John Deacon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Deacon
Bass player queen.jpg
Deacon 1979. november 22-én, Dublinban.
Életrajzi adatok
Születési név John Richard Deacon
Született 1951. augusztus 19. (62 éves)
Pályafutás
Műfajok rock, hard rock, heavy metal, glam rock, progresszív rock, funk rock, R&B, pop rock
Aktív évek 1971 – 1997
Együttes Queen
Hangszer basszusgitár, elektromos gitár, akusztikus gitár, elektromos zongora, szintetizátor
Kiadók EMI, Elektra, Parlophone, Hollywood

John Richard Deacon (Leicester, 1951. augusztus 19.) brit zenész, a Queen rockegyüttes basszusgitárosa. Az együttes négy tagja közül Deacon volt a legfiatalabb, ő csatlakozott a legkésőbb a zenekarhoz és ő is írta a legkevesebb dalt. Ennek ellenére társaihoz hasonlóan több nagy sikerű dalt írt: You’re My Best Friend, Another One Bites the Dust és I Want to Break Free. Alkalmanként ritmus és akusztikus gitáron, és billentyűsökön is játszott.

Az 1990-es évek végén visszavonult a zenei üzletből, a Queen + Paul Rodgers koprodukcióban sem vesz részt.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965-ben, a középiskolában alapította meg az első zenekarát, a The Oppositiont. Először ritmusgitáron játszott, majd miután az eredetit kirúgták, átvette a basszusgitáros helyét. Négyévnyi közös zenélés után 1969-ben elhagyta a zenekart, hogy a Chelsea College-ben tanulhasson.

Bár az erősítőjét és a basszusgitárját otthon hagyta, hogy az elektronikai tanulmányaira összpontosíthasson, kevesebb, mint egy év után újra a zenélés gondolata foglalkoztatta. Pont ez időben történt, hogy Brian May, Freddie Mercury és Roger Taylor megalapította a Queen együttest, és meghallgatásokat szerveztek basszusgitárosok után. 1971-ben bemutatták őt Rogernek és Briannek egy diszkóban. Néhány nappal később meghallgatták, és felvették az együttesbe. Állítólag ő volt a hetedik meghallgatott.

Az első albumukon, a Queenen Deacon Johnként szerepelt a neve. Nem sokkal a kibocsátás után kérte, hogy változtassák ezt meg a saját nevére.

A Sheer Heart Attack albumra írta meg a legelső dalát, a Misfire-t, a mely egy könnyed, karibi stílusú mű. Ugyanezen albumon a Stone Cold Crazy dalban a másik három taggal egyetemben megemlítik szerzőként. Az első nagyobb sikerét az ezt követő A Night at the Opera albumon írta meg, ez volt a You’re My Best Friend. Kislemezen is megjelent, és a hetedik helyet érte el az angol slágerlistán. Az együttes egyik legnépszerűbb szerelmes dala lett.

Ő volt az együttes legcsendesebb tagja, és jól értett a pénzforgalomhoz, ezért ő kezelte az együttes pénzügyeit. Mivel elektronikai tanulmányokat végzett, saját maga készített Maynek egy erősítőt, amit Deacy Ampnek neveztek el, és sok felvételen használták, például a Bohemian Rhapsody egyes gitárszólóiban. Az utolsó nyilvános megjelenése az együttessel egy 1997-es AIDS jótékonysági rendezvényen volt. Az utolsó közös daluk a No-One but You (Only the Good Die Young) volt.

Bár a We Will Rock You musical előkészületeiben még részt vett, végül teljesen visszavonult, még a Queen + Paul Rodgers koncertkörúton sem akart részt venni. A sajtó szerint nem nézte jó szemmel az újkori feldolgozásokat, mint a Robbie Williamsszel közös We Are the Champions-t, a Brintey Spears, Beyoncé és Pink közreműködésével készült 2004-es We Will Rock You reklámot.

Feleségével, Veronica Tetzlaffal Londonban él, 1975. január 18. óta házaséletben. Hat gyermekük van: Robert (született, 1975), Michael (született, 1978), Laura (született, 1979), Joshua (született, 1983), Luke (született, 1992) és Cameron (született, 1993).

Néha meglátogatja a Queen rajongói klubot, hogy tartsa a kapcsolatot a rajongókkal, de általában visszavonultan él.

A Sunday Times szerint 2004-ben vagyona 50 millió angol font volt.

Stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapvetően Deacon basszusjátéka a kompozíció egészét szolgálta, hasonlóan általában a rock stílusú basszusgitárosokhoz. Számos Queen-dal a szokásosnál bonyolultabb basszusjátékot tartalmazott, amelyek jól mutatták a stílusát: The Millionaire Waltz, Another One Bites the Dust, I’m Going Slightly Mad. Említésre méltóak azok a dalok, amelyekben a basszusgitár a fő hangszer, és ostinato szerűen ismétlődnek benne a basszusgitár akkordok: Under Pressure, Another One Bites the Dust, A Kind of Magic. Az 1980-as Another One Bites the Dust (Deacon szerzeménye) a basszuskíséretet vezető motívummá emelő funk rock dal volt, ennek sikere után zenéjükben előtérbe kerültek a funk stílusú dalok: Dragon Attack, Body Language, Action This Day (érdekes módon több ilyen dalukban azonban szintetizátorral játszották el a basszus szólamot).

Saját elmondása szerint Deaconnak nincs jó énekhangja, ezért ritkán hallani énekelni a felvételeken. Az albumborítókon sosem jelölték az énekes közreműködéseit, de különféle nyilatkozatokból (például Roy Thomas Baker producer közléseiből) kiderült, hogy elvétve hallható a hangja a felvételeken, bár jobbára akkor is eltűnt a kórusban. A koncertek felvételein később kivágták a háttérvokálját.

A basszusgitáron felül játszott elektromos gitáron (Another One Bites the Dust, Misfire), ritmusgitáron (Staying Power, Back Chat), nagybőgőn (’39), elektromos zongorán (You’re My Best Friend), valamint akusztikus gitáron (Who Needs You).

Hangszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]