Posadai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Posadai csata
Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért (1855), Magyar Nemzeti Galéria[1]
Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért (1855),
Magyar Nemzeti Galéria[1]

Konfliktus magyar-havasalföldi háború
Időpont 1330. november 9.12.
Helyszín a mai Románia területe, a Magyar Királyság és Havasalföld határán
Eredmény döntő havasalföldi győzelem
Szemben álló felek
Armoiries Charles Robert Hongrie.svg
Magyar Királyság
Icone Valachie.gif
Havasalföldi Fejedelemség
Parancsnokok
Charles I (Chronica Hungarorum).jpg
Károly Róbert
BasarabI.jpg
I. Basarab
Szemben álló erők
[forrás?][forrás?]
Veszteségek
[forrás?][forrás?]
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Posadai csata témájú médiaállományokat.

A posadai csata (románul: Bătălia de la Posada, Măcelul de la Posada) Károly Róbert magyar király 1330. évi havasalföldi hadjárata során. november 9-étől négy napon keresztül folyó ádáz csata volt, amely során a magyar király serege vereséget szenvedett I. Basarab havasalföldi fejedelem[2] seregétől. Annak dacára, hogy ez a hadjárat nem tartozik a magyar hadtörténelem legfényesebb eseményei közé, a korabeli krónikás részletes leírását adta az eseményeknek. A magyar történeti ősforrás, a Képes krónika szerzője[3] I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt örökítette meg részletesen az történteket. Kálti Márk 1358. május 15-én kezdte el írni krónikáját „egybeszedegettem azt többféle régi krónikákból, kiírtam onnan, ami igaz”. a kódex azonban csonka maradt és befejezetlen, a havaselföldi hadjárat leírásának befejezésénél a sor a mondat közepén megszakad…[4][5] Hertul fia Miklós a feltételezett miniátor három miniatúrája is illusztrálja a tőrbe csalt magyarok vereségét leíró latin nyelvű krónikaszöveget, bár két, közel azonos kép elkészítését a scriptorok technikai kényszere szülhette.[6]

Olasz iskolára valló, finom rajzolatú képeit csak olyan művész miniátor festhette, aki saját szemeivel látta és jól ismerte a korának magyar, kun és oláh viseleteit.[7]

A csata helyszíne

A csata a mai Románia területén lehetett, a Magyar Királyság és Havasalföld határán a Déli-Kárpátok egyik hágóján. Az ütközetet a romániai szakirodalom nevezte el „posadai csata” néven. A „posada” (angolul posad(wd)) szó szorost, átkelőt, átjárót, hágót jelent. A csata elnevezése Nicolae Iorga román történésztől származik, aki a hadiesemény konkrét földrajzi helyét Hosszúmező és Törcsvár közé tette, ahol létezik a Baj-hegységben, a mai Prahova megyében egy Posada(wd) nevű helység. A magyar és román történeti rekonstrukció szakirodalma a „posadai csata” elnevezést használja. A magyar szakirodalomban a pontos csatahely másodlagos jelentőségű maradt.[6]

A magyar történészek szerint a mészárlással végződő csata helyszíne[Hol? 1] valószínűleg a Vöröstoronyi-szorosnál volt, amelyben az Olt folyó fut Erdélyből dél felé, Havasalföld irányába, Nagyszebentől mintegy 30 kilométerre, déli irányban.[6] Egy oklevél, amelyet István mesternek állítottak ki 1345. január 21-én (DL 3604) hasonló helynevet említ egy másik hadieseményről beszámolva „Visszatérvén... Magyarország tájai felé, amikor szűk csapásokon és rendkívül keskeny ösvényeken felkapaszkodtunk a Kárpátok (Alpibus) azon ormára, amelyet a nép Pozatának nevez, és ott az oláhok tömege lesben állt, és az erdők sűrűjéből dögletes fegyverekkel, pusztulást hozó, méregbe mártott nyilakkal (dárdákkal) lövöldözött kíméletlenül követőinkre és alattvalóinkra”[6]

Előzmények

Károly Róbert 1330-ra megszilárdította a saját hatalmát, és letörte az oligarchák uralmát. 1330 végén a király egyszerre két háborút is indított. A lengyelek megsegítésére küldte az egyik seregét, a másikat pedig maga vezette Havasalfüldre. A tatár Arany Horda nomád birodalmának területéből a 14. század folyamán vált ki és szerveződött önálló fejedelemséggé a két román vajdaság a Magyar Királyság keleti és déli határán. A tatárjárást követően kis államok, az úgynevezett oláh[9] kenézségek szerveződtek. A kis államocskák két nagyobb formációba Havasalföld és Moldva területén szerveződtek. Vezető csoportjuk valószínűleg a kun katonai réteg volt, azonban átvehették a vlahok nyelvét és a bizánci kereszténységet. A differenciált és hierarchikusan szervezett vlach és moldáv társadalmak alkalmassá váltak a saját feudális államaik megszervezésére.[10]

Károly Róbert és a Magyar Királyságtól többé-kevésbé vazallusi függőségben álló I. Basarab havasalföldi fejedelem konfliktusa 1324-ben kezdődött, amikor a magyar területeket fosztogató Basarab, a Havasalföldi Fejedelemség és a Basarab-dinasztia[11] alapítója, elfoglalta a Duna partján álló Szörényvárt. Károly elégedetlen volt vazallusának engedetlenségével. Basarab fel akarta számolni a hűbéri függést, és ennek érdekében szövetséget kötött a tirnovói Iván Sándor bolgár cárral.

Károly Róbert fogadja a vlahok tisztességes követét és átveszi Bazarád hétezer ezüstmárka kártérítését, miniatúra a bécsi Képes krónika 144. lapján [4]

Szécsényi Tamás erdélyi vajda és Széchy Dénes szörényi bán javaslatára a magyar király személyesen kelt hadra Havasalföld vajdája ellen, seregét megverte, visszaállította a magyar fennhatóságot és kikényszerítette a vajda hűségesküjét. 1330-ban Basarab ismét elérkezettnek látta az időt a magyar függőség felszámolására és ismét magyar területeket foglalt el.

„S elindult a hatalmas sereg, fölkeresni a vajdát hegyei között.”[12] Károly Róbert az év őszén jelentékeny[13] sereggel indult ellene, a visszafoglalt bánság élére Szécsi Dénest nevezte ki[14], és a hadjárat folytatására készült. A kétszínű vajda azonban kelepcét állított hűbérurának[15]

Az eseményekről részletes beszámolót tartalmaz a Képes krónikaaz Úr 1330-ik évében, a király számos sereget gyűjtött össze……”.[4] E szerint Basarab vajda „tisztességes követeket küldött a királyhoz”, akik a Szörényi bánság visszafoglalása után felkeresték a királyt és a vajda nevében hétezer márka ezüstpénzt és rendszeres évi adó fizetését ígérték. Azt is felajánlották, hogy a magyar király Szörényt a jövőben békésen birtokolhatja, és az ígéretek biztosítékául felajánlották, hogy a vajda egyik fiát – túszként – Károly Róbert kezére adja. A király azonban engesztelhetetlen volt, főemberei tanácsa ellenére nem fogadta el az ajánlatot: „Mondjátok meg Bazarádnak: ő az én juhaim pásztora; szakállánál fogva húzom ki búvóhelyéről!”[4] A magyar sereg benyomult Havasalföld területére, azonban késő őszre járván az erdős, hegyes, sziklás, kopár vidéken hamarosan élelemhiány lépett fel a seregben. Ekkor Károly Róbert „fegyvernyugvást kötött Bazaráddal: amaz megesküdött, hogy engedelmeskedik a királynak, és biztonságosan hagyja visszatérni embereivel együtt, a helyes utat is megmutatja…”.[4]

A csata

Basarab útbaigazítói a király seregét egy hegyhasadékba vezették.A színleg meghódolt vajda őszinteségében bízó királyt és hadseregét „Posadánál” egy magas hegyektől körülvett szűk völgyben lesből megtámadták.[6] A szűk, keskeny sziklafalak között kevésbé védhették magukat támadóik ellenében, de el sem menekülhettek előlük. A meredek sziklafalak tetején nagylétszámú oláh sereg elrejtőzve várta a nehéz páncéljaikban vonuló magyar hadoszlopot. A szűk hágó mélyén beszorult seregre kétoldalról köveket zúditottak le és nyilak záporát lőtték rájuk, ami miatt számtalan főúr lelte ott halálát.

Kucsmát és subát viselő vlachok kő és nyílzáport zúdítanak a csapdába csalt páncélos magyarokra és a díszes csöbörsisakot viselő királyra. Csór Tamás átadja lovát Károly Róbert királynak. A posadai csata ábrázolása, miniatúra a Képes krónika 146. lapján[4][16]
Seregével együtt olyan útra jutott, amely körös-körül, mindkét felől meredek sziklákkal volt elrekesztve; elöl pedig, ahol az út tágasabb volt, a vlachok több helyen erősen körülsáncolták gyepűkkel. A királynak és embereinek eszébe se jutott az efféle; fenn a meredeken mindenfelől számlálhatatlan sok vlach futkosott és nyilazott a királyi seregre, mely összeszorult az út mélyén; nem is út volt az, valóságos hajófenék; a tolongás miatt összevissza hullottak a legerősebb paripák a vitézekkel együtt, mert az út egyik oldalán sem tudtak fölkapaszkodni a meredek partra a vlachok ellen, előbbre sem jutottak, mert az elébük rakott gyepűk miatt el nem menekülhettek; beszorultak, mint a halak a varsába[17], a hálóba.
Képes krónika[4]
1330. dec 9 …amikor az ígéreteknek hitelt adó magyarok visszafordultak, s a mindkét oldalról magasan tornyosuló sziklák között vezető úton haladtak, a Bozorad népéhez tartozó vlach harcosok sokasága több ponton eltorlaszolva a kivezető utat, elfoglalt állásaiból minden irányból dühödt támadást intézett a királyi sereg ellen, amelyre ekként paritytyák lövedékei és más fegyverek csapásai zúdultak, ill. kardok csapásai sújtottak, s a vlach nyilak és lándzsák a levágottak vérében részegedtek le, minthogy az elébük emelt akadályba ütköző magyarok sem továbbhaladni nem tudtak, sem menekülésre nem nyílt módjuk, hanem csak - mint a varsában v. hálóban megfogott halak - tehetetlenül vergődtek … (a király) csaknem 25 nemes familiaris-át is elveszítette, ám a küzdőknek a harc csillapodtával sikerült a torlaszfaltól jobb oldali irányban kisiklaniuk, majd gyalogosan szökve hátuk mögött hagyni a kárhozatos csatahelyet
– Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330.[18]
Sisakdíszes lovagok harca. A posadai csata illusztrálása a Thuróczi-krónikában
A véres csata jelenete miniatúra a bécsi Képes krónika 143. lapján”[4][16]
A holtak között az átöltözött Dezső vitéz fején Anjou sisakdísz, páncélos holtteteme a lovával együtt fekszik a sziklagödörben„…kiitták a kegyetlen halál poharát, minthogy nyomorultul sújtották őket főbe, miniatúra részlete a bécsi Képes krónika 143. lapján”[4][16]

November 9-étől négy napon keresztül tartott a csata a völgykatlanban, amelyben számos magyar világi és egyházi méltóság elesett. De mint a krónika írja „a magyarok által ott megölt vlachok számát csak a furfangos pokolbeli számvető állapíthatta meg”.[4]

Maga a király is csak egy alattvalójának önfeláldozása árán menekülhetett meg. A lovagkorban a páncélsisak ormára címer díszeket tűztek, hogy a lovag felismerhető legyen a csatában. A Képes krónika leírása szerint: „A király pedig elcserélte címeres[Anjou címer 1] fegyverzetét, amit azután Dezső, Dénes fia öltött magára…[4]. Így a havasalföldiek Hédervári Dezsőt hitték a királynak és őt ölték meg. Károly Róbert így is csak nehezen menekült meg néhány híve védelme alatt: Csór Tamás, Csór Péter fia a menekülő királynak, "kinek lova a fáradtságtól már makacskodni kezdett"[4] átadta saját lovát, hogy a király életét megmentse.

A jelentősen megfogyatkozott sereg maradéka és az életben maradt Károly Róbert végül hazajutott Visegrádra. Uralkodása alatt ez volt az egyetlen súlyos veresége. A krónika szerzője szerint „Vitéz és kemény csatákat vívtak a magyarok, mégis megesett ez velük, hogy a folytonos diadalok miatt el ne gőgösödjenek, vagy ha már elkevélyedtek, fenyítést kapjanak, hogy alázatosságot tanuljanak”[4] Károly egy későbbi levelében így elemzi a havasalföldi hadjáratán történteket: „Midőn az úr 1330. évében havaselvi tartományunk látogatására hadaink egy részével megindultunk, s azt békességesen megjártuk, onnét való visszajövetelünkben Bazarába havaselvi vajdánk felségáruló gonosz szándékkal ravaszul békességes indulatot mutatván, erdős, barlangos vidéken titkos leseiből ellenségesen megtámadta seregünk egy részét.[16] A posadai csatavesztés eredményezhette, hogy azt követően a magyar királyok csak ritkán viseltek hadat a Kárpátokon túl.

Következmények

Havasalföld (Țara Românească) megalakulásában és megszületésében döntő szerepet játszott, hogy a kövekkel, dárdákkal és íjakkal felfegyverzett havasalföldi sereg súlyos vereséget mért a magyar király lovagi hadseregére a posadai csatában. A magyar király katonai kudarca következményeként Havasalföld függése a Magyar Királyságtól rövid időre megszűnt, a Szörényi bánság azonban magyar kézen maradt. Basarab fia, Miklós Sándor havasalföldi fejedelem 1344-ben hűbérurának ismerte el Károly Róbert fiát, Nagy Lajost a lovagkirályt[20].

A csata ismert résztvevői

Magyar sereg

Magyar oldalon a csata név szerint 32 ismert résztvevőjéből 13 meghalt, 2 fogságba esett és 1 eltűnt.[6][21]

  • Fogságba esett vagy eltűntnek mondott
    • Bátori János[6][21]
    • András székesfehérvári prépost, alkancellár – vele együtt elveszett a királyi pecsétnyomó[23]
    • Dema, Lukács fia[6]
    • Nagymártoni Simon fia Lőrincz, Pál országbiró öcscse, zarándi főispán[16]

Havasalföldi sereg

A csata emlékezete

Magyar

A magyar katonai hagyomány az alapvetõ katonai erényeket, a bátorságot, az önfeláldozást a középkori lovagi és természetes bátorságként tartja számon. Kétféle bátorságot különböztet meg a hadtudomány, a veszélyhelyzetben fizikai kihívással megküzdõ, és ezért bizonyos értelemben ösztönös vagy begyakorolt fizikai erõfeszítéssel is járó bátorságot és a veszélyhelyzetben valamilyen erkölcsi vagy morális cél érdekében a (mentális) félelmet mentálisan uraló, és fizikai erõfeszítéssel sok esetben nem járó bátorságot.[27] Hasonló volt ehhez a posadai szorosban Csór Tamás bátor és áldozatkész tette is, amikor átadta lovát a csatából menekülő Károly Róbert királynak. »Dezső vitéz« tette és alakja is erősíti ezt a hagyományt, a címeres sisakjának, páncéljának és fegyverének önzetlen kicserélése Károly királlyal, hogy a vlachok azt higygyék, ő a király. Ezt a jelenetet örökítette meg a 19. században a történelmi tárgyú festményeivel ismertté vált Molnár József festőművész a Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért című festményén[28]. Hédervári Dezsőnek, Sopron vármegye főispánjának önfeláldozása, a hazafias hősiesség és nemeslelkűség szimbolikus példaképévé vált.[29]

Román

A csata helyszínének a román történettudomány a mai napig Nicolae Iorga történész által kitalált Posada nevű helyet tartja, ami számtalan vita forrása a mai napig a román történészek között.[30] A csatát Romániában egyesek Havasalföld (Tara Romaneasca) létrejöttének tartják.[31][32], ahol egy fiatal államnak, fegyveres parasztokkal, lándzsákkal és kövekkel, sikerült legyőznie a magyar nemesek páncélba öltözött hadseregét.[33]

Megjegyzések

A csata elnevezése Nicolae Iorga román történésztől származik, aki a csata konkrét helyét Hosszúmező (Câmpulung) és Törcsvár (Bran) közé tette, ahol létezik egy Posada(wd) nevű helység[6]
  1. A magyar Anjouk teljes címere a következő volt: hasított háromszögű pajzs jobb mezejében pólyák, bal mezejében liliomok, a pajzson takaróval, koronával díszített csöbörsisakon két strucctoll közül kinövő, csőrében patkót tartó struccfő.[19]
  1. Györffy György és Kristó Gyula szerint is a Törcsvári szoros felé vezető útnál valószínűbb, hogy argyasi tartózkodásuk után a Vöröstoronyi szoros (Turnu Roşu) irányába fordulhattak a Lovişta folyó medencéjében, majd az Olt völgyében vonultak, mivel közvetlen céljuk Temesvár, Károly Róbert hagyományos magyarországi központjának az elérése lehetett[8][6]

Hivatkozások

  1. Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért | Gyüjtemény | MNG
  2. A Pallas nagy lexikona B Bazarád Mihály, oláhországi vajda
  3. Titokzatos szerző alkotta a Képes Krónikát
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m Képes krónika (Geréb László fordítása), Magyar Hírlap és Maecenas kiadó, 1993
  5. Csákó Judit: Kancellária és történetírás a 14. századi Magyarországon
  6. ^ a b c d e f g h i j k Veszprémy László – Somogyi Gréta: Károly Róbert magyar király 1330. évi havasalföldi hadjárata és az ún. posadai csata historiográfiája
  7. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00185/pdf/382-393.pdf Nagy Lajos király oxfordi kódexe, a Bécsi Képes Krónika kora és illuminátora.]
  8. Györffy 1964. 546. o.; Kristó Gyula: Az Anjou kor háborúi.Budapest, 1988. 84–85. o., számos román kutatóval összhangban erre lásd: Györffy 1964. Temesvárra SRH 1: 499. o.
  9. Románok (oláhok) · Írta: Tamás Lajos
  10. A magyar − román kapcsolatok alakulása Románia uniós csatlakozásáig − magyar szemmel
  11. Descendance sélective Basarab " Basarabii "
  12. Jókai Mór: Zách Klára
  13. SZALAY–BARÓTI A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE Károly Róbert magán-uralkodása. (1308–1342.)
  14. Szörényi bánság (lat. banatus Zewriniensis)
  15. Hóman–Szekfű: Magyar történet - A rendiség kialakulásának kora - Küzdelem a trónért és hatalomért, Budapest, 1928
  16. ^ a b c d e Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története - Összeköttetés Szerbiával. Havasföldi hadjárat.
  17. Vesszőből font, hosszúkás kosárforma halfogó eszköz
  18. Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330. (Budapest–Szeged, 2004.)
  19. Gárdonyi Albert: A magyar Anjouk címeresemlékei.. Turul. (Hozzáférés: 2018. szeptember 8.)
  20. I. (Nagy) Lajos, a lovagkirály
  21. ^ a b c Szatmári kistérség – történet. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 3.)
  22. Hédervári (Széchy?) Dezső királyi vitéz (? – Vöröstoronyi-szoros, 1330)
  23. ^ a b Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963-281-776-1 
  24. Nagy Zoltán: Patkót harapó strucc Az Anjouk címerének patkót harapó struccfejet ábrázoló kiegészítő sisakdísze
  25. November 9. – A posadai csata
  26. Bassaraba family
  27. Boda Mihály: Az alapvetõ katonai erények mibenléte és helyük a hosszú 19. századi magyar hadtudományos gondolkodásban 2. rész – A bátorság
  28. Festészet és szobrászat a 19. század második felében
  29. November 9. – A posadai csata
  30. Kényes témában őszintén
  31. Batalia de la POSADA : 9 - 12 noiembrie 1330
  32. GR. P. POP, A. NIŢĂ: THE SZEKLERS AND HUNGARIANS FROM ROMANIA
  33. Intemeierea Tarii Romanesti

Források

További információk

  • Magyar nyelven
    • Kurcz Ágnes: Lovagi Kultúra Magyarországon a 13-14. században, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988, ISBN 963547376
    • Közös múlt a középkorban, historia.hu

Kapcsolódó szócikkek