Arvisurák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Arvisurák Paál Zoltán kohász által lejegyzett mítosz és a benne található hitvilág összefoglaló neve. Állítása szerint a mű, melynek tartalmát részben Szalaváré Tura elmondása alapján, illetve további kinyilatkoztatás és kollektív tudattalannal való kapcsolata révén ismert meg, a hun–magyar törzsek sok ezer éves történelmét és világnézetét foglalja magába.

Az elnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szó eredetére nézve Paál Zoltán (1998) azt írja, hogy e szó egy több ezer éve élt nagy tudású asszony, a magyarok Nagyboldogasszonya, Ardvisura Anyahita neve után maradt fenn, aki bölcsességet, tanítást hagyott az akkor élt emberiségre. A mű szerint ez még az özönvíz előtt történt, a magyarok ősei által lakott csendes-óceáni (Ataiszon) - amely nem azonos a közismertebb Atlantisz szigetével.

Az arvisura szó jelentése igazszólás, vagy igazat mondott szó. Az ő szellemi hagyatékának lett a neve az „arvisurák"; a későbbi korokban így neveztek minden olyan szellemi és történelmi leiratot, amelyet az Anyahita által tanított törzsek írtak. Az Arvisura-Anyahita és az őt követő „rovósámánok" által lejegyzett szöveg történeti létezésére nincsen elfogadott bizonyíték, így az Arvisurákra és tartalmukra vonatkozóan Paál Zoltán kohász közlése az egyetlen forrásunk.

Hitrendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Arvisurák üzenete, jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A palóc eredetűnek mondott Arvisurák az úz nép évezredes életébe enged alaposabb betekintést, azonban ennek keretében a művet tanulmányozó olyan ismereteket kaphat az egész Ázsiát belakó Hun Törzsszövetség rendszeréről, szervezettségéről, rováskultúra-fejlődéséről, beavatottjaik világlátásáról, amely páratlan a maga nemében. Továbbá e mű számos kulcsot nyújt át minden olyan őstörténet-kutatónak, akik az Árpád előtti magyarok életére vonatkozóan kívánnak történelmi összefüggéseket találni.

Az Arvisurák kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Paál Zoltán által leírt palóc regevilág ismertetése szerint az Arvisurákat Anyahita egy Ataisz nevű szigeten kezdte róni, mely sziget süllyedési dátumát, pontosan Kr. e. 5038-ban adja meg. Így az Arvisurák keletkezési ideje feltételezhetően ennél régebbi. Az Arvisura rovás hagyománya azonban Kr. e. 4040-től jelentősen megújult, amikor Ordoszban (Kína) megalakult egy törzsszövetség, amelynek 24 törzs volt alapító tagja, s ők egyöntetűen az Arvisura rovás hagyományát felélesztették, s továbbvitték. E hagyomány az 1780-as évig - egyelőre nem hiteles források alapján - dokumentált, onnantól pedig csak a rovók és vezető szellemiségek (fősámánok) neve. A történettudomány által ismert legkorábbi írásos emlékek Kr. e. 3000 körülről datálódnak, így Paál Zoltán közlései jelen ismereteink szerint független forrásból nincsenek megerősítve.

Ataisz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget neve a Tórem (Urál-altaji) mitológia istenségeinek egyike után alakult ki, írja a palóc regevilág.[1] Ata-Isis az Atyaisten neve e mitológiában. Ata-Izisz után lett a sziget neve Ataisz. A mitológia eredendően nem Urál-altaji kellett hogy legyen, hiszen egy csendes-óceáni feltételezett szigetről van szó. Ataisz népe az idők folyamán fejlett kultúrát hozott létre.

A palóc regevilág szerint a szigetet az úgynevezett Armogurok vezették, akikből a sziget teljes fennállása alatt tizenkettőt is megkülönböztettek, azonban a ma elérhető források csak a legutolsóról írnak mint aki államszervező tevékenységet folytatott és a fejedelmi hatalmat megszilárdította. A ma megismerhető regevilág szerint XII. Armogur felesége Ardvisura Anyahita volt.

Ataisz szigete a Csendes-óceánon nagyjából a mai Hawaii szigetektől délre létezhetett, azonban ennek sem geológiai, sem más tudományosan elfogadott bizonyítéka nincsen, említése jelenleg csak a palóc regevilágból ismerhető. A sziget domborzata és vízrajza egy úgynevezett sámántérkép alapján alaposan körülhatárolt, ez a térkép Paál Zoltán hagyatékában maradt fenn, s amelyen a sziget folyóinak, hegyeinek, épületeinek és városainak a neve is szerepel.

Az Arvisura-források hitelessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paál Zoltán 1972-es, valamint a halála után a Püski Kiadónál megjelent 1998-as Arvisura kéziratainak eredetiségét, hitelességét és a mögötte meghúzódó valóságtartalmat sokan megkérdőjelezik.

Viszonypontok az Arvisurák hitelessége körül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Paál Zoltán egyszerű munkásember volt, aki harminc éven át szakadatlanul írta e történeteket, írása összesen 10 ezer oldalra rúg. A teljes hagyaték tanulmányozása olyan összefüggéseket tár fel az emberiség történelméről, azon belül hangsúlyosan az úz nép életéről, amiket még tanult ember is csak nehezen ért meg.

2. Anyahita kultusza, – aki az Arvisurák elindítója volt – megjelenik például Iránban, Kangavárban (l. angol Wikipedia oldalon 'Temple of Anahita at Kangavar') de Bishapour városában is állt ezen istennő temploma.[2] (Meg kell viszont jegyezni, hogy az Anyahita hagyományát megőrző Avesztában megjelenő Anyahita és a Paál Zoltán-féle Anyahita-alak között nem egyértelmű az összefüggés.)

3. Rómában, az Etruszk Nemzeti Múzeum (Villa Giulia) őriz néhány etruszk aranylapot (Pyrgi aranylemezek), melyek egyes feltételezések szerint eredeti Arvisura lapokat mutatnak.[forrás?] A leletek 1964-ben kerültek napvilágra Massimo Pallottino régész vezetése által. Három aranytábla került elő, az egyik pun, a másik kettő etruszk szöveget tartalmaz. [3] Mind a főníciai, mind az etruszk nyelven írt szöveg egy szent hely (templom) építésére vonatkozik; kapcsolatuk az Arvisurákhoz nem megállapítható.[4]

Arvisura mozgalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon 2001 óta több ezres kutatótábora alakult ki e regevilágnak és őstörténeti szemlélet alapján kutatóknak, ahogyan néhány klub is működött, s működik e szellemiség nevében. (Pécsett, Ózdon és Budapesten).

Az Arvisurák szellemi hagyatéka szerint a hun törzsszövetség társadalma életben tartott több eseményt, mint például a Nagy Süán lovasversenyt, a Nagyszala törzsszövetségi fejedelmi gyűlést, tanácskozást valamint a Hajnaltűztánc szertartását. Magyarországon 2007-ben mindhárom hagyomány - ha kezdetleges formában is, de - feléledt, mert a Nagy Süánt Szekszárdon 2007 júniusában (2-3-a, Gemenci erdő, Bárányfok) [5], a Nagyszalát Anna-völgyben 2007 júliusában, a Hajnaltűztáncot pedig 2007. szeptember végén (29-30-a) Ózd-Uraj térségben megtartották. Az első és a harmadik esemény fényképes beszámolója megjelent a Magyar Világkép Kutató 2007. júniusi, júliusi és októberi számában. (ISSN: 1787-4106) A Nagy Süán Harcművészeti fesztivált 2008-ban másodikik alkalommal is megrendezték Szekszárd-Sötétvölgyben 2008 júniusában.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paál Zoltán: Arvisurák I-II. 1998. Püski, ISBN 9639040657
  • PAÁL ZOLTÁN: ARVISURA (IGAZSZÓLÁS) REGÉK A HUN ÉS A MAGYAR TÖRZSSZÖVETSÉG ROVÁSÍRÁSOS KRÓNIKÁJÁBÓL I-II. 2005. Püski, ISBN 963-9906-71-9
  • Kozsdi Tamás: A magyar ősemlékezet és az Arvisura világkép 2005, Gondolatház, ISBN 9630611856

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]