Széll Kálmán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Széll Kálmán
Széll Kálmán.jpg
Széll Kálmán 1900 körül
A Magyar Királyság pénzügyminisztere
Hivatali idő
1875. március 2.1878. október 11.
Előd Ghyczy Kálmán
Utód Tisza Kálmán
A Magyar Királyság 12. miniszterelnöke
Hivatali idő
1899. február 26.1903. június 27.
Előd Bánffy Dezső
Utód Khuen-Héderváry Károly
Uralkodó I. Ferenc József

Született 1843. június 8.
Flag of Hungary (1867-1918).svg Gasztony , Magyar Királyság
Elhunyt 1915. augusztus 16. (72 évesen)
Flag of Hungary (1867-1918).svg Rátót , Magyar Királyság
Párt Szabadelvű Párt

Házastársa Vörösmarty Ilona
Foglalkozás jogász
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Széll Kálmán témájú médiaállományokat.

Dukai és szentgyörgyvölgyi dr. Széll Kálmán (Gasztony, 1843. június 8.Rátót, 1915. augusztus 16.) politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vas vármegyében birtokos dukai és szentgyörgyvölgyi Széll-család III. Ferdinánd magyar királytól nyert címeres levelet 1639-ben. Apja, József, alispán, országgyűlési képviselő, majd főispán volt, édesanyja felsőeőri Bertha Júlia (1817–1873).

Tanulmányait Sopronban és Szombathelyen végezte, a jogot Budapesten hallgatta és Jogtudományi doktorként szerzett oklevelet 1866-ban a pesti tudományegyetemen, majd 1867-ben szolgabíróként kezdte meg pályafutását, Vas vármegyében. A következő esztendőtől azonban már a szentgotthárdi, 1881-től pedig a pozsonyi 2. számú választókerületet képviselte kormánypárti programmal. Hét éven át jegyzője volt a Háznak és állandó előadója a pénzügyi bizottságnak, központi bizottságnak, a horvát ügyekben kiküldött országos bizottságoknak és a delegáció hadügyi bizottságának.

Sokat volt Deák Ferenc körében, kinek kedvencévé vált - Deák Ferenc 1868-tól 1875-ig a nyarat mindig nála töltötte Rátóton. Deák gyámleányát, Vörösmarty Mihály leányát, Vörösmarty Ilonát 1867-ben vette feleségül. Egyes vélemények szerint tehetségén kívül Deákkal való családi kapcsolata is segítette Széll Kálmán gyors előrehaladását.

Pénzügyminiszterként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több ízben kínáltak fel neki miniszteri tárcákat, míg végre 1875 márciusában, a Deák-párt és a Balközép egyesülése után a Szabadelvű Párt színeiben 1875 márciusában pénzügyminiszter lett. 1878 októberében, a boszniai okkupáció után megvált ez állásától. Erélyes és takarékos miniszter volt, ki megszervezte az adófelügyelői intézményt, és legnagyobb sikereként létrehozta az Osztrák-Magyar Bankot.

Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona, Vörösmarty Mihály lánya

Mint pénzügyminiszter rendet teremtett az államháztartásban, az állami bevételeket addig nem sejtett magasságra emelte, a pénzügyi adminisztrációt reorganizálta, a keleti és a tiszai vasutat megszerezte és ezzel megteremtette a később bekövetkezett vasúti államosítás első feltételét; létesítette az 1878-i pénzügyi és gazdasági kiegyezést Ausztriával, a bankkérdést az egységes osztrák banknak közös osztrák-magyar bankká alakításával megoldotta; alatta az átvett deficit felénél kisebb összegre szállott le és az államháztartás az egyensúlyhoz közel került. Az ország hitelét helyreállítván, a függő adósságok konvertálásával a régi törlesztéses kölcsönök helyett megteremtette és meghonosította a magyar rentét

Adóemelései, melyeket politikailag elődje, Ghyczy Kálmán készített elő, megoldották a magyar költségvetésnek az 1870-es évek közepére fellépő válságát, amelyet súlyosbított, hogy az 1867-es kiegyezést követően évekre túlzott gazdasági optimizmus uralkodott el az országon. Széll 63 millió forintos éves deficittel vette át a költségvetést és 23 millió forintos deficittel adta át. A költségvetést stabilizáló jövedelemadó-emeléseiért Deák-pártiként keményen meg kellett küzdenie saját miniszterelnökével, a Balközép vezérével, Tisza Kálmánnal is (aki olyan látszatintézkedéseket támogatott, mint a fegyveradó, fényűzési adó, biliárdadó és a vadászati adó). [1]

Az Osztrák-Magyar Bank ügyében Széll szintén harcban állt Tiszával, aki eredetileg önálló magyar jegybank felállításán fáradozott, amelytől nagy kamatmentes kölcsönöket remélt, de az ehhez szükséges gazdasági-pénzügyi átalakításokat nem vállalta. („Magától Széll Kálmántól hallottam, hogy a kiegyezési alkudozások elején azt mondta Tiszának: Adok egy esztendei időt a bankügyben, addig nem nyilatkozom az önálló bank ellen. Csináljátok meg, ha tudjátok” – írta később Halász Imre, Széll barátja, hozzátéve, hogy ha Tisza nem a bankügyi akciót teszi az osztrákokkal folyó pénzügyi kiegyezési tárgyalások kulcskérdésévé, talán Széllnek sikerülhetett volna eredményt elérni a magyarokat jelentősen megterhelő fogyasztási adók ügyében, amelyek az osztrák államkasszába folytak be.)

Széll Kálmán nagy eredménye volt a magyar költségvetés nemzetközi hitelfelvevő pozíciójának megteremtése az úgynevezett „6%-os aranyjáradék” formájában. Ez egy két részletben történt 80 millió forintos kibocsátás volt 6%-os kamat mellett. (A „magas kamatláb” az állam kedvezőtlen pénzügyi helyzetének és a nemzetközi pénzpiac kedvezőtlen viszonyainak volt betudható – magyarázta később Halász Imre.)

A pénzügyi életben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Borsszem Jankó című élclap karikatúrája 1875-ben

1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, ahol a szarvasmarha-tenyészetével szerzett maradandó hírnevet. Emellett s eltekintve úttörő munkásságától a mezőgazdaság s különösen az állattenyésztés terén, amelynek eredménye a világhírű rátót-héraházi siementali törzstenyészet, még nemzeti kulturális célok előmozdítására is időt szakított, nagy gonddal vezetvén a Dunántúli Közmívelödési Egyesület ügyeit.

1880. február 24-én nagyszabású költségvetési beszédet mondott, melyben előre rámutatott a kormány akkor folytatott pénzügyi politikájának később csakugyan bekövetkezett súlyos következményeire. 1881-ben régi kerületében a függetlenségi párt ellenében kisebbségben maradván, Pozsony város II. kerülete harmadnapra mandátummal tisztelte meg. Megalkotta a Magyar jelzáloghitelbankot s ennek és a Leszámítoló banknak igazgatósági elnöke lett. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886 és 1899 között, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatóságának elnöke volt.

Széll Kálmán szobra Szentgotthárdon

Több tisztsége is volt. Ferenc József király 1883-ban a belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki, majd 1893-ban a Lipót-rend nagykeresztjét. Elnöke volt az 1892:XXI. tc. értelmében kiküldött országos ellenőrző bizottságnak, továbbá a millenniumi országos bízottságnak és 1896 óta több ízben a delegációnak, a pénzügyi, továbbá a közigazgatási bizottságnak. Részt vett a valuta-szabályozás tárgyában egybehívott országos ankéten. 1891 és 1898 között a Millenniumi Országos Bizottságnak, 1892-től a képviselőház pénzügyi bizottságának, 1896-tól az interparlamentáris konferencia elnöke volt.

A közművelődési egyesületek 1896-i kongresszusán egyik társelnök volt. Az 1896-ban Budapesten tartott interparlamentáris konferencia magyar csoportjának elnöke volt. Az 1910 június 26-án alakult országos pártfogó egyesület elnökévé választotta. Elnöke volt 1896-tól 1898-ig az országos kvótabizottságnak, amelynek munkálataira irányadó befolyást gyakorolt. Az 1880-ban tartott beszéden kívül első minisztersége után a Házban csak elvétve hallatta szavát; 1897 végétől a belpolitikai események újra vezérszerep elvállalására kényszerítették.

Ismét a politikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyre jobban elmélyülő gazdasági válság idején, 1897 végén, ismét aktívan vett részt a magyar politikai életben. Az ellenzék obstrukciójának erőszakos megrendszabályozása ellen latba vetette befolyását; az úgynevezett lex Tiszát aláírta ugyan, de csak azért, hogy megakadályozza a Szabadelvű Párt végső bomlását. A békés kibontakozás mellett foglalt határozott állást, tiltakozott a kormány által tervezett házfeloszlatás ellen, amelyet költségvetési provizórium híján alkotmány-ellenesnek tartott. Ily értelemben informálta a királyt is, aki 1899. január 26-án megbízta, hogy Bánffy báró kormányelnökkel együtt a béketárgyalásokat vezesse; de Bánffy báró magatartása az ellenzék gyűlölködése miatt mind-inkább lehetetlenné lévén, a Bánffy-kormány bukása után 1899. február 26-án a király Széllt a kabinet megalakításával bízta meg, mire az ellenzék, az obstrukciót leszerelve, az ún. paktumot írta alá. Ezzel egyidejűleg a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte.

A Képviselőházban kifejtett kormányprogramja alapján, melynek a »törvény, jog és igazság«-ra való hivatkozása politikai szállóigévé vált, a Nemzeti párt belépett a Szabadelvű Pártba. Rövid pár hét alatt a Képviselőház valamennyi megakasztott törvényjavaslatot megszavazta, mégpedig a gazdasági kiegyezés ideiglenes rendezését az általa felállított úgynevezett Széll-formula alapján egészen más alapokra fektetve. Gyors egymásutánban a kúriai bíráskodásról szóló törvényt és az új házszabályokat is megalkotta a képviselőház. Az ausztriai Thun-kabinettel folytatott újabb kiegyezési tárgyalások során újabb biztosítékkal bástyázta körül az Ausztriával fennálló kereskedelmi viszonyt és a külállamokkal szemben fennálló kereskedelmi szerződések lejáratának egyidejűségét. A kabinetben mint belügyminiszter is fontos reformokat létesített. Rendezte a lelenc-ügyet s rendszeresen gondoskodott törvény útján a hét éven felüli züllött gyermekekről; a közigazgatást egyszerűsítette és gondoskodott a községi közegek kiképzéséről. Fiuméban helyreállította a törvényes rendet s azt állandó és egészséges alapokra helyezte. Az általa vallott elvek alapján jött létre az új összeférhetlenségi törvény. Az 1901-i általános választásokból a Széll Kálmán programja alapján álló Szabadelvű Párt nagy diadallal került ki.

1902 márciusában a király a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. 1902. december 31-én majdnem egyévi tárgyalások után sikerült az ausztriai Koerber-kormánnyal megkötnie az új gazdasági kiegyezést. Kormánya széles körű támogatást élvezett, majd a véderőfejlesztés miatt ismét kiújultak az ellentétek. 1903-ban az általa benyújtott fölemelt létszámú újoncjavaslat ellen, melyben rendezni kívánta az újonclétszám megajánlását és az újoncjutalékot, a szélsőbaloldal obstrukciót indított, amellyel szemben ő a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedett. Mivel az obstrukciót az indemnitási javaslatra is kiterjesztették, az ellenzék sikeresen megakadályozta a költségvetés elfogadását a törvény szabta határidőn belül, így május 1-jén beállott a költségvetésen kívüli állapot. A Szabadelvű Párt egy része Apponyi vezetése alatt nemzeti vívmányokat, a másik része pedig, Tiszával az élén, erélyes rendszabályokat követelt. Ezek miatt beadta lemondását (kísérve az összes pártok elismerésétől), 1903. június 27-én távozni kényszerült tisztségéből. Ez után visszavonult rátóti birtokára és a Házban sokáig nem jelent meg. Kormányzása viszonylagos nyugalmat hozott az amúgy zaklatott közéletbe, amit leginkább Tisza István és köre (pl Perczel Dezső házelnök) tüzelt a kormányoldalról, az ellenzék részéről pedig szinte mindenki. Az 1904. november 18-i események, az ún „zsebkendőszavazás” miatt mandátumáról lemondott és a pártból is kilépett. Kerülete újra felkérte a jelöltségre és időközben a Ház feloszlattatván, az általános választásoknál újra megválasztotta. Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság során többször ama politikusok közt volt, kiknek véleményét Ferenc József király kikérte a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Széll Kálmán sírja a táplánfai temetőben

1906. március 24-én szentgotthárdi választói előtt tartott beszédében pálcát tört a Fejérváry-kormány felett, élesen ostorozva különösen a vezérlő-bizottság akkoriban történt feloszlatását. Két héttel rá bekövetkezvén a békés kibontakozás, kerülete újra megválasztotta. 1906. májusában belépett az Alkotmánypártba, amelynek 1910-es feloszlásáig elnöke volt. Ugyanattól az évtől számítva alkotmánypárti, 1910-11-ben pedig párton kívüli programmal képviselte a szentgotthárdi választókerületet. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkapta a belső titkos tanácsosi címet, majd 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben pedig a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapesten 1951-ig tér viselte a nevét, amikor az akkori kommunista vezetés a közterület elnevezését Moszkva térre változtatta. A Fővárosi Közgyűlés 2011. április 27-ei ülésén javasolta a Földrajzinév-bizottságnak, hogy a tér elnevezését változtassa vissza Széll Kálmán térre. Május 12-én hivatalosan is átnevezték.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Széll Kálmán családfája[1][2]
Széll Kálmán
(Gasztony, 1843. jún. 8.–
Rátót, 1915. aug. 16.)
politikus
Apja:
Széll József
(1801–1871)
vasi főispán
Apai nagyapja:
Széll János
(1763–1844)
Apai nagyapai dédapja:
Széll Miklós
(1720–1790)
Apai nagyapai dédanyja:
Ráth Anna
Apai nagyanyja:
rábabogyoszlói Vajda Antónia
(1770–1833)
Apai nagyanyai dédapja:
Vajda Ádám
(1744–1804)
Apai nagyanyai dédanyja:
noszlopi Noszlopy Anna
(1744–?)
Anyja:
felsőeőri Bertha Júlia
(1817–1873)
Anyai nagyapja:
Bertha Ignác
(1780–1847)
vasi alispán
Anyai nagyapai dédapja:
Bertha Márton
(1755–1786)
Anyai nagyapai dédanyja:
Lancsics Klára
Anyai nagyanyja:
lovászi és szentmargitfai Sümeghy Judit
(1792-1880)
Anyai nagyanyai dédapja:
lovászi és szentmargitfai Sümeghy József
(1757–1832)
zalai első alispán és királyi tanácsos[3]
Anyai nagyanyai dédanyja:
Jagasics Júlia (1775-?).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Széll Kálmán témájú médiaállományokat.
  1. Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Heraldika Kiadó, Budapest, 1999. 25., 104., 149–150., 162. o. ISBN 963-858-539-0
  2. Nagy Iván: Magyarország családai, S–Sz kötet, 413. o.
  3. Molnár (szrk.). Zala Megye archontológiája 1138-2000. ZML. 254.o.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Ghyczy Kálmán
Magyarország pénzügyminisztere
1875-1878
Utódja:
Tisza Kálmán
Elődje:
báró Bánffy Dezső
Magyarország miniszterelnöke
1899–1903
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
gróf Khuen-Héderváry Károly