Emese (Álmos anyja)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tóbiás Klára: Emese álma. Festett tűzzománc, vörösréz lemezen

Emese a magyar mitológia szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja. A név eredeti jelentése: anyácska. A szó a magyar nyelv legősibb, uráli rétegéből származik. Az álmában megjelenő turul (törökül toghrul) madár, az Árpád nemzetség totem-madara volt. [1]

A monda: Emese álma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Emese álma – eredetét, tipológiai jellegzetességeit és talán első feljegyzését tekintve is – egyike a legkorábbi magyar mondáknak. Álmos fejedelem származásáról szól, keletkezését 860870 körülre, de mindenképpen 820 és 997 (Álmos születése és a kereszténység felvétele) közé teszik.

A monda nemcsak pogány, kereszténység előtti, hanem kimondottan archaikus jellegű. Mint az Árpádok eredetmondája, évszázadok múltán is jelentőséggel bírt, így kerülhetett be a Képes krónikába. Az első írásos változat keletkezésének ideje nem tisztázott, az azonban igazolt, hogy az Anonymus által feljegyzett és a Képes krónika által tartalmazott szöveg is egy régebbi közös forrásra támaszkodik.

Emese Ögyek (Ügek) vezér felesége, Álmos vezér anyja. A monda szerint a turulmadár álmot sugallt neki, amiben Emese méhéből folyó ered, mely idegen földön terebélyesedik ki. Az álomfejtők szerint ez azt jelentette, hogy fiút szül, aki kivezeti népét hazájából, Levédiából, s utódai dicső királyok lesznek.

Szövegváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emeséről Anonymus is szól híres művében, a Gesta Hungarorumban. Ő 819-re teszi Emese férjhezmenetelét. A gestában Mágóg király nemzetségéből származtatja az általa Ügyek vezérnek nevezett kérőt, aki Őnedbelia (Eunedubélia) vezér lányát, Emesét veszi el feleségül. Anonymus szerint az álomban mindkét mitologikus történet előfordul: a méhből eredő folyó éppúgy, mint a turultól való teherbe esés. Ő azonban az Álmos név eredetére utalva megjegyzi: az almus szó latinul szentet jelent (szent latinul sanctus), és a szent királyokra való álombéli utalás révén lett a gyermek neve Álmos.

A magyar fejedelmek származási vonala a következő Anonymus szerint:

NimródHunorEteleÜgyek (felesége Emese) – ElődÁlmosÁrpád

A fennmaradt szövegváltozatok közül Anonymusé a bővebb, harmadik fejezete eredeti nyelven:

„Anno dominice incarnationis DCCCXVIIII »Ügek« sikut supra diximus – longo post tempore de genere »Magog« regis – erat quidam nobilissimus dux Scitiae. Qui duxit sebe uxorem »in Dentumoger« filiam Eune du beli anni ducis – nomine »Emesu«. De qua genuit filium, qui agnominatus est: »Almus«. – Sed ab eventu divino est nominatus: Almus, quia matris eius – pregnanti per sompnium apparuit divina visio, in forma asturis que quasi veninens eam gravidavit.”

Ugyanez magyarul így szól:

„Álmos az első vezér. Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!” [2]

A Képes krónikában fennmaradt változat rövidebb:

„Eleud filius Vgeg ex filia Eunodbilia in Scytia genuit filium, qui nominatur Almus ab eventu, quia mater eius in sompno innotuerat avis quasi in forma austuris veniens, dum esset gravida, et quod de utero eius egrederentur torrens ac in terra non sua multiplicaretur. Ideoque factum fuit, quod de lumbis eius gloriosi reges propagarentur. Quia vero sompnium in lingua nostra dicitur alm, et illius ortus per sompnium fuit prenosticatus, ideo ipse vocatus est Almus qui fuit Eleud, qui fuit Vgeg, qui fuit Ed, qui fuit Chaba, qui fuit Ethele […]”

Magyarul:

„Eleud, Ugek fia Szkítiában Eunodbilia leánytól egy fiút nemzett, kit Álmosnak neveztek el arról az eseményről, hogy anyjának álomban úgy tűnt, egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette, és hogy méhéből egy sebes patak indult meg, de nem a saját földjén sokasodott meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Mivel pedig a sompniumot nyelvünkön alm-nak mondják, és hogy maga a születés álom által volt előre bejelentve, ezért hívták őt magát Álmosnak, ki volt Eleud, ki volt Ugek, ki volt Ed, ki volt Csaba, ki volt Etele […] fia.” [3]

Hasonló mondák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

»egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette«
Égberagadási jelenet a nagyszentmiklósi kincs egyik korsóján

Az Emese álma mondának két fő motívuma van: a csodás fogantatás és az álomban látott nagy folyó.

A csodás fogantatás viszonylag gyakori motívum a különböző népek történeti és hősmondáiban (a keleti rokon népek körében is), méghozzá a legkülönbözőbb változatokban. Igen közel áll hozzá egy kazah eredetmonda, melyben a pusztába menekült asszony egy uhu szavaitól fogan meg, és szül iker fiúkat, akiknek leszármazottai az uhut nemzetségősükként tisztelték.[4]

A monda másik motívumának, az Emese öléből meginduló folyóvíznek egyetlen párhuzama ismert: a Kürosz perzsa király születéséről szóló monda az ókori görög történetíró Ktésziász lejegyzésében. Eszerint a felnőtt Kürosznak anyja elmondja az álmát, amelyet születésekor látott: az ágyékából kiömlő víz hatalmas folyóvá változott, egész Ázsiát elárasztotta, és a tengerbe ömlött. Az álom megfejtése szerint Kürosz Ázsia legfőbb méltósága.[5]

Feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emese álma több művészt is megihletett. Példaképpen álljon itt Juhász Gyula Emese álma című verse:

Ázsiai sátor mélyén,
Ázsiai éjek éjén,
Hulló csillag fénye mellett
Álmodott Don vize mellett.
Szépanyánk volt, sorsok anyja,
Álmodott föl-fölriadva,
Megborzongott babonázva,
Ázsiai éjszakába.
Szíve táján a jövendő,
Lelke mélyén ősi erdő,
Napnyugatra terjedendő,
Melynek méhe sohse meddő.
Álmodott és látta kéjjel,
Ágyékából messze, széjjel
Hódító folyam dagadva
Mint rohan borús Nyugatra.
Népek útján büszke haddal
Söpri gátját diadallal,
És föléje vén turulnak
Védő szárnyai borulnak.
És az álom egyre mélyebb,
Mélyebb, szörnyebb és sötétebb,
Ősi folyam vérrel árad
S égig nyúlnak szolgagátak!
Álom, álom, terhes álom,
Messze ázsiai tájon,
Mikor érsz már boldog véget
Anyaálma Emesének? [6]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Emese álma, lexikon.katolikus.hu
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum (Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről) [fordította: Pais Dezső]
  3. Képes krónika [fordította: Geréb László, Dümmerth Dezső]
  4. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása (2. kiad. Bp. 1991. 70.)
  5. Demény István Pál: Emese álma. Erdélyi Múzeum (58. kötet, 1996.), 2006. szeptember 19
  6. Juhász Gyula: Juhász Gyula összes versei. Magyar Elektronikus Könyvtár, 2003. május 8

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]