Dugo Selo Lukačko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dugo Selo Lukačko
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeVerőce-Drávamente
KözségLukács
Jogállás falu
Irányítószám 33406
Körzethívószám (+385) 33
Népesség
Teljes népesség570 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság110 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Dugo Selo Lukačko (Horvátország)
Dugo Selo Lukačko
Dugo Selo Lukačko
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 52′ 30″, k. h. 17° 27′ 15″Koordináták: é. sz. 45° 52′ 30″, k. h. 17° 27′ 15″

Dugo Selo Lukačko falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Lukácshoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Verőce központjától légvonalban 7, közúton 10 km-re északkeletre, községközpontjától 2 km-re keletre, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkságon fekszik.

Története[szerkesztés]

Miután 1684-ben Verőcét felszabadították a török uralom alól területe majdnem teljesen lakatlan volt és rengeteg szántóföld maradt műveletlenül. Ezért a bécsi udvar elhatározta, hogy a földeket a betelepítendő családok között osztja fel. Dugo Selo Lukačko és a szomszédos Lukács területére a németországi Wittenberg környékéről hoztak német telepeseket. A horvátok Kapronca, Kőrös és Szentgyörgyvár vidékéről jöttek. A lukácsi plébániát, ahova Dugo Selo is tartozott gróf Karlo Otton de Carafa alapította 1761-ben és ugyanebben az évben felépíttette a Szent Lukács evangélista tiszteletére szentelt templomukat is. A miséket német és horvát nyelven mondták. Az egyházi vizitáció szerint akkoriban 536 lélekkel Dugo Selo volt a plébánia legnépesebb települése.

Az első katonai felmérés térképén „Dorf Dugoszelo” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Dugoszello” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Dugoszello” néven 93 házzal, 596 katolikus vallású lakossal találjuk.[3] Verőce vármegye Verőcei járásának része volt.

A településnek 1857-ben 822, 1910-ben 1.256 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 86%-a horvát, 8%-a német, 4%-a magyar anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben 642 főnyi lakosságának 96%-a horvát nemzetiségű volt. 2011-ben falunak 570 lakosa volt.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
822 1.036 1.041 1.098 1.183 1.256 1.139 1.211 1.253 1.348 1.176 958 754 642 670 570

Nevezetességei[szerkesztés]

A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus kápolnája a falu közepén, a főutca déli oldalán áll. Egyhajós épület, szögletes szentéllyel, nagyméretű, félköríves ablakokkal. A piramis alakú toronysisakkal fedett harangtorony az északi főhomlokzat felett áll.

Oktatás[szerkesztés]

A településen ma a gornje bazjei Ivan Goran Kovačić elemi iskola területi iskolája működik. A falu iskolája 1905-ben épült fel és a következő évben meg is kezdődött a rendes tanítás, de az I. világháborúig az iskola látogatottsága még gyér volt. A II. világháború után 1946-ban kezdődött a rendes tanítás. 1955-ben az épületet bővítették. Az 1965/66-os tanévben integrálták a kisebb iskolákat a község központi iskolájába, mely Gornje Bazjén működött. Ma csak az alsó tagozat működik az épületben 3 tanítóval és 30-40 tanulóval.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]