Szerkesztő:Istvánka/b

Basilicata (Lucania)
Castelmezzano látképe
Basilicata címere Basilicata zászlaja
Közigazgatás
Ország	Olaszország
Rang	Régió
Székhely	Potenza
Megyéi	Matera (MT) Potenza (PZ)
Népesség
Teljes népesség	Az értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.
Népsűrűség	58,73 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	9992 km²
Időzóna	UTC+1
Basilicata régió elhelyezkedése
Basilicata weboldala

Basilicata (régi nevén Lucania) olaszországi régió. Székhelye Potenza.

Földrajza

Fekvése

Basilicata régió az Appennin-félsziget déli részén fekszik. Nyugaton Campania, keleten Puglia, délen pedig Calabria határolja. Területének nagy részét az Appenninek vonalatai foglalják el. Az úgynevezett Lucaniai-Appenninek az Ofanto folyó völgyétől a Pollino masszívumig tartanak. A régió keleti részét az úgynevezett Bradanói-árok alkotja, egy számos vízfolyás által tagolt medence. A régiónak délkeleten kijárata van a Tarantói-öbölre a Bradano (Bernalda területén) és a San Nicola (Nova Siri területén) torkolata között. Északnyugaton a régió beékelődik Campania és Calabria közé és egy rövidke szakaszon kijárata van a Policastrói-öbölre: az Aquafredda és Sapri közötti dombvidéktől a Noce folyó torkolatáig (Castrocucco területén).

Geológiája

Basilicata területe földtani szempontból három fő egységből áll: a klasszikus értelemben vett, üledékes kőzetekből, a mio- és pliocénben kiemelkedett Appenninek, az ettől keletre fekvő pliocén és negyedkori üledékekből álló Bradanói-árok, valamint a pugliai Murgia nyúlványai.

Mindhárom közül az Appenninek földtani felépítése a legösszetettebb. Nyugati része elsősorban mészkövekből és dolomitrétegekből épül fel, keleti részén pedig már a márgás, homokköves, agyagos kőzetösszletek uralkodnak. Ez utóbbiak közül kiemelkedő jelentősége van az úgynevezett Argille varicolori formációnak, amely, mint neve is utal rá, különböző színű agyagokból épül fel és meghatározza a táj színét. Az agyagos rétegek miatt nagyon gyakoriak a földcsuszamlások. A régió községeinek közel 70%-ában pusztított. A földtani okok mellett a földcsuszamlások kialakulásához hozzájárul a gyér növényzet valamint a rövid, de gyorsfolyású folyók eróziós tevékenysége is. Földcsuszamlások miatt a történelem során számos település pusztult el, soknak a lakosságát kellett áttelepíteni. Az egyik klasszikus példa Craco esete, amely a basilicatai katasztrófa-turizmus egyik fő állomása lett.

Az Appenninek és a Tarantói-öböl közé beékelődő Bradanói-árkot homokos-agyagos kőzetösszletek építik fel, déli részén, különösen a Tarantói-öböl partvidékén folyami és tengeri hordalékrétegek is megjelennek. A Bradanói-árok, tulajdonképpen egy üledékgyűjtő medence az Appenninek vonulata és Puglia karbonátos platformja közé ékelődve.

A Murgia karsztfennsík, amely elsősorban a pugliai táj egyik meghatározó eleme Matera és Montescaglioso területén nyúlik át a régióba. Az Appenninek vonulatának kiemelkedése 12 millió évvel ezelőtt kezdődött, s ezzel egy időben a Puglia nagyrészét adó hatalmas karbonátos sziget, Murgia vidéke egyesült a kontinenssel. A mészkövekből és dolomitokból álló fennsík jellegzetes felszínformái továbbá a szurdokvölgyek, amiket a helyiek gravinának vagy lamának neveznek.

A régió északi részén a pleisztocénben erőteljes vulkanizmus zajlott le, ennek egyik bizonyítéka Monte Vulture egykori tűzhányó. Az úgynevezett „hirpiniai földrengési zóna”, amely Campania területéről átnyúlik Basilicata területére is, rendkívül aktív, minek következtében az elmúlt kétszáz évben többször is sújtotta földrengés a vidéket: Tito (1826), Potenza (1861), Marsico Nuovo (1895), Saponara (1802), Lagonegro (1836), Maratea (1831) és Lauria (1831). A régió déli részén, a Pollino masszívum vidékén szintén találtak magmatikus kőzetintruziókat, ami szintén az egykori aktív vulkanizmus bizonyítéka.

Domborzata

Basilicata területének 46,9%-át hegyek, 45,1%-át dombvidékek alkotják, s mindössze 8%-át síkságok.

• Három hegyvidéki terület különböztethető meg a régióban:
  • A régió arculatát a Lucaniai-Appenninek határozzák meg. Ennek jellegzetessége, hogy az Appenninek többi részével ellentétben nem tagolható tulajdonképpeni vonulatokra, hanem jól elhatárolható masszívumok alkotják. A hegység a Conzai-nyeregtől (Sella di Conza; Campania és Basilicata hagyományos határa) tart a Scalone-hágóig (Calabriában). Nyugaton a Sele, északon az Ofanto, keleten a Bradano határolja, délkeleten pedig a Tarantói-öböl. Földtani szempontból hozzá tartoznak még a Cilento hegyei valamint a Cosenza megyében fekvő Orsomaro-hegység. Az északi masszívum legmagasabb csúcsai a Monte Pennone (1508 méter), Marzano (1530 méter) és a Paratiello (1445 méter). Ettől délre, Potenza körül terül el a legmagasabb pontján 1367 méter Li Foj-fennsík. Az ettől délre fekvő hegycsoportot (Comprensorio Sellata-Volturino-Viggiano e Monti della Maddalena) az Agri völgye szeli ketté. A keleti rész legmagasabb csúcsai a Volturino (1836 méter), a Pierfaone (1744 méter) és Arioso (1722 méter). A legkeletibb rész az úgynevezett Lucaniai Dolomitok. A nyugati, Campania és Basilicata határán fekvő rész neve Monti della Maddalena legmagasabb csúcsai a Serra Longa (1503 méter) és a Monte Cavallo (1401 méter). A Lucaniai-Appenninek délkeleti egysége a Sirino masszívum, amelynek legmagasabb pontja az azonos nevű csúcs (2005 méter). A régió déli részén található a Pollino masszívum, amely átnyúlik Calabriába is. Legmagasabb csúcsai a Serra Dolcedorme (2267 méter) valamint a Pollino (2248 méter). A Lucaniai-Appenninek legdélebbi része az Orsomaro-hegység, ez már Cosenza megyében (Calabria) fekszik.
  • A Monte Vulture (1326 méter) egy kialudt tűzhányó a régió északi részén. A vulkán legkorábbi kitörései nagyjából 1 millió évvel ezelőtt zajlottak le és nagy mennyiségű ignimbritet termeltek. A robbanásos kitörési fázis körülbelül 830 000 évvel ezelőttig tartott, ezt egy kiömlési fázis követte. Működésének utolsó fázisa körülbelül 40 000 éve zajlott le egy sor freatomagmás kitöréssel.
• Dombvidékek:
  • A legnagyobb kiterjedésű dombvidék a régió keleti részére benyúló Murgia, amely különösen gazdag karsztjelenségekben. Jellegzetes felszínformái továbbá a szurdokvölgyek, amiket a helyiek gravinának vagy lamának neveznek.
• Síkságok:
  • A régió egyetlen síksága a Tarantói-öböl partján, az Agri, Bradano és Basento folyók torkolatvidékén elterülő Metapontumi-síkság.

Éghajlata

A régiónak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A Köppen-féle osztályozási rendszerben a Csa valamint a Csb osztályba sorolható. Fekvése és domborzata miatt az éghajlatot az Adriai-, Jón- és Tirrén-tenger határozza meg. Legmagasabb részein, az Agri völgyében, a Sinni völgyében, a Pollino területén, valamint az Ofantótól délre eső hegyvidékeken a csapadék mennyiségének éves átlaga 1000 mm körül alakul. A Sirino-hegységben, valamint a Noce völgyében a csapadék mennyisége gyakran eléri a 2000 mm-t is. A Tirrén-tenger partján a csapadék mennyisége 1400 mm/év körül alakul. A régió többi részén a csapadék mennyisége lényegesen kevesebb, az évi átlag 700 mm körül mozog. A legszárazabb vidék a Metapontumi-síkság, ahol az éves átlag 300–500 mm között mozog. A csapadék mennyisége változásának elsődleges oka az Appenninek, amely természetes határként áll a Tirrén-tengeri csapadékos légtömegek útjába. A legcsapadékosabbak a téli és tavaszi hónapok. Az őszi hónapokban ritkábban ugyan, de előfordulhatnak erőteljes esőzések. Havazás csak ritkán fordul elő a magasabban fekvő vidékeken. A nyarak szárazak és melegek, a telek hidegek. A hőmérsékletingadozás általában 8-12°C között mozog. Az évi átlagokat tekintve, a legmagasabb hőmérsékleti értékeket augusztusban regisztrálták: Potenza megyében 25°C, míg Matera megyében 24°C. A leghidegebb hónap január: az átlaghőmérséklet Potenza megyében 1°C, míg Matera megyében 2°C. Előfodulnak azonban extrém hőmérsékleti értékek is. Nyaranta helyenként mértek már 40°C-t meghaladó értékeket is, telente pedig -15°C-nál alacsonyabbat.

Éghajlati szempontból a régió három részre osztható: az Appenninek és a Tirrén-tenger partján a csapadék mennyisége magas, a hőmérsékletváltozás kiegyensúlyozott; a Bradano vidéke csapadékszegény, hosszantartó száraz időszakokkal, jelentős hőmérsékletváltozással valamint a Jón-tenger partvidéke hideg telekkel, száraz nyarakkal.

Vízrajza

A Lucaniai-Appenninek vonulata hidrográfiai szempontból két részre osztja a régiót. A keleti rész fő vízfolyásai a Sinni, Agri, Cavone, Basento és Bradano, amelyek a Jón-tengerbe torkollanak. A régió nyugati részének fő vízfolyása a Noce, amely a Tirrén-tengerbe torkollik. A régió északi részének vizeit a Sele gyűjti össze, pontosabban két mellékága, a Platano és Melandro. A régiót egy rövid szakaszon, Potenza és Melfi között érinti az Ofanto is. Ennek két mellékága, az Atella és az Olivento a Vulture vizeit gyűjtik össze. Moliterno mellett ered a Calore. A Potenzától északnyugatra magasodó Monte Caruso (1236 méter) képezi a régió legjelentősebb hidrográfiai gócpontját, a Bradano, Basento, Platano, Atella (az Ofanto mellékfolyója) vízgyűjtőjének találkozása. A leghosszabb vízfolyások a Bradano (118 km), Basento (149 km), Agri (111 km), Sinni (94 km) és Cavone (49 km). A legnagyobb vízgyűjtője a Bradanónak van, 23 km² a folyó hosszának minden kilóméterére. A folyók vízhozama nagyon változó és a vízzáró, agyagos aljzat és a hirtelen esőzések miatt gyakoriak az árvizek. A mészkövekből felépülő Murgia területének jellegzetes felszínformái a gravinákban (szurdokvölgyek), amelyeket rövid, változó hozamú vízfolyások alakítottak ki (pld. Gravina di Matera).

A régióban kevés tó található. A legjelentősebbek a Monte Vulture délnyugati oldalán található vulkáni eredetű Monticchio tavak (16 hektár illetve 38 hektár). A legmagasabban a Remmo-tó fekszik (1525 méter), a Sirino északkeleti részén. Kisebb tavak a Sirino-tó Nemoli mellett, a Lauriától keletre elterülő Rotonda-tó valamint a Zapano-tó. Az egykori Pesole-tó mára kiszáradt. Az utóbbi évtizedekben a régióban számos mesterséges tavat hoztak létre elsősorban a vízháztartás feljavítása és energiafejlesztés céljából: a Serra di Corvo-tó a Basentellón (Basento mellékfolyója), a Ponte Fontanelle-tó a Camastrán (Basento mellékfolyója), a Pietra del Pertussillo-tó és Gannano-tó az Agrin, Cogliandrino-tó a Sinnin. A gyűjtőtavak megépítése miatt lecsökkent a tengerbe hordott hordalék mennyisége, így a Jón-tenger partvidékén az víz eróziója jelentősen erősödött.

Élővilága

A régióban 2350 növényfaj él. A szám jelentős figyelembe véve a Basilicata kis területét. Az összes fajból 168 tekinthető endemikusnak. A Tirrén-tenger partjának jellegzetes növényzete a mediterrán macchia: magyaltölgy, pisztácia, olajfagyal, kutyatej, boróka, terpentinfa, oliva, fügefa és szentjánoskenyérfa. A Jón-tenger partjának jellegzetes növényei a tengerparti iringó, tengeri nárcisz, homoknád, pisztácia és mirtusz. A hegyvidéki területeket kiterjedt erdőségek borítják: bükk, feketefenyő, tiszafa, molyhos tölgy, gyertyán, juhar és virágos kőris. A Pollino Nemzeti Park területén él az Európában védett Pinus heldreichii (bosnyák fenyő), amely kb. 950 évvel ezelőtt került át a Balkánról.

A gyér népességnek valamint a kiterjedt erdőknek köszönhetően a régió állatvilága gazdag: nagy pele, mogyorós pele, vadnyúl, róka, nyest, menyét, nyuszt,farkas, európai vidra, európai őz és szarvas. A madárvilág képviselői a szirti sas, fekete harkály, dögkeselyű, vörös kánya, uhu, vándorsólyom és harkályok.

A régióban két nemzeti park található:

• Pollino Nemzeti Park - nevét a területén fekvő legmagasabb hegycsúcsról a Pollinoról kapta (2267 m). A Lucaniai-Appenninek és Calabriai-Appenninek területének déli részén terül el. 1993-ban alapították
• Val d’Agri és Lagonegrese Nemzeti Park - 1998-ban hozták létre. Magába foglalja a Lucaniai-Appenninek területét Potenza városától a Pollino Nemzeti Parkig. Hozzátartozik az Agri folyó völgyének felső szakasza is.

Egyéb természetvédelmi területek:

• Gallipoli Cognato–Piccole Dolomiti Lucane regionális park
• Barlangtemplomok regionális park

Tájegységei

A földrajzi adottságok figyelembe vételével Basilicata területe hét tájegységre osztható:

• Vulture-Melfese - a régió északi része, a Monte Vulture és Melfi városának környéke, amely a 19. század végén Potenza megye egyik külön körzetét alkotta (Circondario Melfese).
• Pollino - a régió déli része, az azonos nevű hegység területén.
• Materai dombvidék (Collina materana) - a régió északkeleti része, Matera, a Pugliából átnyúló Murgia vidéke.
• Metapontumi-síkság (Metapontino) - a régió keleti része, az azonos nevű síkság területe.
• Potentino - a régió északnyugati része, Potenza környéke, amely a 19. század végén Potenza megye egyik külön körzetét alkotta (Circondario Potentino).
• Lagonegrese - a régió délnyugati részének történelmi kerülete
• Agri-völgy (Val d’Agri) - az Agri folyó völgye, a régió központi részén.

Az alábbi táblázat a régió megyéinek és tájegységeinek egymáshoz való viszonyát mutatja be:

Matera megye	Potenza megye
Vulture-Melfese Pollino Materai dombvidék Metapontumi-síkság	Potentino Lagonegrese Pollino Agri-völgy

Történelme

Az őskori kultúrák

A régészeti leletek tanúsága szerint Basilicata területe (elsősorban a folyók völgyei) a kora őskőkorszak óta lakott vidék. Az elsősorban vadászatból élő népcsoportok megtelepedését elősegítette a hegyvidékek gazdag állatvilága is. A Venosa melletti ásatások során egy kiszáradt tavat találtak, amelynek partján a gazdag pleisztocén faunaelemek mellett pattintott kőből készül eszközöket találtak, illetve a fiatalabb rétegekben mezőgazdasági tevékenységre utaló nyomokat. Hasonló leletekre bukkantak a Matera környéki karsztbarlangokban is valamint a Bradano teraszai is. A középső paleolitikumból a mousteri kultúrára jellemző eszközök kerültek elő elsősorban a Matera környéki barlangokból (Grotta dei Pipistrelli, Grotta Cicchetti), de találtak Maratea vidékén is (Grotte di Fiumicello) és a Metapontumi-síkságon is. A késői paleolitikumból jóval kevesebb lelet származik. Az egyetlen értékelhető leletegyüttes a Grotta dei Pipistrelliből származik, de pontos rétegtani kormeghatározás miatt kérdéses, hogy egyáltalán a gravetti kultúrához tartoznak-e. Ugyancsak Matera környékén bukkantak rá a romanelli kultúrát jelző vésett kövekre is. Középső kőkorszaki leletekre a Filiano melletti Tuppo dei Sassiban találtak. Ezek erős tardenoisi hatásokat mutatnak. Az újkőkorszak elején (i. e. 5 évezred) alakultak ki az első tulajdonképpeni települések a basilicatai folyók partjain. Ilyen, általában kör alakú, védőárkokkal körülvett települések nyomaira bukkantak többek közt Tolve, Tricarico és Latronico területén. A vésett és festett kerámiakultúrák ekkor érték el virágkkorukat. A régióra jellemző az úgynevezett Serra d’Alto kultúra, amelynek központja az azonos nevű neolitikumi falu volt, amely a mai Materától északra feküdt. A késő neolitikumban alakultak ki az első mezőgazdaságilag megművelt területek a tengerparti síkvidékek mentén, illetve a folyók völgyeiben.

Ókori törzsek

A kőrézkorban jelentek meg az első fémeszközök, amelyek az égei-tengeri és anatóliai civilizációk jegyeit viselik magukon. Ebben az időszakban vált a régió különböző civilizációk és kultúrák találkozásának és összecsapásának helyszínévé. A bronzkor emlékei elsősorban a Jón-tenger partján kerültek elő és arról tanúskodnak, hogy a vidék már kapcsolatban állt a minószi és mükénéi kultúrával. A néphagyományok szerint a trójai háború vesztesei ide, erre a vidékre menekültek és új városokat alapítottak. Ugyancsak ekkor jelent meg a vidékre jellemző vándorlegeltetés is. A temetkezési szokások vizsgálata alapján a bronzkorban két jól elkülöníthető kultúra határozta meg a régiót: Aliano és Chiaromonte környékén kiegyenesítve fektették a halottakat, míg a régió délkeleti részén, Pisticci környékén összegömbölyítve. A bronzkor végéről Itália északi részeire jellemző leleteket is találtak.

A vaskorban, i. e. 1300-1200-ban új törzsek jelentek meg. Anatóliából érkeztek és az Ofanto déli részén telepedtek meg, a Bradano és a Basento között. Ekkor kezdődött meg a szó szoros értelmében vett települések kialakulása. A kézművesekből, pásztorokból és mezőgazdászokból álló közösség tagjai felosztották egymás között a földet és kvázi szabadon éltek törzsi szervezetben, háborús időkben pedig a baszileiosz vezetése alatt gyülekeztek.

Az enotrik a vaskor idején (i. e. 11. század) érkeztek területükre Görögországból, az Otrantói-szoroson keresztül a velük egy népcsoportba tartozó más népekkel. Az enotri szót a görög οἶνος (oinosz) kifejezésre lehet visszavezetni, amely bort jelent, mivel az enotrik egy szőlősökben gazdag területen éltek. Területüket, Enotria a „szőlő földjének” nevezték Dél-Olaszországban. Az enotrik a Tirrén-tenger partját lakták a mai Paestumtól egészen Calabriáig.

Magna Graecia

Az első görög gyarmatosítók az i. e. 8 században érkeztek a Jón-tenger partjára és megalapították első városaikat. A iónok i. e. 744-ben megalapították Rhégiont (ma Reggio Calabria), az akhájok i. e. 710-ben Szübariszt és i. e. 708-ban Krótont (ma Crotone) és i. e. 700 körül Sziriszt (a mai Nova Siri területén). I. e. 650 körül alapították meg a legészakibb akháj gyarmatvárost Metapontiont ellensúlyozva a spártaiak terjeszkedését Tarasz (ma Taranto) irányából. Válaszul a tarasziak i. e. 433-ban megalapították Metapontion közelében saját városukat Hérakleiát (a mai Policoro mellett). A gazdag Szübariszt. e. 530 körül Króton és Metapontion egyesített hadai teljesen elpusztították. Ez jelentette a görög gyarmatok közötti versengés tetőfokát és a háború két korabeli politikai és államigazgatási irányvonal összecsapását is jelentette: Szübarisz demokráciája állt szemben a püthagoreusok által uralt krótoni arisztokratikus államvezetéssel. Szübarisz pusztulása után azonban felerősödtek a demokratikus irányvonalakat követő csoportosulások, aminek következtében Püthagoraszt és követőit Metapontionba száműzték. Szübariszt i. e. 446-ban Periklész hadai pusztították el és helyén az athéniek megalapították saját városukat, Thurioit (a mai Corigliano Calabro mellett). I. e. 432-ben, egy több éves háborút követően Tarasz békeszerződést kötött Thurioival és Szirisz területén közösen új várost alapítottak Hérakleia néven. Az új város azonban hamarosan Tarasz kizárólagos fennhatósága alá került.

Az i. e. 5 században észak felől a lucanusok, oszk eredetű népcsoport érkezett a vidékre, kiszorítva az enotrikat. I. e. 389-ben I. Dionüsziosz szürakúzai türannisz a lucanusok segítségét kérte Magna Graecia városainak, különösen ellenlábasa Thurioi legyőzésére. A hosszas háborúskodás azonban elégedetlenséget szült a soraikban és a lucanusok egy része fellázadt és különvált. Ők lettek a bruttiusok, azaz elpártolók, akik a mai Calabriában, elsősorban a mai Cosenza környékén telepedtek le. Mivel délnyugati irányban, a bruttiusok miatt nem tudtak tovább terjeszkedni, a lucanusok a Jón-tenger keleti partjai felé, elsősorban Tarasz felé vonultak. I. e. 343-ban Spárta Tarasz segítségére sietett a lucanusok támadása kivédésére. A spártai király, III. Arkhidamosz, személyesen vezette a flottáját és hadseregét a lucanusok ellen, azonban i. e. 338-ban Mandonionnál legyőzték és életét vesztette. I. e. 333-ban Tarasz ismét szembekerült itáliai szomszédaival, ekkor Molosszosz épeiroszi király segítségét kérték. Zsoldoshadserege i. e. 331-ben azonban szintén vereséget szenvedett. Tarasznak végül i. e. 320-ban sikerült békét kötnie a lucanusokkal. I. e. 304-ban a lucanusok a bruttiusokkal szövetkezve ismét megtámadták a várost. Tarasz segítségére ezúttal Agathoklész, szürakúzai zsarnok sietett. I. e. 303-302 között Kleonümosz athéni stratéga segítette a várost a lucanusok elleni háborúban.

Az i. e. 4. század elején a politikai helyzet megváltozott, azáltal, hogy a dél-itáliai törzsek erős szövetségesre találtak, az agresszíven terjeszkedő Rómára. Tarasz az egyetlen olyan hatalom volt, amely eredményesen szembe tudott szállni Róma hódító törekvéseivel. A szamniszok leverése után, i. e. 290-ben a rómaiak számos gyarmatot alapítottak Apulia és Lucania területén. Az egyes városállamok (mint Rhégion, Króton és Epizephürioi Lokroi) többször is szövetkeztek Rómával, a szomszédaikkal folytatott háborúikban. I. e 282-ben egy lucaniai hadjárat során Thurioi városa, amely Tarasz fennhatósága alatt állt, Rómától kapott katonai segítséget; ezt Tarasz a saját belügyeibe való beavatkozásként értékelte. A háború elkerülhetetlenné vált, a tarasziak Pürrhosz epiruszi királyhoz fordultak segítségért. Noha a pürrhoszi háborúk során jelentős sikereket értek el Rómával szemben, i. e. 272-ben a város elesett, így a Római Birodalom fokozatosan kiterjeszthette hatalmát az egész Magna Graeciára.

A Római Birodalom részeként

A szamniszok leverése után i. e. 292-ben a római seregek döntő vereséget mértek egykori szövetségeseikre a lucanusokra, elfoglalva legjelentősebb központjukat, Venusiát, megerősítve jelenlétüket Dél-Itáliában. A lucanusok ellenállása Tarasz behódolásával egyidőben megszűnt. Ez megnyitotta az utat a gyors latinizáció előtt. I. e. 268-ban a Via Appia már elérte Venusiát. Az i. e. 216-ban lezajlott cannaei ütközet nyertesei, a Hannibal vezette karthágóiak nem indultak Róma felé, hanem Dél-Itáliában maradtak. Cannae után számos dél-itáliai római szövetséges pártolt át Hannibalhoz így Metapontum és Heraclea is. A csaták színtere hamarosan áthelyeződött Calabriába. A rómaiak Publius Cornelius Scipio vezérletével Zamánál i. e. 202-ben visszavágtak és döntő csapást mértek a karthágói seregre, így Dél-Itália visszakerült a rómaiak kezébe. Hannibal támogatását a rómaiak kegyetlenül megtorolták. A tengerparti városoknak, Metapontumnak, Heracleának, Sirisnek hadisarcot kellett fizetnie. A lakosság nagyrészét elhurcolták rabszolgának. A lakosság pótlására veteránokat telepítettek a vidékre és új coloniákat hívtak életre: Potentiát, Anxiát, Acheruntiát, stb. I. e. 185-ben az egyre nagyobb nyomás alatt élő hellén lakosság fellázadt, de ezt a rómaiak vérbefolytották. I. e. 132-ben megépült a Via Popilia, amely Capuát kötötte össze Rhegiummal átszelve többek közt Lucania nyugati részét. Venusium részt vett az itáliai szövetséges városok lázadásában (i. e. 91-88), de Quintus Caecilius Metellus Pius seregei visszafoglalták. Municipium lett, de ezt a rangját i. e. 43-ban elveszítette, amikor veteránokat telepítettek be. I. e. 73-ban a Jón-tenger partján Marcus Licinius Crassus legyőzte és megölte Spartacust, a déli Itáliában fellázadt rabszolgák vezérét. I. e. 65-ben Venusiában megszületett Horatius, akinek apja felszabadított rabszolga. I. e. 9-ben, amikor Augustus császár újra felosztotta a birodalmat, Lucania keleti része a Regio II Apulia et Calabria része lett, míg nagyobb, nyugati részét a Regio III Lucania et Bruttii-hoz sorolták. A vidék aranykora az i. sz. 2 évszázadban érkezett el. Ekkor épültek meg az amfiteátrumok Grumentumban és Venusiumban, a Muro Lucanó-i híd, stb.

Gót-bizánci ellentétek

A Nyugatrómai Birodalom bukása után Itália, így az ókori Lucania is Odoaker majd 493-tól a keleti gót Nagy Teodorik fennhatósága alá került, aki átvette az egykori birodalom államszervezési mintáját és előörsöket telepített a királyság különböző településeire. Ez az intézkedés Lucaniában véres összetűzésekhez vezetett, hiszen a katonák megfosztották birtokaiktól a helyi lakosságot. Emiatt a gazdasági élet is hanyatlani kezdett. Egyedül a régió északnyugati részének települései, különösen Venosa virágoztak, köszönhetően kiváló kerekedelmi kapcsolataiknak. A gótok fő lucaniai központja Acerenza volt. 536-ban a Belisarius által vezetett seregek partra szálltak Reggio mellett és megszerezték a dél-itáliai területeket Bizánc számára. A korabeli krónikások szerint a helyi lakosság felszabadítóként üdvözölte a hadvezért. 536-ban Belisarius elérte Rómát is. 540-ben elfoglalta az osztrogót fővárost, Ravennát is, ahol foglyul ejtette a gót királyt, Vitigist. Az osztrogót háború különösen véres volt Lucania területén, ahol a lakosság megtorolta a birtokaikat elbitorló gótokat és Acerenza is hamar a bizánciak kezére került. 544-ben Itáliába visszatérve Belisarius gyökeresen megváltozott helyzettel találta szemben magát. 541-ben az osztrogótok Totilát választották királlyá, akinek vezetése alatt sikeres hadjáratot folytattak a bizánciak ellen, visszahódítva egész Észak-Itáliát, sőt Rómát is. Belisarius hamar visszafoglalta Rómát, azonban hadjárata kudarcba fulladt, mivel Konstantinápolyból nem kapott elegendő támogatást. Az itáliai hadjáratot végül Narses fejezte be, aki kellő császári támogatással megnyerte az osztrogót háborút, aminek eredményeképpen Lucania a Bizánci Birodalom része lett a szomszédos déli területekkel együtt.

Langobárdok és szaracénok

Kevesebb, mint ötven évvel a bizánci-gót háborúkat követően Lucania ismét véres csatározások helyszíne lett. A Beneventói Hercegséget megalapító langobárdok Zotto vezetésével elfoglalták Pescopaganót, Ruvót, Vietri és Satrianót, ellenőrzésük alá vonták az Agri völgyét. Sikerült elfoglalniuk Venosát és Acerenzát is. A településeken hátrahagyott bizánci helyőrség kevésnek bizonyult a langobárdok ellen, így azok sorra fosztották ki a vidék kolostorait és településeit. Az arianus langobárdok és a keresztény lakosság közötti vallási békét Zotto utóda, I. Arechis állította helyre. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a hercegség közigazgatási megszervezése: létrehozta Venosa, Acerenza, Latiniano (Marsicotól a Pollinóig), Lucania (a Seletől délre eső területek) és Laino (a Lao és a Mercure völgyei) helytartóságokat. A langobárdok megerősítették a vidék jelentősebb településeit, Tricaricót, Montescagliosót és Montepelosót. Materát és Marateát városfalakkal látták el. Kihasználva a langobárd hercegségek közötti belviszályokat II. Kónsztasz bizánci császár hadsereget küldött az elveszített területek visszafoglalására, de Acerenza alatt meghátrálni kényszerültek. A bizánci képrombolások idején Lucaniába baziliánus szerzetesek érkeztek, kolostorokat, új településeket alapítva elsősorban az Agri és a Sinni völgyében. A 8-9. században kezdődött meg a katolikus közösség szerveződése is.

A langobárdok bukását végül a római pápával való szembekerülés okozta. Miután 774-ben a pápa segítségére siető Nagy Károly elfoglalta a Langobárd Királyságot, II. Arechis Beneventóba menekült, ahol megpróbálta visszaállítani a langobárd királyok méltóságát. Félve a frankok támadásaitól elhagyta a királyi címet, helyette fejedelemnek nevezte magát. 787-ben Salerno ostroma után kénytelen volt elfogadnia Nagy Károly fennhatóságát.

Kihasználva a langobárd örökösödési belviszályokat, a tengerpartokon portyázó szaracén egymás után dúlták fel a hercegség településeit. Elfoglalták Tricaricót is, de nem sikerült uralmuk alá vonni Potenzát. Válaszképpen a langobárdok megépítették Pietrapertosa erődjét, megerősítették Tursit. A langobárd belviszályok eredményeként létrejött a Salernói Hercegség, amely magába foglalta többek között Acerenza, Latiniano, Lucania és Laino helytartóságokat, viszont Acerenza és a Vulture-hegy környéke a Beneventói Hercegség része maradt. Az vidék új urai sem tudták ellensúlyozni a szaracén előretöréseket, akik Taranto megszerzése után elfoglalták Materát és Tursit is. Végül II. Lajos frank császár és a bizánciak közös fellépésének köszönhetően sikerült őket kiszorítani a vidékről.

Ezt követően ismét kiújultak az ellentétek a nyugati császárság és a bizánciak között, hisz mindketten ígény tartottak a dél-itáliai területekre. II. Lajos halála után a bizánciak visszafoglalták Pugliát és benyomultak a Latiniano helyőrség területére is. A szaracénok 878-ban ismét megjelententek a vidék partjainál feldúlva az Agri völgy városait is. Ekkor pusztult el Grumentum is. A szétszóródott lakosság új településeket hozott létre védett dombok tetején (Moliterno, Sarconi, San Chirico, San Martino d’Agri, Spinoso, Montemurro, Viggiano, Tramutola, Armento, stb.).

880 és 886 között a langobárdoknak a bizánciak segítségével sikerült visszaverniük a szaracénokat, de ezzel egyidőben elveszítették a bizánciak javára a Jón-tenger partján fekvő településeiket. A 10. században több csatát is vívtak ezek visszaszerzése érdekében. A vidék feletti uralom megszerzése érdekében vívott harcoknak végül 972-ben vetett véget II. Ottó német-római császár házassága Theophanu bizánci hercegnővel. A megegyezés értelmében a Beneventói és Capuai Hercegségek a német-római császár, míg kelet Lucania, Puglia, Calabria és a Salernói Hercegség a bizánci császár fennhatósága alá került. A bizánciak újjászervezték a vidék közigazgatását. Az egykori római kori Lucania határai teljes mértékben megváltoztak: a lucaniai thema központja Tursi lett és magába foglalta az egykori Latiniano helytartóságot, a Potenzai Grófságot, a Bradano felső és középső völgyét, a Vulture környékét és Acerenza környékét. A salernói herceg, I. Gisulf megerősítette a régió déli határán lévő településeket (Marsico, Lauria) a Colonna-fok felől támadó szaracénok elleni védelem érdekében. 985-ben a szaracénok ismét benyomultak Lucaniába, Venosáig pusztítva. A Róma és Bizánc között feszülő egyházi ellentétek miatt 968-ban felszámolták a tursi püspökséget és a lucaniai thema az otrantói görögkeleti püspök fennhatósága alá került. A régió északi részén viszont a langobárdoknak köszönhetően erős volt a katolikus kereszténység (potenzai püspökség).

A normannok

A normannok kisebb csapatokban érkeztek Dél-Itáliába és mint zsoldosok harcoltak, gyakran egymás ellen is. Latin kultúrájú, katolikus vallású, szegény családok fiai hagyták ott Normandiát, akik társadalmi felemelkedésre, meggazdagodásra vágytak. 1009-ben Melus (Meles Barensis) vezetésével vallási és főként gazdasági okok miatt felkelés tört ki a bizánci hatalom ellen, amely átterjedt szinte az egész Apulia területére. A felkelőket a normannok segítették. 1018-ban a cannaei csatában a langobárd és normann seregek alul maradtak, viszont a normannok egyre gyorsabban terjeszkedtek a vidéken. Ezt látva, Melus fia, Argürosz átállt a bizánciak oldalára és a Pápai Állammal szövetkezve megpróbált fellépni ellenük. Kihasználva az 1038-ban és 1040-ben Bariban, a bizánci hatalom ellen kitört felkelést, valamint a hátrahagyott gyenge bizánci helyőrségeket a normannok Arduin vezetésével elfoglalták Lavellót, Ascoli Satrianót és Melfit. Főhadiszállásukat utóbbiban rendezték be és továbbra is élvezték a salernói és beneventói hercegek támogatását. Egyre több földet vontak ellenőrzésük alá. Már 1030-ban egy normann lett Aversa grófja, s egyik utódja 1058-ban Capua hercege. De idővel normannok vezették Beneventót és Salernót is.

A legjelentősebb dél-itáliai normann család a Hauteville volt. Tankrédnak, a dinasztiaalapítónak két házasságból tizenkét fia született, akik közül nyolcan indultak el szerencsét próbálni. Közöttük volt Guiscard Róbert is. A normannok folytatták terjeszkedésüket és a növekvő hatalmuk miatt aggódó IX. Leó pápa végül a bizánciakkal és a német-római császár szolgálatában álló svábokkal szövetségben fegyveres harcra kényszerült ellenük. A Fortore folyó partjain lezajlott civitatei ütközetben (1053) a pápa tekintélyes nagyságú, ám rosszul kiképzett és felfegyverzett seregével vereséget szenvedett. Az elsöprő győzelem után a normannok elfogták Leó pápát és kilenc hónapig tartották fogva Bari mellett. Mindezek ellenére az évtized végére Guiscard Róbert a pápai érdekek védelmezőjévé lépett elő Dél-Itáliában és az ellensúly szerepét játszotta a német-római császárral szemben. Róbertet 1059-ben iktatta be a pápa a bizánci kultúrájú és jellemzően görög ortodox vallású Apulia és Calabria Hercegségébe, ugyanekkor rövid ideig Melfit tette meg fővárosává.

Időközben egy másik Hauteville testvér, Roger is megérkezett Itáliába. Mindjárt az elején nézeteltérésbe keveredtek és Roger útonálló életet kezdett élni, amit nagyrészt a fivére ellenőrzése alá tartozó területek szenvedtek meg. Guiscard Róbert végül békét kötött Rogerrel és nekiadta Calabria felét. 1059-ben a normannok ismét egyezségre jutottak a Pápai Állammal, pontosabban II. Miklós pápával, aki a német-római császártól való pápai függés csökkentésére, egyszersmind a pápaság vazallus államait fenyegető egyre nagyobb normann veszély mérséklésére irányuló politikája részeként 1059 augusztusában összehívta a melfi zsinatot. A zsinaton - amely lényegében legálisnak ismerte el a normannok dél-itáliai jelenlétét - Guiscard Róbert hűbéresküt tett II. Miklósnak és katonai segítséget ajánlott föl neki, amit a pápa arra használt föl, hogy bevonuljon Rómába, és elűzze X. Benedek ellenpápát. Ellentételezésként Miklós elismerte Róbertet Apulia és Calabria hercegének. Asszimilációs törekvései oda vezettek, hogy nem normann feleségétől származó idősebb fiát (Roger Bosso) tette meg örökösévé, hanem előkelő langobárd származású feleségétől származó második fiát. 1063-ban elfoglalta Tarantót, 1080-ban pedig megalapította a Tarantói Hercegséget. Bari 1071-es elfoglalásával a bizánciak véglegesen kiszorultak Dél-Itáliából. Az új rend urai, a normannok a nyugati keresztény egyházat és a pápát támogatták; ez a keleti egyház befolyását jelentősen csökkentette.

VII. Gergely pápa azonban nem nézte jó szemmel a normannok térnyerését, s Capua elfoglalása után 1076-ban kiközösítette a normann salernói herceget. A pápához hű grófok ekkor fellázadtak a normann uralom ellen és véres összecsapásokra került sor a Bradano völgyében valamint Matera környékén. 1081-ben a pápa, megelőzve egy ellenpápa állítását visszavonta a kiközösítést és elismerte a Hauteville ház fennhatóságát Amalfiban és Salernóban is, cserében az egyház irányi hűségért. Ekkor kezdődött el a nagy templomépítések korszaka. Miután a normannok megszerezték Szicíliát és megalapították a Szicíliai Királyságot, a hatalmi központ Melfiből Palermóba helyeződött át, így Lucania városai (Melfi, Venosa, Matera) a perifériára szorultak és vége lett virágzó gazdasági életüknek.

A harmadik keresztes hadjárat során Oroszlánszívű Richárd bevette Messinát, de Tankréd szicíliai király tárgyalásokba bocsátkozott és megegyezésre jutott vele. VI. Henrik német-római császár eközben Szicília elfoglalását tervezgette, felesége, Konstancia örökösödési jogát jelölve meg követelése alapjául. Ám a császárnak a seregében kitört járvány miatt haza kellett térnie. Leccei Tankréd, Szicília utolsó normann királya 1194-ben halt meg. Kiskorú fia, III. Vilmos követte a trónon, aki mellett Tankréd özvegye látta el a régensi teendőket. 1194-ben VI. Henrik ismét délnek vette az irányt seregével, megegyezésre jutott a lombardiai városokkal, megszerezte a pisai és a genovai flotta támogatását és rövid idő alatt könnyűszerrel elfoglalta a Szicíliai Királyságot, lezárva ezzel a sziget és Dél-Itália történelmének normann fejezetét. Amikor VI. Henrik német-római császárt 1194 karácsonyán a palermói székesegyházban Szicília királyává koronázták, a szicíliai normann hatalmat a német Hohenstauf-dinasztia uralma váltotta föl. Henrik utódja, I. Frigyes a származását tekintve félig normann volt, de a normann befolyás többé nem volt közvetlen és Szicília másodrendű szerephez jutott Frigyes császár hatalmas Szent Római Birodalmában.

II. Frigyes uralkodása

Miután megszilárdította hatalmát a Szicíliai Királyságban, Frigyes, nagyapjának, II. Rogernek a jogi reformjaira támaszkodva uralkodott. Hozzáértésének kitűnő bizonyítéka a Melfi Alkotmány, más néven Liber Augustalis, amelyet 1231-ben hirdetett ki, és amely hosszú időn keresztül példaértékű volt az európai uralkodók számára, ugyanakkor az írott joggyakorlat előfutára is lett egyben. Frigyes idejében vált a Szicíliai Királyság abszolutisztikus monarchiává valamint Európa első központosított államává. Frigyes uralkodása idején megerősítették Basilicata várait majd 1242-ben elrendelte a lagopesolei vár építését. 1241-ben Melfit tette meg a királyság központjává, Venosában rendezte be rezidenciáját, Lagopesole pedig egyik kedvenc vadászkastélya lett. A helyi nemesség a császárt támogatta a pápasággal való viharos viszonyában. Jelentős területeket adományozott a templomos lovagoknak, támogatta az egyházi építkezéseket (Potenza, Rapolla). 1243-ban a Vulture vidékén találkozott IV. Ince pápa követeivel, ám az akkor már kiközösített császár nem fogadta el az egyházfő feltételeit. 1246-ban véres megtorlásokba kezdett az őt, a pápaság ellenében megtagadó nemesekkel szemben, mint például a Marsicót és Chiaromontét birtokló Sanseverino családdal.

Anjouk és Aragóniaiak

A pápa és a Hohenstaufok közötti nézeteltérések vezettek az 1266-os Anjou-invázióhoz, amelynek következtében I. Anjou Károly került a trónra a Szicíliai Királyságban.

Közigazgatása

Basilicata megyéi

Basilicata területe két megyére (provincia) van osztva:

Megye	Székhely
Matera (Provincia di Matera )	Matera
Potenza (Provincia di Potenza)	Potenza

Népessége

Basilicata lakossága 586 853, ezzel a tizennyolcadik helyet foglalja el az olaszországi régiók sorában. A népsűrűség átlagosan 58,73 lakos/km², ami lényegesen alacsonyabb az olaszországi átlagnál (199,5 fő/km²). Megyékre bontva, a lakosság száma a következőképpen alakul:

Megye	Községek száma	Lakosság (2010. december 31.)	Terület (km²)	Népsűrűség (lakos/km²)
Matera	31	203 726	3446,12	328
Potenza	131	383 791	6548,49	59,1

2009. december 31-én 9595 bevándorlót tartottak számon, ezek közül a legtöbben az alábbi országokból érkeztek:

Románia: 2768 fő Albánia: 1494 fő Marokkó: 1104 fő

Ukrajna: 694 fő Kína: 628 fő Lengyelország: 454 fő

Tunézia: 320 fő Bulgária: 313 fő India: 231 fő

A régió legnépesebb települései: (10 000 lakos felett; kiemelve a megyeközpontok):

Község	Megye	Népesség (fő)	Terület (km²)	Község	Megye	Népesség (fő)	Terület (km²)
Potenza	Potenza	68 297	173,97	Lauria	Potenza	13 392	175,66
Matera	Matera	60 818	388,14	Bernalda	Matera	12 258	126,72
Pisticci	Matera	17 927	231,39	Venosa	Potenza	12 231	169,34
Melfi	Potenza	17 554	205,15	Avigliano	Potenza	11 948	84,93
Policoro	Matera	16 407	67,31	Montescaglioso	Matera	10 107	173,26
Lavello	Potenza	13 945	132,92

Nyelvjárások

A lucaniai dialektus (saját elnevezése lucàne, olaszul lucano) főként a régióban körülbelül 800 000 ember által használt újlatin (délolasz) nyelvjáráscsoport, pontosabban az italodalmát nyelvek közé tartozik. Közelebbi rokonságban a nápolyi nyelvjárásokkal áll. A 15–16. században betelepedett albán bevándorlók által lakott településeken az albán nyelv helyi változatát, az arberest beszélik.

Vallási élet

A régió túlnyomó része római katolikus keresztény, más vallások a bevándorlók révén jelentek meg, illetve az itt élő kisebbségek (griko, arberes) révén. A régiót a Potenza-Muro Lucano-Marsico Nuovo Egyháztartomány fedi le (az 5. században létrehozott potenzai egyházmegye utódja), amelynek két főegyházmegye (Acerenza, Matera-Irsina) és három egyházmegye van alárendelve (Melfi-Rapolla-Venosa, Tricarico, Tursi-Lagonegro). Az egyháztartományban a katolikusok aránya a népesség számához viszonyítva 99% felett van. Jelentős búcsújáró helyek az anglonai szentély Tursi mellett, a Szent Balázs tiszteletére emelt bazilika Marateában és a Szent Dónát tiszteletére emelt szentély Ripacandidában.

Kultúrája

Épített örökség

A reneszánsz kora

A 15. század, amely Itália más részein már a reneszánsz virágzásának időszaka volt, Basilicatában tovább élt a kései gótika. Az aragóniak hatalmának megszilárdulásával a Nápolyi Királyságban egyre nagyobb teret hódított a katalán gótika, amelynek kiváló példái Tricaricóban, Venosában, Potenzában és Materában is fellelhetők.

A reneszánsz elsősorban a nápolyi királyi udvarral szoros kapcsolatokat ápoló kolostoregyüttesek révén terjedt el (például Montescaglioso), de reneszánsz stílusjegyek fedezhetők fel korabeli katonai építményeken is. Ezek a normann és Stauf-korból származó elemeket is ötvöznek, hiszen a lakosság, a hagyományok még mindig szívesen emlékezett vissza a régió egykori virágkorára (Venosa, Tricarico és Matera egyes épületei).

A 15. századtól kezdődően megritkult a helyi művészek köre, s az épületek és műalkotások nagy része a nápolyi iskola tanítványainak alkotása, de rajtuk kívül számos firenzei művész is dolgozott a régióban, elsősorban Senisében, Calcianóban, Potenzában és Materában. Helyi művészek tehetségét dícsérik a rivellói, lauriai és montescagliosói templomok faragott kórusülései.

Gazdasága

Mezőgazdaság

Basilicata fő mezőgazdasági területei a Metapontumi-síkság (gabonafélék) illetve a Matera-környéki folyóvölgyek (gyümölcs- és zöldségfélék). A hegyvidéki területeken elsősorban állattenyésztéssel foglalkoznak (juh, kecske, stb.). A halászat néhány tengerparti településen jelentős.

Ásványkincsek és ipar

A régió gazdag ásványkincsekben: a Basento völgyében jelentős metángáz-telepeket találtak, míg az Agri völgyében kőolajat.

Az ipar fő ágazatai az élelmiszeripar és textilipar. Potenzában egy vegyiüzem működik, Melfiben a Fiat üzemeltet egy gépkocsiösszeszerelő gyárat.

Turizmus

A turizmus számára vonzerőt jelentenek a tengerparti görög városok romjai: Metapontum, Siris, valamint a római időkből származó Venusia és Grumentum romjai. A legszebb középkori települések Melfi és Tricarico. Matera fő vonzerejét a Világörökség részét képező Sassik képezik.

Közlekedése

Autóutak

A régiót az A3-as autópálya érinti egy rövid szakaszon a Tirrén-tenger partjával párhuzamosan, Lagonegro és Lauria között. A régiót érinti továbbá két európai jelentőségű főút: az E90-es (amely összeköti Tarantót Reggióval) a Jón-tenger partjával párhuzamosan halad, míg az E847-es átszeli a régió központi részét érintve Potenzát, majd a Basento völgyében haladva az ókori Metapontum romjai mellett az E90-esbe torkollik. A régió többi települését országos szintű utak kötik össze. Materát az SS7-es (az egykori Via Appia nyomvonalát követve) Tarantóval, az SS96-os Altamurával és Barival köti össze.

Vasút

Délen a Jón-tenger partján halad a Tarantót Catanzaróval összekötő vasútvonal, a Tirrén-tenger partján pedig a Salerno-Paola vonal. A régiót átszeli a Salerno-Potenza-Bernalda vonal is.

Légi közlekedés

Egyetlen repülőtere van, a Pisticci mellett fekvő Basilicata repülőtér.

Források

• Blanchard, Paul. Southern Italy (angol nyelven). London: Somerset Books Company (2007). ISBN 9781905131181