Klopódia
| Klopódia (Clopodia) | |
| A klopódiai Wekerle-kastély | |
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Történelmi régió | Bánság |
| Megye | Temes |
| Rang | falu |
| Községközpont | Nagyzsám |
| Népesség | |
| Népesség | 788 fő (2002)[1] +/- |
| Magyar lakosság | 97 |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
| Koordináták: é. sz. 45° 16′ 58″, k. h. 21° 28′ 2″ | |
| é. sz. 45° 16′ 58″, k. h. 21° 28′ 2″ | |
| Klopódia weboldala | |
Klopódia, 1904-ig Klopodia (románul Clopodia, németül Klopodia, csehül Klopotýn) falu Romániában, a Bánátban, Temes megyében.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
Temesvártól nyolcvan kilométerre délkeletre, a Moravica-patak-ba folyó Klopodia-patak partján fekszik.
Nevének jelentése [szerkesztés]
Neve a 'harang' jelentésű szláv klopotu, vagy az abból származó, azonos jelentésű román clopot szóból való. 1717-ben Klobodia, 1723–25-ben Klopodie alakban írták össze.
Története [szerkesztés]
A török hódoltság idején települt, a helyi hagyomány szerint eredetileg a mai Livezi határrészbe. 1717-ben negyven házból állt. Az 1800-as években németeket, majd 1814-ben magyarokat telepítettek be, de ők nemsokára elköltöztek. Román lakói a nagyzsámiakkal és nagyszurdokiakkal együtt 1808-ban részt vettek Petrovoszelló benépesítésében. Helyben maradt román lakóinak egy része még 1848 előtt a görög katolikus vallásra tért át. Az 1830-as években római katolikus, evangélikus és református németek költöztek be, akiknek többsége tartósan a faluban maradt. Az evangélikusok a Szepességből és Óverbászról, a reformátusok Szivácról és Szemlakról érkeztek. 1838-ban, Nagyzsám filiájaként római katolikus, 1840-ben közös evangélikus–református egyházközség alakult, amely 1847-ben vált anyaegyházzá. 1862-ben morvaországi zselléri származású, katolikus és református csehek települtek be Nagyszredistyéről és Királykegyéről. Az 1863-as aszályos év miatt nagy részük továbbköltözött Bulgáriába és az Amerikai Egyesült Államokba. 1896-ban adták át vasútját. Az 1890-es, de főleg 1900-as években sok magyar család is beköltözött, akiknek jelentős része református vallású volt. 1899-ben nyugalomba vonult Jauza Vencel, az utolsó református lelkész, aki még tudott és prédikált is csehül. A háromnyelvű és két hitvallású egyházközségből 1906-ban kiváltak a német nyelvű evangélikusok.[2] 1918 után a magyar telepesek egy része repatriált. A református anyaegyház 1943-ban szűnt meg. Határának egy részét az 1968-as megyerendezés idején Krassó-Szörény megyéhez csatolták. A szocializmus idején bútorgyár működött benne.
1910-ben 2031 lakosából 723 vallotta magát román, 447 magyar, 420 német, 403 főleg cseh és 35 szlovák anyanyelvűnek; 893 római és 480 görög katolikus, 267 ortodox, 215 református és 149 evangélikus vallásúnak.
2002-ben 788 lakosából 616 vallotta magát román, 97 magyar, 34 cseh és 32 német anyanyelvűnek; 517 ortodox, 187 római és 59 görög katolikus vallásúnak.
Nevezetességek [szerkesztés]
- A volt Wekerle-kastélyt 1840-ben Nyéky Antal építtette. 1920 után Nicolae Petala tábornok lakott benne, ezért Petala-kastélyként ismert.
- A volt Manaszy-kúriát 1859-ben építtette Onossy Mátyás.
- A Gorunul gros tanyán egy három méter átmérőjű tölgyfa.
Híres emberek [szerkesztés]
- Wekerle Sándor 1900-ban, sógorától vásárolt birtokot a településen. Később lótenyészetet létesített és többször megfordult itt.[3]
- Itt tanított Czabán Samu.
- Itt tartóztatta le a csendőrség 1940-ben a menekülő Horia Simát, a Vasgárda vezetőjét.
- Itt született 1908-ban Jozef Cincik grafikus.
Források, hivatkozások [szerkesztés]
- Oldal a faluról (románul)
- Higyed István: Ecclesiae desolatae: Klopódia
- Reiszig Ede: Temes vármegye községei
- A római katolikus templom és orgonája (fényképek)
- Gheorghe Ciplea: Unele caracteristici ale graiului moravo-slovac din Clopodia (Banat). Romanoslavica 1967, Lingvistică, 283–290. o.
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Hans Walter Röhrig: Die Geschichte der deutsch-evangelischen Gemeinden des Banats. Leipzig, 1940, 42. o.
- ↑ Géza Andreas von Geyr: Sándor Wekerle 1848–1921. H. n., 1993, 186. o.
|
||||||||||||||||||||||||||||

