Bódy Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bódy Gábor
Bódy Gábor a Kutya Éji dala c. filmjében.jpg
Bódy Gábor a Kutya éji dala c. filmjében
Életrajzi adatok
Születési név Bódy Gábor
Született 1946. augusztus 30.
Budapest
Származás magyar
Elhunyt 1985. október 24. (39 évesen)
Budapest
Házastársa Dr. Baksa-Soós Veronika
Pályafutása
Aktív évek 1969–85
Díjai
További díjak 25. Internationale Filmwoche elsőfilmes-nagydíj (1976)

Filmkritikusok Díja (1979) Filmszemle Kiemelt Díja (1981) Bronz Leopárd-díj (1981) FIPRESCI-életműdíj (1986)

Marler Videokunstpreis (1986)

Bódy Gábor weboldala
Bódy Gábor az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

Bódy Gábor (Budapest, 1946. augusztus 30. – Budapest, 1985. október 24.) filmrendező, videoművész, teoretikus.

A hetvenesnyolcvanas évek magyar és összeurópai film- és videoművészetének meghatározó személyisége. Második nagyjátékfilmje, a Nárcisz és Psyché (1980), amelyet egy szemléletmód, az „új narrativitás” jegyében forgatott, költségvetését tekintve akkoriban minden idők legnagyobb magyar filmprodukciója volt,[forrás?] s a 80-as években igazi „kultfilm” lett. A Kutya éji dala c. harmadik nagyjátékfilmje a hazai filmgyártás történetében mindmáig az egyik legkisebb költségvetésű produkció.[forrás?] Bódy filmművészete mellett videoművészete, azzal kapcsolatos aktivitása és elméleti munkássága is meghatározó.

Bódy Gábor Weöres Sándornál Patricia Adrianival és Udo Kierrel (fotó: Vető János)

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Háttér: a film helyzete Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bódy filmjei a szocializmus idején készültek, amikor minden filmmel kapcsolatos ügy a pártapparátus szigorú felügyelete alá tartozott. A párt a filmet olyan művészeti ágnak tekintette, amely a tömegekhez szól és politikai hatást gyakorolhat rájuk, ezért kemény szabályozást (cenzúrát) léptettek életbe, amely miatt a kísérleti vagy ellenzéki filmek szinte arra sem kaphattak esélyt, hogy egyáltalán elkészüljenek. Noha Magyarországon a kultúrpolitika némileg liberálisabb volt, mint a keleti tömb más országaiban, a magyar filmművészek így is szoros ellenőrzés alatt álltak, s a Bódyhoz hasonló temperamentumú alkotók csak rendkívüli nehézségek árán tudták elképzeléseiket a gyakorlatban is megvalósítani. Ennek ellenére az Aczél-korszakban a mozgástér olykor szabadabbá vált olyan művészek számára, mint Bódy. Erre példa az Aczélnak köszönhető – már 1959-ben megalakult, a magyar szövegkönyvíróról, kritikusról és teoretikusról elnevezett – Balázs Béla Stúdió (BBS), ahol kísérleti és rövidfilmek, majd hosszabb játékfilmek is készülhettek, viszonylag szabad légkörben. A BBS a legtehetségesebb magyar filmes alkotók, filmrendezők gyűjtőhelyévé vált.

„Bódy a magyar kultúrpolitika kivételezettje volt”,[1] a rendszerváltás után azonban kiderült, hogy szakmai előrejutását nem csupán tehetségének köszönhette. Mint több más filmrendező és kulturális közszereplő, ő is éveken keresztül a BM beszervezett ügynöke volt, aki szakmai és privát kapcsolatairól jelentett. Mivel azonban az ügynökaktákat Magyarországon mindeddig nem hozták nyilvánosságra, az egészről csak töredékes kép áll rendelkezésre.[2][3][4][5][6]

Kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946. augusztus 30-án született Budapesten. 1964-ben a zuglói I. István Gimnáziumban érettségizett. 1964–71 között az ELTE filozófia-történelem szakán folytatta tanulmányait. Nagy hatással voltak rá Szabad György történész és Zsilka János nyelvészprofesszorok előadásai.

Szakdolgozatának címe: „Egy film jelentés-struktúrájának vizsgálata. A filmi jelentés attribúciója” (bíráló tanárok: Kelemen János és Zsilka János). Eközben forgatókönyvíróként vagy asszisztensként a következő filmekben vett részt: Három lányok (főiskolai vizsgaf., r. Magyar Dezső), Schlégel Ágnes (BBS, r. Pintér György), Vissza a városba (BBS 1968, r. Mihályfy László), Agitátorok (BBS 1969, r. Magyar Dezső). 1969-ben Ajtony Árpáddal, Dobai Péterrel és még hat társával együtt közzétette a „Szociológiai filmcsoportot!” c. kiáltványt. Filmelméleti munkát folytatott; Huszárik Zoltán Elégia c. filmjéről írt elemzése megjelent a Fotóművészet 1970-es évfolyamában; közben szépirodalmi kísérletekkel jelentkezett.

1971-ben a Balázs Béla Stúdió (BBS) tagja lett, melynek keretében elkészítette első önálló filmjét A harmadik címmel (kísérleti dokumentumf., ff., 35 mm, 50’). Ennek egyik részletét, amelyben Károlyi Zsigmond szerepel, a Kis Varsó művészcsoport 2009-ben egy berlini installációjában mutatta be. Bódy Gábor volt az első a BBS történetében, akit filmes diplomája megszerzése előtt tagnak választottak, szembemenve az addigi szabállyal (később olyan „külsősök” kerültek be a BBS-be, mint Erdély Miklós és Tarr Béla).

1971–75 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára filmrendező szakán Máriássy Félix osztályába járt. 1972-ben előadásokat tartott a filmnyelvről. Tételeinek illusztrálására „saját produkcióban” elkészítette a Vadászat kisrókára (szintaktikai csoportok) c. montázsfilmet (filmpélda, ff., 16 mm, 5’), mely az 1973-as Párizsi Biennálén elveszett. A biennálé katalógusában egy másik film is szerepelt: Regards du passé vers l’avenir (lexique des gestes), 1971 (16 mm, noir, 6 mn). Ifivezetők (dokumentumf., BBS, ff., 16 mm, 42’).

1973-ban a BBS-ben megszervezte a Filmnyelvi Sorozatot, a stúdió első kísérletifilmes projektjét, melybe képzőművészeket, zenészeket, írókat is meghívott. Ennek keretében készítette el a Négy bagatellt, valamint fényképezte Vidovszky László zeneszerző Aldrin c. filmjét (kísérleti f., BBS 1976, ff., 35 mm, 5’). A sorozat filmjeit később bemutatták Amszterdamban, Genovában, majd számos más külföldi városban is.

Az Anzix és a 70-es évek második fele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diplomafilmjét Amerikai anzix címmel a Balázs Béla Stúdióban készítette el, eredeti naplók, Fiala János, Árvay László, Kuné Gyula naplóinak felhasználásával, valamint Ambrose Bierce George Thurston c. novellája, Walt Whitman, Csoóri Sándor versei, továbbá Marx egy cikke és Teleki László egyik levelének felhasználásával. Főiskolai diplomafilmjét már önálló produkcióként alkotta meg, és így diplomafilmje egyben első játékfilmje is lett.

A film, melyet Bódy tanárai a Filmművészeti Főiskolán először nem voltak hajlandók elfogadni, a következő évben (1976) elnyerte a mannheimi 25. Internationale Filmwoche (Nemzetközi Filmhét) legjobb elsőfilmes alkotónak járó nagydíját és a magyar kritikusok legjobb elsőfilmesnek járó díját.

További bemutatók: 1977: Párizs, Locarno, Figuera da Foz; 1978: Edinburgh; 1979: Amszterdam; 1980: Genova, Seattle, Berkeley, San Francisco, Chicago, Philadelphia, New York; 1981: Frankfurt és más német városok; 1982: Hamburg; 1983: Zágráb, New York stb.

Technikailag Bódy kétszer „forgatta le” a filmet, egyszer a valódi forgatáson, majd másodjára a vágószobában, ahol a maga által „fényvágás”-nak nevezett technikával az anyagot megrongálta, kifakította, a némafilm képvilágához téve hasonlóvá.

1976-ban oktatófilmet készített az Iskolatelevízió számára: Filmiskola (3 rész, ff., 16 mm, összesen 82’). A BBS-ben megalapította a K/3 (Közművelődési Komplex Kutatások) kísérleti filmcsoportot. Elkészítette Pszichokozmoszok c. komputerfilmjét, melyben egy szindróma elnevezéseként már megjelenik a „kutya éji dala” kifejezés. A Magyar Televízió „Tévészínház” sorozatában két darabot is színre vitt, Lenz: Katonák és L. Hsing-Tao: Krétakör c. műveit. Mindkettőben szerepel Udo Kier, akivel az Anzix vetítése során ismerkedett meg Mannheimben. Közben forgatott reklámfilmet Ez a divat címmel, a BBS-ben pedig elkezdte Kozmikus szem c. kísérleti tanulmányfilmjét, amely azonban befejezetlen maradt. A valóság c. folyóiratban megjelenik A fiatal magyar film útjai c. írása. 1977-ben megszületett Zita lánya.

A MAFILM állományába került, kezdetben mint „művészeti ügyintéző” – a „filmrendező” státuszt csak később, 1980-ban nyerte el. Kísérleti dokumentumfilmet készített Tímár Péterrel Privát történelem címmel; az eredetileg néma dokumentumfelvételeket a dokumentumanalízis jegyében utólag hanggal látták el. Ez a műve az 1979-es Miskolci Filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Díját, majd bemutatták Overhausenben és Melbourne-ben is. Az Edinburgh-i Filmfesztiválon Total expanded cinema címmel előadást tartott, melynek alapgondolatát, a „végtelen kép és tükröződés”-t már az 1973-as tihanyi szemiotikai szimpóziumon felvetette.

1979 januárjában nekilátott a Nárcisz és Psyché folytatásának.

A Psyché és a 80-as évek legeleje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bódy Gábor pályájának csúcsa a Nárcisz és Psyché megjelenésének idejére esik. A fiatal rendező (1980-ban 34 éves) ezzel az addigi legnagyobb költségvetésű, legnagyobb volumenű magyar filmet készítette el, amely túl azon, hogy a '81-es filmszemlén kiemelt díjat nyert, komoly nemzetközi elismerést is kivívott.[forrás?] A forgatókönyvet Weöres Sándor „Psyché – egy hajdani költőnő írásai” c. különleges verseskötete alapján írta Csaplár Vilmos és Dobai Péter segítségével. A filmet bemutatták Cannes-ban, Locarnóban (itt Bronz Leopárd-díjat nyert, az indoklás szerint „a kísérletifilmes képi és hangi kutatásoknak a narratív szerkezetbe történő beemeléséért”), Figuera de Fozban (CIDALC-díj), Sevillában, Mannheimben, San Franciscóban, Nyugat-Berlinben és Genovában is.

A film három főszereplője: Cserhalmi György (Garas Dezső hangjával), Udo Kier (Cserhalmi György hangjával) és Patricia Adriani (María Asunción García Moreno), egy Magyarországon addig ismeretlen fiatal spanyol színésznő. Bódy e filmjébe a kortárs magyar művészet meghatározó alakjai közül mindenkit igyekezett bevonni, akit csak lehetett. A Psyché harmadik (középső) része is elkészült, az MTV-vel koprodukcióban. A háromrészes verziót Nyugat-Berlinben, az Internationales Forum des Jungen Films alkalmából mutatták be.

Bódyt e filmje után Buñuelhez, Fellinihez, sőt Werner Herzoghoz is hasonlították, s 1981-től már mint „a magyar filmművészet legrendhagyóbb tehetségét” és „a fiatal magyar filmesek között az igazi új stilisztát” (Variety) emlegették.[forrás?]

1980-ban Bódy Gábor és Baksa-Soós Veronika kezdeményezésére megalakult az első olyan nemzetközi videoművészeti magazin, az INFERMENTAL[7], melyet videokazettán terjesztettek (első száma 1982-ben jelent meg[8]). Bódy létrehozta a MAFILM K* (kísérleti) szekcióját, ahol technikai és módszertani kutatásokat készít elő[9]. Körutat tett az Egyesült Államokban Amerikai Anzix, Négy bagatell és Pszichokozmoszok c. filmjeivel (Seattle, Berkeley, Chicago, Philadelphia, New York). Mozgástanulmányok c. 18 perces kísérleti filmje, mely a magyar mozikban „kísérőfilmként” ment a kommersz nagyjátékfilmek előtt, 1982-ben Oberhausenben és Hamburgban került bemutatásra.

1981 decemberében feleségül vette a Düsseldorfban élő történésznőt, munkatársát, Baksa-Soós Veronikát (Veruschka Bódy). Ebben az évben született fia, Caspar.

Bódy előadásokat tartott az ELTE esztétika tanszékén és a debreceni KLTE-en „A film mint nyelv megközelítése” címmel. Kísérleti filmjeivel körutat tett az NSZK-ban (Dortmund, Osnabrück, Hamburg, Hannover, Frankfurt) és Nyugat-Berlinben. Szikora János segítségével Hamletet rendezett a Győri Nemzeti Színházban, a címszereplő Cserhalmi György volt. Az előadásból televíziós változat is készült.

1982–83, a Kutya éji dala[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1982-ben a DAAD Berliner Künstlerprogram ösztöndíjasa volt. Előadást tartott a hamburgi Metropol moziban rendezett magyar kísérletifilm-bemutatón (bemutatott filmjei: Négy bagatell, Pszichokozmoszok, Privát történelem, Mozgástanulmányok, Aldrin, Amerikai anzix, Nárcisz és Psyché). Két videót készített Berliben: Die Geschwister (Testvérek) és Der Dämon in Berlin (A démon Berlinben) – utóbbit beválogatták a The Second Link c. nemzetközi összeállításba, amely 1982-től Banffben (Kanada), New Yorkban (Museum of Modern Art), Los Angelesben (Long Beach Museum) és Amszterdamban (Stedelijk Museum), 1984-ben pedig Japánban szerepelt.

Bódy docensként tanított a nyugat-berlini Film- és Televízió Akadémián (DFFB). Szemináriumának címei:

  • 1982: Die kreative Sprache der Kinematographie;
  • 1983: Das schöne Licht;
  • 1985. február: Special effect;
  • 1985. szeptember–október; Computergesteurte Bild- und Tonkompositionen (ennek anyagából tanítványai „Zeit-transgraphie” címen kiadványt állítottak össze az 1986-os berlini filmfesztiválra).

1983-ban tanulmányt írt Die kreative Sprache der Kinematographie címmel, a nyugat-berlini DAAD-Galeria pedig megrendezte műveinek retrospektív kiállítását (rajzok, fotók, videók). Ezzel egyidejűleg az Arsenalban vetítették a filmjeit, mely alkalomból átfogó katalógusa jelent meg. Két újabb videót készített, Die Geisel (A túsz) és De Occulta Philosophia címmel – ez utóbbi a „philo-clip” műfajának prototípusa lett.

1983-ban készült el harmadik, egyben utolsó nagyjátékfilmje, a Kutya éji dala (kísérleti játékf., Társulás Filmstúdió, színes, 35 mm, videóról átírt és Super 8-ról-ról felnagyított részletekkel, 147’), melynek főszerepét ő maga játssza. A film egyes részeit Bódy videón ill. Super 8 formátumban rögzítette. A filmben megjelennek a kor „underground” zenekarai: a Bizottság és a Vágtázó Halottkémek. Utóbbi frontembere, Grandpierre Attila alakítja a filmbéli fiatal csillagászt. A filmet 1984-ben bemutatták a montreali és a taorminai filmfesztiválon, valamint 1986-ban a nyugat-berlini televízióban (ZDF). 1983-ban Bódy gondozta az INFERMENTAL III kiadását (a BBS-ben, Budapesten), s ebben az évben készítette el a Rittersrüstung (Lovagi fegyverzet) c. videóját is, Sophie von Plessennel Nyugat-Berlinben.

Utolsó évek – Tüzes Angyal, Psychotechnikum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bódy Gábor életműbemutató (1987, programfüzet-borító)

Új nagyjátékfilm-forgatókönyvet írt Tüzes angyal címmel Valerij Brjuszov regénye nyomán. Egy hónapig a kanadai Vancouverben dolgozott a Western Front ill. a Vido Inn Satellite Video Exchange ösztöndíjával, és elkészítette A csábítás antológiája háromrészesre tervezett ciklusának második darabját, a Vagy-vagy Chinatownban-t, amelyből rövidített verzió is készült Theory of Cosmetics címen, az INFERMENTAL Extra Nordrhein-Westfalen[10] alkalmából. Videóit meghívták a Rio de Janeiró-i 1. Film- és Videobiennáléra.

1985-ben az „Új videóműfajok” programtervezetén és egy Bauhaus-film előkészítésén dolgozott. Tárgyalt a budapesti Műcsarnokkal egy nagyszabású film- és videobemutatóról és kiállításról. A nyugat-berlini filmfesztiválon bemutatták A csábítás antológiája elkészült részeit. Vagy-vagy Chinatownban c. művét a salsomaggiorei fesztiválra is meghívták. Elkészült a Dancing Eurynome / Eurynomé tánca c. videója, amely megalapozta a „mytho-clip” néven ismertté vált új videoműfajt, s amelynek ősbemutatója az 1. Tokiói Videobiennálén volt. Másik új videója, a Novalis verse alapján készült Walzer, mely a „lyric-clip” műfajának alapműve lett, a WDR televízió október 24-i Lyrics-adásában került bemutatásra. Személyesen mutatta be a budapesti Kossuth Klubban az E.M.A.N.-t (European Media Art Network), amelynek résztvevő városai (Budapesten kívül Amszterdam, London, Brüsszel, Barcelona, Berlin, Róma és Lyon) egyidejűleg mutatták be egymás 60-60 perces videoantológiáját. A budapesti K-Video csoport anyagát Bódy állította össze. Szeptember 10-én befejezte filmregényét, a Psychotechnikumot (Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliába), mely a ZDF televízió „Kleines Fernsehspiel” produkciójának keretében valósult volna meg 1986-ban. Bódy müncheni producerekkel tárgyalt a Tüzes Angyal-ról, melyet 1987-re tervezett.

Bódy Gábor 1985. október 24-én halt meg. Az újságok a fiatal és tehetséges filmrendező öngyilkosságáról számoltak be, ám barátai, ismerősei, rajongói nem tudták – és máig sem tudják – személyiségével összeegyeztetni, hogy valóban ez történhetett.

Bódy Gábor és a videoművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bódy Gábor készítette az első magyar videoművet[11], az 1973-ban forgatott Végtelen tükörcső c. installációt, amely 1975-ben jelent meg a Négy bagatell utolsó darabajként (filmre átírva). 1976-ban az első magyar komputerfilmet is ő alkotja meg, Psychokozmoszok címmel, mely egy monitorról felvett számítógépes animáció. Bódy 1980-ban feleségével, Baksa-Soós Verával kezdi szervezni az INFERMENTAL-t, az első nemzetközi videomagazint, melynek első száma 1982-ben jelent meg, s amely óriási lökést adott a videoművészetnek. Az INFERMENTAL 1991-ig megjelent 10 számában roppant gazdag és reprezentáns anyagot hozott össze. A „videokönyv” megálmodója is Bódy Gábor volt; a nevéhez fűződő első ilyen mű, az Axis halála után jelent meg, munkatársa és felesége, Baksa-Soós Vera szerkesztésében, a DuMont kiadó gondozásában.

Bódy Gábor maga is videoművész volt: 1982-ben elkészítette a Der Dämon in Berlin (A démon Berlinben) és a Die Geschwister (Testvérek) c. videóját. Ez évben jelent meg a Filmvilág c. folyóiratban cikke a videóról: „Kreatív gondolkozó szerszám”. Bódy a berlini Filmművészeti Főiskolán (DFFB) 1983-ban videoszemináriumot tartott. 1985-ben több videoműve is megjelenik, a Vagy-vagy Chinatownban (Either/Or in Chinatown – rövidített változata a Theory of Cosmetics), az Eurynomé tánca és a Walzer. E három videóval megalapítja a „philo-klip”, a „mytho-klip” és a „lyric-clip” videoműfaját. Bódy Gábor következő műve, a Psychotechnikum is videó lett volna, a berlini ZDF-fel koprodukcióban.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Játékfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Televíziószínház-rendezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Katonák (1977)
  • Krétakör (1978)

Színházi rendezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Experimentális és rövidfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A harmadik (1971)
  • Féltékenység (1972)
  • Vadászat kisrókára (1972)
  • Ifivezetők (1972)
  • Tradicionális kábítószerünk (1973)
  • Hogyan verekedett meg Jappe és do Escobar után a világ (1974)
  • Négy bagatell (1975)
  • Aldrin (1976)
  • Filmiskola I–III. (1976)
  • Pszichokozmoszok (1976)
  • Privát történelem (1978)
  • Ez a divat (1978)
  • Mozgástanulmányok 1880–1980 (1982)

Videók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Beszélgetés kelet és nyugat között (1982)
  • Extázis 1980-tól (1982)
  • Testvérek (Die Geschwister) (1982)
  • A démon Berlinben (Der Dämon in Berlin) (1982)
  • A túsz (Die Geisel) (1983)
  • De Occulta Philosophia (Az okkult filozófiáról) (1983)
  • Lovagi fegyverzet (Ritterrüstung) (1983)
  • Vagy-vagy a kínai negyedben (Either/Or in Chinatown) (1985)
  • Theory of Cosmetics (Kozmetikaelmélet) (1985)
  • Eurynomé tánca (Dancing Eurynome) (1985)
  • Valcer (Walzer) (1985)

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bódy Gábor 1985. október 24-én halt meg Budapesten, máig tisztázatlan körülmények között. A hivatalos verzió szerint öngyilkos lett, de mivel ez teljesen összeegyeztethetetlen volt a személyiségével, felesége idegenkezűséget gyanított és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A pártállami időkben történt néhány rejtélyes öngyilkosság, melyek közül három esettel később külön tévéműsor is foglalkozott (2004, TV2, szerk. Máté Krisztina).[12] Az öngyilkosságot különösen kérdésessé tette, hogy Bódy karrierje töretlenül ívelt felfelé, komoly szakmai sikereket ért el, fiatal filmesként máris nagy nemzetközi elismerést vívott ki magának, s munkák sűrűjében volt – olyan művek elkészítésének küszöbén állt, mint az 1986-ra tervezett Psychotechnikum c. sci-fi videofilm a ZDF-fel koprodukcióban, valamint az 1987-re tervezett Tüzes Angyal, melynek megvalósításáról müncheni producerekkel tárgyalt. Halálával kapcsolatban azóta különféle elméletetek láttak napvilágot, melyeket azonban tényekkel nem sikerült alátámasztani.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 25. Internationale Filmwoche (Nemzetközi Filmhét) legjobb elsőfilmes alkotónak járó nagydíja (1976)
  • Privát történelem c. filmje az 1979-es Miskolci Filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Díját
  • Nárcisz és Psyché c. alkotását az 1981-es Filmszemle Kiemelt Díjával, Locarnóban pedig (ugyenebben az évben) Bronz Leopárd-díjjal jutalmazták
  • FIPRESCI életműdíj a Nyugat-berlini Filmfesztiválon (1986) [13]
  • Theory of Cosmetics c. videoművéért Marl város Videóművészeti Díja (Marler Videokunstpreis) (1986) [13]

Megjelent írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Végtelen kép – Bódy Gábor írásai (szerk.: Peternák Miklós, Pesti Szalon, Bp., 1996)
  • Bódy Gábor: Filmiskola (Palatinus Kiadó, Bp., 1998)
  • Bódy Gábor – Egybegyűjtött filmművészeti írások, I. kötet (szerk.: Zalán Vince, Akadémiai Kiadó, Bp., 2006, Francia Új Hullám Kiadó, 2011)
  • Bódy Gábor – Egybegyűjtött filmművészeti írások, II-III. kötet (szerk.: Zalán Vince, Akadémiai Kiadó, Bp., bizonytalan)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.magyar.film.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10127
  2. Bódy Gábor titkos története (magyar nyelven). NOL, 2005. november 28. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  3. „Amire allergiás volt a belügy” (magyar nyelven). MaNcs, 2003. március 13. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  4. Diplomataként is dolgoznak volt titkosszolgák (magyar nyelven). [Origo], 2006. március 2. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  5. Nálunk inkább az ügynököt védik (magyar nyelven). Index, 2010. november 29. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  6. Fidelio - Bódy Gábor ajánló (magyar nyelven). Index, 2009. június 6. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  7. http://www.infermental.de/
  8. http://www.infermental.de/infermental_01.htm
  9. Bódy Gábor MAFILM K* szekciójáról - a C3.hu-n
  10. http://www.infermental.de/infermental_special.htm
  11. http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/
  12. magyar.film.hu
  13. ^ a b http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/gabor_body/pages/BODY_GABOR_KATALOGUS_PAGE_00037.html

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bódy Gábor témájú médiaállományokat.