Ugrás a tartalomhoz

Csehimindszent

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csehimindszent
Mindenszentek római katolikus templom
Mindenszentek római katolikus templom
Csehimindszent címere
Csehimindszent címere
Csehimindszent zászlaja
Csehimindszent zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióNyugat-Dunántúl
VármegyeVas
Járásvasvári
Jogállásközség
PolgármesterSimonné Kovács Irén Mária (független)[1]
Irányítószám9834
Körzethívószám94
Népesség
Teljes népesség324 fő (2024. jan. 1.)[2]
Népsűrűség23,27 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület15,43 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 02′ 55″, k. h. 16° 57′ 12″47.048589°N 16.953339°EKoordináták: é. sz. 47° 02′ 55″, k. h. 16° 57′ 12″47.048589°N 16.953339°E
Csehimindszent (Vas vármegye)
Csehimindszent
Csehimindszent
Pozíció Vas vármegye térképén
Csehimindszent weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Csehimindszent témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Mindszentek temploma és Kálvária
Mindszenty József szülőháza
Mindszenty József szobra
Mesterházy kastély Potypusztán
Mesterházy kastély Potypuszta, légifelvétel

Csehimindszent község Vas vármegyében, a Vasvári járásban. Nagy szülöttje tiszteletreméltó Mindszenty József (eredeti nevén Pehm József) bíboros, prímás, esztergomi érsek.

Fekvése

[szerkesztés]

A község Vas vármegye déli részén, a Kemenesháton, változatos domborzatú tájon fekszik, a folyó vízgyűjtőjén. Közigazgatási területe észak-déli irányban hosszan elnyúlik, így azt érinti a 8-as főút is. Belterületének legfontosabb útja a Batyk és Szemenye (a 7328-as út és a 8-as főút) között húzódó 7359-es út, de itt ér véget, az előbbibe csatlakozva a Csehi felől induló, rövidke 7382-es út is.

A falu lakott területe az egykori Katonák útjától délre fekszik a Széplaki-patak völgyében. A középkorban létrejött és egészen a 19. század végéig működő kapcsolatrendszerben a falu a Graz-Körmend-RábahídvégVasvárSümeg történelmi országút közelében helyezkedett el. A 8-as főút kiépítésével ez a kapcsolat elvesztette addigi jelentőségét és Graz-Körmend-Vasvár-SzékesfehérvárBudapest irányultság lett belőle.

Csehimindszent út menti település, azaz útifalu. A belterülettől leszakadva, önállóan fejlődött Potypuszta és Potyrózsa major. Mindkét majorban álló épületek műemléki védelem alatt állnak. A két épületegyüttes közül a falu és a 8-as főút között fekvő Potyrózsa major azonban mára elnéptelenedett.

A községnek jelenleg 3 zártkerti településrésze van, ezek közül a Nagyhegy, Bükföldi Szőlők továbbra is kertek és gyümölcsösök, míg a Kishegy mára már lakóterületté alakult át. A falu határában lévő kiterjedt erdőségek és dombok kiváló vadászhellyé teszik elsősorban a szarvas tekintetében.

Érdekesség, hogy a települést érintette volna az 1847-ben tervezett Sopron-Kőszeg-Szombathely-Rum-Zalaszentgrót-Nagykanizsa vasútvonal.[3]

Története

[szerkesztés]

A legkorábbi korok emléke az emberi jelenlétnek a településen 1877-ből származik, amikor Potypuszta közelében szőlőültetéskor kelta sírt találtak, a leletek a szombathelyi múzeumba kerültek. További régészeti kutatásra csak 1978-ban került sor a római katolikus templom műemléki helyreállítása kapcsán.[4] A község területén egykoron több lakott hely is volt, melyek közül számos már korán elnéptelenedett.

Poty neve régi magyar személynévből keletkezett, az Árpád-kori eredetű falu köznemesi birtok volt. Feltehetően már a török kor előtt elnéptelenedett. Régészeti maradványai a potypusztai víztoronynál kerültek elő. Potypuszta 1272-ben szerepel oklevelekben.[4]

Gönyök 1217-ben és 1409-ben említett falu a vasvári káptalané volt, minden bizonnyal már a török kor előtt elnéptelenedett. Emlékét a határ délnyugati szélén a Felső- és Alsó-Gönyök dűlő helynév őrzi.[4]

Mindszent nevét temploma védőszentjéről kapta. 1314-ben szerepel a falu először, ekkor a Vasvári család osztozkodott részein. Az 1314-es oklevél szerint a Mindenszentek templom a Vasvári közös kegyurasága alatt maradt. 1359-ben és 1372-ben is említettek az okiratok plébániát. 1690-ben teljesen romos a templom.

Földesurai az Ostffyak voltak, akiknek itteni birtokaira 1436-ban Zsigmond magyar király adott új adománylevelet. A 16. század első felében a Dessewffy, a Polányi és a Török családok rendelkeztek itt birtokrészekkel, 1553-ban a falu házainak nagyobb része üresen áll a pestis miatt. A török időkben 1588-ban Pusztafalunak írták, amely csak 1678-ban települt újra. Plébániáját 1756-ban állították vissza. 1892-ben a településen élő kisnemesi családban született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.[4]

A község terjeszkedéséről és növekedéséről a katonai felmérések által nyújtott információk adnak segítséget. A legrégebbi településrész a Fő utca Petőfi utcai torkolatától délre elterülő területek. A következő szakaszban északi irányba nyúlt a falu, amelynek következtében egészen a mai temetőig terjeszkedett. A második világháborút követően az Arany János utca beépítése történt meg a kor divatja szerinti típusházas épületekkel.

A községben jelenleg körjegyzőség, óvoda, általános iskola, plébánia és zarándokház is működik. 2010-ben kezdődött el 208 millió forintból a szennyvíz-csatorna kiépítése.[5] A községi csatorna és helyben épült tisztító átadására 2012. július 30-án került sor.

Közélete

[szerkesztés]

Polgármesterei

[szerkesztés]
  • 1990–1994: Fukszberger Imre (SZDSZ)[6]
  • 1994–1998: Fukszberger Imre (SZDSZ)[7]
  • 1998–2002: Fukszberger Imre (SZDSZ)[8]
  • 2002–2006: Fukszberger Imre (független)[9]
  • 2006–2010: Fukszberger Imre (független)[10]
  • 2010–2014: Fukszberger Imre Lóránt (független)[11]
  • 2014–2019: Fukszberger Imre Lóránt (független)[12]
  • 2019–2024: Fukszberger Imre Lóránt (független)[13]
  • 2024– : Simonné Kovács Irén Mária (független)[1]

Népesség

[szerkesztés]

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Lakosok száma
363
361
360
344
333
331
324
2013201420152021202220232024
Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,5%-a magyarnak, 1,1% németnek, 24,7% cigánynak, 0,3% románnak mondta magát (1,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 89,6%, református 2,5%, felekezet nélküli 3,6% (4,4% nem nyilatkozott).[14]

Látnivalók

[szerkesztés]

Mindszenty József emlékek

[szerkesztés]

A Fő utca 34. számú ház Mindszenty József szülőháza, ezt egy emléktábla is jelöli. A községben szobrot is emeltek az érsek emlékére. A plébánia épületében szálláshely és zarándokház található a Fő utca 40. alatt.

Mindenszentek római katolikus templom

[szerkesztés]

A Fő utca és Petőfi utca torkolatában álló templom korai elődjének első írásos említése 1314-ben volt. Egyike a Nyugat-Dunántúlon nyilvántartott 9 Mindenszentek templomának.[15] A templom története a falu történetével összeforrt. A 16. században elpusztult a falu és a templom. 1690-ben teljesen romos. Az 1698-as Kazó féle vizitáció szerint újjáépítették, zsindellyel fedték. Ekkor még nem volt tornya. Az 1758-as Visitatio már említi tornyát. Hajója ekkor cseréppel fedett. A kegyúr, Festetics József jóvoltából sekrestye, oratórium és kórus épült. Az 1978-as falkutatás után helyreállították, romanikus ablakot és déli kaput feltárták.[16] A templom belseje népies barokk, a főoltáron látható képet ifjabb Dorfmeister István festette.

Mesterházy kastély, Potypuszta

[szerkesztés]

A 18. században a tolnai gróf Festetics család volt itt birtokos, minden bizonnyal ennek valamelyik tagja emeltette Potypusztán azt a barokk stílusú kúriát, amiből kifejlődött a mai kastély.

Virág Zsolt Magyar Kastély lexikon, Vas megye kastélyai és kúriái címmel így ír az épületről: "A Festeticsek ezen ága (IV.) Pál és Károly személyében 1766-ban kapott magyar grófi címet, a "tolnai" nemesi előnevet a família 1746-ban kapta az uralkodótól. Festetics (IV.) Pál 1782-es halála után harmadik fiára, Festetics Jánosra szállt a baltavári uradalom részét képező Potypuszta, akitől a birtokot Rudolf nevű fia örökölte, ugyanis 1839-ben ő adta el a baltavári uradalmat a zalabéri Horváth családnak... ...A zalabéri Horváthok a birtokot kölcsönökkel terhelték meg, amelyet nem tudtak visszafizetni... 1870. július 20-án - két részre bontva elárvereztek... ...A birtokot 1871. július 17-én jegyezték Mesterházy nevére. 1876-78-ban Mesterházy (I.) Gyula a kúriát historizáló (eklektikus) stílusú kastéllyá építtette ki, oldalszárnyakkal és külön személyzeti lakásokkal bővíttette. Az addig téglalap alaprajzú rezidencia ekkor nyerte el mai U-alakját..."

1925-ben és 1935-ben is mankóbüki Balogh Aladárnét említették a rezidencia tulajdonosaként. A kastélyt 1929-ben felújították, új fürdőszobát alakítottak ki benne, és egy erkélyt helyeztek el a hátsó homlokzaton. 1945. után nem sokkal államosították.[17]

Az államosított kastély tulajdonjogát az állam 1952-ben átadta az Országos Szakszervezetek Üdülési Osztályának, amely ekkor helyreállította és gyermeküdülő céljára átalakította az épületet. Az intézmény 1973-ig önálló SZOT-gyermeküdülőként működött, amelyet ekkor szervezetileg a mikosszéplaki üdülővel vontak össze.[18] A kastély a rendszerváltozást követően magántulajdonba került. A leromlott állagú épület felújítása megindult, az ablakokat kicserélték. Az egykori angol stílusú parkjának nagy részét felosztották, megmaradt a tó és az ősparkból egy kislevelű hársfa.[17]

Magtár, Potyrózsamajor

[szerkesztés]

A 19. század végén virágzott fel Potyrózsa majorban a gazdasági élet. Ekkor létesült a magtár épülete is. A téglahomlokzatú, oromzatokkal ékesített épület jelenleg elhagyottan áll, küzd a természet elemeivel. Tetőzete több helyütt beszakadt, a növényzet már az épületben is kezd megjelenni. A belül boltíves földszintes helyiségek az egykori igényes tervezés bizonyítéka. A romos épület műemlék. A környezetében egykoron álló cselédházak és állattartó telep vélhetően elenyésznek, helyüket erdőterületek foglalják el.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2024. június 9. (Hozzáférés: 2024. augusztus 16.)
  2. Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
  3. A Sopron-Kőszeg-Szombathely-Rum-Zalaszentgrót-Nagykanizsa vasútvonal terve
  4. a b c d [Csehimindszent Község Építési Örökségvédelmi Hatástanulmánya - Gergye Péter-2006.]
  5. Erős D. Zoltán (2010. február 23.). Uniós támogatás a csatornázásokhoz. Vas Népe. (Hozzáférés: 2010. február 23.)  
  6. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  7. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2019. december 3.)
  8. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  9. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  10. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  11. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  12. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  13. Csehimindszent települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. július 26.)
  14. Csehimindszent Helységnévtár
  15. Valter Ilona. Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon. Budapest: Sylvester János Nyomda, 141. o. (2005) 
  16. C. Harrach Erzsébet-Kiss Gyula. Vasi műemlékek – Szombathely. Szombathely: Sylvester János Nyomda, 81. o. (1983) 
  17. a b Virág Zsolt. Magyar Kastély lexikon, Vas megye kastélyai és kúriái. Budapest: Fo-Rom Invest, 45. o. (2004) 
  18. C. Harrach Erzsébet-Kiss Gyula. Vasi műemlékek – Szombathely. Szombathely: Sylvester János Nyomda, 81. o. (1983)