Sárköz (néprajzi táj)
Sárköz | |
Hely | Magyarország (Tolna vármegye) |
Legmagasabb pont | Óriás-hegy (285 m) |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 46° 24′, k. h. 18° 49′46.400000°N 18.816667°EKoordináták: é. sz. 46° 24′, k. h. 18° 49′46.400000°N 18.816667°E | |
A Sárköz vagy Tolna megyei Sárköz mint néprajzi kistáj a magyar néprajztudományban többnyire Alsónyék, Decs, Őcsény és Sárpilis községek területét jelenti. A táj némely szerzőnél Bátával, az itt élő református lakossággal is kiegészül, másoknál egész Bátával. A tájnév előfordul a „Tolna megyei” jelzővel és anélkül egyaránt.[1]
A földrajztudományi értelemben vett Sárköz a néprajzi tájnál nagyobb területet jelöl. A Sárköz név a néprajzi szerzők többsége számára a két világháború között, a 20. században szűkült le a Tolna vármegyei nevezetes négy falura. Ennek hatására a Sárköz szó jelentésének térbeli leszűkülése nemcsak a tudományban következett be, hanem a közvélemény tudatában is. Ehhez nagymértékben hozzájárult az egyke fölfedezése, nemzeti üggyé válása, az írók, szociográfusok, újságírók nagy hírverése a Tolnai-Sárköz körül.
Szócikkünkben a Sárköz elnevezést következetesen a néprajzi kistájra használjuk.
A táj felfedezése
[szerkesztés]A négy falu lakosságát református vallása különítette el a környező települések lakóitól. Népművészetének sajátos stílusával a vidék korán felhívta magára a figyelmet. Már a 17–18. században felkeresték a tájegység jellegzetességei iránt érdeklődő utazók, de a 19–20. században– is fogadott jeles vendégeket: Garay János, Baksay Sándor, Móricz Zsigmond, Féja Géza írókat. Gazdag népzenei anyagára Liszt Ferenc és Kodály Zoltán is felfigyelt, népművészetének pompája, színharmóniája többek között Csók Istvánt is megihlette.[2]
Történelem
[szerkesztés]Középkor
[szerkesztés]A honfoglalást követően magyarok, majd besenyők telepedtek meg itt. A helynevek és okleveles adatok alapján Győrffy György ezt írja: „A korai besenyőségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz…[3] Az itteni besenyőség már a 12. század folyamán teljesen elmagyarosodhatott.
A sárközi és a környékbeli helynevek eredete a legkorábbi századokba nyúlik vissza. Őcsény, Decs neve bizonytalan eredetű, többen a fejedelmi családdal hozzák kapcsolatba. Pesty Frigyes úgy tudja, hogy Őcsény Árpád-kori település, amelynek lakói az I. Béla király alapította szekszárdi apátság szabados katonái: a libertinusok voltak. I. Rákóczi Ferenc hadjárata után a Kálvin vallására tértek, és emiatt elvesztették kiváltságaikat. A decsiek iskolai tanulmányaikból és ismeretterjesztő előadásokból tudják, hogy községük története a magyar állam alapításáig nyúlik vissza, és hogy Decs lakói a honfoglalás után érkezett, a magyarságba beolvadt kunok és besenyők leszármazottai.
Nyék egy honfoglaló törzstöredék nevéből ered, lakói úgy tudják, hogy a honfoglaláskor ide a kazár vagy kun-kabar törzs telepedett le és – szerintük – ők ezek leszármazottai.
Pilis talán szláv földrajzi elnevezésből származik. A falu nevének eredetéről az egyik népies föltevés az, hogy a mocsaras vidéken sok volt a pille. Ezért: pillés, és ebből lett Pilis. A másik álláspont szerint a falu a nádas, mocsaras, ingoványos területből kiemelkedő kopasz dombra települt, amely olyan volt, mint a barátok pilise.
Ete személynévből eredhet.[4] Ete már korábban is népes település volt, hisz a 14. század elején a Szentlélek tiszteletére avatott aránylag nagy jövedelmű parochiális egyházáról olvasunk a pápai tizedjegyzékben.[5]
Ugyanekkor Etén kívül csupán Ebes, Őcsény, Kesztölc és Aszivágy voltak a Sárközben templomos helyek, Decsen csak fakápolna állt még a 15. század elején is, s a váci káptalan 1402-ben kért engedélyt a pápától, hogy helyette kőtemplomot építhessen és kegyúri plébániát alapíthasson. Minthogy kérvényében megemlíti, hogy ezen a vidéken a templomok kőből épültek, kőtemploma volt Etének is. 1402-ben a váci káptalan engedélyt kért a pápától, hogy a decsi fatemplom helyére kőtemplomot emelhessen és kegyúri plébániát alapíthasson.
Török hódoltság
[szerkesztés]A török hódoltság alá kerülő sárköziek kétfelé adóztak, hiszen új uruknak, a töröknek is fizettek tizedet a gabonatermésből. A szőlőművelés nagy arányban folyt tovább a török alatt is, a magyar és a török források egyaránt a bortermelés központi szerepét tanúsítják. A távoli városok kereskedői is borért látogatták Szekszárd környékét, bár kétségtelen, hogy a munkaigényes szőlőművelés a hódoltsági területeken jelentősen visszaesett. A szőlők pusztulását a magyar források egyértelműen igazolják, de a termőterület csökkenéséről statisztikailag értékelhető adatokat nem szolgáltatnak. A bor nemcsak értékes kereskedelmi cikk volt, hanem azért is fontos szerepet játszott a belső-sárközi falvakban, mert pótolta az ivóvizet, így megvédte az ott élőket a mocsaras vidékeken gyakori járványoktól. Ezért a hegyalji falvak lakói mellett a göröndökön[6] megtelepedett sárközieknek is voltak itt szőleik. De még távolabbi vidékekről, sőt a Duna bal partjáról valókat is találunk a musttizedet fizetők között, így például Kesztölcön pilisiekkel, decsiekkel és asszonyfalvaiakkal mellett négy pestivel is találkozunk. A csatári hegyen Tolnaiak, gerjeniek, faddiak, mázaiak és ságiak, Ebesen tolnaiak, ráckeveiek, kalocsaiak és őcsényiek műveltek szőlőt.
Bár a defterek eredményei magasak, mégis ezek a reálisabb adatok, mivel összeíróik birtokon belül voltak, a szigetiek pedig messze voltak a Sárköztől, és az urbáriumot bemondás alapján állították össze. A defterdár semmiképpen sem tüntethetett fel a valóságosnál több tizedet, mert mindennel el kellett számolnia. Hamisan magas adatok felvételével önmagát károsította volna meg.[7]
Reformáció
[szerkesztés]A Dunamente – közte a Sárköz lakossága is – a magyar területek közül az elsők között tért át a protestáns vallásra – ahogy Földváry László, a Dunamelléki Református Egyházkerület historikusa írta: „A magyarföldi reformációnak kiindulási pontja az alsó-dunamellékén volt.” Már az 1540-es években terjedt itt a reformáció, és Tolna mezővárosa vált a hódoltsági területek egyik szellemi központjává. Itt már a 16. században protestáns főiskola működött, külföldet megjárt, művelt tanárokkal, és velük közvetlen kapcsolatban álltak a hitújítók:
- Sztárai Mihály
- Szegedi Kis István
- Skaricza Máté
- Eszéki Imre
- Tövisi Mátyás
- Thúri Farkas Pál
- Decsi Gáspár
- Tolnai Fabricius Bálint
Tolna mellett Decs is jelentős szerepet játszott a magyar reformáció terjesztésében. Forrásaink szerint a Sárközben először itt bukkant fel 1540-ben protestáns prédikátor, egy bizonyos Gergely pap. Decs olyannyira fontos szerepet játszott a korai magyar reformációban, hogy az 1560-as években Szegedi Kis István szuperintendens zsinatot tartott itt.[7]
Migráció
[szerkesztés]A török megszállás hosszú ideje alatt a Sárköz sokat hanyatlott, különösen súlyos volt a pusztulás a utolsó évtizedekben. A nagyobb hadjáratok pusztításai mellett a martalócok, végvári vitézek állandó beütései okoztak nagy károkat. Az itt megmaradt csekély lakosság is állandóan útra készen állott. És folytonos mozgásban volt: Ete és Asszonyfalva lakóit Decs fogadta be; Sárpilis népe a Duna–Tisza közére menekült, majd visszatért; Dél-Baranyából pedig ide húzódtak fel menekülők.[5]
A Dunamente török időket átélt régi magyar falvaiban a migráció legtöbbször nagy múltú népi kapcsolatokat éltetett: ilyen lehetett a halasi és a baranyai kapcsolat. Szinte természetes, hogy hagyományos népi kapcsolat[8] állt fenn a Duna bal parti és jobb parti Sárköz régi falvai között, amely kapcsolat kihatott a két terület lakosságának migrációjára is.
Szeremle és Csanád falvakat református magyarok lakták, akik ha őseik költöztek is egyik faluból a másikba, a Duna menti tájon kontinuusnak számítottak. E falvak a szűkebb környék, a Duna-táj, tágabban a közép-magyarországi régió református népességével tartott fenn népi kapcsolatokat, ami együtt járt veszély esetén tömeges, békésebb időkben szórványos áttelepülésekkel. A népi kapcsolatok terén a török időkben szinte természetes dolognak számított az ismerős falvak közötti kiegyensúlyozott népességmozgás, az oda-vissza házasodás, a rendszeres ki- és beköltözés.[7]
18–20. század
[szerkesztés]A népesség alakulása
Év | Őcsény | Decs | Sárpilis | Alsónyék | Báta |
---|---|---|---|---|---|
Az 1728-as összeírás szerint | 40 őslakos jobbágy családfő „hereditarii subditi„ , 23 fő egynegyed telken[9] | 3 egésztelkes jobbágy mellett 81 fél- és negyedtelkes jobbágy[9] | 14 jobbágy, 4 zsellér[9] | 30 örökös jobbágy és 2 zsellér[9] | 75 szabad költözésű jobbágy |
1794-es adatok | 284 telkes gazda, 84 kisházas, 8 zsellér, 14 nemes és 3 mesterember, összesen: 1994 fő[9] | 244 birtokos, 109 zsellér és 7 házatlan zsellér, 2 nemes és 7 mesterember, összesen: 4000 fő[9] | 56 sessiós gazda, 24 kisházas, 2 zsellér, összesen: 570 fő[9] | 149 jobbágycsalád, 22 kisházas, 4 nemes és 1 mesterember[9] | 116 gazda, 115 házas zsellér és 45 házatlan[9] |
1869-es összeírás szerint | 2225 fő | 2375 fő | 598 fő | 998 fő | 3364 fő |
1900-as adatok[10] | 3514 fő | 3251 fő | 791 fő | 1318 fő | 4080 fő |
1930-as adatok[11] | 3438 fő | 4809 fő | 931 fő | 1690 fő | 3689 fő |
2001-es adatok | 2572 fő | 4275 fő | 707 fő | 821 fő | 1927 fő |
Népsűrűség | 35 fő/km² | 45 fő/km² | 32 fő/km² | 25 fő/km² | 29 fő/km² |
A vallási megoszlás alakulása
Év | Őcsény | Decs | Sárpilis | Alsónyék | Báta | Összesen | ||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
ref.[12] | ev.[13] | rk.[14] | ref. | ev. | rk. | ref. | ev. | rk. | ref. | ev. | rk. | ref. | ev. | rk. | ref. | ev. | rk. | |
1869 | 1991 | 3 | 191 | 2035 | 3 | 273 | 503 | 1 | 65 | 879 | 3 | 108 | - | - | - | 5408 | 10 | 637 |
1880 | 1901 | 43 | 642 | 2032 | 19 | 571 | 519 | 1 | 133 | 826 | 2 | 281 | - | - | - | 5278 | 65 | 1630 |
1890 | 2022 | 226 | 1410 | 2006 | 89 | 1014 | 510 | 4 | 195 | 907 | 15 | 435 | - | - | - | 5445 | 334 | 3052 |
1900[10] | 1816 | 149 | 1490 | 1911 | 114 | 1112 | 488 | 14 | 267 | 856 | 7 | 437 | 464 | 13 | 3543 | 5535 | 297 | 7116 |
1910[15] | 1820 | 57 | 1531 | 1905 | 160 | 1532 | 481 | 14 | 371 | 843 | 14 | 659 | 431 | 8 | 3725 | 5490 | 253 | 7818 |
1920[16] | 1584 | 58 | 1755 | 1777 | 233 | 2221 | 447 | 17 | 452 | 725 | 28 | 670 | 341 | 6 | 3344 | 4874 | 342 | 8442 |
1930[11] | 1508 | 81 | 1811 | 1806 | 216 | 2700 | 422 | 71 | 434 | 711 | 19 | 939 | 322 | 5 | 3326 | 4769 | 392 | 9210 |
Hagyományos gazdaság
[szerkesztés]Földművelés
[szerkesztés]A régi Sárközben a földművelés jóformán csak annyira szorítkozott amennyi elég volt a kenyérre, szinte a 19. század végéig az állattartás érdekeinek volt alávetve. Táplálékul elsősorban búzát és kölest, takarmánynak pedig árpát és zabot termeltek. A 19. század vége óta elterjedt a kukorica, a burgonya a 19. század elején tűnt fel. A sárköziek nagy gondot fordítottak a kendertermesztésre hisz ez az anyag adta a híres sárközi viselet alapját.
A földművelés jelentősége a 19. század végén a területek ármentesítése folytán drámaian megnőtt.
Ármentesített terület alakulása művelési ágak szerint (1869–1895)
Község | Szántóföld | Rét | Legelő | Erdő | Nádas | Terméketlen | Összes terület | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1869 | 1895 | 1869 | 1895 | 1869 | 1895 | 1869 | 1895 | 1869 | 1895 | 1869 | 1895 | |||
kh.[17] | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | kh. | ||
Őcsény | - | 4413 | 2932 | 1863 | 2703 | 1393 | 1434 | - | 506 | 498 | 1153 | 563 | 8731 | |
Decs | - | 5804 | 3849 | 3747 | 2180 | 1273 | 1890 | 555 | 745 | 338 | 3389 | 336 | 12055 | |
Sárpilis | 204 | 2164 | 885 | 692 | 1130 | 263 | 41 | 77 | 488 | 40 | 668 | 180 | 3419 | |
Alsónyék | - | 2575 | 1178 | 1709 | 764 | 1000 | 877 | - | 1314 | 21 | 1491 | 319 | 5627 | |
Báta | - | 2364 | 380 | 1084 | 1021 | 781 | 254 | 103 | 1333 | 312 | 1791 | 134 | 4781 | |
Összesen | 652 | 20164 | 10979 | 10042 | 10108 | 6521 | 4614 | 783 | 4388 | 1210 | 9736 | 1759 | 40480 |
Állattartás
[szerkesztés]A régi vízivilágban sok háziállatot tartottak: edzett nagyszarvú szürkemarhákat; gyors, aprótermetű, télire hosszú szőrt eresztő parlagi lovakat és a bakonyi sertésekre emlékeztető, hosszú orrú kesedisznókat; juhokat és kecskéket azonban nem, mivel nem tudták a vizet megúszni. Csak a szőlőhegy kopár oldalain legelt egy-két birka, hogy az ünnepi paprikást elkészíthessék belőlük. Az aprójószágok közül a vadkacsához hasonló tarka tollú réce (kacsa) és riba (liba) volt a legtöbb, valamint a tík (tyúk).
Halászat
[szerkesztés]A állattartásnál kiterjedtebb volt a halászat. A legjobb zsákmánnyal a Nagy-Duna és számos holtága, morotvája kecsegtetett, a halászok azonban a kisebb folyókon és vízfolyásokon is kivetették hálóikat. A halászó helyeknek úgyszólván „fele hal, fel víz” volt. Sokféle halat ismertek: tok, kecsege, márna, menyhal, ponty, kárászponty, süllő, tarkasüllő vagy barátkóc, erős farkú süllő, kardakeszeg, márnakeszeg, patuckeszeg, jászkeszeg, karikakeszeg, sivánkeszeg, vörösszárnyú keszeg, buborkakeszeg, dévérkeszeg, balin vagy kapókeszeg, harcsa. A tavi halak közül ismerték: a csukát, a compót, a kárászt, a budrest vagy durgencs és a paptetűt. A sárköziek kitűnően ismerték a vizek járását és a halak természetét. Asárközi kisvizeknek a rekesztőhalászat felelt meg legjobban: ennek segítségével a hal útját elzárva olyan helyre terelték, ahonnan könnyűszerrel ki tudták szedni. A vejszét és a varsát használták erre a célra. A vizes világban „sült hallal ették a főtt halat”. Ha megunták, csak a fejét vagy csak a derekát fogyasztották el, a többit eldobták. Télre is tettek el halat: fölhasítva alaposan kimosták, egy napig sóban tartották, kipöckölték a hasát és úgy szivarították (szárították) a kéményben és a padláson. A felesleget a környékbeli piacokon adták el, vagy terményért elcserélték. A halászat annyira fontos volt a sárközieknek, hogy népdalaikban is megörökítették:
De szeretnék aranyhallá válni:
Sárpilistől, Bátáig úszkálni.
Rátalálnék babám hálójára,
Elbúcsúznék tőle utoljára.
Szőlőtermesztés
[szerkesztés]A sárközi szőlők a híres szekszárdi szőlővidékhez tartoznak. A régi Sárközben a szőlő volt a legfontosabb kultúrnövény. A filoxéravész előtt hazai fajtákat termeltek, ezeket nem kellett olyan intenzíven gondozni (pl. permetezni), mint a későbbieket. A szüret ünnepség számba ment. A szőlőt zsákba gyömöszölve alacsony taposókádba tették. Alatta sajtár állt a kicsurgó színlének; ha megtelt, az úgynevezett töldöklőn át töltötték hordóba. Mezítláb taposták ki a szőlőt, a zsákba maradt ún. csömögét villával átrakták a bálványos faprés kosarába, és amikor megtelt, kisajtolták. A bort vasabroncsos hordóba tárolták. Híres volt a decsi szagos, a bátaszéki fehér és a szekszárdi vörös. A régi Sárvízen Szekszárdig is fölmentek a borszállító hajók, de a sárköziek is elszállították boraikat kocsival Fehérvárra, Budára, Győrbe és Bécsbe.
Népi kultúra
[szerkesztés]Díszítőművészet
[szerkesztés]Népviselet
[szerkesztés]A Kárpát-medence magyar népviseletei közül kettő válik ki gazdagságát, színösszeállítását, alapanyagát tekintve: a kalotaszegi és a sárközi.
Szövés
[szerkesztés]A sárközi díszítőművészet legfejlettebb, legismertebb ága a szövés. A sárközi szövésről szóló első híradás 1715-ből származik.
Hímzés
[szerkesztés]A sárközi hímzés múltja nem a szabott és a parittya főkötőkkel kezdődik, hanem a feketével hímzett halotti párnákkal.
Kerámia
[szerkesztés]A „sárközi stílus” összefoglaló név, mely több központ munkásságát összegzi bizonyos stílusjegyek alapján. Bár a stílusegységet alkotó fazekasközpontok – Baja, Mórágy, Szekszárd, Siklós és bizonyos értelemben Mohács – nem a Sárközben vannak, az elnevezés mégis helytálló.
Települések és építkezés
[szerkesztés]A Sárközre a zárt falvak, valamint a szétszórtan épített szőlőbeli tanyák és a Duna-menti szállások jellemzőek. A falvak sokszor elpusztultak, újjáépültek.
Népszokások
[szerkesztés]A sárközi népszokások változatosak, bonyolultak és gazdagok, igen sok régi elemet őriztek meg. Három csoportra oszthatjuk őket: Az emberi élet főbb állomásaihoz kapcsolódóak (születés, házasság, halál), a gazdasági élettel kapcsolatos szokások (aratás, szüret, fonó, disznótor stb.) és a jeles napokhoz (ünnepekhez) kapcsolódóak.
A családi élethez kapcsolódó szokások
[szerkesztés]- Születés, paszita és csöröglő: A gyermekágyas asszonyt és az újszülöttet sokféle babonás eljárással védték: A vánkos alá kést tettek, fokhagymát dugtak a kulcslyukba, hogy távol tartsák a boszorkányt. Keresztelőre a módosabbak 5-10 komát is meghívtak. A keresztelő napján egyszerű vendégség volt: hideg ételeket tálaltak fel. Ezután a komaasszonyok naponta felváltva hordták a paszitát: Díszes komatálba téve az ételt (leves, sült, tésztafélék) külön komakendővel (szőttes abrosz) kötötték le. Kínálás előtt megkóstolták, hogy a gyermekágyas jobb étvággyal fogyassza. A csöröglő volt az igazi örömünnep, amelyet aratás, szüret, disznótor idején tartottak, néha csak egy-két évvel a születés után. Eredetileg csak az elsőszülött fiú, később a leány kedvéért is megrendezték. Valósággal kisebbfajta lakodalom volt. A vendégeket a bába toborozta össze, aki itt a vőfély szerepét töltötte be. A vendégek csöröglét (forgácsfánkot) vittek.
- Lakodalom: A Sárköz a korai házasságok hazája volt. A lakodalmi szokások több részből tevődtek össze:
Kérető vagy kullogó (leánykérés); Elkendőzés, kézfogó vagy jegyváltás (eljegyzés); Hívogatás; Ökörvágó vagy készítő; Nász; Esküvő; Lakodalmi ebéd; A menyasszony kikérése és elsiratása; az ágyvitel; A menyasszony beköszöntése; Lakodalmi vacsora; Kásapénz és szakácstánc; Lakodalmi tréfák, menyasszonytánc; Újmenyecske tánca; Csiszló vagy tyúkverő
- Temetés és halotti tor: A temetés utáni este van a tor, csak idősebb emberek tiszteletére tartották.
A gazdasági élet szokásai
[szerkesztés]A gazdasági jellegű népszokások közül a Sárközben a szőlő- (hálótanya, szüret) és kendermunkákkal (kendergázolás, fonó) kapcsolatban éltek legszínesebb és legváltozatosabb hagyományok. A szőlőőrzés szokását már 1833-ban leírta Garay János. A szüreti bál a hagyományos formák között zajlott, külön helyi koreográfiája nem volt.
- Disznóvágás: Téli időszakban rokoni és baráti segítséggel vágták a disznót, a munka végeztével este nagy tort tartottak.
A jeles napokhoz kapcsoló szokások
[szerkesztés]A sárköziek jóval kevesebb jeles napokhoz kapcsolódó népszokást ismernek, mint gazdasági vagy családi vonatkozásút.Országos viszonylatban is feltűnően kevés a jeles napjaik száma. Ismerik a Luca-napi kurkálást. A jeles névünnepek alkalmával a névnapi köszöntést, az aprószenteki suprikálást, az újév köszöntést. Megtartották a farsangot, elterjedt volt a nagypénteki mosakodás és féregűzés, a Szent György napi harmatszedés. A bátaiak húsvétkor tojást hímeztek. Május 1-jén májusfát állítottak. Bátán ekkor majálist tartottak, ez volt a májusi kalinkózás.
Néphit
[szerkesztés]A régi sárköziek hittek a rendkívüli képességű emberekben és csodás lényekben. Azt tartották, aki keresetlen szenet talált, ördögi hatalmat nyert. Úgy is lehetett valaki látó és tudó, ha Luca-székre ült. A szemverést az összenőtt szemöldökű, úgynevezett szúrós nézésű emberek tekintetének tulajdonították. Nagyon sokat foglalkoztatta a sárközieket a kincs, a kincskeresés gondolata. Erre a foggal körömmel született hetedik gyermeket, az úgynevezett táltost (a sámán magyar utódja) tartották megfelelőnek. A fekete jérce Luca-napján tojt első tojásából kelt ki a lúdvérce (lidérc): csak férfi költhette ki a hóna alatt.
Népköltészet
[szerkesztés]A sárközi népköltészetnek legjellemzőbb műfaja a lírai dal. A Sárköz népdalkincse feltűnően gazdag, egy-egy jó énekes sokszor több száz nótát is ismert. Minden alkalmat felhasználtak a nótázásra, még hangszeres zenekíséret mellett is daloltak pl. tánc közben. A szebb alkotások rendkívül rövid idő alatt elterjedtek, és az újak mellett sokáig megőrizték a hagyományos dalkincset is. Az országosan ismert dalokat itt is tudták, sok esetben helyi szövegváltozattal. A lírai dalok közül a szerelmi népdalok csoportja a leggazdagabb. A legrégibb szerelmi népdalok a vízivilágot idézik:
Sűrű nádas, magas a teteje,
Szárcsamadár fészket rakott benne.
Mondd meg nekem, te fekete madár:
Merre jár most az én kedves babám.
Sok pásztor- és betyárdalt is tudtak. A dalok mellett verset, rigmust, különféle mondókákat, falucsúfolókat és találóskérdéseket is gyűjtöttek náluk.
Néptánc
[szerkesztés]A sárközi táncdialektus a kelet-dunántúli csoporthoz tartozik, amely tovább folytatódik a Duna-Tisza közi Bácskába, Kalocsán és környékén, és általában a Duna egész mellékén. A sárköziek minden alkalmat megragadtak a táncra. Változatosság, a mozgás magasfokú, művészi megnyilvánulása, erő és optimista öntudat jellemző rájuk. A sárközi táncok legrégiesebb rétegét a kanásztáncok képviselik. E régi férfi szóló a Sárközben már fejlettebb páros, csoportos tánccá alakult; a kanásztáncból sarjadt a cinöge, az ugrós és még több más tánc. A verbunk is ismert volt. A páros táncok közül a lassú csárdás eléggé színtelen, annál jellemzőbb a gyors, friss csárdás. A viszonylag épen fennmaradt női körtáncok mindmáig nagyon sok alkalmi változatban élnek. A sárközi táncok közül a nők karikázója (körtánca) tér el legjobban az országosan ismert típusoktól, ez a legjellemzőbb és talán a legszebb táncuk.
Népnyelv
[szerkesztés]A sárközi népnyelv az alföldi nyelvjárásterület duna-drávai csoportjába tartozik. Hangtani szempontból legfőbb jellemzője az ö-zés. Használata azonban soha nem volt olyan következetes, mint például Szeged környékén. Hasonló jellegzetesség a diftongus (kettős magánhangzó). Jellemző igei és főnévi ragjuk az -a, -e, -ja, -je helyett használt i: adi, tudi, mondi. Nagyon szeretik még a kicsinyítő képzőket, amelyek igéhez és névszóhoz egyaránt járulhatnak például gyerökcse. Erőteljesek és régies jellegűek a sárközi szólások is.[18]
A Sárköz települései
[szerkesztés]Jelenlegi települések
[szerkesztés]Kihalt települések
[szerkesztés]- Fejérvíz
- Csatár
- Ebes
- Almás
- Ete
- Nyíró
- Lak
- Ság
- Kürt
- Lajvér
- Lángfő
- Kesztölc
- Újfalu
- Kövesd
- Farkasd
- Iccse
- Malonta
- Kis-Őcsény
- Kis-Decs
- Bogra
- Ózsák
- Szomfova (korábban Asszonyfalva)
- Györke
- Nyámád
- Szentmiklós
Források
[szerkesztés]- Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. (Tanulmányok Tolna megye történetéből 7.) Szekszárd, 1975.
- Balázs Kovács Sándor: A presbitérium szerepe a sárközi parasztság életében. Dunatáj 1994 (XVII.) 2-3. sz. 65-74.
- Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd, 1999. ISBN 963-7209-16-6
- Balázs Kovács Sándor: Fejezetek Sárpilis történetéből. Szekszárd, 2006. ISBN 963-0604-07-8
- Csalog József: A tolnamegyei Sárköz népi halászata. Néprajzi Értesítő, 1940. (32.). 233-249.
- Féja Géza: Sarjadás. – Sárközi élmények és utazások. Bp., 1963.
- Flórián Mária: A „sárközi szőttes” története. Ethnographia 1990. (CI.) 194-256.
- Fodor Márta: A sárközi kontraktualista jobbágyok úrbéri terheinek alakulása. (Tanulmányok Tolna megye történetéből. V.) Szekszárd, 1974. 277-317.
- Gémes Balázs–G.Vámos Mária: Decs, Sárközi tájház. TKM kiskönyvtár 70., 1981. (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-555-070-0
- Györffy György: Besenyők és magyarok. Bp. 1940.
- Holub József: Ete város története. (Adalékok a Tolna megyei Sárköz település- és gazdaságtörténetéhez.) Történeti Statisztikai Közlemények 1958. (II.) 3-4. 1-19.
- Katona Imre: Sárköz. Bp., 1962.
- Kunszabó Ferenc: Sárköz. Szépirodalmi kiadó, Budapest 1986
- K. Balog János: Évszázadokon át. Tolna megye történeti olvasókönyve I. Szekszárd, 1978.
- Kovách Aladár: A Tolna megyei Sárköz népviselete. Néprajzi Értesítő 1907 (VIII.) I. rész 71-94. o.; II. rész 201-221. o.
- Pataki József: A Sárköz gazdaság- és településföldrajza. Pécs, 1936.
- Pataki József: A Sárköz természeti földrajza. Szekszárd. 1954.
- Szakály Ferenc: Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526–1566), Tanulmányok Tolna megye történetéből II. (Szerk.: Puskás Attila). Szekszárd, 1969 5-85.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A korábbi irodalomban, a népi szóhasználatban és a történeti forrásokban Kalocsa városa Duna bal parti környékét is Sárköznek nevezték (Kalocsai Sárköz). A két táj Bogyiszló és Szeremle térségében érintkezik egymással. A szabályozott medrű Duna folyik köztük. (Lásd: Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században, Szekszárd, 2006. szerk. Gaál Attila, 171–176.
- ↑ Gémes B.–G. Vámos M.: Decs, Sárközi tájház 1.
- ↑ Győrffy György: Besenyők és magyarok. Bp., 1940. 416–418., 491–492.
- ↑ A környékbeli Fajsz, Solt és talán Szekszárd neve is a fejedelmi család emlékét őrzi, Koppány pedig nemzetségnév.
- ↑ a b Katona, Imre. Sárköz (1962)
- ↑ Mocsárból kiemelkedő magaslatok (a Sárköz legtöbb települése ilyenen helyezkedik el).
- ↑ a b c Balázs Kovács, Sándor. Fejezetek Sárpilis történetéből (2006)
- ↑ Például azonos vagy hasonló népi kultúra, összeházasodások
- ↑ a b c d e f g h i Andrásfalvy, Bertalan.szerk.: K. Balog János: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig, Tanulmányok Tolna megye történetéből. Szekszárd: a Tolna megyei Tanács Levéltára (1975)
- ↑ a b szerk.: KSH: 1900. évi népszámlálás I., Magyar Statisztikai Közlemények, 129. o. (1900)
- ↑ a b szerk.: KSH: 1930. évi népszámlálás I., Magyar Statisztikai Közlemények, 23. o. (1930)
- ↑ Református
- ↑ Evangélikus
- ↑ Római katolikus
- ↑ szerk.: KSH: 1910. évi népszámlálás I., Magyar Statisztikai Közlemények, 47. o. (1910)
- ↑ szerk.: KSH: 1920. évi népszámlálás I., Magyar Statisztikai Közlemények, 39. o. (1920)
- ↑ katasztrális hold
- ↑ Katona, Imre. Sárköz, 133-205. o. (1962)
További információk
[szerkesztés]- A Sárköz népi építészete, fotók
- Dr. Horváth Béla: Sárköz múltja. In: Endrédi Lajos (szerk.): Szekszárd vidékének természeti és kulturális környezeti értékei. PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar, Szekszárd, 2001
- Sárköziek Baranyában, Janus Pannonius Múzeum, 2006