Siegfried Lenz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Siegfried Lenz
Bundesarchiv B 145 Bild-F030757-0015, Siegfried Lenz.jpg
Siegfried Lenz, 1969.
Élete
Született 1926. március 17. (88 éves)
Kelet-Poroszország, Lyck
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Weboldal

Siegfried Lenz (Kelet-Poroszország, Lyck, 1926. március 17. – ) német író, a háború utáni német irodalom egyik legismertebb szerzője.

Az érettségi után 1943-ban haditengerészethez hívták be. Röviddel a háború vége előtt Dániában dezertált és rövid időre brit hadifogságba került. Egyetemi tanulmányait még 1945-ben elkezdte Hamburgban, filozófiát, angolt és germanisztikát tanult. Az egyetemet 1948-ban félbeszakította és beállt újságírónak a Die Welt című napilaphoz, ahol már 1950-ben szerkesztőként dolgozott. 1951 óta elsősorban regényírással foglalkozik és azóta is Hamburgban él, ill. a dán Als szigeten. 1952-ben csatlakozott az ún. "Gruppe 47" irodalmi körhöz, később Günter Grasshoz hasonlóan aktívan támogatta Willy Brandt és az SPD (Német Szociáldemokrata Párt) politikáját. Számos díjjal kitüntették, többek között 1988-ban a Német Könyvkereskedők Békedíjával, mind Németországban, mind külföldön az egyik legismertebb német író.

Lenz elsősorban prózaíró, de regényei és elbeszélései mellett számos hangjátékot és drámát is szerzett. A Zeit der Schuldlosen (A bűntelenek ideje) az 50-es és 60-as évek németországi irodalmára jellemző egzisztencialista, a német bűn/bűnösség-problematikájával foglalkozó regények mintapéldánya.

Gyermekkorának kelet-porosz világába vezetnek korai elbeszélései, az egyik legismertebb So zärtlich war Suleyken (Oly gyengéd volt Suleyken). A Deutschstunde (Németóra) című művével egy csapásra ismertté vált. A regény részben a múlt irodalmi feldolgozása, másrészt kritikus szemmel néz a világháború utáni Németországra. Az elbeszélő visszaemlékezései az egész német társadalom emlékei egyben. A regénybeli apa rendőrként még régi barátjával szemben is érvényre szeretné juttatni a rá kirótt hivatásűzési tilalmat (A festő jellemzése Emil Noldéra emlékeztet). Kritikus visszatekintés, a jelen vizsgálata, elemzése jellemző Heimatmuseum és Exerzierplatz című regényére is, míg későbbi műveiben mint pl. Die Klangprobe vagy Die Auflehnung inkább általános emberi témák felé fordult. Évtizedes sikerének egyik kulcsa, hogy írásaiban nem kísérletezik formai újításokkal. Hagyományos realista elbeszélő, aki olvasóit morális problémákkal szembesíti.

Legfontosabb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Es waren Habichte in der Luft. 1951.
  • Duell mit dem Schatten 1953.
  • So zärtlich war Suleyken. 1955.
  • Das schönste Fest der Welt. 1956.
  • Der Mann im Strom. 1957.
  • Jäger des Spotts. Geschichten aus dieser Zeit. 1958.
  • Brot und Spiele. 1959.
  • Zeit der Schuldlosen. 1961.
  • Stadtgespräch. 1963. ( Városszerte beszélik )
  • Deutschstunde. 1968. ( Németóra )
  • Das Vorbild. 1973. ( A példakép )
  • Der Geist der Mirabelle. Geschichten aus Bollerup. 1975.
  • Einstein überquert die Elbe bei Hamburg. 1975. ( Einstein Hamburgnál átkel az Elbán )
  • Heimatmuseum. 1978. ( Honismereti gyűjtemény )
  • Der Verlust. 1981. ( A veszteség )
  • Elfenbeinturm und Barrikade. Erfahrungen am Schreibtisch. 1983.
  • Ein Kriegsende. 1984.
  • Exerzierplatz. 1985. ( Gyakorlótér )
  • Das serbische Mädchen. 1987.
  • Zeit der Schuldlosen und andere Stücke. 1988.
  • Die Klangprobe. 1990.
  • Über das Gedächtnis. Beszédek és írások. 1992.
  • Die Auflehnung. 1994.
  • Ludmilla. 1996.
  • Über den Schmerz. Esszék. 1998.
  • Arnes Nachlaß. 1999. ( Arne hagyatéka )
  • Mutmaßungen über die Zukunft der Literatur. 2001.
  • Zaungast. Hét elbeszélés. 2002.
  • Der Ostertisch. Elbeszélés. 2009

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Volker Meid: Reclams elektronisches Lexikon der deutschen Literatur. 2002 Stuttgart.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Siegfried Lenz témájú médiaállományokat.