Ugrás a tartalomhoz

Temesrékas

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Temesrékás szócikkből átirányítva)
Temesrékas (Recaș, Rekasch)
Temesrékas címere
Temesrékas címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióBánság
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeTemes
Rangváros
KözségközpontTemesrékás
Beosztott falvak
PolgármesterTeodor Pavel (PNL), 2012
Irányítószám307340
SIRUTA-kód158314
Népesség
Népesség4812 fő (2021. dec. 1.)[2] +/-
Magyar lakosság298 (4%, 2021)[3]
Község népessége8347 fő (2021. dec. 1.)[1]
Népsűrűség36,31 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság103 m
Terület229,88 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 48′ 05″, k. h. 21° 30′ 48″45.801389°N 21.513333°EKoordináták: é. sz. 45° 48′ 05″, k. h. 21° 30′ 48″45.801389°N 21.513333°E
Temesrékas weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Temesrékas témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Temesrékas, 1888-ig Rékas, 1888–1909-ben Temesrékás (románul: Recaș, németül: Rekasch, szerbül: Рекаш) város Romániában, a Bánátban, Temes megyében.

Földrajz

[szerkesztés]

Temesvártól 21 km-re keletre, Lugostól 37 km-re északnyugatra, a Bega jobb partján fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve valószínűleg a 'folyó' jelentésű szláv rěka szóból származik, magyar képzővel. 1359-ben Rykas, 1443-ban Rekas, 1469-ben Rewkas, 1554-ben varoš-i Riqaš, 1799-ben Német Rékas alakban írták. Korábbi nevét Temes vármegye 1888-ban Temesrékásra változtatta, de 1909-ben az Országos Községi Törzskönyvbizottság visszaállította, a megyére utaló előtag meghagyásával.

Története

[szerkesztés]

A 15. században a Csornai, Bizerei, Dánfi és Haraszthy családok birtokolták, illetve pereskedtek érte. 1442-ben plébánosát említették. 1470-ben mezővárosi szabadalmat kapott, vámszedőhelye és vára volt. A 16. század első felében tizenöt falura kiterjedő uradalom központja. A török hódoltság alatt részben magyar, részben délszláv lakosságú.[4] Délszláv lakói részben talán az 1393 után a környékre menekült bolgárok leszármazottai voltak.

Későbbi sokác lakosságának elődei valószínűleg a 17. század közepén költöztek ide Boszniából – Rékas a legkeletebbre fekvő sokác település. Római katolikus plébániája 1721-ben alakult. 1723-ban a katolikus, sokácok lakta Cath Rikass még a Béga déli oldalán feküdt, szemben a mai Rékas helyén található, valószínűleg ortodox lakosságú Rikass-sal. (A későbbi sokác falurészt magyarul Békás-nak hívták.[5]) 1726-ban érkeztek első német telepesei, akiket még több hullám követett (1736, 1740-ben fekete-erdeiek, 1763-ban 42 család, 1766-ban néhányan Frankfurtból). A legjelentősebb betelepítés az utolsó volt 1786–87-ben, amikor száz német család költözött be Luxemburgból, Pfalzból, Hessenből, Frankfurtból, Trierből, Vesztfáliából, Elzászból és Lotaringiából. A katolikus iskolában 1779-ben már két tanító oktatta valószínűleg mind a német, mind a sokác gyerekeket. Az iskola 1803-ban vált ketté német és sokác iskolára (utóbbiban kántortanító tanított). 1740-től kincstári ispánság (birtokigazgatóság) működött benne. 1805-ben heti- és három országos vásár tartására kapott engedélyt. Ugyanekkor, a SzegedNagyszeben postaút megépülésekor postaállomás létesült benne.

A Bánság demilitarizálása után Temes vármegyéhez tartozott. 1835-ben nyílt meg az első gyógyszertár. 1848-ban Fisser (Fischer) Istvánt választották országgyűlési képviselőjévé, aki Pesten belépett a Radical Pártba. A rékasi sváb férfiak lövészegyletet alakítottak, és a császáriak oldalán harcoltak a szabadságharcban. 1871-től nagyközség, 1872-től járásszékhely. 1879-től vasút kötötte össze Temesvárral és Lugossal. 1884-től 1922-ig Temesrékasi Társaskör néven működött kaszinója, amely egyesítette német, szerb és magyar nyelvű polgárságát. A magyar állam kivágatta a határában fekvő, 2500 holdas kincstári erdőbirtokot, és arra 1899-ben száz római katolikus vallású magyar családot telepített. A telepes családok egyenként húsz holdnyi földet kaptak, azonos tervrajzú, nagy, cseréptetős házzal. A telepítvényt 1904-ben húsz öt holdas, ún. „munkástelek”-kel bővítették. A magyarok Békés megyéből, Pest megye északi részéről, Csanád, Szolnok megyéből és a Bánságból érkeztek. Ők terjesztették el a településen a kaszás aratást. Falurészüket magyarul Újfalu-nak, németül Ungarndorf-nak, románul később Satul Nou-nak hívták. Az állam magyar káplánt alkalmazott, hogy a német és sokác nagymise előtt a templomban magyar nyelvű énekes misét tartson és szentbeszédet mondjon.

1894-ben 150–200 munkást foglalkoztató téglagyára létesült. Ugyanekkor alakult meg az Első Temesrékási Takarékpénztár, három évre rá pedig a Rékási Járási Népbank. 1900-ban (magyar tannyelvű) állami iskolát állítottak. 1902-ben indult első hírlapja, Temesrekaser Zeitung címmel. 1910–12-ben helyi születésű középiskolások hozták létre az atlétikai egyletet.

1919. március 27. és június 20. között francia megszállás alatt állt. 1922-ben a földreform huszonkét, Lámkerékről beköltöző román családnak juttatott földet.[6] A magyar telepesek közül, miután még állami tulajdonban lévő parcelláikat a román államnak ismét teljes értékében kellett volna törleszteniük, az 1920-as években 140-en Dél-, nyolcvanan Észak-Amerikába és hatvanan Magyarországra vándoroltak ki.[7]

A svábok 1958–61 között kezdtek Németországba vándorolni, és már csak nagyon kevés német ajkú él a településen. 1968-ban a Magyar Néprajzi Atlasz egyik gyűjtőpontja volt. A külön sokác iskola 1933-ban, a német iskolai tagozat 1989-ben szűnt meg. 1993 óta a római katolikus templomban román nyelven miséznek. A 2000-es évek elején indult újra az I–IV. osztályos, összevont magyar tagozat, amely azonban az évtized végére megszűnt.[8] 2003 óta határában golfpálya működik.

2004-ben kapott városi rangot.[9]

Népesség

[szerkesztés]

Népszámlálás

Nemzetiségi (anyanyelvi) csoportok
Év Népesség Románok Németek Magyarok Szerbek (Sokácok)
1880 (a)[10] 3663 170 1820 148 1364
1890 (a) 3637 162 1969 165 1316
1900 (a) 4104 166 1955 749 <1163
1910 (a) 4321 215 1832 1236 <970
1920 (n)[11] 4158 209 1863 1129 <923
1930 (a) 4210 384 1685 1335 683
1941 (n) 4280 597 1494 1396 <793
1966 (a) 4980 1741 1128 1407 410
1977 (n) 5764 2956 902 1264 365
1992 (n) 5085 3543 202 930 228
2002 (n) 4955 3670 100 805 216
2011 (n) 4722 3464 57 547 142

Gazdaság

[szerkesztés]

1957-ben a sváb gazdák kisajátított szőlőbirtokainak a helyén megalakult az állami borgazdaság, amely később a Recatim nevet vette fel, a privatizálás után pedig Cramele Recaș néven működik. 750 hektáron gazdálkodik, és jelenleg is a város legfontosabb vállalata. Fajtái: királyleányka, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir, pinot gris.[12]

Látnivalók

[szerkesztés]

Híres emberek

[szerkesztés]
Rékas (Rickas) környéke 1769–72 körül

Testvértelepülések

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
  2. 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
  3. 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  4. Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. 1. Budapest, 2007, 339–340. o.
  5. Lendl Adolf: Apró megfigyelések. A Természet 1903, 91. sz.
  6. Ana Lupu: File de cronică din Lancrăm (Alba Iulia, 2008), 44. o.
  7. Sulyok István: Az erdélyi magyar telepesek. In Sulyok István – Fritz László szerk.: Erdélyi magyar évkönyv. Kolozsvár, 1930, 233. o.
  8. Kiss Tamás - Kapitány Balázs: A magyar nyelvű oktatás helyzete Temes megyében (2012) Archiválva 2015. április 17-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
  9. LEGE nr. 83 din 5 aprilie 2004 pentru declararea ca oraşe a unor comune. Monitorul Oficial, 310. sz. (2004. április 7.)
  10. Anyanyelvek szerint.
  11. Nemzetiség szerint.
  12. www.recaswine.ro
  13. Veronica Andruseac: Recaș: o frântură de poveste cu oameni de azi și demult[halott link]
  14. Uo.

Források

[szerkesztés]
  • Helytörténeti monográfia (németül)
  • Lovas Sándor: A legujabb állami telepitések Magyarországon. Budapest, 1908
  • Josef Stitzl: Aus der Vergangenheit und Gegenwart der Grossgemeinde Rekasch. Temesvar, 1924
  • Paládi-Kovács Attila: Az anyagi kultúra alakulása néhány dél-alföldi (bánsági) magyar faluban. Népi kultúra – népi társadalom VII. Bp., 1973
  • A borvidék természetföldrajzi leírása (angolul)

További információk

[szerkesztés]