Film

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Filmezés szócikkből átirányítva)
Ősfilm: Edison felvétele
Ősfilm: Eadweard Muybridge (18301904) mozgókép felvételeinek egyike

A film napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészeti célú médiuma. Ma már nem is rövid története első pillanatától kezdve a látható világ megörökítésére, dokumentatív szándékkal is használták. Az audiovizuális mozgókép (már régen idetartozik a televíziózás, a videó is) mennyiségét tekintve ma is elsősorban ezt teszi: információkat gyűjt, rögzít és közöl.

Ha filmről beszélünk, hagyományosan elsősorban mégis a filmművészetről beszélünk.

A filmművészet a hetedik művészeti ág. Az alkotó művészetek között az első, amelyik a teret és az időt egyszerre: közvetlenül használja föl, időben és térben egyszerre működik.

A film története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első vetítés programja

A mozi (filmszínház) születésének azt a pillanatot tekintjük, amikor a kinematográf feltalálói először tartottak vetítést fizető közönségnek.

Lumière-fivérek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Auguste és Louis Lumière
Népszerüsítő plakát

1895 februárjában szabadalmaztatták a kinematográfot, a Lumière fivérek találmányát. 1895. december 28-án Louis Jean Lumière és fivére, Auguste saját filmjeikből álló előadásukat a párizsi Grand Caféban tartották.

Pathé-fivérek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pathé Cinema céget Charles és Émile Pathé saját filmek gyártására alapította. A Pathé Fréres pedig a kinematográfok építésével foglalkozott. A két vállalkozás vezető pozíciót vívott ki egész Európában.

Gaumont[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pathé egyetlen komoly vetélytársa a Société Gaumont volt, amely 1910 után felül is kerekedett a versengésben.

Megszólal a film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fonográf megjelenése után Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. 1904-ben Oscar Mester, német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a St. Louis-i világkiállítás látogatóit az új hangosítási kísérletével.

Hangzótól a digitális hangzásig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1922-ben három német mérnök – Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel – levetítette első hangosfilmjét Berlinben. Az általuk feltalált új eljárást használták.

A Warner Brothers A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát és játékot ezzel erősen korlátozva. A némafilm nagyságai gyakran nem is voltak alkalmasak hangosfilmbeni szereplésre. Komikus hatást keltett a kép és a hang szinkronitásának megbomlása is. Eme kezdeti nehézségek nyomon követhetők az Ének az esőben című, 1952-ben bemutatott amerikai filmben. A szinkronhibát a hangcsíknak fototechnikai úton a filmszalagra történő rögzítése kiküszöbölte. A színészi beszéd-, de főleg énekhangot nem egyszer másvalaki kölcsönözte a látható szereplőnek.

1930-ban bemutatták Budapesten a Kék Bálványt, az első magyarországi hangosfilmet. Ezt követi a Hyppolit, a lakáj. Az 1930-as években elterjedt a Movietone eljárás. A keverésnek köszönhetően hamarosan a film összes hangja egyetlen hangsávba került. 1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében használták először a sztereó hangot.

A hetvenes években fejlesztette ki a Dolby laboratórium zajcsökkentő rendszerét. A film térhatású, ún. szterereohangja is ebben az időben terjedt el, iker hangcsík alkalmazásával. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés.

Színes film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1907-ben a Lumière fivérek bemutatták az autokróm eljárást. 1909-ben a londoni Palace varietében levetítették az első színes hatású filmet. 1917-ben a tényleges színes film bemutatkozására az Amerikai Egyesült Államokban a technicolor eljárás adott lehetőséget. 1936-ban a szubtraktív színkeverés fejlettebb eljárást alkalmazták, ami az Agfacolor néven vált ismerté a színes filmek körében. A német gyártót az Eastman Kodak követte Kodakchrome néven.

Walt Disney (balra)

A Technicolor vállalat 1930-ra dolgozta ki a három alapszín, illetve a keverésükkel létrehozott többi színnel készíthető filmek gyártási lehetőségét. Walt Disney fejlesztette ki az eljárást. A Hiúság vására című film 1935-ben készült, de a színes film valódi premierjére 1937-ben került sor Disney Hófehérke és a hét törpe című klasszikusának bemutatójával.

A számítógépes film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A '80-as–'90-es évekre a számítógépek fejlődésével egyre inkább elterjedt a CGI (Computer-Generated Imagery – számítógépes ábrázolás). Ez egyre meggyőzőbbé, könnyebbé és olcsóbbá vált, így fokozatosan kiszorította a maketten alapuló ábrázolást. 2002-ben A Gyűrűk Ura második fejezetében sok ezernyi mellékszereplő nélkül hoztak létre élethű méretű hadsereget több hónapnyi számítógépen végzett képszerkesztés segítségével. Az igazi áttörés egy évvel korábban az animációs filmek terén következett be, a Final fantasy – A harc szelleme című egész estés filmmel, amely teljes egészében számítógéppel készült, és az ábrázolás csaknem fényképhű. Lásd még: motion graphics.

Amerikai filmstúdiók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ első műtermét Thomas Alva Edison építette 1893-ban. Beceneve Black Maria volt, mert külseje a korabeli rabszállítókra emlékeztett.[1] Az 1920-as évek végére az amerikai filmipar stúdiók rendszerébe szerveződött. A „Big Five” (a nagy ötös) – a Paramount, a MGM, a Fox Film, a Warner Brothers és az RKO – mind saját stúdióval és mozilánccal rendelkeztek. A másik három kisebb cégnek – Universal, Columbia, United Artists – nem voltak filmszínházai.

Az ötösfogat a filmek bevételeinek jelentős hányadára tett szert. Az új filmeket először csak saját mozijaikban vetítették és a vetítési jogokat csak később adták át a kisebb, független filmszínházaknak. A filmekbe fektetett tőke maximális megtérülését a nemzetközi forgalmazás jelentette. A többi ország saját nemzeti piacának egy részét kénytelen volt átengedni az amerikai filmiparnak.

A klasszikus hollywoodi játékfilm és filmkészítés világszerte követendő példává vált. A nagy gazdasági világválság hatására, 1930 és 1934 között csaknem 25%-kal csökkentek a mozik jegybevételei. Bevételpótlásként a mozitulajdonosok ajándéktárgyakat osztogattak a jegyvásárlóknak és büféket nyitottak. A stúdiók létszámleépítést hajtottak végre, a megtartott alkalmazottaknak pedig csökkentették bérét. Ebben a kritikussá vált helyzetben kezdtek egységes szervezetbe tömörülni az alkalmazottak, és létrejöttek a filmipar legbefolyásosabb szakszervezetei, amelyek máig jelentős hatalommal rendelkeznek.

A II. világháború utáni első években a nézők rekordszámra látogatták a mozikat, ami egy rövid időre újra fellendítette a filmipart. A társadalmi és gazdasági változások hatására a stúdiórendszer is hanyatlásnak indult. A televízió elterjedése és az amerikai lakosság tömeges külvárosokba költözése következtében, a belvárosi mozik látogatottsága mélyrepülésbe kezdett. A nagy stúdiók filmvetítési jogait 1948-ban az USA Legfelsőbb Bíróságnak a trösztök felszámolásáról szóló ítélete pecsételte meg. A „Paramount-ítélet” kötelezte az ötösfogat tagjait filmszínházaik értékesítésére.

A televízió új lehetőségeket nyitott a stúdiók számára. Bár a hagyományos stúdiórendszer felbomlott, a nagyobb hollywoodi cégek mégis életben maradtak. Filmmegjelenési lehetőségeiket az újonnan felépített bevásárlóközpontokban kialakított mozikban aknázták ki. Káprázatos filmeket mutattak be, amiket a mozikból való kifutásuk után átadtak a televízióknak.

Független alkotóként kezdték kezelni a sztárokat, a rendezőket és a producereket. Az átalakulás egyetlen áldozata, az amúgy is betegeskedő RKO Pictures volt. A többi cég a mai napig fennáll.

  • 20th Century Fox – A cég William Fox (született Fried Vilmos, édesanyja után azonban Fuchs Vilmos.) filmszínházbirodalmából, a Fox Film Corporation-ből (alapítva: 1914) és a Twentieth Century Pictures-ből fejlődött ki. A két cég 1933-ban olvadt egybe.
  • Columbia Pictures – Az 1919-ben alapított vállalat működésének első három évtizedében a cég elnöke Harry Cohn volt. Neki köszönhetően még a gazdasági világválság idején is nyereségesen működött a Columbia.
  • Miramax – A céget Harvey és Bob Weinsten alapította 1980-ban. A 90-es évek elején vált sikeres filmforgalmazóvá.
  • New Line Cinema – A Robert Shyne által létrehozott New Line 1967-ben kezdett el tevékenykedni underground filmek független forgalmazójaként
  • Orion Pictures – Az Orion Pictures vállalat a Kaszás csillagkép latin nevéről kölcsönözte a nevét, maga a logója is a csillagkép. 1978-ban alapította öt, United Artists-ból kivált vezető.
  • Tri-Star Pictures – A CBS Televízió, a Home Box Office (HBO) és a Columbia Pictures hozta létre 1982-ben. Ma a Tri-Star a Sony Pictures Entertainment holding önálló részeként működik Kaliforniában. Korai sikerei között található Alan Parker Madárka, a Nicsak ki beszél és Paul Verhoeven Az emlékmás című mozija, a Hook, A szerelem hullámhosszán és a Függő játszma.
  • Universal Pictures – Carl Laemmle alapította 1912-ben. Los Angeles környékén nyitotta meg a Universal City stúdiótelepét, a világ legnagyobb filmgyártó vállalkozását
  • Warner Brothers1903-ban kezdték meg működésüket, de csak 1925-ben kezdődött a Warners Stúdió szárnyalása, mikor a cég hajlandó volt kockáztatni a hangosfilm technológiájával.
  • RKO Pictures – A Radio–Keith–Orfeum a többi stúdióhoz képest későn, 1928-ban jelent meg, mikor a stúdiók a hangosfilm átállás lázában égtek.

Idő szerinti osztályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1890-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1895-ben Filoteo Albertini olasz feltaláló szabadalmaztatta kinetografónak nevezett, mozgóképet bemutató készülékét, majd Párizsban a Lumière fivérek megtartották első nyilvános vetítésüket. Egy évvel később a Thomas Alva Edison által alapított társaság New Yorkban megrendezte az első nyilvános filmvetítés az Egyesült Államokban, valamint Budapesten megtartották az első mozielőadást a körúti Royal Szállóban, melyet egy éven át naponta többször is megismételtek.

1900-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1902-ben Georges Méliès bemutatta az Utazás a Holdba című trükkfilmjét, amely a sci-fi elődje is volt. 1903-ban Edwin S. Porter elkészítette A nagy vonatrablás című filmjét, mely megteremtette a western műfaját. Ekkor alkalmazzák először a „fártot”, a sínen mozgó felvevőgépet.

A nagy vonatrablás

1904-ben szabadalmaztatták a hangzófilmet. Két évvel később megnyitották Budapesten az első igazi mozgóképszínházat, a Projectograph-ot. Robbanásszerűen megnőtt a produkciók száma. Stúdiókat, műtermeket rendeztek be, hogy függetlenítsék magukat az időjárási és egyéb változásoktól. 1906-ban a világ első, egész estét betöltő filmjének a melbourne-i városházán ünnepelték a bemutatóját. A Tait testvérek filmje, a Kelly bandájának története az ausztráliai mindennapokat elevenítette meg. Rá egy évre az Egyesült Államokban az igazságszolgáltatás kiterjesztette a szerzői jog elvét a filmre is.

1910-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1911-ben Hollywoodban megnyílt az első filmstúdió. A következő évben erőteljesen gyarapodik a számuk, ami felkeltette a filmgyártók érdeklődését. Ennek talán az oka az volt, hogy a szenzációhajhász históriák jól megalapozott piacába nem volt nehéz bekerülni. Az izgalom, a feszültség tetőfokán végződő részek így biztosítani tudták a moziba járó tömegek visszatérését. 1913-ban Charlie Chaplin, artista kialakította a kacsázva járó, bánatos toprongy figuráját. Két évre rá az Egyesült Államokban a Fox vállalat kerül az élre. 1917-ben megszületett az első színes film, a The Gulf Between. 1919-ben Magyarországon államosították a filmipart.

1920-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

D.W.Griffith

1920-ban Lugosi Béla Hollywoodba került. Neve még ma is fogalom. Ő játszotta legmeggyőzőbben a vérszívó erdélyi vámpírt, Drakulát. 1921-ben D. W. Griffith megalkotta első hangosfilmkísérletét, Az álmok utcáját. A némafilm egyes részeihez hangot adott. 1924-ben Walt Disney filmtrükkproducer először mutatott be rajzfilmet. Két évvel később az egyszerű, olcsó „kismozikat” óriási filmpaloták váltották fel. A némafilmkorszak végére a film, a „hetedik művészet” is kivívta az őt megillető helyet. 1927-ben hódítani kezdett a hangosfilm a A dzsesszénekessel. A hangosfilmek zenéjének története 2 szakaszra osztható: 19251960-ig, illetve 1960-tól napjainkig. A filmtörténet kezdetén nem a szavaknak, hanem a zenének jutott szerep, és eleinte úgy tűnt, a hangosfilm alig különbözik majd a némafilmtől. Ekkor indult el a musical. 1927-ben létrehozták Hollywood első önkorlátozó szabálygyűjteményét.

1930-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1932-ben Velencében megrendezték az első Velencei Nemzetközi Filmfesztivált, kiosztották a fesztivál fődíját, az Arany Oroszlán díjat. 1936-ban George Cukor magyar származású filmrendező és producer elkészítette a Rómeó és Júlia című filmjét, melyet később Franco Zeffirelli is filmre vitt 1967-ben. 1939-ben Az Oscar-díjas Elfújta a szél került bemutatásra.

1940-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946-ban a cannes-i lett a legfontosabb európai filmfesztivál, amelynek a fődíja az Arany Pálma.

1960-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963-ban az USA-ban a fekete polgárjogi szervezet panaszt emelt a hollywoodban tapasztalható faji megkülönböztetés ellen. A leghosszabb nap című filmben ugyanis, amely egy fontos háborús esemény hiteles bemutatásának tekinthető, az együtt harcoló 1500 katona között egy fekete bőrű katona sem található. A tiltakozás eredményeként augusztus 20-án a NAACP megegyezett a nagy filmstúdiókkal a fekete szereplők kötelező arányáról. 1963-ban a Kopár élet című film Rio de Janeiró-i bemutatásával a brazil cinéma novo (új film) mutatkozott be.

1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1970-re az amerikai mozik válságba kerültek, a stúdiók 5 hónap alatt 700 alkalmazottat bocsátottak el. 1976-ban Párizsban először osztották ki a César-díjat. Egy évvel később az Egyesült Államokban bemutatták George Lucas filmjét a Csillagok háborúját, amelynek a amerikai bevételi rekordját jóval később csak a Titanic tudta megdönteni; az inflációt is figyelembe véve még ma is abszolút első. Mindemellett a Csillagok háborúja volt az első film, amit Dolby Stereo hanggal mutattak be.

1980-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1986-ban az amerikai Canon cég megszerezte Anglia legnagyobb moziláncát. Ezzel az angol mozik 40%-a a Canon kezébe került. Az ú.n. független filmstúdiók és a hollywoodi B-kategóriájú filmek hatalmas hulláma mind az USA-ban, mind a világ egyéb pontjain elárasztja a mozikat és a video-kölcsönzőket, köszönhetően a csökkenő előállítási költségeknek, és olyan országok anyagi és humán "ébredésének", mint Hongkong (lásd kung-fu filmek), India (Bollywood!). Franciaországban hatalmas összegeket költ az állam az európai (értsd francia) filmek támogatására, megpróbálván ellenállni Hollywood dömpingjének.

1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1996-ban a mozi századik évfordulójának ünnepségsorozata keretében első ízben rendezték meg Budapesten a Magyar Filmesek Világtalálkozóját. A kínai kormány betiltja a Disney, a Sony és az MGM amerikai filmgyártó cégek működését Kínában. Az indok: a Kundun, a Hét év Tibetben, és a Vörös sarok című filmek torz képet festenek Kínáról. 1998-ban a Titanic című film nemzetközi bevétele átlépte a bűvös egymilliárd dollárt.

Filmgyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A filmgyártás az egész világon más rendszerben működik. Sok hollywoodi film 3D animációt, robottechnikát, CGI-t használ. A filmesek szakszervezetekbe tömörülnek, munkájuk igen jól szervezett, szerződéseikben előre meghatározott tiszteletdíjakat kötnek ki. Európában a filmművészet dominál és nem a filmipar. A fizetések sokszor nagyon alacsonyak, kis stábbal dolgoznak, a forgatási nyersanyaggal takarékosan bánnak.

A filmgyártás lépései 5 szakaszra bonthatók:

  1. Forgatókönyv
  2. Előkészítés
  3. Forgatás
  4. Utómunkálatok
  5. Forgalmazás

Filmek csoportosítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a filmtörténet kezdetén felmerült az igény arra, hogy a filmeket valamilyen szempont szerint csoportokba sorolják. Először az irodalmat hívták segítségül, és megszületett pl. a filmvers, a filmeposz, a filmdráma stb., azonban hamar rájöttek, hogy ez nem a megfelelő kategorizálási mód, mivel az irodalom anyaga a szöveg, a film viszont a látványon alapszik.

A mai napig nem sikerült olyan osztályozási rendszert kialakítani, amibe minden egyes film tökéletesen beilleszthető lenne. Van azonban néhány jó szempont:

  1. Műfaj szerint
  2. A rendező szándéka és a nézői elvárás szerint
  3. A valósághoz való viszony szerint

Műfaj szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műfajok (zsánerek) alatt a filmek rokonsági csoportjait értjük. Közös bennük, hogy hasonló a történet, a karakterek, a konfliktusok, az ábrázolási módok. A filmeket különböző műfajokba soroljuk a következő paraméterek figyelembevételével:

  1. a film hossza;
  2. a film dramaturgiája;
  3. a film témája;
  4. a film történésének helyszíne;
  5. a film történésének ideje.[2]

A rendező szándéka és a nézői elvárás szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendező szándéka és a nézői elvárás szerint kétféle filmtípust lehet megkülönböztetni: közönségfilmet és szerzői filmet.

A közönségfilmek (tömegfilm, zsánerfilm, műfaji film) a populáris kultúra részét képezik, a tömegek számára készülnek. A készítők célja a profitszerzés, ebből kifolyólag a nézők szórakoztatására összpontosítanak. Szinte mindig besorolhatók egy-egy filmműfajba. Régi, jól bevált történeteket elevenítenek fel, a jó és a rossz örök harcát mutatják be, ahol szinte mindig a jó győzedelmeskedik, az ábrázolási módokban nem igazán kísérleteznek. (A leggyakoribb műfaji filmes irányzatok: burleszk, western, film-noir, bűnügyi film, melodráma, romantikus film, vígjáték, művészfilm, akciófilm, horrorfilm, thriller, filmdráma, bábfilm, rajzfilm, animációs film stb.) Ebből a kategóriából a legjobban kitörni vágyó irányzat a film-noir, nem véletlenül erre az irányzatra építkeztek leginkább a francia új hullám (a szerzői film) megalapítói.

A szerzői filmek (rendezői film) a magaskultúra részét képezik. Az uralkodó jegyük nem a műfaj (átalában többműfajúak), hanem a stílus, a rendező személyisége ugyanis átüt a filmen. Jacques Rivette meghatározása a legelfogadotabb, miszerint: "a szerzői film az, amikor a rendező első szám egyes személyben beszél." Témájuk általában a hétköznapi élet; a mindennapi élet egyszerű embereinek láthatatlan drámáit mutatják meg. Gyakran nagyon eseménytelenek és befejezetlenek. A rendezők szívesen alkalmaznak egyéni megoldásokat, így pl. összekeverik az idősíkokat, az ok-okozati viszonyok néha nehezen érzékelhetők. A szerzői filmek célja legtöbbször nem a puszta szórakoztatás (még Chaplin esetében sem), inkább a szellemi továbbgondolás előidézése, az "elgondolkodtatás". Ebből következően a szerzői film sohasem egyműfajú, s ezáltal lesz több az egyszerű, redukált tömegfilmnél. Azonban a szezői filmeken belül is meg kell különböztetni a nézők (és producerek) felé is "kikacsintó" tömegművészfilmeket. Éppen ezért lesz örök harc, hogy a választás ki mellett dőljön el: Godard vagy Truffaut, Keaton vagy Chaplin...

A XX. század végére létrejött egy harmadik meghatározó irányzat is, amely e két filmtípus között helyezkedik el, amely a szélesebb közönség számára gyárt tömegesen szerzői filmeket, amelyeket a filmtípust meghatározóan kifacsart elnevezéssel tömeg-művészfilmeknek nevezzünk. (Az irányzat egyik legjelentékenyebb képviselője Quentin Tarantino.)

A valósághoz való viszony szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dokumentumfilm gyökerei a filmhíradókban fogantak. Olyan tényeken alapuló film, amely valós eseményekről és emberekről szól. A műfaj megnevezése a francia „documentaire” kifejezésből származik, amelyet eredetileg útifilmekre használtak.

A játékfilm műfaja az első filmek korában alakult ki, amikor a filmesek ráébredtek, hogy érdemes filmre vinni különféle kitalált történeteket is. A film ekkor lett a szórakoztatóipar egyik alapköve. Az elmúlt 100 év során rengeteg játékfilmes műfaj keletkezett.

Az animációs film rajzok olyan fényképészeti reprodukálása, amihez különböző technikákkal mozgást és hangot illesztenek. Az ötletet a rajz és filmkamera segítségével valósítják meg. A művész megrajzolja a cselekmény színterét és szereplőit mozgás közben. Ahhoz, hogy a mozgás láthatóvá váljon, egy 24 rajzból álló sorozatot kell készíteni úgy, hogy minden következő rajzon a mozdulat másik mozzanata látszódjék. Ezután minden egyes rajzot kamerával rögzítenek, s így lesz a 24 rajzból az ábrázolt mozgás egy másodperce. Míg a játékfilm és a dokumentumfilm készítője a valós térből rögzít élő mozgást, a rajzfilm szerzője a teret és a mozgást is megrajzolja.

Filmes munkakörök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy játékfilm megszületéséhez legalább száz ember munkája szükséges, de némely szuperprodukció több ezer filmes munkáját is igényli (Például A Gyűrűk Ura című filmen 3000 ember dolgozott). Magyarországon a stáb szűk alkotói csapatához tartozik a rendező, az operatőr, a forgatókönyvíró, a dramaturg, a jelmez- és díszlettervező és a hangmérnök. A gyártási munkálatok felügyelői pedig a producer, a rendező, a gyártás- és felvételvezető.

Földrajzi osztályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európai film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai film az amerikai filmmel összehasonlítva sokkal liberálisabb világnézetet mutat, amikor a meztelenséget és a szexualitást ábrázolja, de kevésbé megengedő, amikor az erőszakot mutat be.

Amerikai film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század végére mind a nézők, mind a filmkészítők számára világossá vált, hogy a filmgyártás fő vonalát egyértelműen az amerikai film képviseli. Egészen pontosan a hollywoodi filmgyártás; ez a dollármilliós költségvetésű, még több dollármilliókat hozó filmekre specializálódott „gépezet”. A műfajt, sztorit, színészeket, technikai elemeket és – sokszor utolsóként – a rendezőt gondosan választják ki, mindent a gazdasági haszon érdekében. A legnagyobb amerikai filmrendezők közé tartoznak Charlie Chaplin, Orson Welles, a magyar származású George Cukor és Kertész Mihály, Alfred Hitchcock és Stanley Kubrick, a ma élők közül Francis Ford Coppola, Steven Spielberg, Martin Scorsese, Woody Allen és a független filmes Quentin Tarantino. (A leghíresebb amerikai filmsztárokat lásd a Hollywoodi filmsztárok listája szócikkben!)

Ázsiai film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Japán új hullám

India a világ legnagyobb filmgyártó országa. Az indiai hagyományokat követő zenés tömegfilmek mellett több világhírű filmalkotás fűződik Szatyadzsit Raj és Mira Nair nevéhez. A japán filmművészet világhírű mesterei Jaszudzsiro Ozu és Akira Kuroszava. A kínai film a 90-es évek óta ér el komoly nemzetközi sikereket, elsősorban Csen Kaj-ge és Csang Ji-mu alkotásaival. Meg kell még említeni a grúz Tengiz Abuladze filmjeit, az iráni Dzsafar Panahi, Mohszen Makhmalbaf és Abbasz Kiarosztami különleges filmkölteményeit, valamint a koreai rendező, Kim Ki-duk filmjeinek legújabb nemzetközi sikerét.

Filmművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Transzcendentális stílus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olyan rendezők életművét jellemzi, mint például Robert Bresson, Dreyer, Ozu, Tarkovszkij, Ingmar Bergman, Fehér György, Tarr Béla stb. (ld. Paul Schrader nagyszerű tanulmánykötetét a témában)

Olasz neorealizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A neorealizmus olasz filmirányzat, melynek első darabja és alapműve Luchino Visconti Megszállottság (Ossessione) című filmje. Csak 1945 után mutatták be mozikban, de már előbb nagy hatást tett az egész olasz filmszakmára. Egyébként a kifejezést Umberto Barbaro használja először 1943-ban. A neorealizmus gyökeresen szakított az addigi olasz film hamis valóságábrázolásával, dokumentarista szemléletet honosított meg, és óriási hatást tett az egész európai filmművészetre.

Francia új hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia új hullám (nouvelle vague) nevét az Express c. folyóirat egy 1957-es cikke adta. Kiemelkedő egyéniségei közül François Truffaut (Négyszáz csapás, Jules és Jim, Lopott csókok) pályáját filmkritikusként kezdte, és már mint rendező megmaradt az új hullám teoretikusának. Talán ennek is köszönhető az új hullám (más nemzetek új hullámainak is) nagyfokú stiláris tudatossága.

Dán Dogma filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mozgalom követői egyfajta szakítást hirdetnek a múlttal, a konvencionális filmkészítéssel, s saját megfogalmazásuk szerint autentikus filmeket akarnak készíteni, hogy megmutathassák a valóságot a nézőknek. Ehhez egyes helyeken meglehetősen bizarr, formabontó, mégis a filmes világban felpezsdülést hozó „tízparancsolatot” alkottak.

Díjak, filmfesztiválok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1990-es évektől világszerte körülbelül 200 filmfesztivált tartanak meg. Európában a legfontosabbak a

A producerek, rendezők és színészek számára egy fesztivál díj különlegesen fontos jelentőségű, mivel ez gyakran belépő a nemzetközi filmpiacra. Az újságírók gondoskodnak a népszerűségéről, ami számos nagy produkciónak moziközönséget szervez.

Az Oscar-díj (hivatalos nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta.

Golden Globe-díj a hollywoodi külföldi sajtó díja, az Oscar-díj előszobájának is nevezik.

A César-díj (röviden: César, ejtsd: szézár) Franciaország legrangosabb filmművészeti díja.

A BAFTA-díj a Brit Film- és Televíziós Akadémia díja, melyet minden évben több témában és kategóriában ad ki.

A világ legjobbnak tartott filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század első fele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brüsszeli tizenkettő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Dokumentumfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dokumentumfilm népszerűsítésére és a szavazás sikerén felbuzdulva 1964-ben hasonló módon szavazták meg a műfaj tizenkét legjobbnak tartott alkotását.

Minden idők 100 legjobb amerikai filmje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Filmintézet tíz évenként állítja sorrendbe minden idők 100 legjobb amerikai filmjét.

Budapesti tizenkettő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Filmművészek Szövetsége játékfilmes és filmkritikusi szakosztályának tagjai 1968-ban titkos szavazással jelölték ki a 12 legjobb magyar filmet.[3]

Magyar felsőoktatási intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Wikipédiában szereplő filmkészítő személyek életrajzi szócikkei:

Filmes listák:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kömlődi Ferenc. Az amerikai némafilm (magyar nyelven). Magyar Filmintézet (1999) 
  2. műfajok
  3. Ujhelyi Szilárd.szerk.: Karcsai Kulcsár István: Bevezetés, A BUDAPESTI 12 (magyar nyelven). Budapest: M. Filmtud. Int. és Filmarchívum (Filmbarátok kiskönyvtára) (1969) 

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvek a filmről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pentelényi László - Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása. (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet; Francia Új Hullám, Budapest, 2012.)
  • Nemes Károly: Jean-Luc Godard. (Filmbarátok Kiskönyvtára - Kortársaink a filmművészetben; Múzsák - Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1983.)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu / Bresson / Dreyer, Bp., Francia Új Hullám, 2011.
  • Walter Murch: Egyetlen szempillantás alatt. Gondolatok a filmvágásról, Bp., Francia Új Hullám, 2010.
  • Pethő Ágnes: Múzsák tükre. Az intermedialitás és önreflexió poétikája a filmen, Csíkszereda, ProPrint, 2003.
  • Zalán Vince (szerk.): Bódy Gábor egybegyűjtött filmművészeti írások I. kötet, Bp., Akadémiai, 2006.
  • Marx József: A kétdimenziós ember. A játékfilm dramaturgiája, Bp., Vince, 2003.
  • Szabó Z. Pál: Lázadás a halál ellen. Salvador Dali - Luis Bunuel: Andalúziai kutya, Bp., Áron, 2002.
  • Bárdos Judit (szerk.): Eizenstein - Válogatott tanulmányok, Bp., Áron, 1998.
  • Fűzi Izabella (szerk.): Hitchcock -. Kritikai olvasatok, Szeged, Apetúra, 2010.
  • Marc Vernet: 'A hiány alakzatai. A láthatatlan és a mozi, Szeged, Apertúra, 2010.
  • David Bordwell - Kristin Thompson: A film története, Bp., Palatinus, 2007.
  • Filmek könyve (Szerkesztő: B. Egey Klára), Bp., Magvető Könyvkiadó, 1967.
  • Szergej Mihajlovics Eisenstein: Premier plánban, Bp., Európa, 1979.
  • Balázs Béla: A látható ember – A film szelleme, Bp., Gondolat, 1984., Bp., Palatinus, 2005.
  • Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története, Bp., Magyar Filmintézet, 2003.
  • Georges Sadoul: A filmművészet története, Bp., Gondolat, 1959.
  • Ingmar Bergman: Laterna magica, Bp., Európa, 1988., 2007.
  • Ingmar Bergman: Képek, Bp., Európa,
  • Luis Bunuel: Utolsó leheletem, Bp., Európa, 1989., Bp., L'Harmattan, 2006.
  • Ulrich Gregor – Enno Patalas: A film világtörténete, Bp., Gondolat, 1985.
  • Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy - A francia film ötven éve 1939-1989, Bp., Héttorony, 1991.
  • Bíró Yvette: A hetedik művészet, Bp., Századvég, 1994., Bp., Osiris, 1998., 2001., 2003.
  • Kovács András Bálint: A modern film irányzatai, Bp., Palatinus, 2005., 2006., 2008.
  • Új filmlexikon (főszerkesztő: Ábel Péter), Bp., Akadémiai Kiadó, 1978
  • Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964–1994, Bp., Osiris-Századvég, 1994.
  • Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990, Bp., Osiris, 1998.
  • François Truffaut: Önvallomások a filmről, Bp., Osiris, 1996.
  • Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről, Bp., Osiris, 1998.
  • Carlo Lizzani: Az olasz film története, Bp., Európa,
  • 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz (főszerkesztő: Steven Jay Schneider), Bp., Gabo, 2004.
  • A film krónikája, Bp., Magyar Könyvklub, 2000.
  • Játékfilmek 1931–1997, Bp., Magyar Filmintézet, 1998.
  • Oxford Filmenciklopédia (Szerkesztő:Geoffrey Nowell-Smith), Bp., Glória, 1999., 2007.
  • Csúri Ákos-Illich Lajos: Gutenbergtől Spielbergig, Sylvester, 1998.
  • Balogh Györgyi, Gyürey Vera, Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig, Bp., Műszaki, 2004.
  • William Goldman: Mit is hazudtam?, Bp., Európa, 2002.
  • Joe Eszterhas: Hollywoodi fenevad
  • Tóth Róbert: Hogyan írjunk közönségfilmet, Bp., MTFSZ, 2008.
  • Zalán Vince (szerk.): Filmrendezőportrék, Bp., Osiris, 2003.
  • Varga Csaba: Film és story-board Bp., Fríg, 1998.
  • Szabó Gábor: Filmes könyv. Hogyan kommunikál a film?, Bp., Noran,
  • Bokor Pál: A siker helye Hollywood Bp., Atlantic Press, 2008.
  • Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő Bp., Magvető, 1983.

.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Film témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Film témában.

Filmes portálok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]