Árpád magyar nagyfejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Árpád
Árpád emlékmű Ópusztaszer2.JPG
Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren (a Nemzeti Történeti Emlékparkban)

a Magyar Fejedelemség vezérlő fejedelme
Uralkodási ideje
890 körül900 vagy 907
Elődje Álmos (?)
Utódja Solt (?)
Életrajzi adatok
Uralkodóház Árpád-ház
Született 845 körül
Elhunyt 907. július eleje (körülbelül 62 évesen)
Székesfehérvár
Házastársa Abacil (?)
Gyermekei Liüntika
Tarhos
Üllő
Jutas
Solt
Édesapja Álmos (?)
Édesanyja Enéh (?)
Munkácsy festménye a honfoglalásról

Árpád nagyfejedelem (845 k. – 907. július eleje) a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát-medencébe települtek – a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt.[1][2] Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik halálát követően négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.

Származása és tisztsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arab források arról írnak, hogy a magyaroknál a honfoglalás előtt valamikor létezett a kettős fejedelemség intézménye, ami hasonlított a kazárok szakrális kettős királyságára. Eszerint a magyar kende és gyula hasonló viszonyban voltak, mint a kazár kagán és kagán-bég. Vitatott azonban, hogy ez a rendszer meddig élt, fennállt-e a honfoglalás idején.[3]

Biztosan annyit tudunk, hogy Álmos vezér gyermeke volt, a honfoglalás idején, 895-ben középkorú férfi, akinek fia, Liüntika már önállóan hadsereget vezetett. Árpád még Álmos életében a törzsszövetség vezetője, nagyfejedelem lett. Erről Bíborbanszületett Konstantin császár tudósít bennünket, akinél 948 körül magyar küldöttség járt Bulcsú vezér vezetésével, aki mindezt elmondta neki. A küldöttség tagja volt Árpád egyik dédunokája, Tormás is. Bulcsú szerint Árpád fejedelemmé választása 55 évvel korábban történt,[2] ami a 893 körüli választást jelenthet.

Árpád törzsszövetségbeli pozíciója vitatott, mivel Konstantin sem nála, sem utódainál nem említi a méltóságnév magyar fordítását. Györffy György szerint a gyula tisztséget viselte, majd Kurszán kende Fischa menti meggyilkolása után (904) magához ragadta annak rangját, így jött létre a „nagyfejedelem” tisztsége, míg a gyula rangot más törzsfő – Györffy szerint Tétény – kapta meg csökkent hatáskörrel. Kristó Gyula szerint Árpád a kende tisztséget viselte, s mint ilyen, nem játszott tényleges szerepet a honfoglalás harcaiban, ez inkább a gyula tiszte volt. A középiskolai tankönyvek az első verziót tartalmazzák.

A honfoglalás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

893-ban Nikétasz Szklérosz, a bizánci császár követe Árpáddal és Kurszánnal tárgyalt az Al-Dunánál egy bolgárok elleni hadi szövetségről. A bizánciakkal az egyezkedés még elhúzódott, és közben az Etelközben szállást találó magyar törzsek a Kárpát-medence felé egyre gyakrabban tettek felfedező utakat. Ezeket legtöbbször maga Árpád, vagy „társfejedelme”, Kurszán szervezte, de legalábbis támogatta a gazdag vidék felderítését, hiszen már akkoriban foglalkoztatta a magyar törzsek vezetőit, hogy nyugatabbra vonulnak. 894-ben Árpád szerződést kötött a morvák fejedelmével, Szvatoplukkal, miszerint a magyar és morva hadak együtt kiűzik Pannóniából a keleti frankokat. Ennek a szövetségnek az emléke a fehér ló mondájában őrződött meg. Szvatopluk halála után a magyar törzsek megszállták a Felső-Tisza vidékét, és Árpád serege élén 895-ben a Vereckei-hágón át az Alföldre lépett, és elfoglalta a területet.

894-ben érett meg a bizánci-magyar együttműködés, és Árpád megtámadta Simeon, bolgár cár birodalmát. A magyar csapatokat Kurszán vezér, társfejedelem vezette. A bolgár cárság sorozatos csatavesztést szenvedett a magyar seregektől, és az Al-Duna területét feladták. Ezzel a Délvidék is Árpád népének uralma alá került, de az al-dunai csaták alatt a bolgárok szövetkeztek a besenyőkkel, akik megtámadták és elfoglalták a magyarok védtelen szállásterületeit Etelközben. Simeonnal 895-ben megütköztek, a rendkívül véres Déli-Bug menti csatában, melynek során a magyarok 20 ezer fős veszteséget okoztak Simeon hadának, de a csatában mégis alulmaradtak. A vesztes csata után a besenyők által elfoglalt etelközi területeikre vissza nem mehettek, így a Kárpátok hágóin át a korábbi portyázásaik során már alaposan megismert Erdélybe menekültek, és itt le is telepedtek, csak gyenge dunai bolgár helyőrségekkel találták szembe magukat (melyeket korábban az ő támadásaik gyengítettek meg jelentősen) a Kárpát-medence keleti felében. A Tisza vidékéig magyar terület lett a Kárpát-medence, és Árpád serege sorozatos csatákat vívva szilárdította meg pozícióit az új hazában.

899 márciusában Arnulf keleti frank király követsége érkezett a magyar fejedelem udvarába, és arra kérte Árpádot, hogy segítsen neki legyőzni az itáliai király seregeit, és akkor a magyaroké lehet egész Pannónia, azaz a mai Dunántúl. Árpád seregei legyőzték I. Berengár itáliai király hadait, és a Lombardiából hazatérő magyar seregek birtokba is vették a Dunától nyugatra eső területeket. Azonban a morvák is szemet vetettek ezekre a területekre, és megtámadták az itt szállást kereső magyarokat. Árpád serege legyőzte a morvákat, és büntetésül elfoglalta azok nyitrai hódításait is, így 900 őszére az egész Kárpát-medence magyar fennhatóság alá került, és Árpád vezetése alatt végéhez ért a honfoglalás.

Szállásterülete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Árpád szállásterülete a korabeli tudósítások alapján 900 előtt Kelet-Magyarországon,[3] a Felső-Tisza vidéken [2] lehetett. A nyugati források ugyanis nem tudnak Árpádról, csak Kurszánról, az Árpáddal és utódaival kapcsolatba lépő bizánciak viszont úgy írják le Magyarországot, mintha az csak a Tiszántúlból állna, bár megjegyzik, hogy tőlük nyugatabbra a frankok vannak. Az valószínűsíthető, hogy a bizánciaknak Árpád utódai a saját uralmuk alatt álló területről számoltak be részletesebben.[3]

Györffy György a honfoglaló magyaroknál úgynevezett félnomád, téli-nyári legelőváltó életmódot feltételezett, melynek során Árpád és fiai is – az állatok vízigénye miatt – egy-egy folyó mentén vándoroltak téli és nyári szállásuk között. A helynevek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Árpád téli szállása – nyilván 900, Pannónia elfoglalása után – a Pécs részét képező Árpádváros, a korábbi Árpád falu volt, míg nyári szállása – ezt Anonymus is megerősíti – a Csepel-szigeten, s közben a Duna jobb partján nomadizált. De fennmaradt egy nyári szállás neve a Sárvíz mellett is, Jutas partvonalán, a Sárkeresztes és Moha közötti Árpád-völgy Székesfehérvár mellett.[4]

Négy fia pedig a Duna, a Sárvíz és a Kapos-Szék-patak partján nomadizált úgy, hogy téli szállásuk egymáshoz viszonylag közel, a Duna két partján Kalocsa magasságában volt, Zoltáé például Solt mellett. Üllő nyári szállása Üllő mellett, Tarhosé Tarrós mellett, Jutasé a ma Veszprém részét képező Jutaspuszta területén, Zoltáé pedig Bodrogban, a mai Vajdaságban. Kurszán ugyanekkor Árpádhoz hasonlóan a Duna jobb partján nomadizált, téli szállása Aquincumban, nyári szállása a Csallóközben volt 904-ig, amikor a bajorok megölték. Györffy György szerint Árpád ekkor Kurszán partvonalával meghosszabbította a sajátját, új nyári szállásának szintén a Csallóközben maradt helynévi nyoma.[4]

Családja és utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Árpád leszármazottai Bíborbanszületett Konstantin alapján

Felesége nevét nem őrizte meg a történetírás. Öt fiának neve maradt fenn: Liüntika/Levente, Tarhacsi/Tarhos, Jelek/Üllő, Jutocsa/Jutas és Zolta. Mind az ötöt Bíborbanszületett Konstantin hagyományozta ránk, azonban két különböző helyen. Az egyik helyen, ahol a honfoglalásról és a kalandozásokról van szó, említi Liüntikát, aki ekkor nyilván a legidősebb, felnőtt fiú lehetett. Egy másik helyen, ahol a fiait és az ő korabeli utódaikat sorolja fel, nem említi Liüntikát, csak a négy másikat, és azoknak is csak egy-egy fiát. Nyilván itt csak az utódlás szempontjából fontos utódokról van szó. Liüntikának, úgy tűnik, nem maradt Konstantin idejére fiúutóda.[3][4]

Árpád nagyfejedelem pesti kártyasorozaton

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Árpád utolsó nagy csatáját Anonymus szerint 907 júliusában vívta, amikor a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket. Azonban az egyesített seregeket megállították a magyarok (pozsonyi csata), és ezzel kétségkívül magyarrá lett a Kárpát-medence. Kérdéses, hogy ekkor Árpád élt-e még. Egyetlen korabeli forrás sem említi ekkor, csak a háromszáz évvel későbbi Anonymus, aki nagyon sok korabeli forrásból ismert tényt nem tud, másokat viszont – amelyeket egyetlen korabeli forrás sem említ – tudni vél. Esetleg épp a nagyfejedelem halálhíre – Árpád ekkor kb. 60 éves lehetett, ami akkor nagyon magas kornak számított – válthatta ki a keleti frankok támadását, azonban erre sincs korabeli adat.

A legendák Árpádja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Millenneumi emlékmű középső csoportja Árpádot és a hét vezért ábrázolja. Zala György szobrászművész alkotásai.

A Képes krónika szerint a hun Aetilea/Attila/Atilla/Etele hatodízigleni leszármazottja; Csaba szépunokája; Ed ükunokája; Ügyek dédunokája, Előd unokája; Anonymus szerint viszont Attila távoli leszármazottja, Ügyek és Emese unokája; abban viszont egybevágnak a források, hogy Álmos vezér gyermeke.

Mivel Anonymus Árpád halálát 907-re teszi,[5] örökösének pedig a legfiatalabb Zoltát nevezi meg, kialakult egy olyan elképzelés, amely szerint Árpád és három idősebb fia (Tarhos, Jelek/Üllő, Jutocsa/Jutas) a pozsonyi csatában estek el. Erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték, valószerűtlennek is tűnik, hogy a fejedelem és három szóba jöhető örököse mind kimentek volna a harcmezőre életüket kockáztatni (Anonymus egyébként sem ejt szót sem a pozsonyi csatáról, sem Árpád többi fiáról). A legenda szerint Óbudán temették el a honfoglaló hadvezért és fejedelmet.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bíborbanszületett Konstantin szerint megasz arkhón
  2. ^ a b c Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5 
  3. ^ a b c d Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 9635061404  
  4. ^ a b c Györffy György: István király és műve. 2. kiadás. Budapest: Gondolat. 1983. ISBN 9632812212  
  5. Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak. (Anonymus: Gesta Hungarorum)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Árpád magyar nagyfejedelem témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
Álmos
Magyarország uralkodója
895907
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Zolta