Atlantisz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Atlantiszi birodalom feltételezhető helyeit mutató térkép (Ignatius L. Donnelly's Atlantis: the Antediluvian World, 1882.)

Atlantisz (ókori görög: Ἀτλαντὶς νῆσος, „Atlasz szigete”) a neve annak a legendás szigetnek, illetve kontinensnek, amely Platón szerint egy természeti katasztrófa következtében süllyedt el.

Feljegyzések Atlantiszról…[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

…Platónnál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón (i. e. 427i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt, amely a Gibraltári-szorossal azonos. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.

Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Klétó-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a „tűz fényé”-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó. Tehát vagy olyan fémről van szó, amelyet ismerünk, de a görögök előttünk ismeretlen jelentésű szóval jelölték, vagy valamilyen ötvözetről, melynek pontos összetétele ismeretlen.

Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor Szaisz város papjaitól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. A forrás szerint 6000 sztadion távolságban feküdt Egyiptomtól ez a hatalmas sziget, és hirtelen pusztult el: „…egy súlyos nap és éjjel […] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón műve azonban ezen a ponton megszakad.

Atlantisz, mint politikai utópia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón egy politikai utópiát írt le, amelyhez Atlantisz szigetét csak ürügyül használta fel, és semmi sem indokolja, hogy az általa leírt hely a valóságban is létezett. Platón az általa elképzelt birodalmat csak kitalált emberekkel és kitalált helyszínekkel alkothatta meg: utópiáját ugyan az eszményi állam szervezetéről írta, de ennek ideális működéséhez fel kellett tennie, hogy az atlantiszi emberek különleges erkölcsi érzékkel rendelkeznek: az ideális állam csak ideális emberekkel működhet.[1]

A platóni dialógus szerint a történetet Kritiász mesélte el, úgy ahogyan Szolóntól hagyományozódott. Nem szabad elfelejteni, hogy Szolón halála és Platón születése között 131 év telt el. Ezért folyamodik története előadása előtt Kritiász Mnémoszynéhez. A történet a homéroszi eposzokhoz hasonló módon tárgyalja Atlantiszt.

…más görögöknél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Atlantiszt Platónon kívül néhány más görög forrás is említi (Proklosz említi például a Timaioszhoz írt kommentárjaiban a Kr. e. 4. századi Marcellus Aithiopiaka c. elveszett művét, melyben az három olyan nyugati szigetről ír, melyeken még élnek az egykori atlantisziak leszármazottai). Mindamellett, hogy többen is írtak róla, nem szabad megfeledkeznünk a nagy történetíró, Hérodotosz hallgatásáról, aki pedig még a Szaisz papoknál is érdeklődött Atlantisz felől.

…nem görög legendákban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyiptom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemcsak a görögöknél, hanem más kultúrák legendavilágában is megtalálhatjuk a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történetet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz (A hajótörött legendája), amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor hatalmas hullámok összetörték a hajót, egyedül ő maradt életben. Egy gerendába kapaszkodva partra sodródott egy szigeten. Itt egy kígyó lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte a hajótöröttnek, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott és 75 elégedett sárkány lakott rajta, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag zuhant a szigetre és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.

Az egyiptomi elbeszélés azonban világosan kijelenti azt is, hogy a szigettel Egyiptomnak rendszeres kapcsolatai (kereskedelmi és politikai) vannak, hajók járnak oda-vissza.

India[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az indiai mondavilágban a Mahábhárata című eposz őrzi egy sziget történetét. A történet tehát akár lehet különböző népek alaplegendája, de ebből nem következtethetünk arra, hogy Atlantisz nem létezett. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Gondoljunk csak a görög Théra szigetére. Az írásos emlékek alapján annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese.

Viták Atlantisz létezéséről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.

1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.

Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:

  1. Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.[2]
  2. Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
  3. Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
  4. Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
  5. A Platón által említett rejtélyes sziget talán csak afféle központ lehetett, hiszen az atlantisziak tudásukat tekintve valószínűleg az egész bolygót uralták.

Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.

Az Atlantisz-történet egyetlen forrása a görög filozófus, Platón dialógusai, a Timaiosz és a Kritiasz az i. e. 4. század első feléből. A történet hihetősége két alapvető kérdésen múlik: az első, hogy Platón nem egyszerűen kitalálta-e; a második, hogy az athéni tudós, Szolón több nemzedékkel korábban nem maga szőtt-e egy mesét a szaiszi egyiptomi papokról, akik nagy valószínűséggel a történet forrásai lehettek valamikor az i. e. 6. század elején.

Úgy tűnik, hogy az egyiptomi papok valóban több ezer évre visszamenőleg őriztek feljegyzéseket. A görög történész, Hérodotosz rengeteg információt gyűjtött a papoktól, mikor odalátogatott az i. e. 5. század közepén. Az általa közölt információk jó része ellenőrizhető. Neki mutattak egy papiruszt „háromszáz és harminc” egyiptomi uralkodó egymást követő listájával (Hérodotosz: Történelem II. 100.). Óvatosságra int: „Mindazok, akik úgy gondolják, hogy az egyiptomiak meséi hihetőek, nyugodtan fogadják el őket történelemnek.” (II. 122.)

A Kréta-elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szolón idejére a földközi-tengeri tengerjárók ismerték a Vörös-tengeren túli távoli partokat keleten és Héraklész oszlopait nyugaton. Mégsem feltétlenül szükséges ilyen messze keresni Atlantiszt. Az egyiptomiak számára, akik a bronzkori világ összeomlása miatt évszázadokig elszigeteltségben éltek, az i. e. 6. században Kréta szigete titokzatos föld volt, amely valaha csodálatos civilizációnak adott otthont. A kataklizmát követően minden kapcsolat megszakadhatott, amelyet a sötétség korának élhettek meg.

Ma sokan, akik elfogadják Platón történetét, a minószi Kréta civilizációjában vélik fölfedezni Atlantiszt, és pusztulásának időpontját a Théra i. e. második évezred közepén történt vulkánkitörésére teszik. A Kréta–Szantorin, azaz a kükladikus kultúra Atlantisz-azonosságát egyre többen fogadják el, régész körökben már csaknem konszenzusnak tekinthető.

Atlantisz és Lemuria létezésének kérdése geológiai és állatföldrajzi szemmel nézve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos „parairodalmi” írás állít olyan lehetőségeket Atlantisz helyére vonatkozóan, amik természettudományos nézőpontból erősen megkérdőjelezhetők. Az egyik ilyen állítás, hogy egy Lemúria nevű elsüllyedt kontinens létezett az észak-atlanti hátság és a Kanári-szigetek környezetében vagy Madagaszkár és az Indopacifikus régió között.

Tudjuk, hogy paleomágnesességen alapuló földtörténeti kontinensrekonstrukciók szerint a kontinentális földkéreg megsemmisülése ritka esemény. A kontinensvándorlási „geoszinklinális elmélet” ugyan állította, hogy a kontinentális kérgek megsüllyedésre volnának képesek, ezt azonban a Wegener-féle kontinensvándorlási elmélet kifejlesztésekor elvetették, mint elméleti lehetőséget. Ennek ellenére a kontinentális kérgek a tektonika szerint is változtathatják vertikális elhelyezkedésüket, ugyanakkor nem semmisülnek meg. Az Atlanti-hátság – ahova sokan Atlantiszt elhelyezik képzeletben –, valójában egy olyan zóna, ahol az új kéreganyag a felszínre emelkedik és óceáni kéreg keletkezik.

Esetenként egy-egy ilyen tenger alatti vulkán eléri a tenger szintjét vagy meg is haladja azt, de jelentősebb vízszintes kiterjedéseket nem érnek el általában (kivétel: Izland, ahol egy „forró pont” feletti mélyebb eredetű feláramlás épít pajzsvulkánokat). Nincs hiányzó kéregdarab sem, ami elveszett volna, mivel a Pangea jól rekonstruálható az érintett zónában 200 millió évre visszamenőleg. Másrészt nincsen ezen a területen más, csak óceáni kéreg. Nem valószínű, hogy egy fejlett technikai civilizáció létrejöhetett volna néhány kis, geológiailag fiatal és nagyon aktív szigeten.

A másik teória szerint[forrás?] az Indiai óceánban lett volna egy nagyobb földdarab. A „Lemúria” elnevezést az indopacifikus régióban élő félmajmokról kapta, mivel azt feltételezték, hogy ezek a „megsemmisült” földrészen keltek volna át. A valóság az, hogy ezek az állatok az egykor sokkal nagyobb kiterjedésű trópusi éghajlati övnek a maradványterületein, már a harmadkor közepén egymástó elszakadt maradványfajok, amik azóta is önállóan fejlődtek a területen. Másrészt, ha Indiától délre lett volna ilyen hipotetikus kontinens, akkor nehezen lenne érthető, hogy India miért illeszkedik jól az Antarktikához és a déli-Pangea más részeihez, ahonnan levált és ahonnan nem hiányzik kontinentális kéregdarab.

Rudolf Steiner Atlantiszról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését.

Ő i. e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az ószövetségi özönvíz, az indiai mitológia, az azték, a maja kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.

Atlantisz létezésének régészeti kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Platón által leírt történet valódisága ellen szól, hogy a dialógusokban szerepet kap az elsüllyedt kontinenssel párhuzamosan létezett, Atlantisszal fegyveresen összecsapó Athén is. A Platón előtt 9 ezer évvel korábban fejlett civilizációt képviselő Ős-Athén létét egyáltalán nem támasztották alá a kutatások, így a legkorábbi erődépítészet, a fémművesség kezdete és a lovak domesztikációja későbbre esik. Mivel Krisztus előtt 9500-ból legfeljebb az újkőkorszak leleteit ismerhetjük, a Platón által leírt kulturális vívmányokat és államszervezési formát sajátos fikciónak tekinthetjük.[3]

Atlantisz a modern tudományok szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régészek egy része a Földközi-tenger medencéjében keresi Atlantiszt, és ezek nagyobb része Szantorini szigetét tekinti a legvalószínűbb jelöltnek. A radiokarbonos kormeghatározás vizsgálatok szerint mindkét égei civilizációt a Théra nevű vulkán i.e. 1627 – 1600 közöttre datált kitörése[4] pusztította el. Figyelemre méltó, hogy Szolón korától 900 évre és Kréta Egyiptomtól 600 sztadionnyira fekszik. Ezek az adatok éppen tizedannyiak, mint Platón eredeti adatai. Ma már nem deríthető ki, hogy a szaiszi papok informálták félre Szolónt, Szolón adta tovább tévesen Platónnak, vagy Platón ferdített az adatokon, vagy ami talán a legegyszerűbb magyarázat ebben az esetben, az egyiptomi források számadatait olvasták helytelenül.

Mivel a vulkánkitörést földrengések előzték meg, az atlantisziaknak volt idejük felkészülni a menekülésre. 2010-ig egyetlen emberi holttestmaradványt sem találtak a régészek, bár a lakott területnek csak kis részét tárták fel. Az atlantisziak közismerten jó hajósok voltak, 50 méter hosszúságú tengerjáró hajókkal rendelkeztek, amikkel folyamatosan járták a világ óceánjait.[5]

Lukács Béla fizikus, a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója szerint Platónnak az Atlantiszról szóló beszámolója többé-kevésbé egy mítoszon alapul; a geológusok szerint viszont egy kontinens elsüllyedhet ugyan, de ahhoz százmillió év kell, és nem tízezer, még kevésbé egyetlen éjszaka. De mivel Platón elég pontosan megmondja, Atlantisz mikor süllyedt el: 9000 évvel őelőtte, azaz Krisztus előtt 9500-ban, a jégkorszakot lezáró globális éghajlatváltozásról lehetett szó, amikor az Európa szélén (Anglia, Észak-Németország és Skandinávia között) fekvő részeket, ahol a korhoz képest viszonylag magas szintű civilizáció élt, elöntötte a víz.[6]

Más kutatók szerint Atlantisz az Atlanti-óceán mélyén keresendő. Nem tudjuk mekkora lehetett Atlantisz, de Spanyolország déli részén[7][8] és az óceán mélyén többfelé találták egy eltűnt civilizáció nyomait, így a Karib-térségben többfelé, a Bimini szigeteknél,[9] Mexikó, Belize, Kuba partjainál és az Andros szigetnél is víz alatti építményekre leltek[10]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.kolcsey-nyh.sulinet.hu/tanul/filozofia/szoveg/kritiasz.pdf
  2. A név etimológiája valójában fordított: a Héraklész oszlopain túli óceánt Platón Atlantiszáról nevezték el
  3. „Ugyanez a helyzet a kilencezer évvel korábbi Ős-Athén ügyében is: maga Kritiasz hívja fel a figyelmet arra, hogy Szókratész eszményi államának történeti igazolásául idézi fel a régmúltat – csakhogy ennek a mitologikus „igazolásnak" szemernyi valóságos magja sincs.” Platón: Kritiasz, 1. jegyzet.
  4. New research in Science: date of the largest volcanic eruption in the Bronze Age finally pinpointed. Aarhus University news release, 2006. szeptember 14. (Hozzáférés: 2007. március 10.)
  5. A BBC 2010-es dokumentumfilmje alapján.
  6. Lukács: Atlantiszt nem az Atlanti-óceán, hanem az Északi-tenger önthette el (InfoRádió, 2009. április 5.)
  7. http://index.hu/tudomany/atlantis0607/
  8. http://www.mult-kor.hu/20110317_cadiz_alatt_lehet_atlantisz
  9. http://www.divecenter.hu/Hirek/2187/gue-buvarok-atlantisz-nyomaban
  10. http://www.atlantisinsights.net/Carib.htm

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Maróti Géza: Atlantisz modellterv
  • Mítoszok földjén, Magyar Könyvklub, 1993
  • Stegena Lajos: Atlantisz, Bp., 1963
  • Varsavszkij, Anatolij: Kezdetben voltak a legendák, Budapest-Uzsgorod-Bratislava, Kozmosz-Kárpáti-Madách, 1988, Fordította: Horváth Z. Zoltán, ISBN 963-211-806-5

Egyéb irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Atlantisz témájú médiaállományokat.
  • Charles Berlitz: Atlantisz - Az elsüllyedt kontinens titka, Budapest, Édesvíz Kiadó, 1991, ISBN 963-7940-27-8
  • Hancock, B. G.: Atlantisz - Az elsüllyedt birodalom nyomában, Excalibur Könyvkiadó, 2000, ISBN 963-85984-5-X
  • Maróti Géza: Atlantisz, kézirat, 1937
  • Móczár István: A minószi Atlantisz rejtélye, Budapest, Budapest-Print, 2004, ISBN 963-695-162-4
  • Móczár István: Európa Atlantisza, Dr. Móczár István - Európa Atlantisza Könyvkiadás, 2009, ISBN 978-963-06-6494-4
  • Nemere István: Atlantisz törvénye
  • Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai, Bp., 1940., 1942., 1972., 1984., 2002.
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap