Házikecske

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Házikecske
Goat face.jpg
AZNA - Kamandan Village ازنا - کمندان.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Kecskeformák (Caprinae)
Nem: Capra
Faj: C. aegagrus
Alfaj: C. a. hircus
Tudományos név
Capra aegagrus hircus
Linné, 1758
Szinonimák

Capra hircus

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Házikecske témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Házikecske témájú kategóriát.

A házikecske (Capra aegagrus hircus) háziállat, a tülkösszarvúak családján belül a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó kérődző párosujjú patás. A vadkecske (Capra aegagrus) háziasított alfaja. Az ókori görögök szent állatnak tartották, mivel tőle „tanulták el” a szőlő metszését. Magyarországon a szegényebb néprétegek tartották, ezért a szegényember tehene néven is illetik, de a jobban tejelő szarvasmarhafajták térhódítása előtt gyakran olyan gazdák is tartották, akiknek rideg marhája gulyában volt.

A házikecske általános használt neve a kecske, de ez a név, tágabb értelemben több fajt is jelöl, így a vadkecskét és a bezoárkecskét (Capra aegagrus aegagrus), a kőszáli kecskét (több faj összefoglaló neve) és a havasi kecskét (Oreamnos americanus). Szócikkünkben „kecske” alatt a házikecskét értjük. Kecskét Amerikába először a spanyolok vittek a 16. században

A kecsketenyésztés múltja, jelene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Balkánon és Afrikában nem volt szabályozva a kecsketartás. Ez vezetett oda, hogy a túllegeltetés következtében nagy terület elkarsztosodott, illetve elsivatagosodott. A szabályozatlanság és ez a tartásmód ma is jellemző a primitív népekre. Nyugat-Európában szabályozták a kecsketartást. Pl. az erdőtelepítésekben és fiatal erdőkben tilos volt a legeltetés, míg a lábas erdőben nem, ugyanakkor az erdőszegélyeket tervszerűen tisztogatták kecskékkel. Államilag segítették a nemesítést, aminek eredménye sok kultúrfajta születése. Korán felismerték, hogy a kecsketenyésztés fejlesztésére és a kecsketartók képzésére fordított energia nemcsak az egyéneknek, hanem a társadalomnak is hasznos.

Magyarországon a kecsketartás a tiltások történetéből és a tiltások szabályozásából állt. A tiltások kezdete a 13. századra nyúlik vissza, amikor Nyugat-Európát megelőzve erdőtelepítéseket rendeltek el, ahonnan kitiltották a kecskéket. Később a kecskéket még a lábas erdőkből is kitiltották. Így lett háborúság 1570 körül az egri kecskés gazdák és Balassi Bálint között. Kőszegen 1649-ben, amikor a kecskék nagyon elszaporodtak "...a város elrendeli, hogy csak azoknak szabad kecskét tartani, akik egészségi szempontból rá vannak szorulva." 1654-ben Thökölyt is beperelték Késmárkon, mert kecskéi bitangba jártak. Kőváron 1801-ben előírták, hogy csak a "szegénységnek engedtessék meg, hogy egy-két kecskét tartson a mezőn." Ettől kezdve a jómódúaknak tilos volt kecskét tartaniuk. E néhány idézetből is megállapítható, hogy a Thökölyt követő időben a vagyonosokat eltiltották a kecsketartástól. Így lett a kecsketartás társa a szegénységnek. Ebből többen azt a következtetést vonták le, hogy ha akadályozzák a kecsketartást, akkor egyúttal csökken a szegénység és megindul a vagyonosodás. Ezzel kapcsolatban Károlyi Rezső 1910-ben a következőket írta: "Némelyek annyira mentek a kecskével szemben, hogy a kecskeállomány csökkenését a vagyonosodás jelének hitték. Ha azonban így lenne, akkor hazánkat igen gazdag országnak kellene vélni, mert a kecskék száma már ugyancsak nem nagy, az utolsó években 250 000 darabra rúgott. Németország pedig szegény volna, mert kecskeállománya 3 500 000 darabot is meghaladja, ami még akkor is tekintélyes szám, ha tekintetbe vesszük, hogy Németország területe kétszer akkora, mint hazánk. A valóság az, hogy Németország nagy kecskeállományával is gazdagabb, mint mi és gazdagsága nem akadályozza a kecsketenyésztés fejlesztését, sőt arra igen nagy gondot fordít."

A kecske elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kecske a Jászberényi Állatkertben.

A kecske neve nem és életkor szerint:

  • Bak – kifejlett hím kecske
  • Anya – kifejlett nőstény kecske
  • Kecskegida – hím kecske ivarérésig
  • Gödölye – nőstény kecske ivarérésig

További tenyésztési kifejezések:

  • caffherélt kecske
  • Korcs – nem fajtatiszta szülőktől származó(keverék) egyed
  • Basztard – ismeretlen származású, fajtajelleg nélküli egyed
  • Hibrid – céltudatos keresztezésből származó egyed
  • Buga vagy suta - szarvatlan kecske

A kecske háziasítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecskét – mint a többi Európában hagyományosan tartott háziállatot – a termékeny félhold területén, vagy attól nem messze háziasították már a történelem előtti időkben. Legvalószínűbb őse a bezoárkecske (Capra aegagrus aegagrus).

Nyugat-Európában ma a kecskefogat szerepet játszik a falusi turizmusban, a gyermekek szórakoztatásában. Ennek hagyománya van Angliában. A kertes házzal rendelkező családoknál mind jobban terjed a kutyatartást felváltó kecsketartás. Ennek oka, hogy a kecske kedves, hálás, játékos természetű, eledele olcsóbb és higiénikusabb, trágyája és vizelete kevésbé szennyezi a környezetet. Ezen kívül értékesíti a ház körül keletkezett hulladékot, gyomokat, trágyája a kertészetben jól hasznosítható.

Kecskefajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecskéket több szempontból csoportosíthatjuk. Gazdasági megfontolások szerint vannak tej-, szőr-, valamint vegyes hasznosítású (tej és hústermelő) fajták.

Barna színű házikecske
A Girgentana kecske Szicília szigetéről származik

A kecske szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kétnapos kecskegidák

Ivarzás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecske féléves korában már alkalmas a szaporodásra. Az üzekedésük, ami rendszerint szeptember-november hónapokra esik és néha májusban is jelentkezik, gyakori mekegésükön és farkcsóválásukon észlelhető. Ha akaratát nem engedik teljesülni, úgy könnyen beteg lesz. A bak az év minden idejében nemzőképes és a legjobb korban – amely 2–8 év között van – egy bak 100 nőstényre elegendő.

Ellés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anyakecske a párzás utáni 21–22. héten 1, 2, vagy 3 és csak kivételesen 4, vagy 5 kicsit ellik. Születésük után néhány perccel felállnak a kis gidák és keresik az anyjuk tőgyét. A következő napokon már szaladgálnak és 4–5 nap múlva az anyjukat mindenhová követik. Gyorsan nőnek, a második hónapban ütköznek ki szarvaik, egy év alatt pedig elérik teljes nagyságukat.

Kisállatok nevelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdasági hasznosítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kecskék az ólban

Egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske. Olyan területeket (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek) is képes hasznosítani, melyet más haszonállat nem. A kecske a testtömeghez viszonyított tejtermelésben az élen áll (8-10x). Húsa megfelel a korszerű konyha követelményeinek. Szőre illetve bőre ipari nyersanyag. Trágyája sem elhanyagolható.

A kecskét célszerű legeltetni. Így biztosítható a gazdaságos és egészséges tartás. A közhiedelemmel ellentétben a kecske válogatós, az egyféle takarmányt hamar megunja, egy-egy helyen keveset legel, hamar odébbáll. Nagy területet bejár, mozgásigénye is nagy. Számos fajtának a nyájtartó képessége kicsi, ezért érdemes juhokkal együtt tartani. Más szempontból, a juhnyájakban is gyakran láthatunk kecskéket. A jerkék rejtetten ivarzanak, amit hamarabb észrevesz egy-egy kecskebak, mint a kos.

Külön kecskecsorda azonban csak elvétve akadt egy-egy községben (pl. Csíkszentdomokos, Szentgál). Többnyire a kijáró tehéncsordához vagy csürhéhez csapták hozzá a kecskéket is.

A kecsketartás EU-beli főbb adatai:

  • A kecskeállomány az EU 15 országokban több mint 17 millió
  • az EU 10 új tagállamokban kevesebb, mint 700 ezer.
  • tejtermelés a régi EU országokban évi 1.646.000 tonna
  • az új 10 országban 74.000 tonna (magyar termelés 12-15 millió liter)
  • EU 15 hústermelése: 72.361 tonna,
  • az új 10 tagállamban: 8.319 tonna (Magyarország 900-1000 tonna – 10% export)

Takarmányozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem igényel sok törődést, csak ki kell kötni a mező szélén

Állítólagos megfigyelések szerint a kecske nálunk 576 fajta növényből 499-félét eszik meg. A legelésnél tűnik ki legjobban fáradhatatlansága és szeszélyessége. Mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép, megpróbál és belekóstol ebbe is, abba is, de a legjobbnál sem időzik sokáig. Különösen a falevelekre vágyik és éppen ezért jelentékeny kárt tesz a védett erdőrészekben. Közismert erdőpusztító. Nagyfokú elszaporodása miatt Dél-Európában az elpusztított erdő azért nem jön ismét rendbe, mert éppen a fiatal fák rügyező hegyeit harapdálja le. Csodálatosképpen baj nélkül eszi azokat a növényeket is, amelyek más állatokra nézve veszedelmesek, úgymint: a kutyatej, godirc, boroszlán, körfény, az erős-szekfű, a szattyú, citromfű, zsálya, foltos bürök, mérges ádáz, és más ilyen nemű növény; örül a dohánynak, szivarvégnek és más hasonló dolgoknak. A kutyatej élvezetétől rendesen hasmenést kap; a tiszafa és a gyűszűvirág számára is méreg. A legszívesebben veszi a hüvelyes növények fiatal gyenge leveleit, a káposzta és répaféléket és a legtöbb falevelet. A legtöbb hasznát látja a száraz, napos, termékeny magaslatokon található növényeknek. Rétek, melyek szeméttel vagy valamelyes rossz szagú anyaggal vannak bemocskolva, nem használhatók kecskelegelőnek, ugyanis még ott is undorodnak, ahol valamikor régen trágyázva volt. Szabadon legelő kecskék csak vizet kapnak inni, istállóban tartottak pedig rozskorpából és sós vízből álló keveréket.

Kecsketej[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecsketejet a tehéntej-cukorra allergiás betegek is fogyaszthatják, mivel kevesebb a laktóztartalma, mint a tehéntejnek. Kevésbé okoz nyáktermelést a gyomor és a bélrendszerben és a gyomorfekélyes betegeknél. A tej a gyomorba érkezve a pepszin hatására megalvad. A tehéntej - összetételéből és jellegéből adódóan - nagy pelyhekben alvad, míg a kecsketej kisebb pelyhekben. Az alvadék a kecsketej esetében lágy, míg a tehéntej esetében keményebb (nehezebben emészthető). A tehéntej alvadék-pehely mérete 15-200g, átlagosan 70 g, míg a kecsketej alvadékpehely 10-70 g között változik, átlagosan 36 g. Ezek a kisebb pelyhek könnyebben emészthetők. Ha az esszenciálisan szükséges aminosavak könnyen felvehető formában állnak rendelkezésre egy gyenge szervezetben, mindenképpen hatékony javulásra számíthatunk.[1]

A kecsketej a tehéntejnél enyhén édesebb, tejszínesebb ízű.

A kecsketej sikeresen helyettesíti a tehéntejet olyanok étrendjében, akik allergiásak a tehéntejre. Azonban a tehéntejhez hasonlóan a kecsketej is tartalmaz laktózt (cukrot), és a laktózérzékenységben szenvedőknél bélrendszeri problémákat okozhat. Ez is tartalmaz kazeint, az emlősök tejére jellemző egyik proteinfajtát.

A népgyógyászat világszerte számos betegség gyógyításában használja a kecsketejet. A világ több részén az antibiotikumok felfedezése előtt a TBC gyógyításának fontos eszköze a kecsketej-kúra volt.[2] Az ókor óta ismeretes, hogy az anyatej pótlására is a kecsketej a legalkalmasabb, mivel összetétele a többi tejhez képest a legjobban hasonlít az anyatejhez. (A görög mitológia szerint Zeuszt is kecsketejen nevelték.) Hazánkban a múlt században sok jómódú házban a dada tejét kecsketejjel helyettesítették.

Kecskesajt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem sokkal azután, hogy a kecskét háziasították, már készítettek a pásztorok a tejéből sajtot, tartósítás végett. Ma Magyarországon sokféle kecskesajt készül, és tehéntejjel keverve úgynevezett csemegesajtok is.

Fajtái:

  • Lágy kecskesajtok
  • Félkemény kecskesajtok
  • Kemény kecskesajtok
  • Reszelni való kecskesajtok

Házilagos, kisüzemi körülmények között a lágy és félkemény sajtok készítésével célszerű foglalkozni.

A Kárpátokban a középkorban is, később is juhnyáj közt legeltették, tejét az esztenákban (hegyi kunyhókban) a juhokéval összefejve dolgozták fel. A lengyel Kárpátokban a juhász 1/3-dal több sajtot adott a gazdának a kecskéért, mint a juhért.

Kecskehús[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecske húsa igen ízletes. Van, aki tejes korában kedveli töltve és egyben megsütve, és van, aki az érettebb, idősebb húsú állatot részesíti előnyben. A kecske húsa (szemben a birkáéval) egyáltalán nem faggyús, ezért legjobban a nyolc hónapos gidák (pecsenyegida) értékesíthetőek. Húsa 20-30%-ban a kolbászalapanyagban felhasználva, egy felettébb ízletes húsipari terméket eredményez.

Kecsketrágya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecsketrágya a földbe beleszántva, kicsit megpihentetve, jó minőségű termőtalajjá változtatja a silány földet is. A zöldségek termesztéséhez, fejlődésükhöz kimondottan nagyon előnyös, de a gyümölcsfák gyarapodásában is nagy szerepet játszik.

A kecske betegségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fertőző betegségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paraziták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső paraziták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belső paraziták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vemhességgel, elléssel összefüggő betegségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vetélés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kecskéknél ritka a vetélés. Vagy parazitákra (májmétely, coccidiozis), vagy mechanikai okokra lehet visszavezetni. Esetleg mérgező növény, vagy fagyos takarmány is okozhatja. Egyes orvosságok is kiválthatják (féreghajtók, antibiotikumok).

Egyéb betegségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A húgykő bakokban, főleg herélés után gyakoribb. Az állat nehezen, vagy egyáltalán nem vizel, erőlködik. Gyógymód: sima izom lazító, járatás.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A kecskék „szellemi lénye” éppen ellentétben áll a juhokéval. A kecske az emberek háztartásában bizonyos fokig önállóságát is megőrizte. A macska után valóban a legönállóbb háziállat. Ez azonban nem zárja ki, hogy idomításra alkalmas legyen. A kecskék valóban megtaníthatók könnyű munkákra, könnyű kocsik húzására, azonban egy nagy részük még emellett is megtartja saját akaratát. Ha úgy érzik, hogy túlerőltetik vagy gyötrik, vagy ha egyébként nincs kedvük munkára, semmiféle büntetéssel sem lehet őket a munka további folytatására bírni; sőt ellenkezőleg, az ütlegelések az állatokat még csökönyösebbekké teszik és ilyenkor megtagadnak minden engedelmességet.
  • Némely helyen, így például Dél-Olaszországban, Egyiptomban a kecskéket duzzadó tőggyel, a tejkereskedőhöz hajtják és az ajtó előtt lefejik a kívánt mennyiséget. A vevőnek megvan ezáltal az előnye, hogy a még langyos tejet kapja, az eladó pedig nem mesterkedhetik a tejjel, nevezetesen nem vizezheti fel, amit különben ezek annyira szükségesnek tartanak.
  • Az újabb kutatások szerint a parlagfű allergiát a szokásos medicinák helyett jól lehet kezelni kecsketejjel. Ha a kecskét parlagfüves legelőn tartják, akkor a lelegelt parlagfű allergén anyagaira ellenanyag képződik a kecske vérében, ami a tejében is megjelenik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brehm: - Az állatok világa, - Házikecske,
  • Köves Gábor Zoltán: Kecsketenyésztés (A kisember tehene); Athenaeum, Budapest; 1945.
  • Dr. Vahid Yousefi: Kecsketenyésztés mindenkinek; Budapest, 1992.
  • Dr. Böő István: A sertés-, a juh- és a kecsketartás gyakorlata; Magyar Mezőgazdasági Kiadó, Budapest; 1995.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]