Ferencfalva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferencfalva (Văliug)
Lacul Crivaia.jpg
A Gozna-víztározó
Ferencfalva címere
Ferencfalva címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Bánság
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Krassó-Szörény
Rang község
Polgármester Gheorghe Sorin Blaga (Szociálliberális Unió), 2012
SIRUTA-kód 54494
Népesség
Népesség 741 fő (2011. okt 31.)[1]
Magyar lakosság 6 (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 535 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Ferencfalva (Románia)
Ferencfalva
Ferencfalva
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 13′ 13″, k. h. 22° 01′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 13′ 13″, k. h. 22° 01′ 30″
Ferencfalva weboldala

Ferencfalva (románul: Văliug, a helyi ejtés szerint Valiug [val'jug], németül Franzdorf) falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében. A község területén fekszik Szemenik üdülőtelep.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szemenik-hegységben, a Berzava mentén, Resicabányától 10–15 km-re délkeletre fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét I. Ferencről kapta.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falut 1793-ban alapította 71 római katolikus, többségében Felső-Ausztriából és stájerországi Aussee-ből való, német anyanyelvű család.

A 18. században a török hódoltság alatt nyaranta itt dolgozó olténiai szénégetők (bufanok) állandó településeket hoztak létre a későbbi falut körülvevő irtásokon. Ezeket az addig tizenöt különálló házcsoportban élő románokat 1800-ban beköltöztették a faluba.

Lakosainak kezdettől fogva legfontosabb megélhetési forrásuk a faszénégetés volt, a resicai üzemek számára. 1803-ban egy kohót és két hámort építettek, amelyekben a Resicabányán kitermelt vasércet dolgozták föl. Ekkoriban létesült fűrészüzeme is. 1865-ben 39 km hosszan szabályozták a Berzavát, hogy zökkenőmentessé tegyék a faúsztatást. Ekkor építették az első gátat is a folyón, fenyőtörzsekből és kövekből.

Erdei 1855-ben a StEG tulajdonába kerültek. Ezután a hutát felszámolták. Ugyancsak 1855-ben építettek utat Wolfsbergre, amelyet 18991903-ban egészen Temesszlatináig hosszabbítottak meg.

18581859-ben 237, Pontebba környékéről származó friuli favágóval alapították a falutól délre Krivei (Crivaia) telepet, a mai üdülőhely elődjét. 1872-ben a falutól nyugatra létrejött Josephinenthal (Poiana Văliug), kezdetben 8-10 házas telep, amely német nevét Bresson György vasúttársasági műszaki igazgató feleségéről kapta. 1907-ben 13 német családja a Sósdia mellett alapított Neu-Schoschdea (később Waldau) faluba települt.

Egy 1883-ban született leírás szerint „A vakító fehérre meszelt, zöld ablakredőnyös vidám kinézésű házak a Berzava mellett egy fő és két mellékutczát képeznek s a sok kereskedő és iparosczég után következtetve, valamelyik kisebb városban képzelnők magunkat…”[2] A férfiak hét közben az erdőben dolgoztak, csak szombat esténként tértek haza. Ekkoriban már a vendéglátás is komoly jövedelmet jelentett lakóinak.[3] 1893 és 1911 között az Izvoruzen völgyben öt és fél km-es sodronykötélpálya kötötte össze Wolfsberggel, amelyen a hegyekben kitermelt fát szállították le a Berzavára.

Előbb a Határőrvidékhez, 18721880-ban Krassó, 1880-tól 1926-ig Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott. 1907-ben kisközségből nagyközséggé alakult.[4] A vízerőmű segítségével 1916-ban villamossággal látták el fűrészüzemét és a központ épületeit (pl. a községházát és az erdészetet). Azóta ezt a központi, az ún. Văliugul bătrân és a Văliugul de la deal településrészt románul Oraș-nak ('város') nevezik. 194546-ban ortodox kolostort alapítottak benne.[5] Német nyelvű oktatás 1962-ig létezett a településen.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1900-ban 2481 lakosából 1301 volt román, 1054 német, 73 cseh és 47 magyar anyanyelvű; 1312 ortodox és 1156 római katolikus vallású. A lakosság 50%-a tudott írni-olvasni és a nem magyar anyanyelvűek 2%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 982 lakosából 881 volt román és 80 német nemzetiségű; 890 ortodox és 84 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szemenik üdülőtelep.
  • Az első völgyzárógát 1901 és 1904 között épült a Berzaván, vasbetonból és kőből. Ez 90 m hosszú, 20 m széles és 3 m magas. 1909-ben átadták a falu alatt elterülő Berzava-víztározót, amely Resicabányát látta el ivóvízzel. A duzzasztással párhuzamosan négy csatorna (a leghosszabb 1768 m hosszú) és négy akvadukt is épült (30, 80 és 180 m hosszúak és 15–18 m magasak). A gátat 1916-ban kezdték villamos energia előállítására hasznosítani.
  • 1947 és 1953 között egy 230 m széles és 48 m magas völgyzárógát segítségével létrehozták a 66 hektáros Gozna-víztározót. Rajta üzemel a Crăinicel-vízerőmű.
  • A Gozna-víztározó (Ferencfalvi-tó) partján található Crivaia üdülőtelep, nyaralókkal, alpi stílusú villákkal.
  • A Klausz-villa a falutól délre, légvonalban 10 km-re található. 1808-ban épült, 1853-ban átépítették. Ma 80 férőhelyes turistaszállóként és gyerektáborként működik.
  • A római katolikus templom 1861-ban, neogótikus stílusban épült. A faluban 1818-tól száz éven át főként magyar és szláv ajkú plébánosok szolgáltak.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluban számtalan villa és panzió működik, gazdasága nagyrészt a téli és nyári turizmusra épül.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1874-ben itt született Iosif Velceanu zeneszerző, karnagy.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Téglás Gábor: Szemenik és környéke. Földrajzi Közlemények, 1883, 19. o.
  3. Véber Antal (szerk.): A Délvidéki Kárpát-egyesület kalauza. Temesvár, 1894
  4. Belügyi Közlöny 1907, 2. o.
  5. Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mihalik Sándor: Ferenczfalva története. Történelmi és Régészeti Értesitő, 1900
  • Iosif Velceanu: Autobiografie. Timișoara, 1937
  • Bujor Georgescu: Monografia comunei Văliug. Reșița, 2004
  • Casiana Cornelia Cernescu: Dezvoltarea rurală în zona Văliug. (Szakdolgozat, Temesvár, 2002)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]