Lampionvirág
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg)
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Alkekengi officinarum Moench | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Lampionvirág témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Lampionvirág témájú médiaállományokat és Lampionvirág témájú kategóriát. |
A lampionvirág (Alkekengi officinarum korábban: Physalis alkekengi) a burgonyavirágúak (Solanales) rendjébe és a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó faj.
Számos további néven is ismert: lampionnövény, fizálisz (a magyarosodott latin-görög physalis név a physa, azaz hólyag szóból eredt, mert „bogyóját hólyagként felfúvódott veres csésze zárja be”[1]),[2] piros papmonya, illetve páponya vagy paptök (bogyó formájú gyümölcse alapján, eredete a pap és a mony: ’here, tojás’ birtokos jelzős összetételeként keletkezett,[3] amit szeméremsértő növénynévként 1884-ban Kossuth Lajos is megemlített[4]), alkekengi (eredete az arab al-kākanğ átvétele[3]), muharc, hólyagcseresznye, korallcseresznye, kláriscseresznye, kőrontófű (a népi gyógyászatban hasznosítására utalva), Vénusz köldöke (a termések formája miatt[3]), Halicacabon, sócsepp,[5] vereshalyag, körontó-fü (magyarázata, hogy a növényt vesekő szétoszlatására használták), zsidócseresznye (a német Judenkirsche tükörfordítása),[3] közönséges zsidócseresznye, hólyagkláris.[6]
Korábban a Földicseresznye (Physalis) nemzetség mintegy 30 faja közé az egyetlen olyan fajként sorolták be, amely fagytűrésének köszönhetően a Kárpát-medencében is megél. A 2000-es évek elején végzett filogenetikai vizsgálat után azonban ezt az eurázsiai fajt, ami egy divergens kládot képvisel, a monotipikus (egyetlen fajt tartalmazó) Alkekengi nemzetségbe helyezték, A. officinarum Moench névvel. Ezt követően javasolta elfogadásra az szövetes növények nómenklatúrájával foglalkozó bizottság 2012-ben.[7]
Elterjedése, élőhelye[szerkesztés]
Közép- és Dél-Európában, illetve Ázsia nyugati részén, Nyugat-Szibériában őshonos. Észak-Amerikában adventív. Magyarországon inkább csak szórványosan fordul elő, de helyenként kiterjedt telepeket alkot. A Mátrában is megtalálhatóak állományai. Ligeterdőkben, száraz tölgyesekben, bükkösökben vagy azok szélén és erdei fenyvesekben gyakori, de út menti fasorok alatt, szőlők, gyümölcsösök szegélyén is találkozhatunk vele. A száraz, humuszos talajt kedveli. Síkságon, hegyvidéken egyaránt előfordul.[6][8][9]
Megjelenése[szerkesztés]
Hosszú, olykor 70-80 centiméterre is megnő. Évelő, lágy szárú növény. Gyökértörzse a tarackhoz hasonlóan terjed, és nagy területet képes behálózni. Szárain a fehér, önbeporzó virágok a kissé molyhos levelek hónaljában magányosan állnak. Megtermékenyülésük után csészeleveleik interkaláris növekedéssel fejlődnek, s a csészecsúcsok kivételével 4-5 centiméteres lampionszerű piros képzódvénnyé nőnek össze. Az ebben tejlődő 0,5-1 centiméteres bogyó termés is azonos színű. Mivel mérgező hatású alkaloidot tartalmaz, nem szabad megenni![10]
1959-ben vizsgálták kehelyleveleinek karotinoid festékeit, mely során megállapították, hogy azok két főfestéket (β-kriptoxantin-palmitat és fizalien) tartalmaznak, amiket ezek cisz-izomerjei (neo-β-kriptoxantin A-észter és egyik cisz-fizalien), valamint β-karotin, auroxantin (nyomokban) és mutatoxantin kísérnek.[11]
Felhasználása[szerkesztés]
A fizáliszfélék megkülönböztethetőségét az európai fogyasztók körében nagyban nehezíti a fajok közötti nagyfokú hasonlóság és a köznyelvben sokszor hibásan élő, vagy ki sem alakult elnevezések. Például a perui földicseresznye termése nagyon hasonló, de míg ez ehető, a Physalis alkekengi (lampionvirág, zsidócseresznye, fizálisz, piros papmonya) fogyasztásra alkalmatlan, mérgező![12] Zsidócseresznyéből és fekete csucsorból készítették a hippomane és halicacabum nevű halálhozó italt.[13] Levelét a Folium belladonnae és a Folium stramonii hamisítására használták.[14]
Az évelő szárazkötészeti és kerti dísznövények közé tartozik.[15][16] Előbbinél leveleitől megfosztva, jól kiszárítva, hosszan tartó díszt képez, amely színét egy évnél tovább is megtartja.[17]
A népi gyógyászatban használták hólyag- és vesekő kezelésére, valamint vizelethajtó szerként.[3]
Galéria[szerkesztés]
virága
a még éretlen termése
habitusa (mező széle, Alsó-Ausztria)
érett bogyója novemberben a lepusztult csésze érmaradványával (Törökbálint)
botaniaki illusztráció (Németország, 1885)
Lampinvirág Vásár, évenkénti rendezvény Tokióban
_%C3%A9rett_bogy%C3%B3ja_novemberben_a_cs%C3%A9sze_maradv%C3%A1ny%C3%A1val_(Nagy_S%C3%A1ndor_m%26m,_2022-11-21).jpg)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 6. kötet 1874. (adt.arcanum.com)
- ↑ Rácz János: Szó- és szólásmagyarázatok: Gyümölcsneveinkhez I., Magyar Nyelvőr 135. évfolyam 3. szám – 2011. (adt.arcanum.com)
- ↑ a b c d e Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára, Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézet, elib.hu - 2008. ISBN 978 963 473 084 2
- ↑ A természettudományi nem- és fajnevek magyarosításának kérdéséről Helfy Ignáchoz írt levél, KOSSUTH LAJOS, Ponticulus Hungaricus webfolyóirat XII. évfolyam 2–3. szám · 2008. február–március
- ↑ Pallas
- ↑ a b Dr. Pallós Csaba: A zsidócseresznye, Élet és Tudomány 34. évfolyam 35. szám, 1979. augusztus 31. (adt.arcanum.com)
- ↑ Ruijiang Wang: A new combination in Alkekengi (Solanaceae) for the Flora of China, Phytotaxa 178 évfolyam 1. szám, biotaxa.org - 2014. szeptember. 10.
- ↑ [http://kitaibelia.unideb.hu/articles/Kitaibelia_vol81_p139-160.pdf Adatok a Mátra és környéke edényes flórájának ismeretéhez]. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ A Woodsia ilvensis (L.) R. Br. ˙j előfordulása az Eperjesi Tokaji-hegységben. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ Dr. Horváth György: Különleges zöldségek, Élet és Tudomány 47. évfolyam 32. szám, 1992. augusztus 7. (adt.arcanum.com)
- ↑ Cholnoky László, Szabolcs József: Vizsgálatok karotinoid festékekről, V. : A Physalis Alkekengi kehelyleveleinek festékei, A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának közleményei, 11. kötet 4. sz., 1959 (adt.arcanum.com)
- ↑ Kristó Attila: A Physalis sp. magyarországi termesztehetősége. Introdukciós és ökológiai megfontolások, Magyar Biológiai Társaság konferencia előadások kivonatai Zimmermann Zita - Szabó Gábor (szerk.): VIII. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium - I. Fenntartható fejlődés a Kárpát-medencében nemzetközi konferencia Gödöllő, 2013 (adt.arcanum.com)
- ↑ Mérges növények. Kolozsvár 6. évfolyam 40. szám, 1892. február 18. (adt.arcanum.com)
- ↑ A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője. Gyógyszerészek Lapja 38. évfolyam 19. szám, 1943. október 1. (adt.arcanum.com)
- ↑ Lévai Péter: A Physalis taxonok csésze- és termésszerveződésének értékelése virágkötészeti szempontokból, A Kertészeti Egyetem Közleményei 48. 1984. (adt.arcanum.com)
- ↑ Bagosi József: Kertbarátok könyve - Kriterion kiskalauz, Kriterion Könyvkiadó, 1990.
- ↑ Physalis Alkekengi L. et Francheti Mast. – A piros muharc, hólyag-cseresznye, koráll cseresznye, piros páponya és japáni páponya, A kert 15. évf. 19. (350.) szám, 1909. október 1. (adt.arcanum.com)
Források[szerkesztés]
- ↑ Pallas: Bokor József (szerk.). Zsidócseresznye, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2022. november 22.
További információk[szerkesztés]
- Soó Rezső: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve 3. - A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve 3., 1968
|
