Bükk (hegység)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bükk
Lilla fromszeleta1.jpg
A Szinva és Garadna találkozásánál épült Lillafüred a Szeleta-tetőről

Hely  Magyarország,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye
Hegység Északi-középhegység
Legmagasabb pont Kettős-bérc déli csúcsa (960,715 m)
Típus mészkő, karszt
Elhelyezkedése
Bükk  (Magyarország)
Bükk
Bükk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 02′, k. h. 20° 30′Koordináták: é. sz. 48° 02′, k. h. 20° 30′
Térkép
HU subregion 6.5.1. Központi-Bükk.png

A Bükk hegység az Északi-középhegység része, Magyarország legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban bővelkedő karszthegysége. Középső területe 1977 óta nemzeti park (Bükki Nemzeti Park). A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről (Fagus silvatica) kapta. A Bükk Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár.

A Bükk legmagasabb csúcsának sokáig az Istállós-kő csúcsot tekintették (959 m). 2014-es mérések szerint azonban a Kettős-bérc déli csúcsa magasabb: 960,715 méter.[1][2] További csúcsok: a Bálvány (956 m) és a Tar-kő (949 m), de még további kb. 20 csúcs emelkedik 900 méter fölé. A legmagasabb magyar hegyek 100-as listáján a Bükk abszolút többséggel rendelkezik, ugyanis 59 csúcsa szerepel a listán.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapkőzetei a Tethys-óceán észak-afrikai szegélyén keletkeztek a késő karbon és a középső jura korok között, ahol csaknem 160 millió éven keresztül rakódott le az üledék, meszes, agyagos, illetve kisebbrészt dolomit és homokkő rétegeket létrehozva. A középső és a késő triászban az ekkori vulkánkitörések következtében riolit, andezit és bazalt rétegek rakódtak le, a jura időszakban pedig gabbró.

A Bükk Bélapátfalva közelében

A jura végén bezárult a Tethys-óceán. A késő jura és az eocén közt redős, pikkelyes szerkezet alakult ki, amikor az elvékonyodott kontinentális lemezre óceáni kéregdarabok tolódtak rá, az agyag palává vált, majd a paleogén időszak elején a hegység kiemelkedett és lepusztult. Az eocén elején szárazföldi felszínalakulás, erős lepusztulás volt jellemző, ennek következtében tönkfelszínek alakultak ki (például a Nagy- és Kis-fennsík). A késő eocén idején ismét előrenyomult a tenger, üledékeinek nyoma ma is megtalálható. Az oligocén végén, 20-25 millió évvel ezelőtt paleozoikumi eredetű rétegek tolódtak a területre. A miocén elején felerősödött a vulkáni tevékenység és riolit-riodácit tűzárkővel borította be a területet. A Bükk déli szegélyén a miocén kori Pannon-tenger üledékei is megtalálhatók.

A miocén végére a Bükk 300-400 métert emelkedett, így számottevő magasságú, mélyülő völgyekkel tagolt hegységgé alakult, elkezdődött a máig tartó karsztosodás és a vízhálózat kialakulása. A pliocén első felében a félsivatagi éghajlat volt jellemző, hegylábfelszín-képződés kezdődött, majd a pliocén második felében hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat, az emelkedés pedig tovább folytatódott.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország egyik legcsapadékosabb területe, amelyre évi átlag 700-800 mm csapadék hullik. Itt dőlt meg Jávorkúton a Magyarországon valaha mért legnagyobb csapadék rekordja 2010-ben, ahol 1550 mm-t regisztráltak.[3]

Résztájai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Déli-Bükk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Déli-Bükk szerkezetét dél felé átbuktatott redőboltozatok és redőteknők alkotják. Változatos kőzettani felépítés jellemzi, található itt pala, mészkő, diabáz, gabbró, porfirit, valamint a déli szegélyén eocén tarkaagyagok, márgák, mészkövek, szétszórtan miocén üledék- és tufafoszlányok is. Jellemző hogy a Délkeleti-Bükkben a karsztos és nem karsztos területek váltakoznak, míg a Délnyugati-Bükkben már a nem karsztosodó kőzetek vannak többségben jelen (pl: jura kovapala, pala, diabáz és gabbró).

Északi-Bükk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-Bükk két részre osztható, nyugaton jellemzően karbon mészkőlencsés agyagpala és homokkő összletek építik föl, ehhez perm tarkapala, homokkő, mészkő társul. A keleti felét ezzel szemben főként triász mészkövek, dolomit, porfir, diabáz, tűzköves mészkő és pala alkotja. Különlegessége, hogy itt is megfigyeltek édesvízi mészkő képződést.

Bükkhát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükkhát a Bükk északi hegylábfelszíne, nagy részét miocén tengeri üledékek (agyag, homok, kavics) alkotják, északi és keleti részén kavicsrétegek és kisebb foltokban riolittufa összletek is megfigyelhetők. Felszíni megjelenésére az eróziós és deráziós völgyek jellemzőek.

Upponyi-hegyhát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szintén a Bükk északi hegylábfelszíne volt, leginkább középső miocén kavicsrétegek, karbon agyagpalák, homokkövek, mészkövek, kréta időszaki homokkő alkotja, valamint a felszínét egy andezit-agglomerátum takaró borítja.

Bükk-fennsík[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegység legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület, a Bükk központi, magas részén helyezkedik el. Hosszúkás alakú, nyugaton a Bél-kőnél kezdődik, majd keleti-északkeleti irányt felvéve húzódik a Bükkszentkereszt-Hámor képzeletbeli vonalig. A déli határa meglehetősen egyenes vonalat vesz fel, míg az északi Bánkútnál éri el legészakibb kinyúlását. Hossza 18-20 km, szélessége 5-7 km.

A fennsík egésze karsztfennsík, uralkodó kőzetei a mészkő és a dolomit. A Garadna-patak két részre osztja, a magasabb, nagyobb területű Nagy-fennsíkra és a kisebb, alacsonyabb fekvésű Kis-fennsíkra. A fennsík szélén sorakoznak a híres bükki „kövek”: Istállós-kő, Tar-kő, Pes-kő, Bálvány, Bél-kő. Minden oldalról hirtelen emelkedik ki környezetéből, de a magas hegycsúcsok miatt a völgyekből, az alföldről nem lehet rálátni.

A rajta lévő víznyelők gondoskodnak a hegységben és környezetében élő közel félmillió ember ivóvízkészletéről. A víznyelő többféle is lehet: dolina, töbör vagy zsomboly. Ezek a mészkőfennsík kiemelkedése után fokozatosan alakultak ki. A barlang- és hasadékrendszerekbe vezetik el a csapadékvizet. Az elnyelt víz a Bükk bonyolult vízáramlási rendszerén keresztül jut el a hegység szélén lévő forrásokba, majd onnan a vízvezetékekbe: a tökéletesen tiszta és jóízű víz kezelés (tisztítás) nélkül kerülhet el a fogyasztóhoz.[4] Különösen mellékízmentes az ivóvíz a déli oldalon, mert útja a föld alatt légvonalban 20–30 km, a valóságban pedig ennek többszöröse, így hatalmas méretű szűrőrendszeren keresztül érkezik meg a forrásvíz a felszínre, ahol vízházakban felfogják és továbbítják az ivóvízvezetékbe.

Bükki barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Istállós-kői-barlang

Jelenleg 1115 barlang ismert, melyek közül több képzettség nélkül is látogatható: Anna-barlang, István-barlang, Szeleta-barlang, Kecske-lyuk (Miskolc), Istállós-kői-barlang, Büdös-pest. A híres miskolctapolcai Barlangfürdőt termálvízforrás táplálja. Különleges állatvilága, mikroklímája miatt 52 barlang fokozott védettséget élvez.[5] Több „ősemberbarlang” is található, melyekben jelentős leletekre bukkantak: Szeleta-barlang, Kecske-lyuk, Suba-lyuk, Istállós-kői-barlang.

Az ország legmélyebb barlangja a 254 méter mély István-lápai-barlang.

Lásd még: A Bükk barlangjai kategóriát.

Környező települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetjárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szikla-forrás a Szalajka-völgyben

A Bükk az ország tüdeje, védett és gondozott, nagy kiterjedésű vadon, amelynek tájképi szépsége és élővilága felejthetetlen élményeket nyújt a kirándulóknak. A hegységben sok jelzett turistaút található, melyek turistatérkép segítségével jól követhetők. Gyalogosan a látnivalók többsége felkereshető, míg motoros járművel a behajtás csak a kijelölt pihenőhelyek parkolójáig engedélyezett. A környező településeken sok turistaegyesület működik, amelyek meghirdetett túráikon vendégeket is szívesen látnak.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turistaházak, vendéglátóhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükk-hegység területén több helyen található étkezési és szálláslehetőség: Lillafüredi Palotaszálló, Sebesvízi Panzió, Bánkúti Sícentrum, Szentléleki üdülőtelep, Fehérkőlápai turistaház, Jávorkúti étterem, Szalajka-völgy.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Új csúcsa van a Bükknek. Index (internetes újság), 2014. február 5. (Hozzáférés: 2014. február 5.)
  2. Másfél riporternyit nőtt a Bükk idén, IndexVideó, 2014. február 15.
  3. Megdőlt az éves csapadékrekord
  4. Figyelmeztető jel azonban, hogy 2006 júniusában a területen végzett szabálytalan állattartás illetve trágyakezelés miatt Miskolc ivóvize már egyszer átmenetileg szennyeződött.
  5. A természet különösen jelentős, egyedi élettelen képződményei közül a barlangok 1961 óta, a források, víznyelők, kunhalmok és földvárak pedig a természet védelméről szóló 1996. évi LIII tv (Tvt.) hatályba lépése (1997) óta ún. ex lege védelem alatt állnak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdey Gyula - Hubay József - Vigyázó János: Bükk, 1932, Turistaság és Alpinizmus RT., Budapest
  • Wallacher László: A Bükk- és rudabányai hegységek eocén kori képződményeinek üledékföldtani vizsgálata, 1962-1967, Budapest
  • Pelikán Pál - Less György: A Bükk hegység földtana = Geology of the Bükk mountains, Budapest: MÁFI, 2005, ISBN 963-671-253-0
  • Vojtkó András: A Bükk hegység flórája, Sorbus 2001, Eger, ISBN 963-00-6629-7, Kitaibelia, 2002. (7. évf.) 2. sz. 274-275. oldal
  • Csontos László: A Bükk hegység szerkezetének főbb vonásai, Földtani közlöny, 1999. (129. vol.) 4. sz. 611-651. oldal
  • Sásdi László: A Bükk-hegység karsztvidéke, Természet, 1997. (4. évf.) 3. sz. 90-91. oldal
  • Hevesi Attila: Adatok a Bükk hegység negyedidőszaki ősföldrajzi képéhez, Földtani közlöny, 1980. (110. évf.) 3-4. sz. 540-550. oldal
  • Lénárt László: Újabb adatok a Bükk-hegység leghosszabb barlangjának kutatásáról, A Nehézipari Műszaki Egyetem közleményei, I. sorozat, Bányászat, 1980. 28. köt./3-4. füz. 147-159. oldal, http://www.matarka.hu/doc/00/00/00/Miskolc_28.PDF
  • Szilágyi Gábor - Böcker Tivadar - Schmieder Antal: A Bükk hegység regionális hidrodinamikai képe és karsztvízforgalma, Hidrológiai közlöny, 1980. (60. évf.) 2. sz. 49-55. oldal
  • Szlabóczky Pál: A Bükk-hegység hasznosítható karsztvízkészlete, Hidrológiai közlöny, 1978. (58. évf.) 4. sz. 145-153. oldal

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bükk (hegység) témájú médiaállományokat.