Ikarus 212

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ikarus 212
Más néven: MAN CR160
Gyártási adatok
Gyártó Ikarus
Gyártásban 1976–1990
Legyártva155 db
Típus távolsági
Utasparaméterek
Szállítható személyek száma31-34 fő
Méretek
Hosszúság8520 mm
Szélesség2500 mm
Magasság2975-3240 mm
Tengelytáv
A-B4030 mm
Tömeg7500-8400 kg
Legnagyobb össztömeg10400-11573 kg
Műszaki adatok
Maximális sebesség106 km/h
Motor MAN D0846 HMYH
Működési elv dízel
Összlökettérfogat7225 cm³
Hengerszám 6
Hengerelrendezés soros
Teljesítmény123 kW
Max. forgatónyomaték490 Nm

Az Ikarus 212, (más néven: MAN CR160) az Ikarus gyár távolsági midibusza volt, amely lényegében az Ikarus 211-es magasabb komfortfokozatú változatának volt tervezve.

Története[szerkesztés]

A típus fő méretei gyakorlatilag megegyeznek az Ikarus 211-esével, jelentős különbségként talán csak annyit lehet kiemelni, hogy a felfüggesztés eltéréségéből adódóan – 900 mm helyett – csak 875 mm volt a padlómagasság. A járművet Auberman Tibor tervezte és gyártásának első 10 évében jelentős változáson ment keresztül. A prototípus modell az 1975-ös BNV-n mutatkozott be, ekkor még ⅔ részben eltolható ablakokkal és alacsonyabb szélvédővel rendelkezett. A hátsó ajtó egyszerű lengőajtó volt, míg az első kétfelé, kifelé nyíló. A prototípus végül a vásár nagydíjával távozhatott. Az idő múlásával a jármű vonalai folyamatosan nyerték el végleges formájukat. Idővel dupla fényszórót, illetve két lengőajtót kapott.

Az amúgy is növelt komfortú autóbuszból hamar elkezdtek úgynevezett „Midilux” kivitelt is gyártani, amelyek kérésre:

  • módosított, függőleges hátsólámpákkal rendelkeztek,
  • fel voltak szerelve légkondicionálóval,
  • sötétített ablakot kaptak,
  • légrugóval voltak szerelve.

Az Ikarus szerződést kötött az MAN-nel, amely szerint a nyugatnémet cég értékesíthette a típust saját típusjel alatt (MAN CR160). Ez is az oka annak, hogy a típus főként az NSZK-ban terjedt el, ugyanakkor a MAN hálózatának köszönhetően eljutott a Skandináv országokba és Ciprusra is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ezek a járművek általában magánkézbe kerültek, nem pedig közlekedési társaságokhoz.

Magyarországon a modell főként minisztériumok és nagykövetségek kezébe került, majd az 1990-es évektől kezdve magánüzemeltetőkhöz. A típusból több még ma is járja az utakat.

Források[szerkesztés]

  • Gerlei Tamás, Kukla László, dr. Lovász György: Az Ikarus évszázados története. Budapest: Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft. 2008. ISBN 9789639005853  
  • Bemutatkoznak 1975 újdonságai. iho.hu. (Hozzáférés: 2016. december 29.)