Gazije

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gazije
A Szentháromság pravoszláv templom.
A Szentháromság pravoszláv templom.
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeEszék-Baranya
KözségFerencfalva
Jogállás falu
Irányítószám 31512
Körzethívószám +385 031
Népesség
Teljes népesség53 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság208 m
Terület2,63 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Gazije (Horvátország)
Gazije
Gazije
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 29′ 30″, k. h. 17° 57′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 29′ 30″, k. h. 17° 57′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Gazije témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Gazije (1900-ig Gazje) falu Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. Közigazgatásilag Ferencfalvához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Eszéktől légvonalban 57, közúton 68 km-re nyugatra, Nekcsétől légvonalban 11, közúton 16 km-re nyugatra, községközpontjától 4 km-re délnyugatra, a Krndija-hegység északi részén, a Babina Voda-patak partján fekszik.

Története[szerkesztés]

Gazije a szomszédos Felsőmatucsina faluval együtt valószínűleg a török uralom idején keletkezett, amikor pravoszláv vlachokat telepítettek ide. A település Szlavónia ezen területével együtt 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1702 után boszniai vlachok újabb hulláma érkezett és telepedett le Sušine, Šumeđe, Felsőmatucsina és Gazije területén. 1720 után azonban megkezdődött a vlachok Baranyából történő elvándorlása. 1754-ben felépítették a Szentháromság pravoszláv templomot szerény barokk stílusban.

Az első katonai felmérés térképén „Gazie” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Gazje” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Gazje” néven 48 házzal, 287 ortodox vallású lakossal találjuk.[3] A 19. század végén Likából horvát családok, a Monarchia más területeiről pedig magyar, német és cseh családok települtek be.

A településnek 1857-ben 249, 1910-ben 536 lakosa volt. Verőce vármegye Nekcsei járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 50%-a szerb, 20%-a horvát, 13%-a magyar, 7%-a német, 4%-a cseh anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 55%-a szerb, 30%-a horvát, 5%-a jugoszláv nemzetiségű volt. 2011-ben 53 lakosa volt. A település lakossága gyors ütemben csökken, már a közeli jöővőben a kihalás fenyegeti. Az egyetlen remény a fennmaradására a természet szépségei iránt érdeklődő turizmus fejlődése.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
249 243 221 345 407 536 366 440 316 282 249 166 116 80 93 53

Gazdaság[szerkesztés]

A falut évtizedek óta a kihalás fenyegeti. Az utóbbi években reményt keltő változás a hétvégi házak építése és a természet szerelmeseinek növekvő érdeklődése a természet itteni szépségei iránt.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szentháromság tiszteletére szentelt pravoszláv templomát[6] 1754-ben építették barokk stílusban. Egyhajós épület, a hajónál keskenyebb, félköríves záródású szentéllyel és a nyugati homlokzat elé épített harangtoronnyal. A templom azután épült, miután a régi fatemplom 1747-ben egy tűzvészben leégett. A templom a szerény kivitelezésű, barokk szakrális épületek egyike, amelyet historikus építészeti elemekkel és helyi jellegzetességekkel gazdagítottak. Szerényebb építészeti és stiláris értékét a fennmaradt eredeti, sajátságos építészeti elemek növelik.
  • A faluban egy öreg hársfa van, amelynek életkora körülbelül 500 év.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A megye turisztikai irodájának honlapja Archiválva 2019. december 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)