Szerkesztő:Rev-san/Allapjaim/Magyarországi tömegközlekedési járműtípusok listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi táblázatok tartalmazzák a Magyarországon valaha forgalomba állított összes tömegközlekedési jármű típusát (sorozatát, osztályát), a tömegközlekedési üzemhez szorosan kapcsolódó, úgymond belszolgálati járművek típusait, illetve minden olyan tömegközlekedéshez szánt járműtípust, amelyet magyar vállalat vagy tervezőcsapat fejlesztett ki, a tényleges gyártás és a részegységek származási helyére való tekintet nélkül. Jelen listában a „tömegközlekedési jármű” fogalmába nem tartoznak bele: a repülőgépek, a taxik, valamint a közösségi kerékpárok.

Az üzemeltetők szerinti összesítések esetén az egyszerűség kedvéért a táblázatok csak a mindenkori magyar székhelyű tömegközlekedési vállalatok járműparkjait veszik figyelembe. Így a magyar fejlesztésű, illetve gyártású, de csak külföldön üzembe állított típusok kizárólag a gyártók szerinti összesítésekben szerepelnek. Ebből adódóan magyar közlekedéstörténeti és ipartörténeti szempontból ez utóbbiak részletesebbek.

A táblázatok felépítése[szerkesztés]

A listázás sorrendje az üzemeltetők szerinti összesítések esetén a következő:

  • tömegközlekedési vállalatok; előbb az országos vállalatok, majd Budapest, aztán Pest megye, majd az ábécérend szerinti megyék vállalatai időrendi sorrendben, a névváltozásokat is figyelembe véve, majd
  • járműtípusok; az adott közlekedési vállalat járműparkjának típusai a típusjelzés/sorozatjelzés/hajóosztály-név (vagy ennek hiányában egyéb, lehetőleg hivatalos megnevezés) szerint ábécérendben, figyelembe véve a típuscsaládokat és származékos típusokat. (Az ábécérendben a számok a betűk előtt szerepelnek.)

A listázás sorrendje a gyártók szerinti összesítések esetén pedig az alábbi:

  • gyártó vállalatok; az alváz/gördülőkeret, és szükség esetén (ha ismert), a karosszéria/kocsiszekrény/felépítmény gyártója (köztük nagykötőjellel) ábécérendben, a névváltozásokat, együttműködéseket és egymáshoz szánt típusokat is figyelembe véve, majd
  • járműtípusok; az adott gyártó által legyártott járművek típusai a típusjelzés/sorozatjelzés/hajóosztály-név (vagy ennek hiányában egyéb, lehetőleg hivatalos megnevezés) szerint ábécérendben, figyelembe véve a típuscsaládokat és származékos típusokat. (Az ábécérendben a számok a betűk előtt szerepelnek.)

Közút – Autóbusztípusok[szerkesztés]

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

  • 1925-1926-os nagy buszpróba típusai (SZAÜ)
    • AEC (angol) emeletes
    • Büssing (német?) 3 tengelyes
    • DAAG (német)
    • Daimler (német)
    • Fross–Büssing (német)
    • Laurin Klement (cseh) nyergesvontató
    • NAG (német)
    • Rába (magyar)
    • Renault (francia)
    • Tilling Stevens (angol?) egyszintes / emeletes
  • további SZAÜ beszerzések
    • MÁVAG–NAG trambusz (4db, 1927)
    • Rába (L?) autóbusz (6db, 1926)

egyéb autóbuszok:

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Távolsági buszok

Típusok gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Közút – Trolibusztípusok[szerkesztés]

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Városi vasút – Villamostípusok[szerkesztés]

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?
  • ?

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Városi vasút – Metrószerelvény-típusok[szerkesztés]

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Városi vasút – A budapesti HÉV szerelvényeinek típusai[szerkesztés]

Lásd még: Budapesti Helyiérdekű Vasút (a jelenlegi budapesti HÉV-rendszer)MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (a jelenlegi és az egykori vállalat)Helyiérdekű vasút (a HÉV, mint vasúti fogalom)

A Budapesten és agglomerációjában működő, MÁV üzemeltetésében lévő budapesti HÉV-üzem eredetileg a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) HÉV-vonalaiként indult 1887-ben. A BKVT 1889-ben Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt. (BHÉV) nevű leányvállalatába szervezte ki ezeket a vonalakat. A BHÉV 1919-ben beolvadt a Budapesti Egyesített Városi Vasutak-ba (BEVV), amely néhány év múlva, 1922-ben maga is beolvadt az akkor alakuló, egységes Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.-be (BSZKRT). 1949-ben a kommunista közlekedéspolitika hatására a tömegközlekedési üzemágakat különszervezték, a HÉV-rendszer Fővárosi Helyiérdekű Vasút Községi Vállalatként (FHVKV) üzemelt tovább. 1952-ben a rendszer a MÁV-hoz került, ahol annak Budapesti Elővárosi Vasútjaként (MÁV-BEV) működött tovább. 1958-ban újra önállósították, Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) néven. 1968-ban ismét az akkor alakuló BKV-ba olvadt HÉV néven. A BKV egészen 2016-ig üzemeltette, amikor is a HÉV-üzemágat kiszervezték, mint a MÁV tulajdonában álló BHÉV Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt.. Pár hónappal később a cég neve MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt.-re változott, innentől fogva a rendszer rövidített neve MÁV-HÉV.

A HÉV/BHÉV névhasználat a rendszer helyiérdekű vasút jellegéből fakad, más hasonló, egykori vállalkozások nevéhez hasonlóan. A BKV-korszakban (a BKV 1968-as megalakulásától a 2016-os kiszervezésig) a rendszer hivatalos rövidítése HÉV volt, mivel a „Budapesti” szó nem volt része a hivatalos névnek.

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok (sorozatok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Prototípusok, tesztszériák, és üzemi járművek[szerkesztés]

Városi vasút – A Budapesti Fogaskerekű Vasút szerelvényeinek típusai[szerkesztés]

Lásd még: Budapesti Fogaskerekű Vasút (hivatalosan 60-as villamosvonal)

Típusok üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok (sorozatok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Forgalomban részt vevő típusok[szerkesztés]

Forgalomból kivont típusok[szerkesztés]

Nagyvasút – A MÁV utasszállító járműtípusai[szerkesztés]

Részletekért lásd az alábbi szócikkeket:
Mozdonysorozatok listájaMotorkocsi- és motorvonat-sorozatok listájaSzemélykocsik listája
GYSEV: Mozdonysorozatok listája
A Déli Vasút mozdonyainak és vontatójárműveinek listájaA kkStB mozdonyainak és vontatójárműveinek listája
Magyarországi mozdonyok és motorkocsik becenevei

Típusok (sorozatok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Nagyvasút – A GYSEV utasszállító járműtípusai[szerkesztés]

Részletekért lásd az alábbi szócikkeket:
MÁV: Mozdonysorozatok listájaMotorkocsi- és motorvonat-sorozatok listájaSzemélykocsik listája
GYSEV: Mozdonysorozatok listája
A Déli Vasút mozdonyainak és vontatójárműveinek listájaA kkStB mozdonyainak és vontatójárműveinek listája
Magyarországi mozdonyok és motorkocsik becenevei

Típusok (sorozatok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Egyéb – A MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjának utasszállító járműtípusai[szerkesztés]

Lásd még: Gyermekvasút (hivatalosan 7-es számú vasútvonal)

Típusok (sorozatok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Egyéb – A BKV Budavári Siklójának járművei[szerkesztés]

Lásd még: Budavári Sikló
Gyártó Típus-
jelzés
Becenév Jelleg Gyártás
első éve
Gyártás
utolsó éve
Hazai üzembe
állítás éve
Hazai üzemből
kivonás éve
Megjegyzések
MagyarországBudapesti Közlekedési Vállalat n. a. n. a. n. a. n. a. 1986 elektromos üzemű kocsik
MagyarországGanz n. a. n. a. 1870? 1870? 1870 1944 gőzüzemű kocsik

Egyéb – Az FHV, a BKV, illetve a BKK partnereinek közforgalmú hajói[szerkesztés]

Az FHV a Fővárosi Hajózási Vállalat, első nevén Fővárosi Kishajózási Vállalat, amely 1968-ban egyesítve lett a többi fővárosi tömegközlekedési céggel, megalapozva így a BKV-t. A BKK maga nem üzemeltet hajókat, csak szerződéses partnerei, amelyek az egyes hajókat birtokolják és/vagy üzemeltetik.

Típusok (osztályok) üzemeltetők szerint összesítve[szerkesztés]

Típusok (osztályok) gyártók szerint összesítve[szerkesztés]

Budapesti közforgalomban jelenleg üzemelő típusok (osztályok)[szerkesztés]

Budapesti közforgalomban már nem üzemelő típusok (osztályok)[szerkesztés]

Egyéb – A BKV Margitszigeti Sétajáratának és Budapesti Sétajáratának járműtípusai[szerkesztés]

Lásd még: Margitszigeti Sétajárat, Budapesti Sétajárat
Gyártó Típus-
jelzés
Bece-
név
Jelleg Gyártás
első éve
Gyártás
utolsó éve
Hazai üzembe
állítás éve
Hazai üzemből
kivonás éve
Megjegyzések
SzovjetunióUljanovszkij Avtomobilnij Zavod UAZ–451 Kisvonat,
minibusz
mikrobusz 1961 n. a. 1977 (1. gen.)
1989 (2. gen.)
1988 (1. gen.)
– (2. gen.)
átalakítva
LengyelországZakład Samochodów Dostawczych Nysa N59–M n. a. mikrobusz 1959? n. a. 1961 n. a.

Források és megjegyzések[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Magyar Hajóregiszter – adatbázis a magyar vonatkozású hajókról és egyéb vízi járművekről, illetve a magyar vonatkozású hajózási társaságokról
  • külső link
  • külső link
  • külső link
  • külső link