Hegyi szil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hegyi szil
Ulmus glabra-tr.JPG
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Alrend: Csalánvirágúak (Urticanae)
Család: Szilfafélék (Ulmaceae)
Nemzetség: Ulmus
Faj: U. glabra
Tudományos név
Ulmus glabra
Huds., 1762
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyi szil témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyi szil témájú kategóriát.

A hegyi szil (Ulmus glabra) a szilfafélék (Ulmaceae) családjának szil (Ulmus) nemzetségébe tartozó, tojásdad vagy terebélyes koronájú, lombhullató fa. Régebbi szakmunkákban U. scabra és U. montana néven is szerepel.

Elterjedése, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tipikus európai faj, amely kontinensünkön annak északi és déli peremvidéke kivételével mindenütt megtalálható. A hegyvidéki erdőkből időnként lehúzódik a nedves talajú ártéri ligeterdőkbe is. A legészakabbra (a 67. szélességi fokig) Norvégia Északi-tengeri partvidékén hatol fel; Nyugat-Európában az atlanti partvidékre már nem ereszkedik le.

A Kárpát-medencében többnyire a 430–1050 m magasságtartományban nő. A legmagasabbra a medence déli peremén, a Godján-Szarkó-hegységben hatol: itt az északkeletnek folyó Suku völgyében egészen 1460 m-ig fölkapaszkodik. Hazánkban a bükkösökön kívül a szurdokerdők és a patak menti égerligetek jellemző fája. Az Alföld peremén a keményfaligetekben ver tanyát, így ezekben mindhárom magyarországi szilfa faj előfordul. A folyók mentén a cseres–kocsánytalan tölgyesekben és az erdős sztyeppen is megél.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közepes termetű fa, amely többnyire nem nő 25 m-nél magasabbra, de esetenként akár a 40 m-t is elérheti. Törzsén és körülötte nem fejleszt sarjhajtásokat, illetve gyökérsarjakat. Törzse már igen alacsonyan több, gyakran csavarodott sudárra ágazik szét. Kérge kezdetben sima, később mély hosszanti és sekélyebb keresztbarázdák tagolják. A fiatal hajtásokon és a kéreg árkainak mélyén a friss héjkéreg vörösbarna színű, később sötétszürkévé, sötétbarnává válik. A kéregcserepek felső rétegei idősebb korban lehámlanak. A fiatal hajtások szőrösek.

Vesszői rugalmasak. Feltörő ágai ívesen lehajlanak, végük gyakran a földig ér.

A többi szil fajtól leginkább nagy, rövid nyelű, érdes tapintású, kifejletten bőrnemű levelei alapján különböztethetjük meg. A szilekre jellemzően részaránytalan, váltakozva álló levelek 5–16 cm hosszúak és néha ugyanilyen szélesre is kikerekedhetnek. Alakjuk jellemzően fordított tojás: a csúcs felőli harmadon a legszélesebbek. A hajtások végén nagyra nőnek, beljebb kisebbek. A levelek között elvétve háromcsúcsúak is vannak (a levél felső részén a csúcs mellett kétoldalt két hegyes karéj-kezdeménnyel). A levél széle egyenetlenül, kétszeresen (a levél alapja felé egyszerűen) fűrészes; fogai előre hajlanak, a dupla fog sarlószerűen görbült. A levélnyél rövid (mindössze 3–6 mm). A levél két fele nem egyformán fut le a nyélre; azt az egyik fél gyakran eltakarja. A levél színe matt sötétzöld, fonáka világosabb. A vastagabb erek mentén finom fehér szőrzet nő. Oldalanként 13–20, villásan elágazó mellékere fejlődik ki.

Feketésbarna, kúp alakú rügyein rozsdabarna szőrzet nő. Apró, csökevényes virágtakarójú, általában kétivarú, esetenként csak porzós, a portokoktól borvörös–rozsdaszínű virágai gömbölyű csomókban nyílnak. A forrt leplű virág 5-6 tagú; a porzók száma megegyezik a lepelfogakéval. A porzószálak jóval túlnyúlnak a leplen. A kétkaréjú bibe élénkpiros. A virág csúcsán rozsdabarna szőrök nőnek. Leple tölcséres, ötkaréjú, a szélén fehéren pillás. Kocsánykái igen rövidek: legfeljebb 2 mm hosszúak.

Termése hártyás karimájú, kerekded vagy visszás tojás alakú lependék, amiben a mag nem a középen, hanem a csúcs közelében ül. Az érett termés 1,5–2,5 cm hosszú, kocsánya alig egy milliméteres. A makk a termés közepén ül.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereti a hűvös, nedves éghajlatot, ahol tápdús, üde talajban szépen fejlődik. Észak- és Kelet-Európában elsősorban a síkságokon nő; Közép-Európában és a Balkánon viszont (amint ezt magyar neve is mutatja) a hegyvidékeket kedveli, ahol a bükkösök jellemző elegyfája.

Kimondottan hosszú életű; ötszáz évnél idősebb egyedei sem ritkák. Hazánk legismertebb hegyi szilje a Veszprém megyei Ráktanyán áll; törzsének kerülete 480 cm, magassága 18 m.

Virágai olykor már februárban nyílnak, és lombfakadás idejére a termés csaknem be is érik. Termése sokáig zöld marad, majd május első felében beérik és lehull. A lependékek szárnyai a késői lombosodásig fotoszintetizálnak. A szárnyas lependéket messzire elhordja a szél.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fája értékes; Nyugat-Európában díszfának is szívesen ültetik.

A magyar erdészek 1999-ben az év fájává választották.

Változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetes változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A többi szil fajhoz hasonlóan a hegyi szilnek is számos változatát különböztetik meg. Hazánkban a legjellemzőbbek:

  • U. glabra var. glabra (törzsváltozat);
  • U. glabra var. pannonica (mirigyes levélfonákkal, levélnyéllel és fiatal hajtásokkal).

Kertészeti változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ulmus glabra 'Camperdownii',
  • Ulmus glabra 'Exoniensis'
  • Ulmus glabra 'Lutescens'
  • Ulmus glabra 'Pendula'

Hibridek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mezei szil és a hegyi szil természetes hibridje a holland szil (U. x hollandica).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]