Mahájána Maháparinirvána-szútra
| A sorozat témája Mahájána |
|---|
 |
|
A mahájána Maháparinirvána-szútra (kínai: 大般涅槃經, tibeti: མྱང་འདས་ཀྱི་མདོ་[1]) vagy Nirvána-szútra buddhista hibrid szanszkrit nyelvű szöveg, amely a mahájána buddhizmusban az egyik Tathágata-garbha szútra.[* 1] Az i. sz. 1. századi indiai Andhrából ered, amelyet később az indiai Dharmaksema fordított le kínai nyelvre az 5. században. A buddha-természettel és mindenki számára elérhető buddhasággal kapcsolatos tanításai nagy hatást gyakoroltak a kelet-ázsiai buddhizmusra.[2]
Története[szerkesztés]
Változatai[szerkesztés]
A Maháparinirvána-szútra eredeti, szanszkrit nyelvű szövegének csupán töredéke maradt fenn, amelyet Közép-Ázsiában találtak meg (lásd: Gandhárai buddhista szövegek), Afganisztánban, illetve Japánban. Különböző hosszúságban maradtak fenn fordítások kínai illetve tibeti nyelven. Négy változat létezik, amelyek különböző szanszkrit kiadások fordításaként születtek:[3]
- A „hat köteg szöveg”[* 2], amelyet Fa-hszien kínai utazó és Buddhabhadra indiai szerzetes fordított le kínai nyelvre a Csin-dinasztia (265–420) idején 416 és 418 között. Ez a hat kötegnyi szöveg a szútra legrövidebb és legkorábbi változata.
- Az „északi szöveg” – a 40 tekercses szöveget[* 3] Dharmaksema fordította 421 és 430 között az északi Liang királyságban. Ezt a változatot tibetire is lefordították kínairól.
- A „déli szöveg” – a 36 tekercsből álló szöveget[* 4] 453 körül fordította le Huj-kuan és Huj-jan a Liu Szung-dinasztia idején, akik Fa-hszien fordítását integrálták és javították. Ezt állította össze Dharmaksema egy egységes harminchat köteges kiadássá.
- A tibeti változatot Dzsinamitra, Dzsnyánagarbha, és Dévacsandra fordította 790 körül.
Hodge szerint más változatok is léteztek:[3]
- Dharmaksema fordításának egy másodlagos kínai változata, amelyet 453-ban fejezett be;[3]
- Korabeli kínai fordítási katalógusok említenek még két kínai fordítást, valamivel Fa-hszien előtt. Ezek a szövegek azonban nem maradtak fenn.[3]
Eredete[szerkesztés]
Shimoda Masahiro szerint a Maháparinirvána-szútra szerzői a sztúpa imádat vezetői és hirdetői voltak. A buddhadhátu (buddha-természet) kifejezés eredetileg Buddha fizikális maradványaira utalt. A szútra szerzői a Tathágata-garbha-szútra tanításait használták arra, hogy átalakítsák a szútra imádatát a belső-buddha imádatára a megvilágosodás eszközeként. A tathágata-garbha helyett ezt a buddhadhátut használták a gyakorlón belül lévő konkrét entitásként.[4]
Keletkezésének dátuma[szerkesztés]
A tudósok úgy vélik, hogy a szöveg nagy részét (a Fa-hszien-féle és a tibeti fordításoknak megfelelően) a 2. század előtt vagy alatt állították össze. Ezt a kínai kanonikus katalógusok alapján feltételezik.[5][6]
A szútrában szereplő szöveges bizonyítékok és más vonatkozó szövegek bizonyítékai alapján Stephen Hodge szerint a szútrát valamikor i. sz. 100 és 220 között állították össze.[7]
Eredetének helye és az indiai terjesztése[szerkesztés]
A szöveg keletkezésének története meglehetősen összetett, azonban a tudományos konszenzus szerint a szútra nagy részét[* 5] az indiai szubkontinensen állították össze, feltehetően a dél-indiai Andhrában.[8][9][10][7]
A szútrában és a kapcsolódó szövegekben használt nyelv Dél-India régiójára utal texts seems to indicate a region in southern India during the time of the Sátaváhana-dinasztia idején. A Sátaváhana uralkodók jelentős erőket mozgósítottak a buddhizmus támogatására, például részt vállaltak a Karla és az Adzsantai barlangtemplomok és az Amarávati nagysztúpa építésésben. Ez idő tájt a Sátaváhana-dinasztia jó kapcsolatokat ápolt a Kusán Birodalommal.[7]
Stephen Hodge szerint az Angulimálíja-szútra, Mahábheriháraka Parivarta-szútra és a Maháparinirvána-szútra szövegeiben található bizonyítékok alapján ezeket a szövegeket legelőször Dél-Indiában használták, és onnan kerültek el északnyugatra, ahol Kasmír volt egy másik fontos központ. Az Angulimálíja-szútra több részlettel szolgál a szöveg eredetével kapcsolatban, amely először Dél-India volt, a Vindhja-hegység, Bharuch, majd Kasmír.[7]
Tanítások[szerkesztés]
Sallie B. King szerint a szútra nem számít nagy újításnak, és viszonylag rendszertelen,[11] éppen emiatt kiváló lehetőséget nyújtott későbbi szövegmagyarázóknak, akik saját sorrendeket és rendszereket építettek fel.[11] King szerint a szöveg legnagyobb újítása, hogy összekapcsolta a buddha-dhátu[* 6] fogalmát a tathágata-garbha fogalmával.[11] A buddha-természet egy időtlen, örök „énként” kerül bemutatásra, amely a tathágata-garbhára emlékeztet, amely minden érző lény veleszületett képessége, hogy elérje a buddhaságot.[12] Természetesen a Maháparinirvána-szútra nem tartja lehetetlennek, hogy egy buddhista lélekről beszéljen, feltéve ha világos, hogy ez a fogalom helyesen van definiálva, és a szútrának éppen ez az erőssége.[13]
A szútra egyik fő fókusza a buddha-természet[* 7], amilyen a buddha.[12] Sally King szerint a szútrában sokféleképpen szerepel a buddha-természet, és kínai tudósok egy egész listát állítottak össze a szövegben szereplő buddha-természet típusairól.[11]
A szútra a buddha-dhátu-t igaz énként jellemzi az örök természete miatt.[12] Ez marad, amikor a „nem-Én” ellobban. Dharmaksema kibővített szútraváltozatában az igaz Én örök, változatlan, örömteli, tiszta, halál nélküli.[14]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ Azonos a címe egy másik ismert buddhista szöveggel, a páli kánonhoz tartozó Maháparinibbána-szutta szövegével, azonban mind a tartalma, mind az irodalmi műfaja eltér attól. Emiatt a teljes szanszkrit címén szokták nevezni, amely Mahájána Maháparinirvána-szútra, vagy egyszerűbben csak Nirvána szútra.
- ↑ T 376.12.853-899
- ↑ T 374.12.365c-603c
- ↑ T 375.12.605-852
- ↑ A tibeti fordításnak megfelelően, a Fa-hsziennek tulajdonított hat csuan kínai fordítás, és az első tíz Dharmaksemának tulajdonított csuan.
- ↑ „Buddha-természet”
- ↑ Buddha-dhatu
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ myang 'das kyi mdo. Dharma Dictionary. (Hozzáférés: 2008. január 29.)
- ↑ Blum xix. oldal
- ↑ a b c d Hodge (2004)
- ↑ Jikido
- ↑ Wang, Bangwei (1993). „The Transmission of the Mahāyāna Mahāparinivāṇa-sūtra”. Chung-Hwa Buddhist Journal 06, 103–127. o.
- ↑ Shimoda 446–48. oldal
- ↑ a b c d Hodge (2006)
- ↑ Chen 103-5. oldal
- ↑ Matsuda
- ↑ Shimoda
- ↑ a b c d King
- ↑ a b c Liu, Ming-Wood
- ↑ Williams
- ↑ Yamamoto
Források[szerkesztés]
- ↑ Blum: Blum, Mark L.. The Nirvana Sutra, Vol. 1. BDK America (2013)
- ↑ Chen: Chen, Jinhua. The Indian Buddhist Missionary Dharmakṣema (385-433): A New dating of his Arrival in Guzang and of his Translations, T'oung Pao 90, 215–263 (2004)
- ↑ Hodge (2004): Hodge, Stephen. Textual History of the Mahāyāna-mahāparinirvāna-sūtra [archivált változat] (2004). Hozzáférés ideje: 2012. január 21. [archiválás ideje: 2016. december 6.]
- ↑ Hodge (2006): Hodge, Stephen. On the Eschatology of the Mahaparinirvana Sutra and Related Matters [archivált változat] (2006) [archiválás ideje: 2013. június 14.]
- ↑ Jikido: Jikido, Takasaki. The Tathagatagarbha Theory Reconsidered. Reflections on Some Recent Issues in Japanese Buddhist Studies [archivált változat] (2000). Hozzáférés ideje: 2017. március 29. [archiválás ideje: 2014. július 27.] Archiválva 2014. július 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ King: King, Sallie B.. Buddha Nature. SUNY Press (1991)
- ↑ Liu, Ming-Wood: Liu, Ming-Wood. The Doctrine of the Buddha-Nature in the Mahāyāna Mahāparinirvāṇa Sūtra. [archivált változat], 63–94. o. (1982) [archiválás ideje: 2013. október 16.]
- ↑ Matsuda: Matsuda, Kazunobu (1988). „Sanskrit Fragments of the Mahāyāna Mahāparinivāṇa-sūtra. A Study of the Central Asian Documents of the Stein/Hoernle Collection of the India Office Library”. Studia Tibetica 14.
- ↑ Shimoda: Shimoda, Masahiro. A Study of the Mahāparinivāṇasūtra ~ with a Focus on the Methodology of the Study of Mahāyāna Sūtras. Tokyo, Shunjū-sha (1997) (japán nyelven)
- ↑ Williams: Paul Williams. Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, 2, Routledge, London and New York (2009)
- Yamamoto, Kosho. Mahayanism: A Critical Exposition of the Mahayana Mahaparinirvana Sutra. Karinbunko (1975)
További információk[szerkesztés]
- Blum, Mark (2003). Nirvana Sutra, in: Buswell, Robert E. ed., Encyclopedia of Buddhism, New York: Macmillan Reference Lib., pp. 605–606
- Bongard-Levin, G.M (1986). New Sanskrit fragments of the Mahāyāna Mahāparinivāṇa-sūtra: Central Asian manuscript collection, The International Institute for Buddhist Studies.
- Hodge, Stephen. The Mahayana Mahaparinirvana Sutra. The text & its Transmission [archivált változat] (2012). Hozzáférés ideje: 2017. március 29. [archiválás ideje: 2013. december 19.] Archiválva 2013. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Ito, Shinjo (2009). Shinjo: Reflections, Somerset Hall Press.
- Lai, Whalen (1982). Sinitic speculations on buddha-nature: The Nirvaana school (420-589), Philosophy East and West 32 (2), 135-149
- Liu, Ming-Wood. The Problem of the Icchantica in the Mahāyāna Mahāparinirvāṇa Sūtra, 57–82. o. (1984)
- Liu, Ming-Wood. The Doctrine of Buddha-nature in the Mahayana Mahaparinirvana Sutra. Taylor & Francis, 190. o. (2005)
- Radich, Michael (2015). The Mahāparinivāṇa-mahasūtra and the Emergence of Tathagatagarba Doctrine, Hamburg Buddhist Studies Vol. 5, Hamburg University Press
- Sasaki, Shizuka. Review Article: The Mahaparinirvana Sutra and the Origins of Mahayana Buddhism [archivált változat], 189–197. o. (1999). Hozzáférés ideje: 2012. január 21. [archiválás ideje: 2011. augusztus 11.] Archiválva 2011. augusztus 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Yuyama, Akira (1981). Sanskrit fragments of the Mahāyāna Mahāparinivāṇa-sūtra: Koyasan manuscript, The Reiyukai Library.