Mark Donohue
| Mark Donohue | |
 | |
| Életrajzi adatai | |
| Született | 1937. március 18. Summit |
| Elhunyt | 1975. augusztus 19. (38 évesen)[1][2] Graz |
| Nemzetisége |  amerikai |
| Pályafutása | |
| Kategória | Formula–1-es világbajnokság |
| Aktív évei | 1971, 1974, 1975 |
| Csapata | Penske |
| Nagydíjak száma | 16 (14 rajt) |
| Világbajnoki címek | 0 |
| Győzelmek | 0 |
| Dobogós helyezések | 1 |
| Első rajtkockák | 0 |
| Leggyorsabb körök | 0 |
| Első nagydíj |  1971-es kanadai nagydíj |
| Legutolsó nagydíj |  1975-ös osztrák nagydíj |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Mark Donohue témájú médiaállományokat. | |
Mark Neary Donohue Jr. (Haddon Township, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok, 1937. március 18. – Graz, Ausztria, 1975. augusztus 19.) korábbi amerikai autóversenyző.[3]
Pályafutása[szerkesztés]
Amerikában[szerkesztés]
1957-ben kezdett versenyezni egy Corvette-el.[4] Első győzelmét a Belknap County-i hegyi felfutáson szerezte meg. Közben folytatta tanulmányait, és 1959-ben mechanikai mérnökként végzett.[4] 1961-ben megnyerte az SSCA nemzeti bajnokságot. A következő szezonokban is az SSCA bajnokságában versenyzett. 1964-ben a Bridgehampton 500 mérföldes versenyt megnyerte. A következő évben Walt Hangsen csapattársaként indult egy Ferrari 275-ös géppel a Sebringi 12 órás versenyen, de itt csak a 11. helyig jutottak.[4] Ebben az évben Donohue még nyert két divíziós bajnoki címet, SSCA B osztályost egy Ferrari GT350-nel és az SSCA Formula C kategóriát egy Lotus 20B autóval.[5] Walt Hangsen-el együtt szereztek egy 3. helyet a Daytona-i 24 órás versenyen, majd pedig a Sebring-i 12 órás versenyen is egy 3. helyet hoztak össze.[4]
1966-ban egy Ford GT-40-nel indult a Le Mans-i 24 órás versenyen.[6] Nem volt szép emlék számára, hiszen barátja Walt Hangsen ezen autó tesztelése közben vesztette életét.[7] 1967-ben visszatért Le Mans-ba a Shelby American Racing-el és Bruce McLaren csapattársaként. A verseny végén a 4. helyen intették le a csapatot az Endurance Classic osztályban.[8] Ebben az évben a United States Road Racing bajnokságban szerepel Roger Penske Lola T70-es autójával. Hat győzelmet szerezve lesz bajnok.
1968-ban megismétli sikerét ebben a szériában, Roger Penske autójával. Ebben a szezonban kap lehetőséget először az USAC bajnokságban a Penske csapatnál. Két Mosport-i és a Riverside versenyeken. Mosport-ban szerez egy 6. és egy 4. helyet. A Riverside-i versenyen felfüggesztés törést szenved az autója és kiesik a versenyből.[9] 1969-ben ismét kap lehetőséget hat verseny erejéig, legjobb eredménye a Brainerd-i 2. versenyen elért 4. hely volt. Első Indy500-as versenyén a 7 helyen intették le.[10] 1970-ben Indianapolis-ban a 2 helyen ért célba. Megszerezte első pole-ját a Sears Point-i verseny kvalifikációján. Mindeközben a Trans-Am versenyeken növeli hírnevét. Parnelli Jones-al vív nagy csatákat AMC Javelin autójával. Három versenyt nyert, Bridgehamptom, Mont-Tramblant és Road America.
1971-ben már a szezon nagy részén rajthoz áll, megszerzi első győzelmét a Pocono-i oválon, pole-ból indulva, a következő Michigan-i versenyt is megnyerte. Még Ontario-ban szerez egy pole-t. Ebben az évben mutatkozik be a Formula–1-ben is. Mindeközben a Trans-Am sorozatban hihetetlen szezont fut, 12 versenyből hetet nyer. Indul a Can-Am sorozatban a Penske csapat Porsche 917-es autójával és megnyeri az Edmonton-i versenyt. 1972-ben megszerzi az Indianapolis 500-as verseny trófeáját.[11] A Can-Am sorozatban bajnok lett nyolc versenyből hatot megnyert. 1968-tól nem rendszeresen részt vett NASCAR sorozat több kategóriájában. 1973-ban megnyeri a szezonnyitó Riverside-i NASCAR Winston Cup versenyt.[12] Az USAC-ban csak három verseny erejéig ugrik be, de kevés sikert ér el. A CAn-Am bajnokságot megnyeri Roger Penske, Porsche 917/30-as autójával. Kipróbálta magát az IROC versenyein, ahol 1974-ben egy Porsche RSR autóval, és rögtön meg is nyeri a bajnokságot.
A Formula–1-ben[szerkesztés]
1971-ben debütált a Formula–1-ben, miután a Penske csapat szponzorált egy második McLaren autót, amelyet Donohue vezetett az amerikai, és kanadai nagydíjon. Kanadában a McLarennél Jack Oliver helyét vette át. A rajtnál Stewart állt az élre Peterson, Beltoise és Donohue előtt. A heves eső miatt a versenyt a tervezettnél előbb, a 64. körben leintették. Stewart közel 40 másodperccel győzött Peterson és Donohue előtt.
1974-ben visszatért a Penske csapattal és a szezon két utolsó versenyén elindultak saját Penske PC1-es autójukkal. Kanadában kát kör hátrányban értek célba a 12. helyen. Az Amerikai Nagydíjon a 27. körben a felfüggesztés hibája miatt volt kénytelen feladni a futamot. 1975-ben már a teljes idényben indulni szándékozott a csapat. Kezdetben az előző szezonban használt konstrukciójukkal, ám az egyetlen pontszerzés a Svéd Nagydíjon elért ötödik helyezés volt, így áttértek a March 751-es típus használatára. A balesetekkel tarkított Brit Nagydíjon egy újabb ötödik hellyel indítottak, majd a Német Nagydíjon a kerékfelfüggesztés hibája miatt nem sikerült célba érni. A következő, Osztrák Nagydíjat megelőző edzésen egy gumidefektet követően baleset érte.[3]
Halála[szerkesztés]
Az Osztrák Nagydíj edzésén szenvedett balesetet a Penske istálló March 751-esével.[13] Egy abroncs hibája okozta a bukást az Österreichring leggyorsabb kanyarjában, az autó egy oszlopnak csapódott, s egy sportbíró életét vesztette a szétrepülő törmelékek miatt.[14] Úgy tűnt, hogy Donohue kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ám erős fejfájás gyötörte, így egy grazi kórházba került, ahol másnap kómába esett és elhunyt.[15]
Eredményei[szerkesztés]
Indianapolis 500[szerkesztés]
| Év | Karosszéria | Motor | Rajthely | Eredmény | Csapat |
|---|---|---|---|---|---|
| 1969 | Lola | Offy | 4. | 7. | Penske |
| 1970 | Lola | Ford | 5. | 2. | Penske |
| 1971 | McLaren | Offy | 2. | 25. | Penske |
| 1972 | McLaren | Offy | 3. | 1. | Penske |
| 1973 | Eagle | Offy | 3. | 15. | Penske |
Teljes Formula–1-es eredménysorozata[szerkesztés]
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
| Év | Csapat | Kasztni | Motor | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | Helyezés | Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1971 | Penske-White Racing | McLaren M19A | Ford V8 | RSA |
ESP |
MON |
NED |
FRA |
GBR |
GER |
AUT |
ITA |
CAN 3 |
USA DNS |
16. | 4 | ||||
| 1974 | Penske Cars | Penske PC1 | Ford V8 | ARG |
BRA |
RSA |
ESP |
BEL |
MON |
SWE |
NED |
FRA |
GBR |
GER |
AUT |
ITA |
CAN 12 |
USA ki |
NC | 0 |
| 1975 | Penske Cars | Penske PC1 | Ford V8 | ARG 7 |
BRA ki |
RSA 8 |
ESP ki |
MON ki |
BEL 11 |
SWE 5 |
NED 8 |
FRA ki |
15. | 4 | ||||||
| March 751 | GBR 5 |
GER ki |
AUT DNS |
ITA |
USA |
Le Mans-i 24 órás autóverseny[szerkesztés]
| Év | Osztály | Autó | Csapat | Csapattárs(ak) | Oszt. hely. |
|---|---|---|---|---|---|
| 1966 | P +5.0 | Ford GT40MK.II Ford 7.0L V8 |
Holman & Moody
|
 Paul Hawkins
|
Kiesett |
| 1971 | S 5.0 | Ferrari 512M/P Ferrari 5.0L V12 |
Roger Penske / Kirk F. White
|
.svg){kind=small} David Hobbs
|
Kiesett |
Daytona 500[szerkesztés]
| Év | Csapat | Gyártó | Rajt | Helyezés |
|---|---|---|---|---|
| 1972 | Penske Racing | AMC Matador | 10 | 35 |
Sebringi 12 órás autóverseny[szerkesztés]
| Év | Csapat | Autó | Csapattárs | Helyezés |
|---|---|---|---|---|
| 1962 | TVR Cars
|
TVR Grantura | Jay Signore
|
25. |
| 1963 | RM Imports
|
TVR Grantura | Jerry Segerman
|
Kiesett |
| 1965 | Mecom Racing Team
|
Ferrari 250LM | Walt Hansgen
|
11. |
| 1966 | Holman & Moody
|
Ford GT40MK.II | Walt Hansgen
|
2. |
| 1968 | Roger Penske Racing
|
Chevrolet Camaro | Craig Fisher
|
3. |
| 1969 | Roger Penske Racing Enterprises
|
Lola T70 Mk.IIIB GT | Ronnie Bucknum
|
Kiesett |
| 1971 | Penske White Racing
|
Ferrari 512M | David Hobbs
|
6. |
Források[szerkesztés]
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b „Donohue dies of injuries”, Milwaukee Sentinel , 1975. augusztus 20., 1, part 2. oldal
- ↑ a b c d Posey, Sam (1992. június 1.). „Magnificent Obsession”. Road & Track, Newport Beach, CA USA 43 (10), 146–157. o, Kiadó: Hachette Magazines. ISSN 0035-7189. „But despite the success, people close to him ceased calling him 'Captain Nice' and referred to him instead as 'Dark Monohue'.”
- ↑ 1965 Sebring 12-Hour Grand Prix of Endurance – Race Profile. SportsCarDigest.com . Off Camber Group, Inc.. (Hozzáférés: 2014. december 25.)
- ↑ Mark Donohue
- ↑ The Griffith Years (2003. április 25.). ISBN 0974130702
- ↑ 1967 24 Hours of Le Mans Results and Competitors. Experience Le Mans. (Hozzáférés: 2016. január 30.)
- ↑ Mark Donohue, 2015. március 18. (Hozzáférés: 2017. február 8.)
- ↑ Prewitt, Mark. „Mark Donohue tops Indy's rookie field”, Free Lance-Star , 1969. május 27., 8. oldal
- ↑ „Mark Donohue set Indy speed record in 1972”, Sarasota Herald-Tribune , 1978. május 28., 11-D. oldal
- ↑ 1973 Winston Western 500: Donohue Dominates. MRN.com . MRN. [2014. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 25.)
- ↑ Öt verseny, hét halott, női pontszerző a „feles” futamok mérlege, 2009. április 7.
- ↑ Az F1 huszonhat hősi halottja, 2015. július 18.
- ↑ „Mark Donohue”, Find a Grave (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
További információk[szerkesztés]
- Profilja a grandprix.com honlapon (angolul)
- Profilja a statsf1.com honlapon (angolul)
