Mala Črešnjevica

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mala Črešnjevica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeVerőce-Drávamente
KözségPitomacsa
Jogállás falu
Irányítószám 33405
Körzethívószám (+385) 33
Népesség
Teljes népesség199 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság155 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Mala Črešnjevica (Horvátország)
Mala Črešnjevica
Mala Črešnjevica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 55′ 10″, k. h. 17° 09′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 55′ 10″, k. h. 17° 09′ 00″

Mala Črešnjevica (régi magyar neve Cseresnó) falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Pitomacsához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Verőcétől légvonalban 20, közúton 23 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 8 km-re délnyugatra, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkság szélén és a Bilo-hegység északkeleti lejtőin, a Črešnjevica- és Repušina-patakok partján a megyehatáron fekszik. Határa részben a hegység területére is kiterjed. A megye legnyugatibb települése.

Története[szerkesztés]

A korabeli írásos dokumentumok szerint területén már a középkorban is éltek emberek. Így Mala Črešnjevica a község egyik legősibb településének számít. 1334-ben a zágrábi püspökség tizedjegyzékében említik Cseresnó település Szent Márton egyházát „Item ecclesia sancti Martini de Cheresnou” alakban. A plébánia még többször is (1231, 1347, 1479) szerepel a középkori forrásokban. 1501-ben Benedek nevű plébánosát említik („Benediotus plebanus de Ohresno”).[2]

A török a 16. század közepén Verőce várának elfoglalása után szállta meg ezt a vidéket. A lakosság nagyrészt a biztonságosabb Nyugat-Magyarországra menekült. Ezután a terület több mint száz évig pusztaság volt. Miután 1684-ben Verőcét felszabadították a török uralom alól a 17. század végén és a 18. század elején a török megszállás alatt maradt kelet-szlavóniai területekről sok pravoszláv vallású vlach határőrcsalád érkezett olyannyira, hogy akkoriban a településnek az okiratokban „pagus Valachorum” (azaz vlachok faluja) volt a neve. A pravoszlávok az itt talált romos gótikus Szent Márton templomot barokk stílusban újjáépítették és bővítették, majd 1763-ban új harangtornyot is építettek hozzá. 1772-ben megalapították a pravoszláv parókiát. (A parókia a hívek csekély száma miatt 1952-ben szűnt meg.)

1758-ban a szentgyörgyvári határőrezred alapításakor az ezred hatodik századának székhelye Pitomacsa lett. 12 település tartozott hozzá: Velika és Mala Črešnjevica, Sesvete Podravske, Suha Katalena, Kloštar Podravski, Kozarevac, Sedlarica, Grabrovnica, Otrovanec, Dinjevac, Kladare és Pitomacsa. Minden településen katonai őrállás volt a megfelelő személyzettel ellátva. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Mala Czeressnijevicza” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Chresnyevicza (Mala)” néven szerepel.[3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Chresnyevicza (Mala)” néven 40 házzal, 40 katolikus és 172 ortodox vallású lakossal találjuk.[4] 1871-ben megszüntették a katonai közigazgatást és Belovár-Kőrös vármegye Szentgyörgyvári járásának része lett. Ezen belül Kloštar Podravski községhez tartozott. A 19. század végén jelentősebb betelepülés hullám volt a faluban, mely a közeli szénbányák megnyitásával volt kapcsolatban. Ezek a bányák egészen az 1960-as évek elejéig működtek, 1965-ben végleg megszűntek. A lakosság összetétele is lényegesen megváltozott, mivel a betelepüléssel a magyarok és a horvátok kerültek többségbe.

A településnek 1857-ben 156, 1910-ben 460 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 45%-a magyar, 27%-a horvát, 22%-a szerb anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A háború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. Az új közigazgatási felosztásban előbb a szentgyörgyvári, majd 1955-től a verőcei járáshoz tartozott. 1959-ben bevezették az elektromos áramot. 1962-ben Szentgyörgyvár nagyközség része lett. 1968-ban megalakult az önkéntes tűzoltóegylet. 1972-ben vízvezetéket építettek majd a következő évben aszfaltozták az utakat. 1991-ben lakosságának 97%-a horvát nemzetiségű volt. 1993-tól újra Verőce-Drávamente megye része. 2011-ben a településnek 199 lakosa volt, ebben az évben új katolikus kápolna alapkövét rakták le.

Lakossága[szerkesztés]

Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
156 173 153 307 423 460 473 500 475 481 446 359 281 244 207 199

Nevezetességei[szerkesztés]

Szent Márton tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma középkori eredetű. A gótikus templomot a török hódítás során lerombolták. A romokat a 17. század végén és a 18. század elején érkező pravoszlávok vették birtokba és barokk stílusban újjáépítették. Harangtornya 1763-ban épült. A templom aránylag jó állapotban állt az 1990-es évekig. A délszláv háború elején a templomot felrobbantották. A robbanás kövezkeztében láthatóvá váltak egyes, a barokk átépítéssel eltakart középkori gótikus részei. A faluban ma nem él számottevő pravoszláv vallású népesség. A templom ma is romos állapotban áll és állapota az idő haladtával egyre romlik.

Oktatás[szerkesztés]

A falu iskolája 1930-ban nyílt meg, első tanítója Albert Pepeonik volt. Az iskola ma a pitomacsai elemi iskola négyosztályos kihelyezett alsótagozataként működik.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Branko M. Begović: Pitomača kroz prošlost. Pregled povijesti Pitomače povodom 480 godišnjice prvog pisanog spomena Pitomače (1535. - 2015.) Pitomača 2015. monográfia ISBN 978-953-56963-2-2