Temesrékas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Temesrékas (Recaș, Rekasch)
Temesrékas címere
Temesrékas címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Bánság
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Temes
Rang város
Beosztott falvak Aranyág, Bázos, Mélynádas, Őszény, Sztancsova, Temespéterfalva
Polgármester Teodor Pavel (PNL), 2012
Népesség
Népesség 4955 fő (2002)[2] +/-
Magyar lakosság 805
Község népessége 8336 fő (2011. október 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 103 m
Terület 229,88 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Temesrékas  (Románia)
Temesrékas
Temesrékas
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 48′ 05″, k. h. 21° 30′ 48″Koordináták: é. sz. 45° 48′ 05″, k. h. 21° 30′ 48″
Temesrékas weboldala

Temesrékas, 1888-ig Rékas, 1888–1909-ben Temesrékás (románul: Recaș, németül Rekasch, szerbül: Рекаш) város Romániában, a Bánátban, Temes megyében.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Temesvártól 21 km-re keletre, Lugostól 37 km-re északnyugatra, a Bega jobb partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve valószínűleg a 'folyó' jelentésű szláv rěka szóból származik, magyar képzővel. 1359-ben Rykas, 1443-ban Rekas, 1469-ben Rewkas, 1554-ben varoš-i Riqaš, 1799-ben Német Rékas alakban írták. Korábbi nevét Temes vármegye 1888-ban Temesrékásra változtatta, de 1909-ben az Országos Községi Törzskönyvbizottság visszaállította, a megyére utaló előtag meghagyásával.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 15. században a Csornai, Bizerei, Dánfi és Haraszthy családok birtokolták, illetve pereskedtek érte. 1442-ben plébánosát említették. 1470-ben mezővárosi szabadalmat kapott, vámszedőhelye és vára volt. A 16. század első felében tizenöt falura kiterjedő uradalom központja. A török hódoltság alatt részben magyar, részben délszláv lakosságú.[3] Délszláv lakói részben talán az 1393 után a környékre menekült bolgárok leszármazottai voltak. Későbbi sokác lakosságának elődei valószínűleg a 17. század közepén költöztek ide Boszniából – Rékas a legkeletebbre fekvő sokác település. Római katolikus plébániája 1721-ben alakult. 1723-ban a katolikus, sokácok lakta Cath Rikass még a Béga déli oldalán feküdt, szemben a mai Rékas helyén található, valószínűleg ortodox lakosságú Rikass-sal. (A későbbi sokác falurészt magyarul Békás-nak hívták.[4]) 1726-ban érkeztek első német telepesei, akiket még több hullám követett (1736, 1740-ben fekete-erdeiek, 1763-ban 42 család, 1766-ban néhányan Frankfurtból). A legjelentősebb betelepítés az utolsó volt 1786–87-ben, amikor száz német család költözött be Luxemburgból, Pfalzból, Hessenből, Frankfurtból, Trierből, Vesztfáliából, Elzászból és Lotaringiából. A katolikus iskolában 1779-ben már két tanító oktatta valószínűleg mind a német, mind a sokác gyerekeket. Az iskola 1803-ban vált ketté német és sokác iskolára (utóbbiban kántortanító tanított). 1740-től kincstári ispánság (birtokigazgatóság) működött benne. 1805-ben heti- és három országos vásár tartására kapott engedélyt. Ugyanekkor, a SzegedNagyszeben postaút megépülésekor postaállomás létesült benne.

A Bánság demilitarizálása után Temes vármegyéhez tartozott. 1835-ben nyílt meg az első gyógyszertár. 1848-ban Fisser (Fischer) Istvánt választották országgyűlési képviselőjévé, aki Pesten belépett a Radical Pártba. A rékasi sváb férfiak lövészegyletet alakítottak, és a császáriak oldalán harcoltak a szabadságharcban. 1871-től nagyközség, 1872-től járásszékhely. 1879-től vasút kötötte össze Temesvárral és Lugossal. 1884-től 1922-ig Temesrékasi Társaskör néven működött kaszinója, amely egyesítette német, szerb és magyar nyelvű polgárságát. A magyar állam kivágatta a határában fekvő, 2500 holdas kincstári erdőbirtokot, és arra 1899-ben száz római katolikus vallású magyar családot telepített. A telepes családok egyenként húsz holdnyi földet kaptak, azonos tervrajzú, nagy, cseréptetős házzal. A telepítvényt 1904-ben húsz öt holdas, ún. „munkástelek”-kel bővítették. A magyarok Békés megyéből, Pest megye északi részéről, Csanád, Szolnok megyéből és a Bánságból érkeztek. Ők terjesztették el a településen a kaszás aratást. Falurészüket magyarul Újfalu-nak, németül Ungarndorf-nak, románul később Satul Nou-nak hívták. Az állam magyar káplánt alkalmazott, hogy a német és sokác nagymise előtt a templomban magyar nyelvű énekes misét tartson és szentbeszédet mondjon.

1894-ben 150–200 munkást foglalkoztató téglagyára létesült. Ugyanekkor alakult meg az Első Temesrékási Takarékpénztár, három évre rá pedig a Rékási Járási Népbank. 1900-ban (magyar tannyelvű) állami iskolát állítottak. 1902-ben indult első hírlapja, Temesrekaser Zeitung címmel. 1910–12-ben helyi születésű középiskolások hozták létre az atlétikai egyletet.

1919. március 27. és június 20. között francia megszállás alatt állt. A magyar telepesek közül, miután még állami tulajdonban lévő parcelláikat a román államnak ismét teljes értékében kellett volna törleszteniük, az 1920-as években 140-en Dél, nyolcvanan Észak-Amerikába és hatvanan Magyarországra vándoroltak ki.[5] A svábok 1958–61 között kezdtek Németországba vándorolni, és már csak nagyon kevés német ajkú él a településen. A külön sokác iskola 1933-ban, a német iskolai tagozat 1989-ben szűnt meg. A 2000-es évek elején indult újra az I–IV. osztályos, összevont magyar tagozat, amely azonban az évtized végére megszűnt.[6] 1993 óta a római katolikus templomban román nyelven miséznek. 2003 óta határában golfpálya működik. 2004-ben kapott városi rangot.

1968-ban a Magyar Néprajzi Atlasz egyik gyűjtőpontja volt.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népszámlálás

Nemzetiségi (anyanyelvi) csoportok
Év Népesség Románok Németek Magyarok Szerbek (Sokácok)
1880 (a)[7] 3663 170 1820 148 1364
1890 (a) 3637 162 1969 165 1316
1900 (a) 4104 166 1955 749 <1163
1910 (a) 4321 215 1832 1236 <970
1920 (n)[8] 4158 209 1863 1129 <923
1930 (a) 4210 384 1685 1335 683
1941 (n) 4280 597 1494 1396 <793
1966 (a) 4980 1741 1128 1407 410
1977 (n) 5764 2956 902 1264 365
1992 (n) 5085 3543 202 930 228
2002 (n) 4955 3670 100 805 216

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1957-ben a sváb gazdák kisajátított szőlőbirtokainak a helyén megalakult az állami borgazdaság, amely később a Recatim nevet vette fel, a privatizálás után pedig Cramele Recaș néven működik. 750 hektáron gazdálkodik, és jelenleg is a város legfontosabb vállalata. Fajtái: királyleányka, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir, pinot gris.[9]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rékas (Rickas) környéke 1769–72 körül

Testvértelepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Helytörténeti monográfia (németül)
  • Lovas Sándor: A legujabb állami telepitések Magyarországon. Budapest, 1908
  • Josef Stitzl: Aus der Vergangenheit und Gegenwart der Grossgemeinde Rekasch. Temesvar, 1924
  • Paládi-Kovács Attila: Az anyagi kultúra alakulása néhány dél-alföldi (bánsági) magyar faluban. Népi kultúra – népi társadalom VII. Bp., 1973
  • A borvidék természetföldrajzi leírása (angolul)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Temesrékas témájú médiaállományokat.