Vársomlyó

Vársomlyó (Șemlacu Mic)
A Săraca kolostor
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Bánság
Megye	Temes
Rang	falu
Községközpont	Gátalja város
Népesség
Népesség	198 fő (2002) +/-
Magyar lakosság	-
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Vársomlyó Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 20′ 56″, k. h. 21° 24′ 45″45.3488888889, 21.4125
Vársomlyó weboldala

A kolostor régi temploma

A Pantokrátor a kolostortemplom kupoláján

Vársomlyó, 1910-ig Kissemlak (Pernyáva, románul Șemlacu Mic, korábban Mănăstir, németül Kleinschemlak, nyelvjárásban Schumlok, szerbül Semljuga) falu Romániában, a Bánátban.

Fekvése

Temesvártól 67 kilométerre délkeletre fekvő, sakktábla alaprajzú település.

Nevének eredete

A kolostor körül kialakult szerb falut először 1569-ben említette egy török irat, Moraviča néven (átírásban). Ez a név, amelyet a kolostor és a falu kétségtelenül a mellette folyó patakról vett át, 1700 körül ismét előfordul, mint Moravicza. Úgy látszik azonban, hogy a románba nem ez került át, mert 1800-ban a Pernyavcza, 1808-ban pedig Monastir formában adták meg (valószínűleg a kolostor) román nevét. A német telepítésű falu nevét Nagysemlak-ról, a későbbi Mezősomlyóról kapta. Ennek adaptált változata később mind a magyarban (Kis-Semlak, 1808), mind a románban felülkerekedett. A 20. század elején Kissomlyó késő középkori váráról nevezték el, amely azonban nem a falu határában állt, hanem a Sümeg-hegy keleti lejtőjén, Nagysemlaktól északnyugatra. Az új név mintája a középkori Érsomlyó (Versec) és Mezősomlyó (Nagysemlak mellett) lehetett.

Története

A kolostor mellett a 15. vagy a 16. században alakult ki egy Moravica nevű szerb falu, amelynek lakói (addigra valószínűleg románok) azonban a kolostor felszámolása és a sváb telepítés után, a 19. század első felében elköltöztek. A mai falut a Nagysemlakon birtokos szerb Ostojić (Osztoics) család telepítette württembergi evangélikus telepesekkel a 19. század elején. Ugyanakkor kiépítették az új települést Gátaljával összekötő utat is, melynek mentét eperfákkal ültették be, hogy a selyemhernyó-tenyésztésből mellékjövedelemre is szert tegyenek. (Sajnos az önkormányzat az eperfákat 2004–05-ben kivágatta.) Később lieblingi, ferencfalvi, bulkeszi, ósziváci, újverbászi, buttyini és birdai családok is betelepültek, a kissemlaki németek pedig 1907–09 után részt vettek Waldau település benépesítésében. Evangélikus egyházközsége 1816 és 27 között Liebling, 1827 és 34 között Buttyin leányegyháza volt, 1834-től saját lelkész szolgálta. Iskolájukat 1834-ben alapították, és az oktatás az 1903–08 és 1945–56 közötti évek kivételével 1964-ig zajlott benne német nyelven. (Mára semmilyen iskolája sem működik.) 1855-ben szervezték meg a földesúrtól független, saját községi közigazgatását. 1944. szeptember 13-án, a front közeledte miatt lakóinak többsége nyugatra menekült, és a következő hónapokat részben Felső-Ausztriában, részben Csehországban töltötték. Az otthon maradottakat kiforgatták vagyonukból, a munkaképes korúakat 1945 januárjában a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára. Helyükre a román állam főként erdélyi román telepeseket költöztetett. Az 1944-ben elmenekült svábok egy része 1947-ben visszatért. 1951-ben újabb deportálásra került sor, ezúttal a szerb határ vidékéről német családokat telepítettek a Bărăganra. Megmaradt sváb lakossága a megnehezült megélhetés és a német iskola bezárása miatt főként nagyobb német lakosságú településekre költözött, és 1974-ben már csak egyetlen sváb család élt a faluban.

1880-ban 489 lakosából 432 volt német, 14 szlovák, 10 magyar és 7 román anyanyelvű; 445 evangélikus, 15 római katolikus, 11 református, 9 zsidó és 8 ortodox vallású.

2002-ben 198 ortodox vallású román lakosa volt.

Nevezetességek

• A falutól nyugatra fekvő Săraca ortodox kolostor (a név jelentése 'szegény', és százötven éves pusztulása alatt kapta, korábban Șemliug néven is ismerték, szerbül Semljuga Saraki) első alapítójának a hagyomány Brankovics György szerb despotát tartja, aki 1448-tól birtokolta a somlyói uradalmat. Bár a 15. századi alapítás valószínű, első írásos említése 1569-ből maradt fönn. A régi kolostortemplom építésének idejét egyéb szempontok alapján is a 15. század elejére vagy közepére teszik. A régészeti feltárások alapján sem világos azonban, hogy a centrális elrendezésű, középen kupolával fedett templom eredetileg görög vagy latin kereszt alaprajzzal épült-e. Pronaosza 5,5×2,8, hajója 8×5 méteres, félkör záródású, félkupolás szentélye 4,5 méter átmérőjű volt. A szentély fölött ma tornyot találunk. 1730-ban Duricko Lazarević építtette újjá, Andreja és fiai, Andreja, Jovan és Kirijako pedig a Horezu-kolostor mintájára, a havasalföldi eredetű Brâncoveanu-stílusban festették ki. A szerzetesi élet azonban csak 1778-ig folyhatott falai között, amikor II. József rendeletére összevonták a meszicsi kolostorral, és nemsokára oda szállították át ikonjait és kegytárgyait is. Az épület 1782-ben, árverésen Jovan Ostojić temesvári szerb kereskedő birtokába került, aki a templomot családi temetkezőhellyé alakította. A kolostort százötven évi szünet után a karánsebesi ortodox püspökség alapította újra 1932-ben. A kommunista állam 1959-ben megszüntette. A templomot a falu román lakói használták, és az ezt követő években az egyház felújította. 1987-ben negyedszer is újjáalapították a kolostort, 2001 és 2005 között pedig új, nagyobb templomot építettek hozzá.
• A falu peremén 1859-ben, neogótikus stílusban épült fel a hatszáz férőhelyesre tervezett evangélikus templom. Az 1970-es évek óta nem tartottak benne istentiszteletet, harangját 1987-ben Péterfalvára vitték. A 2000-es években rommá vált.

Források, hivatkozások

• Az egykori sváb faluközösség honlapja (németül)
• Dumitru Țeicu: Geografia ecleziastică a Banatului medieval. Cluj-Napoca, Presa Universitară Clujeană, 2007
• A kolostor honlapja (románul)
• Miodrag Jovanović: Die Malerei im Temesvarer Bistum