McLaren

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
McLaren Honda
McLaren Honda Logo.png

Teljes név McLaren Honda
Székhely Woking, Egyesült Királyság
Alapító(k) Új-Zéland Bruce McLaren
Csapatfőnök FRA Éric Boullier
(versenyigazgató)
GBR Zak Brown
(ügyvezető igazgató)
Technikai igazgató UK Tim Goss
UK Neil Oatley
GBR Peter Prodromou
Versenyzők 02. Belgium Stoffel Vandoorne
14. Spanyolország Fernando Alonso
Tesztpilóták Egyesült Királyság Jenson Button
Japán Macusita Nobuharu
Brit Oliver Turvey
NED Nyck de Vries
Motor Honda RA617H
Kasztni MCL32
Gumik Pirelli
Szín narancssárga
Formula–1-es szereplése
Első verseny MON 1966-os monacói nagydíj
Utolsó verseny GBR 2017-es brit nagydíj
Versenyek száma 814 (rajtok száma: 811)
Konstruktőri VB-címek 8 (1974, 1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998)
Versenyzői VB-címek 12 (1974, 1976, 1984, 1985, 1986, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998, 1999, 2008)
Első győzelem BEL 1968-as belga nagydíj (Bruce McLaren)
Legutóbbi győzelem BRA 2012-es brazil nagydíj (Jenson Button)
Győzelmek 182
Első rajtkockák 155
Leggyorsabb körök 153[1]
Legutóbbi VB-helyezés 6. hely (76 pont)
A(z) McLaren Honda weboldala
2017-es magyar nagydíj után frissítve

A McLaren Formula–1-es csapatot az új-zélandi Bruce McLaren alapította Bruce McLaren Motor Racing néven, saját maga versenyeztetésére. A csapat 1966-ban, a monacói nagydíjon debütált. Az alapító halála (1970) után Teddy Mayer vitte tovább az istállót, majd 1980 végén Ron Dennis vezetésével létrejött a McLaren International. A Formula–1 második legsikeresebb csapata 12 egyéni és 8 konstruktőr-világbajnoki címével a Ferrari mögött. Legsikeresebb versenyzői Alain Prost és Ayrton Senna, akik három-három világbajnokságot nyertek a csapat színeiben.

A McLaren 2007-ben is mindkét világbajnoki cím esélyese volt, végül azonban kizárták őket a konstruktőr-világbajnokságból a „kémbotrány” néven elhíresült eset kapcsán, mivel több McLarenes dolgozónál a Ferrari tulajdonát képező technikai adatokat találtak, ipari kémkedésért a sporttörténelem valaha legnagyobb büntetésének (100 millió dollár) kifizetésére kötelezte az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) a wokingiakat. Az egyéni világbajnoki pontjaikat megtarthatták, de az egymással is rivalizáló versenyzők egyaránt egy ponttal lemaradtak a vb-címről. A következő szezonban viszont Lewis Hamilton megszerezte a McLaren eddigi utolsó világbajnoki címét.

A csapat a Formula–1 mellett részt vett már az indianapolisi 500-ban és a Le Mans-i 24 órás autóversenyen is. 2015-ben versenyzői Jenson Button és a Ferraritól érkező Fernando Alonso. A tesztversenyző Kevin Magnussen. 2009-ben az addig vezető pozíciót betöltő Ron Dennis visszavonult, helyét Martin Whitmarsh vette át. A 2013-as pocsék évet követően azonban Whitmarsht elbocsátották, helyére pedig ismét Ron Dennis került. 2015-től a csapat Honda-motorokat használ egy kizárólagos megállapodás keretein belül, 2016-ban pedig új tulajdonosi kör kezébe került a csapat, akik eltávolították Ron Dennist, a helyére pedig a csapatfőnöki tisztet betöltő Éric Boullier mellé igazgatóként Zak Brown érkezett.

A csapat története[szerkesztés]

1966–1969[szerkesztés]

Az első McLaren versenyautó a McLaren M1A volt 1964-ből. A Bruce McLaren Motor Racinget 1963-ban alapította az új-Zélandi Bruce McLaren, aki eredetileg sportautókat épített. A csapat 1966-ban debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon. A kezdeti motorbeszállító a Ford volt. A csapatnak első két szezonjában csak egy versenyzője volt, maga az alapító Bruce McLaren, aki az első versenyen olajszivárgás miatt kiesett. Legközelebb csak az amerikai nagydíjon vett részt, ahol azonban új motorral, a Serenissimával indult. A versenyen ötödik helyével a McLaren első pontjait szerezte. Az első szezonban a csapat két ponttal a kilencedik lett.

1967-re a csapat új motorbeszállítója a BRM lett. McLaren az évben egyszer lett negyedik a monacói nagydíjon, és egyszer hetedik. A többi nagydíjon kiesett. A McLaren csapat három ponttal a tizedik lett a konstruktőri bajnokságban.

1968-ra Bruce McLaren csapattársa az előző évi világbajnok Denny Hulme lett, aki 1974-ig a csapat versenyzője maradt. A csapat ebben az évben visszatért a Ford-Cosworth motorokhoz, melyeket egészen 1983-ig használt. Hulme megnyerte az Olasz és a kanadai nagydíjat, míg McLaren a belga nagydíjat nyerte meg, amely a csapat első futamgyőzelme volt. Bruce emellett megnyerte az azévi Race of Champions-t, melyet Brands Hatchban rendeztek. A csapat 1968-tól több kiscsapatnak adott kasztnit.

1969-ben Bruce három dobogós helyével és 26 pontjával a harmadik helyen zárt az egyéni világbajnokságban. A csapat ötödik győzelmét azonban Hulme szerezte a mexikói nagydíjon. A csapat a negyedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

1970–1979[szerkesztés]

Bruce McLaren, a csapat alapítója

Az 1970-es év nagyon szerencsétlenül kezdődött a csapat számára. Az azévi indianapolisi 500-on, egy gyakorláson megégtek Denny Hulme kezei az autójából kifolyt és meggyulladt metanol miatt. Peter Revson helyettesítette a futamon. 1970. június 2-án Bruce McLaren meghalt Goodwoodban, mikor az új M8D Can-Am kategóriájú autót tesztelte. A McLaren 1970-ben és 1971-ben nem nyert versenyt, az években Jochen Rindt és Jackie Stewart dominált. McLaren halála után a csapat első győzelmét Hulme 1972-ben szerezte, a dél-afrikai nagydíjon, az M19C-vel. Hulme harmadik lett az év végén a versenyzők között, csapattársa Peter Revson volt.

Emerson Fittipaldi 1974-ben a McLarennel

A McLaren M23, melyet Gordon Coppuck tervezett alapvetően az 1973-as, M16 elejét, és az M19 hátulját tartalmazta. A modell már szintén ék alakú volt, hasonlóan a Lotus 72-höz. A modellel Revson a Brit és a Kanadai, Hulme a svéd nagydíjon tudott győzelmet aratni. 1974-re Emerson Fittipaldi csatlakozott a csapathoz, aki korábban a Lotusnál versenyzett. A csapat ezévben megnyerte a konstruktőri-és az egyéni címet (Fittipaldi) is. A McLaren ezévben szerezte első indianapolisi 500-as győzelmét is, Johnny Rutherforddal. Az évben a Yardley helyére új főszponzor érkezett a Marlboro személyében, mely egészen 1996-ig maradt a csapat főszponzora. Ennek következtében az addig használt narancssárga szín helyett piros-fehér lett az autók festése (az első néhány futamon Új-Zéland hivatalos színével, a zölddel indultak). 1975 is sikeres év volt a McLaren számára, Emerson Fittipaldi a második lett Niki Lauda mögött a bajnokságban. Jochen Mass első győzelmét szerezte Spanyolországban, Rutherford második lett Indianapolisban.

Fittipaldi az év végén elhagyta a csapatot, és testvére csapatához, a Fittipaldi Automotive-hez igazolt át. Helyére James Hunt érkezett, aki 1976 végén egyetlen ponttal nyert Niki Lauda előtt. Eközben Rutherford a McLaren második indianapolisi 500-as győzelmét szerezte. Hunt 1977-ben még három futamgyőzelmet aratott, ám ezek sokáig a csapat utolsó győzelmei voltak. A sikeres M23 után az M26 modell már nem tudta felvenni a harcot az erősebb csapatok autóival. 1979-ben a rossz eredmények miatt kivonult a CART sorozatból.

1980–1989[szerkesztés]

Prost 1985-ben a McLarennel

1980-ban a McLarennél debütált Alain Prost a Formula–1-ben, csapattársa John Watson volt. Prost hamar elhagyta a csapatot, 1981-ben már a Renaultnál versenyzett. A hosszantaró sikertelenségek miatt Ron Dennist, aki előtte a Formula–2-ben dolgozott, leszerződtették csapatfőnöknek. Dennis hozott magával egy mérnököt is, John Barnardot. Ők John Hogannal és Teddy Mayerrel Négyes Projekt néven kidolgoztak egy új koncepciót (innen származik a McLaren autók nevében a mai napig is az MP4 jelzés - Marlboro (a dohányreklámok tiltása óta McLaren) Project 4). 1983-tól turbófeltöltős motorokat kapott a csapat a TAG/Porsche-től. A John Barnard által készített McLaren MP4/2 autó volt az első a Formula–1-ben, amely szénszálas karosszériával épült. 1984-re visszatért Alain Prost, Niki Lauda mellé, aki 1982 óta volt a csapatnál és megnyerte 1984-ben a világbajnokságot. Prost mindössze fél ponttal végzett mögötte. 1985-ben viszont a francia végzett az élen. 1986-ban Lauda visszavonult a Formula–1-ből, helyére a finn Keke Rosberg érkezett a csapathoz, ezévben Prost ismét az egyéni világbajnoki tabella élén végzett. 1987-ben a svéd Stefan Johansson érkezett a McLarenhez. Az évadban a Williamsek domináltak, az egyéni világbajnokságot Nelson Piquet nyerte, Prost csak a negyedik, Johannson a hatodik lett. 1988-ra a korábban Lotusnál versenyző brazil Ayrton Senna lett Prost csapattársa, aki első McLarenes évét meg is nyerte. Ezévtől váltott a csapat a Honda motorokra, melyek azokban az időkben a legerősebbek voltak. 1988-ban a tizenhat versenyből tizenötöt a McLaren autó nyerték meg. Senna 90 ponttal az első, Prost 87-el a második helyen végzett. 1989 hasonlóan sikeres év volt a McLaren számára. A bajnokság Senna és Prost között ismét szoros volt, a világbajnoki cím eldőlése az utolsó japán nagydíjra maradt. Az első rajtkockát Senna szerezte meg, Prost azonban lerajtolta a brazilt. Senna a célegyenes előtti sikánban próbálta megelőzni, de a francia nem engedte el, és összeütköztek. Prost kiesett, Senna azonban tovább tudott menni, de utólag diszkvalifikálták, és a világbajnoki cím így Prosté lett.

1990–1999[szerkesztés]

Alain Prost a Sennával való botrányos párharca után a Ferrarihoz szerződött. A következő két évben Senna és a McLaren nyerte az egyéni-és a csapatvilágbajnoki címet. Senna csapattársa Prost távozása után Gerhard Berger volt. Az 1992-re a McLaren dominancia véget ért, az évet fölényesen Nigel Mansell és a Williams-Renault nyerte. Az év végén a Honda visszavonult a Formula–1-es motorgyártástól. A McLaren motorszállítója 1993-ra a Ford lett. Senna csapattársa ezévben Michael Andretti volt, aki összesen hét pontot szerzett. A szezon vége felé helyére a finn Mika Häkkinent ültették. 1994-re Senna a Williamshez igazolt át, helyére Martin Brundle érkezett, az évben a Peugeot szállított motorokat a csapat számára. Egy évvel rá, 1995-ben a McLaren szerződést kötött a Mercedesszel. A német gyár a 2014-es szezon végéig a csapat motorszállítója lett. 1995-ben két nagydíj erejéig Nigel Mansell is versenyzett a csapat színeiben. 1996-ban a korábban Williamses David Coulthard szerződött a csapathoz. 1997-re a csapathoz West cigarettamárka, mint főszponzor érkezett a Marlboro helyére. A korábbi piros-fehér színt ezévben ezüstre cserélték. 1997-ben a McLaren egyre erősebb lett. Coulthard a szezonnyitó Ausztrál és az Olasz, Häkkinen az utolsó európai nagydíjat nyerte meg. 1998-ra a McLaren leszerződtette az akkori egyik legsikeresebb mérnököt, Adrian Neweyt. Häkkinen a szezon során nyolc futamot nyert meg, az Ausztrál, a Brazil, a Spanyol, a Monacói, az Osztrák, a Német, az Luxemburgi és a japán nagydíjat. Az év végén kerek 100 ponttal végzett a egyéni világbajnokság élén. Legnagyobb ellenfele Michael Schumacher volt, aki 89 pontot szerzett. A McLaren ezévben megszerezte a konstruktőr-világbajnoki címet. 1999-ben folytatódott a Schumacher–Häkkinen csata, de csak a brit nagydíjig, amikor a német balesetet szenvedett és csak az évad vége előtt három versennyel tudott visszatérni. Häkkinen ismét világbajnok lett, két ponttal Eddie Irvine előtt. A konstruktőri címet ebben az évben a Ferrari nyerte.

2000–2009[szerkesztés]

Räikkönen a 2002-ben a McLarennel

A 2000-es évet Michael Schumacher nyerte a Ferrarival, Häkkinen 89 ponttal a második lett. 2001-ben Mika az egyéni bajnokságban a második Coulthard mögött végzett, ötödikként. Häkkinen 2002-re visszavonult a Formula–1-ből, helyére a korábban Sauberes Kimi Räikkönen érkezett. A csapat 2002-ben mindössze egy futamgyőzelmet könyvelhetett el magának, a monacói nagydíjon, ahol Coulthard nyert. A csapat harmadik lett a konstruktőrök versenyében a Ferrari és a Williams mögött. A 2003-as évben Kimi Räikkönen mindössze két ponttal maradt el Schumachertől, aki hat, míg Kimi csak egy futamgyőzelmet szerzett. 2004-re a csapat teljesítménye ismét visszaesett. Räikkönen egy futamgyőzelmet szerzett, a belga nagydíjon. A csapat az ötödik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban a Ferrari, a BAR, a Renault, és a Williams mögött. Schumacher a szezon 18 futamából 13-at nyert meg.

Montoya a 2005-ös amerikai nagydíj időmérő edzésén

2005-ben Coulthard a Red Bull Racinghez szerződött, helyére a kolumbiai Juan Pablo Montoya került, aki két versenyen nem vett részt, helyette a bahreini nagydíjon Pedro de la Rosa, a San Marinó-i nagydíjon Alexander Wurz versenyzett. A nehézkes kezdés után Räikkönen hét, Montoya három futamgyőzelmet aratott. San Marinóban Räikkönen megszerezte a pole-pozíciót, és a 9. körig vezette is a futamot, amikor technikai probléma miatt kiesett. Hasonlóan vezette az európai nagydíjat is, mikor az utolsó körökben jobb első kereke leszakadt, és kiesett. A német nagydíjon szintén az első rajtkockából indult, motorhiba miatt kiesett. Fernando Alonso 133 ponttal megnyerte a 2005-ös egyéni bajnoki címet, míg Räikkönen 112 ponttal a második lett. Montoya a negyedik helyen végzett. Az év közepén a West, mint főszponzor, elhagyta a csapatot, az ezüst színezést, krómhatásúra módosítva, azonban megtartották, a Mercedes-motorok miatt. Az új szponzorok miatt a piros szín ismét hangsúlyosabb lett az autókon.

Kimi Räikkönen, egyik 2006-os szezon előtti tesztjén

2006-ban a csapat ismét abban reménykedett, hogy a bajnoki címért fognak harcolni, ám a téli tesztek során kiderült, hogy az új Mercedes V8-as motor nem volt túl erős, sem megbízható. Miután Montoya az amerikai nagydíj rajtjánál kiütötte csapattársát, és mindketten kiestek. A verseny után elbocsátották a csapattól. Montoya a McLarennel együtt a Formula–1-et is elhagyta, helyére a csapat tesztversenyzőjét, Pedro de la Rosát ültették be, aki a magyar nagydíjon második lett.

A 2007-es évet teljesen új felállással kezdték, 2006 novemberében a McLaren-Mercedes Lewis Hamiltont szerződtette le a világbajnok Fernando Alonso mellett. 2007-ben a csapat főszponzora a Vodafone lett. A csapat legnagyobb ellenfele ezévben a Renault visszaesését követően a Ferrari volt. A csapat nagyon erősen kezdte az évet, Ausztráliában Alonso második, az újonc Hamilton harmadik lett Kimi Räikkönen mögött. Hamilton első nyolc versenyén dobogós lett, Alonso négy versenyt nyert, és egy kivétellel mindegyiken pontot szerzett.

A szezon előrehaladtával egyre inkább romlott a két versenyző kapcsolata. A konfliktusok csúcsa a magyar nagydíj volt, ahol Alonso megakadályozta Hamiltont, hogy mért időt fusson az időmérő edzésen, bár előtte Hamilton is megszegte azt a megállapodást, miszerint Alonsót előre kellett volna engednie az etap alatt. Alonsót ezért azzal büntette a versenybíróság, hogy öt rajthellyel hátrébb sorolták. A versenyt Hamilton nyerte, de az FIA elvette a csapat a nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait. A McLaren a világbajnoki cím legnagyobb esélyese volt szinte az egész szezon során, miután az utolsó, brazil nagydíjon Alonso a harmadik lett a két Ferrari mögött, Hamilton pedig technikai problémák miatt csak a hetedik lett, így a 2007-es egyéni világbajnoki címet Kimi Räikkönen szerezte meg.

A 2007-es belga nagydíj előtt kizárták a McLarent az azévi konstruktőri bajnokságból, emellett 100 millió dollárra büntették meg, miután kiderült, hogy a Ferraris Nigel Stepney a McLarenes Mike Coughlan számára adott át a Ferrari tulajdonát képező dokumentumokat, amiket fel is használtak az év során, sőt a 2008-as konstrukciót is részben erre alapozták. Lewis Hamilton és Fernando Alonso viszont – mivel együttműködtek a hatóságokkal a vizsgálat során – megtarthatták pontjaikat. A csapat két versenyzőjének 2008-as rajtszáma emiatt a 22-es és a 23-as lett. A bokszutcában is eredetileg az utolsó garázs lett volna az övék 2008-ban, de végül az ötödiket kapták meg, mert a személyzet és a felszerelések nem fértek volna el az utolsó garázsban. A két versenyző elmérgesedett viszonya miatt Alonso visszament a Renault-hoz, helyére a finn Heikki Kovalainent ültették be. A bajnokság végig kiélezett volt a McLaren és a Ferrari között, a versenyzők közt pedig Felipe Massa és Lewis Hamilton küzdöttek egymás ellen. A brazil nagydíj, a szezon legutolsó futama döntött el mindent: kezdetben az eleredő eső miatt Hamilton az 5. helyre esett vissza. A verseny végén Sebastian Vettel is megelőzte, ezért a mclarenes visszacsúszott a bajnoki címhez nem elegendő 6. helyre. Hamilton végül az utolsó körben előzte meg Timo Glockot (aki nem váltott esőgumira) megelőzésével az ötödik helyet, megnyerve a világbajnokságot. A McLaren második lett a konstruktőri bajnokságban.

A 2009-es szezon előtti teszteken bebizonyosodott, hogy óriási lemaradással küzd a világbajnok gárda. Tesztről tesztre fejlődtek, ám Ausztráliába így is óriási lemaradással érkeztek. Kovalainen a 12. míg csapattársa váltócsere miatt az utolsó rajtkockáról kezdhette meg az idény első futamát. Kovalainen balesetet szenvedve már az első körben kiesett, míg a regnáló világbajnok a harmadik helyen ért be, ám a futam után kizárták őket a versenybírák megtévesztése miatt.

Kovalainen Silverstone-ban

A következő versenyeken a csapat végig meglehetősen versenyképtelen volt, Hamilton több alkalommal sem tudta magát az időmérő utolsó szakaszába juttatni. Ennek ellenére tisztességgel helytálltak, és a konstruktőri bajnokságban legalább egy harmadik helyet meg tudtak csípni.

2010-[szerkesztés]


2010-ben az előző évi világbajnok Jenson Button igazolt a McLarenhez, aki aztán tőlük is vonult vissza hat évvel később. A csapat formája változó volt, a bajnokságban Lewis Hamilton a 4. , Jenson Button pedig 5. lett. Lewis Hamilton megnyerte a török, a kanadai és a belga futamot, míg csapattársa az ausztrál és a kínai nagydíjon diadalmaskodott.

2011-ben változatlan felállással kezdték meg az évet. Hat győzelmet arattak, a csapat konstruktőri második lett, sőt Jenson Button nem sokkal lemaradva világbajnoki ezüstérmes lett. 2012-ben az egymással viaskodó Red Bull és Ferrari mellett nem rúghattak labdába, és emellett megbízhatósági problémák is hátráltatták őket. Miután kiderült, hogy 2013-ban Hamilton a Mercedeshez igazol, helyére leszerződtették a 2012-es év tehetségét, Sergio Pérezt. Sajnos Pérez egyáltalán nem hozta azt, amit vártak tőle, és az autó is a csapat egyik leggyengébbje lett, amellyel a szezonban még csak egy dobogós helyezést sem tudtak elérni az idényben, ami 1980-tól egészen addig nem fordult elő velük. A rossz évet követően Ron Dennis ismét a csapat élére lépett, Pérezt kirúgták, a helyére pedig Kevin Magnussent ültették. A csapat 2014-ben a Mercedes turbómotorját használta, abban az évben először és utoljára, mert hosszú távú partnerséget írtak alá a Hondával. Az az év sem sikerült túl jól számukra: főszponzor nélkül indultak egyenkróm színű autókkal, és az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon elért dobogós helyezéseiket leszámítva a legjobb eredményük egy negyedik hely volt.

2015-ben két évtizedes közös munka után a McLaren és a Mercedes útjai különváltak, a csapat új motorszállítója pedig a sportba visszatérő Honda lett. Az új érának két világbajnokkal vágtak neki, a csapathoz 2007 után visszatérő Fernando Alonsóval és Jenson Buttonnal. Már a szezont megelőző teszteken körvonalazódott, hogy a Honda erőforrásának teljesítménye és megbízhatósága is messze elmarad a vetélytársakéhoz képest. A felkészülési időszakban rengeteg műszaki probléma hátráltatta a csapatot a felkészülésben. Fernando Alonsot pedig egy rejtélyes baleset érte az egyik szezon előtti teszten amely miatt a szezonnyitó futamot is ki kellett hagynia. A szezon kezdetével kiderült, a Mclaren-Hondának nem igazán sikerült megoldania a téli felkészülés alkalmával felmerült gondokat, és bár rengeteget fejlesztettek, a szezont végig a technikai problémák jellemezték, a lassú kanyarokkal tűzdelt, és motorikusan kevésbé igényes pályákat leszámítva pedig általában a középmezőnnyel sem tudták felvenni a harcot. A csapat így minden idők leggyengébb eredményét produkálta. A 2016-os évet már sokkal ígéretesebben kezdték: kevesebb volt a műszaki hiba, az autó meghibásodásainak száma lecsökkent, a motor teljesítménye azonban továbbra is nagyon gyenge volt. Ezek ellenére rendszereseké váltak a pontszerzések, és a konstruktőrök közt a 6. helyet is sikerült megszerezniük.

2017-ben elbocsátották a csapat éléről Ron Dennist az új tulajdonosok, helyette Zak Brown, mint igazgató vezette azt. A régi időkkel való leszámolás jegyében először megváltoztatták az autók kódnevét az addig használt MP4-ről MCL-re, majd a színvilágot cserélték le az első időszakra jellemző narancs-feketére. Alonso maradt az egyik versenyzőjük, míg a hivatalosan egyéves szünetet töltő Button helyére Stoffel Vandoorne ült be, aki 2016-ban egy versenyen már bizonyított.

Szponzorok[szerkesztés]

A csapat négy legjelentősebb főszponzora a Yardley (1971-1973), a Marlboro (1974-1996), a West (1997-2005) és a Vodafone (2007-2013). A leghosszabb ideig a Marlboro volt a csapat főszponzora, mely 1996 után a Ferrarihoz ment. A West cigarettamárka 1997-től 2005. július 29-ig volt a McLaren főszponzora, amikor a McLarent arra kötelezték, hogy keressen új főszponzort, mivel az Európai Unió útmutatása szerint nem lehet dohányt reklámozni. A csapat 2006 végéig Team McLaren-Mercedes néven szerepelt. Korábban jelentős szponzora volt a csapatnak az Aigo (Beijing Huaqi Information Digital Technology Co Ltd.), a Hugo Boss és a TAG Heuer.

A csapat jelenleg főszponzor nélkül versenyez. Főbb partnerei: Diageo (Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys stb.), Hilton Hotels, SAP AG, CNN, Möet et Chandon (Chandon habzóbor) és Santander Bank. 2017-től az ExxonMobil 21 év után csapatot váltott, a Red Bull Racing és a Toro Rosso partnere lett. A csapat új üzem- és kenőanyagpartnere a BP (Castrol) lett.

Formula–1-es eredménysorozata[szerkesztés]

Szezon Név Modell Gumi Motor Üzemanyag Versenyzők Helyezés
2017 McLaren Honda MCL32 P Honda BP ESP Fernando Alonso
BEL Stoffel Vandoorne
2016 McLaren Honda MP4-31 P Honda Mobil GBR Jenson Button
ESP Fernando Alonso
BEL Stoffel Vandoorne
6. (76 pont)
2015 McLaren Honda MP4-30 P Honda Mobil GBR Jenson Button
ESP Fernando Alonso
DEN Kevin Magnussen
9. (27 pont)
2014 McLaren Mercedes MP4-29 P Mercedes-Benz Mobil GBR Jenson Button
DENKevin Magnussen
5. (181 pont)
2013 Vodafone McLaren Mercedes MP4-28 P Mercedes-Benz Mobil GBR Jenson Button
MEXSergio Pérez
5. (122 pont)
2012 Vodafone McLaren Mercedes MP4-27 P Mercedes-Benz Mobil GBR Jenson Button
GBR Lewis Hamilton
3. (378 pont)
2011 Vodafone McLaren Mercedes MP4-26 P Mercedes-Benz Mobil GBR Jenson Button
GBR Lewis Hamilton
2. (497 pont)
2010 Vodafone McLaren Mercedes MP4-25 B Mercedes-Benz Mobil GBR Jenson Button
GBR Lewis Hamilton
2. (454 pont)
2009 Vodafone McLaren Mercedes MP4-24 B Mercedes-Benz Mobil GBR Lewis Hamilton
FIN Heikki Kovalainen
3. (71 pont)
2008 Vodafone McLaren Mercedes MP4-23 B Mercedes-Benz Mobil GBR Lewis Hamilton
FIN Heikki Kovalainen
2. (151 pont)
2007 Vodafone McLaren Mercedes MP4-22 B Mercedes-Benz Mobil ESP Fernando Alonso
GBR Lewis Hamilton
Kizárva
(203/218 pont)
2006 Team McLaren Mercedes MP4-21 M Mercedes-Benz Mobil FIN Kimi Räikkönen
COL Juan Pablo Montoya
ESP Pedro de la Rosa
3. (110 pont)
2005 Team McLaren Mercedes /
West McLaren Mercedes
MP4-20 M Mercedes-Benz Mobil FIN Kimi Räikkönen
COL Juan Pablo Montoya
ESP Pedro de la Rosa
AUT Alexander Wurz
2. (182 pont)
2004 West McLaren Mercedes MP4-19
MP4-19B
M Mercedes-Benz Mobil GBR David Coulthard
FIN Kimi Räikkönen
5. (69 pont)
2003 West McLaren Mercedes MP4-17D M Mercedes-Benz Mobil GBR David Coulthard
FIN Kimi Räikkönen
3. (142 pont)
2002 West McLaren Mercedes MP4-17 M Mercedes-Benz Mobil GBR David Coulthard
FIN Kimi Räikkönen
3. (65 pont)
2001 West McLaren Mercedes MP4-16 B Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
2. (102 pont)
2000 West McLaren Mercedes MP4/15 B Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
2. (152 pont)
1999 West McLaren Mercedes MP4/14 B Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
2. (124 pont)
1998 West McLaren Mercedes MP4/13 B Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
Világbajnok (156 pont)
1997 West McLaren Mercedes MP4/12 G Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
4. (63 pont)
1996 Marlboro McLaren Mercedes MP4/11 G Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR David Coulthard
4. (49 pont)
1995 Marlboro McLaren Mercedes MP4/10
MP4/10B
MP4/10C
G Mercedes-Benz Mobil FIN Mika Häkkinen
GBR Nigel Mansell
GBR Mark Blundell
DEN Jan Magnussen
4. (30 pont)
1994 Marlboro McLaren Peugeot MP4/9 G Peugeot Shell FIN Mika Häkkinen
GBR Martin Brundle
FRA Philippe Alliot
4. (42 pont)
1993 Marlboro McLaren Ford MP4/8 G Ford Shell BRA Ayrton Senna
USA Michael Andretti
FIN Mika Häkkinen
2. (84 pont)
1992 Honda Marlboro McLaren MP4/6B
MP4/7A
G Honda Shell BRA Ayrton Senna
AUT Gerhard Berger
2. (99 pont)
1991 Honda Marlboro McLaren MP4/6 G Honda Shell BRA Ayrton Senna
AUT Gerhard Berger
Világbajnok (139 pont)
1990 Honda Marlboro McLaren MP4/5B G Honda Shell BRA Ayrton Senna
AUT Gerhard Berger
Világbajnok (121 pont)
1989 Honda Marlboro McLaren MP4/5 G Honda Shell BRA Ayrton Senna
FRA Alain Prost
Világbajnok (141 pont)
1988 Honda Marlboro McLaren MP4/4 G Honda Shell FRA Alain Prost
BRA Ayrton Senna
Világbajnok (199 pont)
1987 Marlboro McLaren International MP4/3 G TAG (Porsche) Shell FRA Alain Prost
SWE Stefan Johansson
2. (76 pont)
1986 Marlboro McLaren International MP4/2C G TAG (Porsche) Shell FRA Alain Prost
FIN Keke Rosberg
2. (96 pont)
1985 Marlboro McLaren International MP4/2B G TAG (Porsche) Shell AUT Niki Lauda
FRA Alain Prost
GBR John Watson
Világbajnok (90 pont)
1984 Marlboro McLaren International MP4/2 M TAG (Porsche) Shell AUT Niki Lauda
FRA Alain Prost
Világbajnok (143.5 pont)
1983 Marlboro McLaren International MP4/1C
MP4/1E
M Ford
TAG (Porsche)
Unipart AUT Niki Lauda
GBR John Watson
5. (43 pont)
1982 Marlboro McLaren International MP4/1B M Ford Unipart AUT Niki Lauda
GBR John Watson
2. (69 pont)
1981 Marlboro McLaren International M29C
M29F
MP4/1
M Ford Unipart GBR John Watson
ITA Andrea de Cesaris
6. (28 pont)
1980 Marlboro Team McLaren M29B
M29C
M30
G Ford Castrol GBR John Watson
FRA Alain Prost
GBR Stephen South
8. (11 pont)
1979 Marlboro Team McLaren
Löwenbräu Team McLaren
M26
M28
M28B
M28C
M29
G Ford Castrol GBR John Watson
FRA Patrick Tambay
7. (15 pont)
1978 Marlboro Team McLaren
Liggett Group/BS Fabrications
Centro Asegurador F1
Melchester Racing
M23
M26
G Ford Texaco GBR James Hunt
FRA Patrick Tambay
ITA Bruno Giacomelli
USA Brett Lunger
BRA Nelson Piquet
ESP Emilio de Villota
GBR Tony Trimmer
8. (15 pont)
1977 Marlboro Team McLaren
Chesterfield Racing
Iberia Airlines
M23
M26
G Ford Texaco GBR James Hunt
GER Jochen Mass
CAN Gilles Villeneuve
ITA Bruno Giacomelli
USA Brett Lunger
ESP Emilio de Villota
3. (60 pont)
1976 Marlboro Team McLaren M23 G Ford Texaco GBR James Hunt
GER Jochen Mass
2. (75 pont)
1975 Marlboro Team Texaco
Lucky Strike Racing
M23 G Ford Texaco BRA Emerson Fittipaldi
GER Jochen Mass
GBR Dave Charlton
3. (63 pont)
1974 Marlboro Team Texaco
Yardley Team McLaren
Scribante Lucky Strike Racing
M23 G Ford Texaco
Sasol
BRA Emerson Fittipaldi
NZL Denny Hulme
GBR Mike Hailwood
GER Jochen Mass
GBR David Hobbs
GBR Dave Charlton
Világbajnok (73 pont)
1973 Yardley Team McLaren M19A
M19C
M23
G Ford Gulf NZL Denny Hulme
USA Peter Revson
Dél-Afrika 1928-1994 Jody Scheckter
BEL Jacky Ickx
3. (58 pont)
1972 Yardley Team McLaren M19A
M19C
G Ford Gulf NZL Denny Hulme
USA Peter Revson
Dél-Afrika 1928-1994 Jody Scheckter
GBR Brian Redman
3. (47 pont)
1971 Bruce McLaren Motor Racing
Ecurie Bonnier
Penske-White Racing
M7C
M14A
M19A
G Ford Gulf NZL Denny Hulme
GBR Peter Gethin
GBR Jackie Oliver
SWE Jo Bonnier
AUT Helmut Marko
USA Mark Donohue
6. (10 pont)
1970 Bruce McLaren Motor Racing
Team Surtees
Ecurie Bonnier
M7C
M14A
M7D
M14D
G
F
Ford
Alfa Romeo
Gulf NZL Denny Hulme
NZL Bruce McLaren
GBR Peter Gethin
USA Dan Gurney
ITA Andrea de Adamich
ITA Nanni Galli
GBR John Surtees
SWE Jo Bonnier
4. (34 pont)
1969 Bruce McLaren Motor Racing
Team Lawson
Antique Automobiles / Colin Crabbe Racing
M7A
M7B
M7C
M9A
G
D
Ford Shell
Gulf
NZL Denny Hulme
NZL Bruce McLaren
GBR Derek Bell
Dél-Afrika 1928-1994 Basil van Rooyen
GBRVic Elford
4. (38 pont)
1968 Bruce McLaren Motor Racing
Joakim Bonnier Racing Team
Anglo American Racers
M5A
M7A
G Ford
BRM
Shell NZL Denny Hulme
NZL Bruce McLaren
SWE Jo Bonnier
USA Dan Gurney
2. (51 pont)
1967 Bruce McLaren Motor Racing M4B
M5A
M7A
G BRM Shell NZL Bruce McLaren 8. (3 pont)
1966 Bruce McLaren Motor Racing M2B F Ford
Serenissima
Europa NZL Bruce McLaren 8. (3 pont)

* A szezon jelenleg is tart.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Beleszámítva John Surtees leggyorsabb körét az 1970-es dél-afrikai nagydíjon, privát nevezésű McLarennel.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz McLaren témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1974
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Ferrari
Előző világbajnok:
Ferrari
Formula–1-es világbajnok
19841985
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
19881991
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
1998
Formula–1-logó Következő világbajnok:
Ferrari