Nagypeleske
| Nagypeleske (Peleș) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Partium |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szatmár |
| Község | Lázári |
| Rang | falu |
| Községközpont | Lázári |
| Irányítószám | 447174 |
| Körzethívószám | +40 x61[1] |
| SIRUTA-kód | 138011 |
| Népesség | |
| Népesség | 836 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 636 |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 120 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 53′ 06″, k. h. 22° 49′ 12″47.884899°N 22.819978°EKoordináták: é. sz. 47° 53′ 06″, k. h. 22° 49′ 12″47.884899°N 22.819978°E | |
 | |
Nagypeleske (románul Peleș) magyarok lakta falu Romániában, Szatmár megyében. Közigazgatásilag Lázári község része.
Fekvése
[szerkesztés]A Szatmár megyében, a Szatmári-síkságon, Szatmárnémetitől 18,5 km-re északnyugatra, Lázáritól 10,5 km-re északnyugatra, a magyar határtól 1,8 km-re található. Magyarországi szomszédja Zajta.
Története
[szerkesztés]A falu nevét az oklevelek 1348-ban említik először az oklevelek, ekkor Pylyske, 1450-ben Nagypiliske alakban írták.
1234-ben Arnold comes – az Alsólindvai Bánfiak őse – klastromot építtetett ide, melyet Szent Margit tiszteletére szenteltek.
A település ősi birtokosai a Pylyskeyek voltak, akik már a 15. század elején kihaltak.
1437-ben birtokosa a szántai Becsky család volt.
1439-ben a Csernavoday családnak voltak itt birtokai. Még ebben a században birtokosok voltak itt a Csáky és Perényi család tagjai is.
1568-ban Miksa császár vásárjogot adományozott a településnek, egy fennmaradt oklevél szerint.
Nagypeleske a szántai Becsky család maradt egészen a 19. század derekáig, a település egy része pedig a rozsályi uradalomhoz tartozott.
A 19. század elején egyedüli birtokosa a tasnádszántói (szántai) Becsky család volt, melynek a környéken szép kúriája is volt.
A 19. század közepén a Buday és báró Sennyei családoknak volt földesurai voltak a településnek.
1892-ben a község jó része leégett egy nagy tűzvészben.
A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Szatmári járásához tartozott, majd Romániához került.
A második bécsi döntés következtében 1940–1944 között ismét Magyarországhoz tartozott.
A 2010-es években európai uniós támogatásból összekötő út épült Zajtáig, de csak 2017-ben nyílt meg a határátkelő Magyarország felé.[2]
Dombó
[szerkesztés]A falu határában feküdt valahol a valószínűleg török időkben elpusztult Dombó település is, melynek a 15. századig van nyoma.
1373-ban már a Pylyskeyek birtokaként volt számon tartva.
1428-ban a Dombai család volt birtokosa, mely a maga részeit a Csáky család tagjainak adta el.
Nevezetességek
[szerkesztés]- Innen indul útjára Gvadányi József Egy falusi nótáriusnak budai utazása (1790) című művének főszereplője.
- Görögkatolikus temploma 1832-ben épült.
- A faluban született Zeller Mihály (Nagypeleske, 1859 – Rákosliget, 1921) magyar festő.
- A falu szülötte Mikola András (Nagypeleske, 1884 – Nagybánya, 1970) magyar festő, a nagybányai művésztelep tagja.
- A faluban van eltemetve Rátz Péter (Császló, 1879. október 27. – Nagypeleske, 1945. augusztus 28.) magyar festő, a Nagybányai művésztelep tagja.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
- ↑ Alig valamivel több mint nyolcszázan éltek a lehetőséggel Archiválva 2017. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben – Szatmár.ro, 2017. február 20.
Források
[szerkesztés]- Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.
- Karácsonyi János: Magyar nemzetségek
Szatmár megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
| ||||||||||
