, ami 1996. augusztus 7-én következett be, Jon egyik producerének rokonával. Ezért lelhetünk fel annyi furcsa dolgot a dalszövegben, ami teljes egészében a valóságot takarja. Érdekesség, hogy az Ugly szám elkészítésébe besegített a Bon Jovi dalszövegírója, Desmond Child is, méghozzá ő fújja a háttérben jól hallható tubát.
Az együttes 2007-ben Grammy-díjat kapott Country kategóriában a Who says you can't go home című dalukért.
[szerkesztés] Bandatagok
[szerkesztés] Fellépések
| (1983-1994) |
|
|---|---|
| (1994-2004) |
|
| (2004-2006) |
az alábbiakkal:
|
| (2007-) |
az alábbiakkal:
|
[szerkesztés] Diszkográfia
Lásd: Bon Jovi-diszkográfia
Bon Jovi
- Bon Jovi (1984)
- 7800° Fahrenheit (1985)
- Slippery When Wet (1986)
- New Jersey (1988)
- Keep The Faith (1992)
- Cross Road - The Best of Bon Jovi (1994)
- These Days (1995)
- Crush (2000)
- One Wild Night Live 1985-2001 (2001)
- Bounce (2002)
- This Left Feels Right (2003)
- 100 Million Bon Jovi Fans Can't Be Wrong (2004)
- Have a Nice Day (2005)
- Lost Highway (2007)
Jon Bon Jovi
Richie Sambora
David Bryan
[szerkesztés] Turnék
- Slippery When Wet Turné (1986-1987)
- New Jersey Szindikátus Turné (1988-1990)
- Stranger in this Town Turné (Richie Sambora szóló turnéja Tico Torres és David Bryan közreműködésével) (1991)
- Keep the Faith Turné (1992-1994)
- Crossroad Turné (1994-1995)
- These Days Turné (1995-1996)
- Destination Anywhere (Jon Bon Jovi szóló turnéja) (1997)
- Undiscovered Soul (Richie Sambora szóló turnéja) (1998)
- Crush Turné (2000-2001)
- One Wild Night Turné (2001-2002)
- Bounce Turné (2002-2003)
- Have a Nice Day Turné (2005-2006)
[szerkesztés] Díjak
[szerkesztés] Jon Bon Jovi
- 1990: Golden Globe: Legjobb dal, "Blaze of Glory" (a Vadnyugat fiai II betétdala)
- 1990: Academy Awards: A Legjobb Eredeti Dalnak Jelölve, "Blaze of Glory" (a Vadnyugat fiai II betétdala)
- 1991: American Music Award: Kedvenc Pop/Rock Szólódal, "Blaze of Glory"
- 1997: MTV Europe Music Awards: Legjobb Férfi
- 1998: BRIT Awards: Legjobb Nemzetközi Férfi
- 2001: Az év emberbarátja a monmouth-i Ételbank és az Óceáni Megyék által a bőkezű munkájáért New Jersey lakói nevében
- 2001: Tiszteletbeli Doktorátus a humán tudományok terén a New Jersey-i Monmouth Egyetemtől, a sikeréért mint szórakoztató, valamint a az emberbaráti munkájáért
- 2006: SEGĺTSÉG AMERIKÁNAK tisztelet Jonnak az emberbaráti munkájáért a "Lakóhely az Emberiségnek"-kel
- 2006: Először lett nagykövet a "Lakóhely az Emberiségnek"-nél
[szerkesztés] Bon Jovi - a banda
- 1987: MTV Video Music Awards: Legjobb Színpadi Előadás
- 1988: American Music Award: Kedvenc Pop/Rock Banda, Duó vagy Csapat
- 1991: MTV Michael Jackson Videó Vanguard Díj
- 1995: World Music Awards: Az Év Legeladottabb Rockbandája
- 1995: MTV Europe Music Awards: Legjobb Rock
- 1996: BRIT Awards: Legjobb Nemzetközi Banda
- 2001: My VH1 Music Awards: Az Év Videója "It's My Life"
- 2002: My VH1 Music Awards: Leghevesebb Élő Show
- 2004: American Music Award: Érdemdíj
- 2005: Gyémánt díj a World Music Awards-on a 100 millió eladott albumért
- 2006: UK A Hírnév Varietéje
- 2006: CMT Music Awards: Legegyüttműködőbb Videó "Who Says You Can't Go Home"
- 2007: People's Choice Awards: Legjobb Rock Dal A "Who Says You Can't Go Home"-ért
- 2007: Grammy Awards: Az Országgal Legjobban Együttműködő A "Who Says You Can't Go Home"-ért
Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- bonjovi.com - az együttes hivatalos weboldala
- bon Jovi.lap.hu
- drycounty.com - egy angol nyelvű rajongói oldal
- ilovebonjovi.com - szintén angol nyelvű oldal részletes információkkal
- Bon Jovi hírek a Music.hu-n
| Bon Jovi |
| Jon Bon Jovi · Richie Sambora · David Bryan · Tico Torres Alec John Such · Hugh McDonald |
| Diszkográfia |
|---|
| Stúdióalbumok: Bon Jovi · 7800° Fahrenheit · Slippery When Wet · New Jersey · Keep The Faith · These Days · Crush · Bounce · Have a Nice Day · Lost Highway |
| Kislemezek: Runaway · She Don't Know Me · In And Out Love · The Hardest Part Is the Night · Only Lonely · Silent Night · You Give Love a Bad Name · Wanted Dead or Alive · Livin' On a Prayer · Never Say Goodbye · Edge of a Broken Heart · Bad Medicine · Born to Be My Baby · I'll Be There for You · Lay Your Hands on Me · Living in Sin · Keep The Faith · Bed of Roses · In These Arms · I'll Sleep When I'm Dead · I Believe · Dry County · Always · Someday I'll Be Saturday Night · This Ain't a Love Song · Something For The Pain · Lie To Me · These Days · Hey God · It's My Life · Say It Isn't So · Thank You For Loving Me · One Wild Night · Everyday · Misunderstood · All About Lovin' You · Bounce · Have A Nice Day · Who Says You Can't Go Home · Welcome to Wherever You Are · (You Want to) Make a Memory |
| Válogatások: Cross Road - The Best of Bon Jovi · This Left Feels Right · 100 Million Bon Jovi Fans Can't Be Wrong |
| Koncertalbumok: One Wild Night Live 1985-2001 |
| Szólóalbumok:
Blaze Of Glory · Destination Anywhere (Jon Bon Jovi); Stranger In This Town · Undiscovered Soul (Richie Sambora); Netherworld · On A Full Moon · Lunar Eclipse (David Bryan) |
- Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
