Farkasboroszlán
 |
||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||
| Magyarországon védett Eszmei érték: 10 000 Ft |
||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
|
||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||
| Daphne mezereum L. |
||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Farkasboroszlán témájú médiaállományokat. |
A farkasboroszlán (Daphne mezereum) a boroszlánfélék családjába tartozó, lombhullató, felálló szárú kis cserje. Termése mérgező.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése
A farkasboroszlán csaknem egész Európában honos, a Pireneusoktól, Dél-Olaszországtól és a Balkántól észak felé egészen Norvégiáig, keleten Szibériáig, de a Kaukázusban és Kis-Ázsiában is megtalálható.
[szerkesztés] Megjelenése
Közepes termetű (30–150 cm magas), ritkás ágú, lombhullató cserje. Ágai vesszőszerűek és igen hajlékonyak. A fiatal hajtások kérge sárgásbarna, finoman, bozontosan szőrös. Az ágak végén csomókba tömörült, fordított lándzsa alakú levelek 3-8 centiméter hosszúak és 1-2,5 centiméter szélesek, ülők, ép szélűek. Válluk ék alakba keskenyedik, színük felül élénk, de fénytelen zöld, fonákjuk szürkészöld.
Az erős illatú, bíbor, rózsaszínű vagy kárminpiros (ritkán fehér) virágai kettesével-hármasával az ágak felső részén, az előző évi lehullott lomblevelek hónaljában nyílnak. Az oldalra néző, kocsány nélküli virágcsomók megszakítás nélküli, füzérszerű virágzattá rendeződnek. A hosszú csövű, 4 cimpájú virágtakaró kizárólag sziromszerű csészelevelekből áll, a valódi sziromlevelek hiányoznak. A méhek számára a farkasboroszlán erősen illatozó virágai kora tavasszal az első, szívesen látott táplálékforrást nyújtják.
A borsó nagyságú, fénylő korallvörös álbogyótermések csoportosan ülnek a levélüstök alatt. A termés és a kéreg erősen mérgező alkaloidokat, diterpén-észtereket (mezerint és dafnint), továbbá flavonoidokat tartalmaz, a szájüregben és a torokban égető és kaparó érzést okoz. A madarak, különösen a billegetők és a rigók szívesen eszik a terméseket, így segítve a növény terjedését.
[szerkesztés] Életmódja
A farkasboroszlán lomblevelű és elegyes erdők, olykor szurdokerdők, erdőszélek, törpefenyvesek vagy folyók és patakok part menti növénytársulásai között él. Magyarországon bükkösök és gyertyánosok aljnövénye. Többnyire mély rétegű, jó vízellátású agyag- és vályogtalajokon fordul elő, a síkságoktól a magashegységekig (2000 méterig).
Virágai már lombfakadás előtt, februártól áprilisig nyílnak.
[szerkesztés] Felhasználása
A farkasboroszlán kérgének kivonatát a népi gyógyászatban régebben krónikus bőrbántalmak és reuma ellen használták, ám ez súlyos mérgezésekhez vezetett. Homeopátiás szerekben viszketéssel járó bőrbetegségek, például övsömör ellen alkalmazzák.
[szerkesztés] Etimológia
A növény tudományos nevének generikus része Daphné görög nimfára, specifikus része a régi perzsa „mazeriyn” névre (etimológiája az „ölni” igére vezethető vissza) utal.[1]
[szerkesztés] Források
- A magyarországi edényes flóra határozója (Szerk.: Simon Tibor), Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2000
- Nagy Európai Természetkalauz. Officina Nova, Szlovákia. ISBN 963 8185 40 6 (1993)
- Ingrid és Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó, 2001 (ISBN 963 684 124 1)
- Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 351. o. ISBN 963-05-6928-0
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Georg Olms Verlag: Lehrbuch der biologischen Heilmittel, 1976. ISBN 3487058928
