Kocs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kocs
A Kocsimúzeum épülete Kocson
A Kocsimúzeum épülete Kocson
Kocs címere
Kocs címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Komárom-Esztergom
Járás Tatai
Jogállás község
Polgármester Simon László[1]
Irányítószám 2898
Körzethívószám 34
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség 2519 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség 43,07 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 58,28 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kocs (Magyarország)
Kocs
Kocs
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 36′ 21″, k. h. 18° 12′ 50″Koordináták: é. sz. 47° 36′ 21″, k. h. 18° 12′ 50″
Kocs (Komárom-Esztergom megye)
Kocs
Kocs
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén
Kocs weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kocs témájú médiaállományokat.

Kocs község Komárom-Esztergom megyében, a Tatai járásban fekszik.

Fekvése[szerkesztés]

Kocs látképe a katolikus templom mellől

A bársonyosi dombvidéken a megye középső részén helyezkedik el a Kisalföld keleti szegélyénél. A Tata-Győr közúton Tatától 9 km-re található. Megközelíthető: autóval az M1-es autópályáról vagy a 100. számú közútról, a tatai leágazástól 9 km-re. Vasúton Tata vasútállomástól, autóbusz átszállással.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve személynév eredetű. Az Árpád-kori Koch, Kocs, Kos személynévből ered. A település nevét egykori Koch (Kos) nevű tulajdonosáról kapta.

Természeti környezete[szerkesztés]

Ivókút a főtéren

Természeti környezete nagyon sokszínű. Földrajzilag már a Kisalföldhöz tartozik, annak homoktáj részletébe. Határának délről északi irányba elnyúló, egyre jobban ellaposodó dombjait lösztakaró borítja. A község tengerszint feletti átlagos magassága 112-158 méter. Legmagasabban fekvő része a falutól keletre fekvő Haraszt 222 m-rel, majd a Látóhegy 218, a Sashegy 208, a Halom 197 méterrel követi.

Éghajlat, hőmérséklet[szerkesztés]

A falu éves középhőmérséklete: 10,5 °C, a januári középhőmérséklet -1,4 °C, a júliusi 20,5 °C. Az évi napfénytartam 2100 óra. Az éves csapadék mennyiség 570 mm, az uralkodó széljárás északnyugati.

Története[szerkesztés]

Emlék kopjafa a település parkjában

Régészeti kutatások alapján tudjuk, hogy a település már a bronzkorban is lakott hely volt. Okleveles említése először 1237-ben történik meg Ruch, Kuch formában. A hagyomány szerint a helyi bognárok által készített kocsi szekér a községről, Kocsról (németül: kutsche, angolul: coach franciául: cocher) kapta a nevét. Számos változata létezik: hintó konflis fiáker formájában.

Középkor[szerkesztés]

Kocs, római katolikus templom

Kocs első említése írásos alakban 1267-ben a szomszédos Tömörd (Temird) határleírásánál szerepel Ruch alakban, de egyes írásos említésekor Kuch, KWCH, Koch, Kocs -ként is előfordult. 1325-ben Kocsi Fekete Pál (Paul Niger de KWCH) birtokos Kocson. Lánya Margit a Kocstól északkeletre fekvő (mára már elpusztult, Baj Határában feküdt.) Haláp falu birtokosának, Halápi Olivérnek a felesége. Ugyanez időben van szó az oklevelekben Kocsi Fekete Pál birtokának felosztásáról, mi szerint felét gyermekeire; fiára Lőrinczre, és lányára Margitra, s unokájára Halápi Jánosra hagyja.

Kocs Károly Róbert korában[szerkesztés]

A Budáról Bécsbe menő országút Komáromot és Székesfehérvárt összekötő régi római út keresztezésében fekvő település forgalmas csomópontjában fekvő Kocson már ekkor lóváltó állomás is működött, és híres volt szekérkészítő iparosairól is. 1332-ben a falu már királyi birtok volt, Károly Róbert király ekkor (Csór nemzetségbeli) Péter fia Tamás csókakői és gesztesi várnagynak, későbbi lovászmesterének adományozta a települést vámjával együtt: az 1330. őszi Havasalföldi hadjárata során – a király és serege ellen Bazarab vajda cselszövésekor – Csór Tamásnak a király megmentése során tanúsított hősies magatartása jutalmául (Magyar Nemzet Története): Csór Tamás, Csór Péter fia a menekülő királynak, "kinek lova a fáradtságtól már makacskodni kezdett" átadta saját lovát, hogy a király életét megmentse.

Károly Róbert idejéből, valamint Csór Tamás Kocson való birtokossága idejéből való a hintó (currus mobilis) első említése is; Küküllei János leírásában mint szemtanú írta le a király temetési hintóját 1342-ben, mely járművet már ekkor magyar ingó szekér, ingó, hintáló szekér néven írtak le.

Erzsébet és Albert herceg menyegzői kocsijából megmaradt felső rész, mely szíjakon, vagy láncon függő kocsiszekrény, tehát hintó (hintáló szekér) volt.

1343-ban Károly Róbert király özvegye, Erzsébet királyné Nápolyba való utazásakor említették a korabeli feljegyzések a 4-ló húzta hintót, majd még ez évben Nagy Lajos király anyjának Nápolyból Rómába való útja leírásában olvashatunk a 6 ló húzta hintón (currus mobilison) való utazásáról. Nagy Lajos 1372-ben kelt levelében már szerepelt a szijakon függő szekér: Post ipsam curram pendentem transmittere. 1386-ban, Nagy Lajos halála után már mindkét jármű; a szekér és a hintó is szerepel Erzsébet és Mária királynék utazásakor, mikor a Garaiak kíséretében Budáról Dzsakovárra utaztak.

A Fellner Jakab tervei szerint épült katolikus templom bejárata, fölötte az Eszterházyak címerével

1414 után Kocs már a losonci Bánffy család, Losonczi László bán fiának Dénesnek birtokaként található az évtized végéig; Losonczy Dénes felesége Genyő János komáromi és krasznai főispán Anna nevű leánya lett, kivel házassága révén a Valkóvári uradalmat kapta. Losonczy Dénes Nagy Lajos király leányának Mária királynőnek udvarában nevelkedett, ki később Zsigmond király felesége lett.

Kocs Zsigmond király korában[szerkesztés]

1421-ben Kocs falut Zsigmond király Hunyad váráért (a későbbi Bánffyhunyad) elcserélte a Losonczy-Bánffy családdal.

1421. július 23-án kelt oklevelében Zsigmond király a vasvári káptalan által Kocs és Teke-Földe birtokába iktattatja be a Kocsy családot: annak Pergint, Imre és András nevű tagjait, innen a család az adományos nemzetségek sorába lépett.

Ugyancsak 1421-ben kapták még Zsigmond királytól a Kocsi család tagjai közül Pál Vas megyében Olad és Si(j)e részeit; András királyi udvarnok érdemeiért és a Zala megyei Újbécs (Új-Bécs) faluért cserébe Kónyadobroncza (Kónya-Dobroncza) és Pet nevű pusztákat, melyek előbb az örökös nélkül elhalt Kónyadobronczai, majd a -Sitkei családé voltak, majd e birtokok helyett a szintén örökös nélkül elhalt Keszeg Mihály birtokát Mihályfalvát (Keszegmihályfalvát) Veszprém megyében.

Kocs falu szekérkészítői ekkor készítették el Zsigmond király leánya Erzsébet és V. Albert osztrák herceg"mennyegzői szekerét" mely egy szíjakon függő fedett ekhós, úgynevezett hintálló szekér, vagyis röviden hintó volt.
A menyegzői szekér megmaradt felső kocsiszekrénye a jegyespár címereivel díszítve máig megtekinthető a grazi múzeumban.

Erzsébet és Albert esküvője 1421. szeptember 28-án volt Pozsonyban.

1432-ben királyi birtok, ekkor Zsigmond király Hédervári Lőrinc királyi lovászmesternek adományozta Kocsot, mely Hédervári Lőrinc birtoka maradt egészen haláláig, utána fiai; II. Imre és VI. Miklós örökölték, később Hunyadi Mátyás király és fia Corvin János tulajdona lett.

Kocs Hunyadi Mátyás korában[szerkesztés]

1400-as évek közepén, Hunyadi Mátyás idejében Kocs községet átszelő Budát Béccsel összekötő főút mellett készítették el a falu szekérkészítő mesterei azt a könnyű, több addig nem használt újítással felszerelt 3-ló húzta kocsiszekeret, amely a település nevét világhírűvé tette, s máig innen neveznek kocsinak szinte minden 4-kerekű járművet. A kocsi szekérkészítő mesterek pedig szétszéledtek az akkori Magyarország területén, tudásukat kamatoztatva készült aztán szerte Magyarországon és Európában a könnyű kocsi utazószekér.

1491-től egy ideig újra a Héderváriaké.

1516 és 1520 körül Enyingi Török Bálint tulajdona

1520-tól a Héderváriak szerzik vissza

Török idők[szerkesztés]

1526-ig Batthyány Benedeknek zálogosítja el a Hédervári család.

1553-tól a Bakith család, Bakith Pál és testvérei kaptak rá királyi adományt.

1600-as évek elejéig újból az Enyingi Török családé.

1594-ben Szinán pasa Tatáról Győr felé vonulva 200.000-es seregével több falut, köztük Kocsot is felégeti, a menekülő lakosságot pedig lemészárolta. E gyászos esemény után a falu majd egy évtizedig lakatlan volt.

1612-ben birtokosa, Enyingi Török István az elpusztult falut telepesekkel népesítette újra.

Légifotó

1622-ben a Nyáry családé, Nyáry Miklós birtoka.

1643-ban Zichy István, 1659-ben (Somodori és Szomori) Pázmándy János a birtokosa.

1683-ban Kara Musztafa 250.000-fős serege Bécsből a budai úton vonulva az útjába eső falvakat, köztük Kocsot is porrá égette, lakóit rabláncra fűzve magával hurcolta. Az esemény emlékét őrzi máig is a falu határában az úgynevezett Sírók hídja, ugyanis a falun átvonuló tatárok elől a lakosság egy része a közeli nádasokba menekült, de ezt a tatárok felgyújtották, és az összefogdosott lakosságot e hídon keresztül rabláncra fűzve vitték el a településről.

A lakosságában megtizedelt falu újranépesítése érdekében Zichy István Kocs zálogos földesura felhívására, nagy adókedvezményt ígérve felvidékről (Pozsony, Nyitra és Bars megyékből) telepített családokat a községbe. 1693-as összeíráskor újra a Zichy családé. Ekkor már református lelkészének nevét is említették Komáromi Pál személyében.

18-20. század[szerkesztés]

Gólyafészek a katolikus templom mellett

1727-ben az Esterházy család birtokába került a terület.

A Budáról Bécsbe vezető út mellett a településnek vendégfogadója volt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően egy ideig járási székhely volt.

A két világháború közötti tagosítások nyomán 22 farmtanya jött létre, ezzel megteremtve a gazdasági fejlődés alapjait. A mezőgazdasági termelésből élő lakosság a 20. században étkezési és takarmány gabonatermesztéssel, ipari növények (kukorica) és gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozott és foglalkozik ma is.

Az 1950-es évektől kezdve a rendszerváltozásig a termelőszövetkezet munkalehetőséggel, a helyi iparosok szolgáltatással látták el a községet. A szocializmus időszakában híres volt a település arról, hogy az aratást az elsők között kezdte meg az országban.

A mezőgazdasági termelésben kiemelkedik a kukorica és a búza, valamint az állattenyésztés.

Jelentős haszonállatai: sertés, szarvasmarha és a háztáji baromfi.

Jelene[szerkesztés]

Az Aranykocsi Rt, központja

A település legnagyobb gazdasági társasága, a mezőgazdasági szövetkezet utódaként megalakult Aranykocsi Rt. amely legfőbb munkaadója a településnek.

A község infrastrukturális ellátottsága teljes. A víz-, gáz-, csatorna- és telefonhálózat minden lakás számára elérhető.

A víztisztító telepet 1996-ban építették.

14 tantermes általános iskolát, óvodát, kulturális központot, könyvtárat működtet a település önkormányzata.

A sportegyesület saját labdarúgópályával és saját létesítményekkel rendelkezik.

Az egészségügyi ellátást háziorvos, gyermekorvos, védőnő és a patika biztosítja.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Római katolikus templom
Világháborús emlékmű a református templom előtt

Az 1325-ből származó irat szerint a falu legmagasabb pontján épült Szent Mihály tiszteletére, valószínűleg román stílusban. Később a török dúlás után az elnéptelenedett faluba betelepedő reformátusok vették birtokba. Az időközben megsokasodott katolikus hívőknek Esterházy József földesúr adatta vissza. Fellner Jakab tervei alapján renoválták 1748-ban. 1749-ben a templom mellé Fellner egy plébániaházat is felépített, barokk stílusban. Az épületet hosszú elhanyagoltság után, 2007 szeptemberében polgári kezdeményezésre az épület Plébániaház Múzeum lett. A múzeumot a helyi polgárok hozták létre, és a kiállítási tárgyakat is ők adományozták. 1759-ben barokk stílusú tornyot építettek a templom mellé, szintén Fellner Jakab tervei szerint. Az építkezésekre Esterházy Miklós gróf adott megbízást. 1880-ban a tornyot meghagyva, eklektikus stílusban alakítják át mai formájára. A templom jelenleg szentmiséknek és hittanoktatásnak ad otthont.

  • Református templom A reformátusok 1746-ban engedélyt kaptak imaház építésére. Az 1783-as földrengés azonban megrongálta az épületet. A mai templomot 1783-ban szentelték fel. A templom muzeális értékű kegytárgyakat őriz a 17. és 18. századból.
  • Tekevár

Kocs legrégebbi és máig feltáratlan műemléke. Az egykori földvárat Árpád-kor előtt kb. 300 évvel átvonuló lovas nomád nép építette. Ma csak egy domború földhányás látszik belőle.

Nevezetes épületei[szerkesztés]

  • Uradalmi kocsma: Fellner Jakab által tervezett és 1769-ben épített uradalmi kocsma.
  • Barokk kocsimajor: Az 1830-ban épített és 1887-ben átépített volt kúria épületben foglalt helyet a Polgármesteri Hivatal.
  • Kocsimúzeum
  • Tájház: 1996-ban egy felújított parasztházat rendeztek be, melyben a falu múltját és a vidéket mutatják be.

Hagyományőrzés[szerkesztés]

  • A kocsitoló verseny
1999-ben rendezték meg először – a ma már hagyományosnak számító – kocsitoló versenyt. A rendezvény alapötlete onnan eredt, hogy a kocsit, azaz a "könnyű szekeret" a község hajdani kisiparosai: bognárok, kerékgyártók, és kovácsok fejlesztették ki. A nemzetközi versenyzők mellett a környező települések képviselői nevezhetnek e különleges versenyre. A résztvevők feladata, hogy a minimum 380 kg súlyú kocsit a település szélétől annak központjáig a dimbes-dombos úton futva a Faluházig tolják.

Itt születtek, itt éltek[szerkesztés]

Vincze Imre Általános iskola és az előtte fekvő emlékpark[szerkesztés]

Kocsi Csergő Bálint emlékpark[szerkesztés]

Kocsi Csergő Bálint a gályarabságra ítélt református prédikátor, Kocs község szülötte 1713-ban, 77 éves korában irt visszaemlékezéséből:

… 1647-ben születtem a Komárom vármegyei Kócson, melyről előnevemet is vettem. A boldog emlékezetű fejedelmünk, az öreg Rákóczi György ebben az esztendőben szerzett vissza kilencven templomot a reformata vallás számára.

Ez a falu, mintha csak egész Magyarország történetét kívánta volna utánozni, hol eltöröltetett a föld színéről, hol feltámadt. Századunk elején Kara Musztafa katonái égették fel, minden puszta lett, csak a Kápolna-tó mellett maradt meg egynéhány romba dőlt téglafal, lakóit rabszijra fűzték, és elvonszolták.

Kócs cudarságra, lappangásra jutott, mint a bagoly, földesura Enyingi Török Bálint nyílt levelet bocsátott ki, melyben hatévi adó- és szolgálatmentességet ajánlott fel azoknak, akik letelepszenek a faluban, de nem talált jelentkezőket. A Kiskunságból hozott ide telepes családokat, köztük az én őseimet is; még nagyapám is őrizte szülővidékének édes "ö"-ző beszédét. ...

A gályarabokról, s Kocsi Csergő Bálint gályarabságáról: [1]

A kocsi horgász tó[szerkesztés]

A katolikus és a református temető régi síremlékei[szerkesztés]

Érdekességek[szerkesztés]

Hunyadi Mátyás keserűvíz

A falutól délre található a Sóstó nevű határrész, ahol keserűvíz-források fakadtak. E keserűforrásokból Európa keserűsóban legtöményebb gyógyvize tört felszínre.

A források gyógyhatású vizét már a rómaiak is ismerték és használták.

A közeli Brigetio (Ószőny) 3. századi római város lakosai gyógyhatása miatt fürdő- és ivókúrára használták. A ránk maradt régi írásokban is magasztalóan emlékeztek meg e keserűforrások gyógyvizéről.

A római kor után elfelejtett gyógyvíz forrásainak újbóli felfedezése Schmidthauer Antal komáromi gyógyszerész nevéhez fűződik.

1862-ben Schmidthauer Antal az ásványvíz értékét felismerve, fia, Lajos szakszerű kutatásai alapján a forrás ereit is megtalálta.

A keserűvíz vegyelemzését Hankó Vilmos vegyésztanár végezte, s megállapította, hogy a keserűvíz-kutak nagy része magnéziumban olyan gazdag, hogy nemcsak hazánkban, hanem a maga nemében egyedülálló az egész világon.

A magnézium-szulfát a keserűvizek legértékesebb hatékony eleme, s az addigi ismeretekhez viszonyítva e keserűforrások vizében körülbelül 17-szeres mennyiségben volt jelen.

A források vizét rendkívüli tisztaság jellemezte, mivel a kutak a településtől viszonylag távol estek, s a talaj felső rétegeiben képződő ásványvizek mentesek voltak a szennyeződéstől.

Az 1860-as évektől 1945-ig a keserűvíz-források vizét Hunyadi Mátyás Keserűvíz néven forgalmazták.

1945 után - mivel közben a terület egy határrendezést követően Igmándhoz került - Igmándi keserűvíz néven forgalmazták, egészen az 1960-as évek közepéig, ekkor szűnt meg a komáromi palackozó üzem.

Természeti értékei[szerkesztés]

Növényvilág[szerkesztés]

A települést körülvevő dombok által körbezárt völgyek homokos lösztalaján gazdag, védettséget érdemlő növénytakaró alakult ki, s e növényzetnek a Hosszúvölgyben, Badacsonyban, Bírósági dűlőben (Györke gurjal) máig is fennmaradtak foltjai.

A növények közül honos itt máig is a veszélyeztetett fajnak számító Tarka sáfrány (Crocus reticulatus), Macskahere (Phlomis tuberosa [2]), Tavaszi hérics (Adonis vernalis), Nagyezerjófű (Dictamnus albus), a védett Bíboros kosbor (Orchis purpurea), a Selymes boglárka (Ranunculus illyricus), Apró nőszirom (Iris pumila [3]), Kisfészkű hangyabogáncs (Jurinea mollis [4]), Sadler-imola (Centaurea canescens), Selymes peremizs (Inula oculus-christi [5]), Nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandiflora [6]), Bunkós hagyma (Allium spaerocephalon [7]), Nagy szegfű (Dianthus giganteiformis [8]).

Itt él még a védettebb helyeken a Kunkorodó árvalányhaj (Stipa capillata L.) [9], a Sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys) [10], Üstökös pacsirtafű (Polygala comosa), Zászlós csüdfű (Astragalus onobrychis) [11], Homoki baltacim (Onobrychis arenaria) [12], Ágas homokliliom is.

Állatvilág[szerkesztés]

Védett fészkelő madarai is említést érdemelnek: például a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), búbos banka (Upupa epops), a barna rétihéja (Circus aeruginosus), vörös vércse (Falco tinnunculus) is.

Képtár[szerkesztés]

Testvértelepülések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Kocs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2014. november 18.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]