A fehér ló mondája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A fehér ló mondája a honfoglalás környékén született legendák, mondák egyike, amely évszázadokon át szájhagyomány útján maradt fenn, míg lejegyezték. Több forrás is fennmaradt erről a történetről. A fehér ló mondáját Anonymus is beleszőtte történeti munkájába, de szó esik róla a Budai és a Dubnici Krónikában is. A legteljesebb történet a Képes krónikában őrződött meg, amely a 13. század végén íródott. A monda leggyakrabban a morvák elleni magyar cselről szól, de valószínűleg ezt a módszert alkalmazták a bolgárok és más szomszédos népek ellen is.

A monda (A Képes krónika nyomán)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kép baloldalán Kusid köszönti Szvatoplukot és népe nevében, átadja ajándékát: Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Illusztráció a Képes krónikában

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannonia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldtek egy hírszerzőt, név szerint Kund fia Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki.

Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves. Mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott, a fejedelmet Szvatopluknak hívták.

Kusid köszöntötte és népe nevében, átadta ajándékát: Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Cserébe egy kulacs vizet kértek a Dunából, egy marék földet és egy kis füvet a mezőkről. Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátotta el. Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.
Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. Ezután Kusidot a fejedelemhez visszaküldték. Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa. Ekkor más hírmondót küldöttek a fejedelemhez, ily követséget bíztak rá:

- Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.

Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:

- Azt a lovat bunkós bottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajítsák! Erre a követ így szólt:
- Ha a lovat megütteted, a mi kutyáink egyék meg, jól kikerekedik tőle a horpaszuk, ha a féket a fűbe kiveted, kiássuk és a gyerekeknek adjuk a cifra játékot, ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaink az aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik.

Amikor a fejedelem ezt meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult. A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.

A monda valóságalapja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehér ló mondája egyes korábbi változatok esetében Szvatopluk apjával, Maróttal játszódik le (erre utal a Képes krónika 23. fejezete: „Némelyek azt tartják, hogy a magyarok visszatérésekor Pannóniában nem Szvatopluk, hanem Marót uralkodott”). A magyar vezérek a történet szerint egy ősi keleti jogszokást használnák ki. E szokás alapja az a hiedelem, hogy az országból, településből, házból kihordott föld, por vagy bármilyen tárgy az országot, tájat stb. ellenséges erők hatalmába juttatja. A birtokszerzésnek ez a sajátos módja máshol is jelen volt. Hérodotosz a perzsákról írt művében leírja ezt a jogszokást, és több korabeli arab forrás is élő szokásként említi meg.
Persze a morva fejedelem erről nem tudhatott, és ez megalapozta a két nép ellenségeskedését. A magyarok mintegy casus belliként küldték az ajándékot a morva udvarba. A legendának azonban feltehetőleg nincs sok köze a valósághoz, hiszen Árpád magyarjai akkor érkeztek a Kárpát-medencébe, amikor Szvatopluk már meghalt. A Dunántúl elfoglalása valóban a morvák elleni csatában sikerült, de a történelem során nagyrészt jó kapcsolat állt fenn ezzel a szomszédos néppel. A monda inkább a 894-ben Szvatoplukkal való szövetségkötés emlékét őrizhette meg. A morva fejedelem a frankok ellen kért segítséget a magyaroktól, azonban a harcok idején meghalt. Az akkori magyar jogfelfogás szerint az egyik fél halála a szerződés felbontását eredményezte.

Vitatott az Árpád hírszerzőjeként említett Kusid alakja. Györffy György szerint Árpád fejedelemtársa, Kurszán nevének ferdítése lehet (apjaként a krónika éppen azt a Kund vezért nevezi meg, akinek a fia Anonymusnál Kurszán).

A csuvas, votják, mordvin nép körében századunkig élt a lopott föld termékenyítő hatásában, illetőleg a meglopott terület termékenység-vesztésében való hit, amelyre rítusok épültek, de amelyből egyúttal népek közti háborúskodások is származtak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]