Minószi civilizáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A minószi Kréta térképe

A minószi civilizáció vagy krétai civilizáció egy bronzkori civilizáció volt, amely Kréta szigetén jött létre, és az i. e. 27. századtól az i. e. 15. századig virágzott.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A minószi civilizáció eredete, kialakulása nem ismert pontosan. Nyugat-Krétán találtak ugyan őskőkori pattintott kőeszközöket (ezek még a legutóbbi jégkorszak idejéből valók, amikor a szárazföld és Kréta szigete a tenger alacsony szintje miatt többé-kevésbé egybefüggő szárazulatot alkotott, így megkönnyítette az őskőkori vadászoknak a bejutást a szigetre).

A legelső biztos régészeti leletek az újkőkorból származnak. Ekkor hozták be a szigetre az új telepesek a fejlett neolitikus életmódot, az állattenyésztést és növénytermesztést. E telepesek valószínűleg Anatóliából érkeztek, és ők alapozták meg a későbbi krétai civilizációt, amely i. e. 2500-ban már igen magas szintre jutott.

A korai civilizáció idejére megjelentek a szabályosan tervezett városok, építőanyagként használták a téglát és a köveket, ismerték a fémművességet és a szépen kidolgozott ékszerek készítésének módját. A korai civilizáció ezután ismeretlen okból hanyatlásnak indult.

Az aranykor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három nőt ábrázoló knosszoszi freskó

Az i. e. 2000 és i. e. 1450 közötti kort szokás aranykornak is hívni, ekkor érte el csúcsát a minószi civilizáció, amely a palotaépítésekben is megmutatkozik.

A minószi kultúra eredetére egy görög legenda vet némi fényt, amely szerint a civilizáció megteremtője Minósz, Zeusz fia, az istenkirály volt, aki a Nap lányát, Pasziphaét vette feleségül. Pasziphaéra az istenek bosszúból őrületet bocsátottak, aki egy bikával közösült. Gyermekük, Minótaurosz egy szörny volt, ezért egy labirintusba zárták. Táplálékul minden évben 10 athéni ifjat és 10 athéni leányt áldoztak fel neki, de a hős Thészeusz megküzdött vele és megölte, majd Ariadné fonalának segítségével kijutott a labirintusból.

A tudomány máig keresi a legenda eredetét, kutatja Minósz király valódiságát. A kultúra igen magas fokra fejlődött, de utána hanyatlásnak indult. A hanyatlás okai nem ismertek, talán újabb földrengés vagy háború[1] okozhatta.

Művészet és kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A knosszószi palota egy szobája (trónterem)

I. e. 2000 körül épültek meg az első nagyobb paloták. Ezek őrzik a minószi kultúra emlékeit. A legnagyobb a knósszoszi palota, melyet i. e. 1900 körül emeltek. Kr. e. 1700 körül újból hozzáláttak a paloták építéséhez. Ekkor jelentek meg a színes falfestmények (freskók) a házakon.

A mükénéi sírokban gyakran találtak krétai eredetű ivócsészéket és fegyvereket. A leggazdagabban a tőröket díszítették, ezüsttel és fekete niellóval vonták be, a markolatot gyakran díszítették arannyal vagy drágakövekkel. Egyes tőrökön teljes jeleneteket ábrázoltak, például harcosokat, amint állatokkal küzdenek, vagy egyiptomi ihletésű vadászjelenetet, ahol macskák üldöznek egy vízimadarat.[1]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kultúrával együtt fejlődött a kézműipar is, amely nagy hatást gyakorolt a kereskedelemre. Megjelentek a fazekaskorongok, melyekkel a tömegtermelés megjelenése mellett a kész termékek minősége is fejlődött.

Fellendült a mezőgazdaság, magas fokra fejlesztették a szőlő és az olajbogyó termesztését. Egyre több juhot tenyésztettek, így egyre több gyapjúhoz jutottak. Termékeikkel a tengeren is kereskedtek.

Fejlődött az ipar, egyre több vasat és bronzot használtak, amelyekből mindennapi használati tárgyakat – evőeszközöket, különféle használati termékeket – készítettek, amelyek megkönnyítették a ház körüli munkát, hatékonyabbá tették a mezőgazdaságot. A kereskedelem is rohamos fejlődésnek indult.

Modernebb társadalom képe bontakozik ki, melynek középpontjában a király állt. Megjelentek mellette az udvari előkelők, a nemesség és a gazdagok osztályai is. Mivel a fejlődés felgyorsult, a népesség száma is megnőtt. Ez megkövetelte az új kormányzati rendszerek kialakítását.

Hajózás és kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Krétai hajót ábrázoló fríz Akrotiriből

A krétai civilizáció virágzásának egyik fontos összetevője volt a tengeri kereskedelem. Ennek alapját az egyiptomiaktól átvett és továbbfejlesztett hajóépítési ismeretek biztosították, erre bizonyítékok a hajóábrázolásokon megjelenő egyiptomi jellegzetességek. Jelentős krétai újítás azonban, hogy megjelenik a döfőorr, ami csak a hajógerinc meghosszabbításaként képzelhető el. Vagyis a krétaiak az egyiptomiakkal szemben már használták a hajógerincet, mint a hajótest alapját.[2]

Erős hajóikkal virágzó kereskedelmet építettek ki és tartottak fent a Földközi-tenger keleti medencéjében, amelynek védelmére erős hadiflottát hoztak létre.[2]

A kereskedelem fejlődésével együtt telepeket is alapítottak. Már i. e. 2000 előtt települést hoztak létre Kasztrínál, Küthéra szigetén. Az i. e. 16. században krétai telepesek érkeztek Milétoszba, Rodoszra és krétaiak éltek a Kükládok több városában is (például a méloszi Phülakopiban és a keószi Ajína Iríniben). A környező szigetek és a szárazföld egyes részei a krétaiak adófizetői lehettek.[1]

Egyiptomba, a görög szárazföldre, Ciprusra és a föníciai városokba nyersanyagot, fegyvereket, textíliákat, fémvázákat, ivócsészéket, valamint finomkerámiát exportáltak; cserébe egyiptomi szövetet hoztak be.[1]

Társadalom, vallás, kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A minószi civilizáció társadalma valószínűleg sokban különbözött az egykorú keleti kultúrákétól. A hatalmat itt nagyobbrészt nők tartották kezükben,[forrás?] míg a férfiak szerepe kisebb volt. A nép többi tagja egyszerű pásztorkodásból, kisebb iparral foglalkozott. A társadalomra vonatkozó ismereteink rendkívül hiányosak, mert írásuk a mai napig megfejtetlen.

Az előző feltevéseket az alapozza meg, hogy csak azok a városok voltak kiépítve (Knósszosz, Phaisztosz, Malia), melyekben a művészet magas fokra jutott, s a kereskedelem is itt zajlott. Flottáik a Mediterráneum keleti felével kereskedtek. A többi kisebb város csupán mezőváros volt vagy iparváros.

A vallás nagy szerepet játszott. A vallás azonban nem a keleten ekkorra eluralkodó transzcendens teremtésközpontú, hanem természetvallás volt, középpontjában az azt megtestesítő női istenséggel.

A hanyatlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phaisztoszi korong írása a mai napig megfejtetlen, jelkészlete erősen hasonlít a luvi íráshoz

I. e. 1500 körül a kultúra ismét romokban hevert. Ennek oka lehetett a Théra (ma Szantorini) szigetén bekövetkezett vulkánkitörés és cunami. Mások szerint lázadás állhat a középpontban, megint mások inváziót emlegetnek. Ebben az időben az égei-tengeri szigetvilág több városát is tűz emésztette el.

A minószi kultúra ennek ellenére később még egyszer felemelkedett, és rövid ideig virágzott, de nem volt már elég ereje a kibontakozáshoz. Megjelentek a szárazföld felől érkező új telepesek, az akháj hódítók, akik új írást, új kultúrát hoztak magukkal. Ezzel a krétai kultúra lehanyatlott, helyét a mükénéi kultúra vette át.

A civilizáció jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A krétai civilizáció a mezőgazdaság és az ipar fejlettségének köszönhetően magas szintre jutott. Ismerték a padlófűtést; vízvezetékeket, csatornákat és fürdőket építettek. A kultúra egyes elemeit átvették a mükénéiek közvetítésével a görögök is.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d szerk.: G. Barraclough, N. Stone: The Times Atlasz - Világtörténelem. Akadémiai Kiadó, 66. o (1992) 
  2. ^ a b Marjai, Imre. Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 29. o (1981). ISBN 963 11 5573 0 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Arnold Hauser: A művészet és az irodalom története a szociológia szempontjából
  • Dr. Móczár István: A minószi Atlantisz rejtélye. Gondolatok Krétáról. Budapest-Print, 2004, ISBN 963-695-162-4
  • Dr. Móczár István: Európa Atlantisza. A minószi civilizáció tündöklése és hanyatlása. Maglód, Európa Atlantisza könyvkiadás - Dr.Móczár István, 2009, ISBN 978-963-06-6484-4