Bisztrica (Szalatnok)
| Bisztrica (Bistrica) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Verőce-Drávamente |
| Község | Szalatnok |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 33520 |
| Körzethívószám | (+385) 33 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 118 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 126 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 44′, k. h. 17° 37′45.733333°N 17.616667°EKoordináták: é. sz. 45° 44′, k. h. 17° 37′45.733333°N 17.616667°E | |
 | |
Bisztrica (horvátul: Bistrica) falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Szalatnokhoz tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]Verőcétől légvonalban 20, közúton 21 km-re délkeletre, községközpontjától 7 km-re északnyugatra, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkságon, a Papuk-hegység északi lábánál, a Bistrica-patak partján fekszik. A Drávamenti (Varasd-Eszék) főút és a Zágráb-Eszék vasútvonal is áthalad rajta. Vasútállomása van.
Története
[szerkesztés]A falu a török uralom idején keletkezett, amikor a környező földek megművelésére 17. században Boszniából katolikus vallású sokácokat telepítettek ide. A Pozsegai szandzsákhoz tartozott. Lakossága a térség 1684-ben történt a török uralom alóli felszabadítása után is megmaradt. A falu eredetileg nem a mai helyen, hanem a hegyes határrészen feküdt és csak később, a főút és a vasút megépítése után települt a mai helyére a főút mellé.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Bistricza” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Bisztricze” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Bisztricza v. Bisztricze” néven 32 házzal, 187 katolikus vallású lakossal szerepel.[3]
Verőce vármegye Szalatnoki járásának része volt. Fejlődésén nagyot lendített a vasútvonal 1885-ben történt megnyitása és az, hogy vasútállomása lett. 1857-ben 196, 1910-ben 381 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 51%-a szerb, 26%-a magyar, 20%-a horvát anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a magyar lakosságot elűzték. A háború után a település Cabuna irányában terjeszkedett. Az új településrész a Novo nevet kapta. 1991-ben lakosságának 56%-a horvát, 38%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 165 lakosa volt, akik a sladojevci plébániához tartoztak.
Lakossága
[szerkesztés]| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 196 | 238 | 235 | 261 | 390 | 381 | 382 | 344 | 288 | 276 | 264 | 222 | 249 | 232 | 204 | 165 |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. 2021 Croatian census: population data by age, sex, settlement. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... 62. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 63. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ Archivált másolat. [2014. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 4.)
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
