Mahájána Maháparinirvána-szútra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Nirvána szútra Szuj-dinasztia korabeli kézirata

A mahájána Maháparinirvána-szútra (kínai: 大般涅槃經, tibeti: མྱང་འདས་ཀྱི་མདོ་[1]) vagy Nirvána-szútra buddhista hibrid szanszkrit nyelvű szöveg, amely a mahájána buddhizmusban az egyik Tathágata-garbha szútra.[* 1] Az i. sz. 1. századi indiai Andhrából ered, amelyet később az indiai Dharmaksema fordított le kínai nyelvre az 5. században. A buddha-természettel és mindenki számára elérhető buddhasággal kapcsolatos tanításai nagy hatást gyakoroltak a kelet-ázsiai buddhizmusra.[2]

Története[szerkesztés]

Változatai[szerkesztés]

A Maháparinirvána-szútra eredeti, szanszkrit nyelvű szövegének csupán töredéke maradt fenn, amelyet Közép-Ázsiában találtak meg (lásd: Gandhárai buddhista szövegek), Afganisztánban, illetve Japánban. Különböző hosszúságban maradtak fenn fordítások kínai illetve tibeti nyelven. Négy változat létezik, amelyek különböző szanszkrit kiadások fordításaként születtek:[3]

  1. A „hat köteg szöveg”[* 2], amelyet Fa-hszien kínai utazó és Buddhabhadra indiai szerzetes fordított le kínai nyelvre a Csin-dinasztia (265–420) idején 416 és 418 között. Ez a hat kötegnyi szöveg a szútra legrövidebb és legkorábbi változata.
  2. Az „északi szöveg” – a 40 tekercses szöveget[* 3] Dharmaksema fordította 421 és 430 között az északi Liang királyságban. Ezt a változatot tibetire is lefordították kínairól.
  3. A „déli szöveg” – a 36 tekercsből álló szöveget[* 4] 453 körül fordította le Huj-kuan és Huj-jan a Liu Szung-dinasztia idején, akik Fa-hszien fordítását integrálták és javították. Ezt állította össze Dharmaksema egy egységes harminchat köteges kiadássá.
  4. A tibeti változatot Dzsinamitra, Dzsnyánagarbha, és Dévacsandra fordította 790 körül.

Hodge szerint más változatok is léteztek:[3]

  • Dharmaksema fordításának egy másodlagos kínai változata, amelyet 453-ban fejezett be;[3]
  • Korabeli kínai fordítási katalógusok említenek még két kínai fordítást, valamivel Fa-hszien előtt. Ezek a szövegek azonban nem maradtak fenn.[3]

Eredete[szerkesztés]

Shimoda Masahiro szerint a Maháparinirvána-szútra szerzői a sztúpa imádat vezetői és hirdetői voltak. A buddhadhátu (buddha-természet) kifejezés eredetileg Buddha fizikális maradványaira utalt. A szútra szerzői a Tathágata-garbha-szútra tanításait használták arra, hogy átalakítsák a szútra imádatát a belső-buddha imádatára a megvilágosodás eszközeként. A tathágata-garbha helyett ezt a buddhadhátut használták a gyakorlón belül lévő konkrét entitásként.[4]

Keletkezésének dátuma[szerkesztés]

A mahászánghika szektával azonosított barlangkomplexum. Karla-barlangok, Mahárástra, India

A tudósok úgy vélik, hogy a szöveg nagy részét (a Fa-hszien-féle és a tibeti fordításoknak megfelelően) a 2. század előtt vagy alatt állították össze. Ezt a kínai kanonikus katalógusok alapján feltételezik.[5][6]

A szútrában szereplő szöveges bizonyítékok és más vonatkozó szövegek bizonyítékai alapján Stephen Hodge szerint a szútrát valamikor i. sz. 100 és 220 között állították össze.[7]

Eredetének helye és az indiai terjesztése[szerkesztés]

A szöveg keletkezésének története meglehetősen összetett, azonban a tudományos konszenzus szerint a szútra nagy részét[* 5] az indiai szubkontinensen állították össze, feltehetően a dél-indiai Andhrában.[8][9][10][7]

A szútrában és a kapcsolódó szövegekben használt nyelv Dél-India régiójára utal texts seems to indicate a region in southern India during the time of the Sátaváhana-dinasztia idején. A Sátaváhana uralkodók jelentős erőket mozgósítottak a buddhizmus támogatására, például részt vállaltak a Karla és az Adzsantai barlangtemplomok és az Amarávati nagysztúpa építésésben. Ez idő tájt a Sátaváhana-dinasztia jó kapcsolatokat ápolt a Kusán Birodalommal.[7]

Stephen Hodge szerint az Angulimálíja-szútra, Mahábheriháraka Parivarta-szútra és a Maháparinirvána-szútra szövegeiben található bizonyítékok alapján ezeket a szövegeket legelőször Dél-Indiában használták, és onnan kerültek el északnyugatra, ahol Kasmír volt egy másik fontos központ. Az Angulimálíja-szútra több részlettel szolgál a szöveg eredetével kapcsolatban, amely először Dél-India volt, a Vindhja-hegység, Bharuch, majd Kasmír.[7]

Tanítások[szerkesztés]

Sallie B. King szerint a szútra nem számít nagy újításnak, és viszonylag rendszertelen,[11] éppen emiatt kiváló lehetőséget nyújtott későbbi szövegmagyarázóknak, akik saját sorrendeket és rendszereket építettek fel.[11] King szerint a szöveg legnagyobb újítása, hogy összekapcsolta a buddha-dhátu[* 6] fogalmát a tathágata-garbha fogalmával.[11] A buddha-természet egy időtlen, örök „énként” kerül bemutatásra, amely a tathágata-garbhára emlékeztet, amely minden érző lény veleszületett képessége, hogy elérje a buddhaságot.[12] Természetesen a Maháparinirvána-szútra nem tartja lehetetlennek, hogy egy buddhista lélekről beszéljen, feltéve ha világos, hogy ez a fogalom helyesen van definiálva, és a szútrának éppen ez az erőssége.[13]

A szútra egyik fő fókusza a buddha-természet[* 7], amilyen a buddha.[12] Sally King szerint a szútrában sokféleképpen szerepel a buddha-természet, és kínai tudósok egy egész listát állítottak össze a szövegben szereplő buddha-természet típusairól.[11]

A szútra a buddha-dhátu-t igaz énként jellemzi az örök természete miatt.[12] Ez marad, amikor a "nem-Én" ellobban. Dharmaksema kibővített szútraváltozatában az igaz Én örök, változatlan, örömteli, tiszta, halál nélküli.[14]

Megyjegyzések[szerkesztés]

  1. Azonos a címe egy másik ismert buddhista szöveggel, a páli kánonhoz tartozó Maháparinibbána-szutta szövegével, azonban, azonban mind a tartalma, mind az irodalmi műfaja eltér attól. Emiatt a teljes szanszkrit címén szokták nevezni, amely Mahájána Maháparinirvána-szútra, vagy egyszerűbben csak Nirvána szútra.
  2. T 376.12.853-899
  3. T 374.12.365c-603c
  4. T 375.12.605-852
  5. A tibeti fordításnak megfelelően, a Fa-hsziennek tulajdonított hat csuan kínai fordítás, és az első tíz Dharmaksemának tulajdonított csuan.
  6. "Buddha-természet"
  7. Buddha-dhatu"

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. myang 'das kyi mdo. Dharma Dictionary. (Hozzáférés: 2008. január 29.)
  2. Blum xix. oldal
  3. a b c d Hodge (2004)
  4. Jikido
  5. Wang, Bangwei (1993). „The Transmission of the Mahāyāna Mahāparinivāṇa-sūtra”. Chung-Hwa Buddhist Journal 06, 103–127. o.  
  6. Shimoda 446–48. oldal
  7. a b c d Hodge (2006)
  8. Chen 103-5. oldal
  9. Matsuda
  10. Shimoda
  11. a b c d King
  12. a b c Liu, Ming-Wood
  13. Williams
  14. Yamamoto

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]