Kókusz (Keeling)-szigetek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az Ausztráliához tartozó Kókusz (Keeling)-szigetek két atollt és 27 korall-szigetet foglalnak magukba. A szigetek az Indiai-óceánon, Ausztrália és Srí Lanka között félúton találhatóak, Jakartához 1000 km-re fekszenek. Az atoll földrajzi középpontja: d. sz. 12° 08′ 41’’, k. h. 96° 52′ 10’’-12.1447222222, 96.8694444444

[szerkesztés] Történelem

William Keeling kapitány volt az első európai, aki látta a szigeteket. Ez 1609-ben történt. A szigetek lakatlanok maradtak a XIX. századig, amikor a Clunies-Ross család birtoka lett. A kókuszpálma-ültetvények művelésére rabszolgákat hoztak Indonéziából, Fokföldről és Kelet-Ázsiából.

1836. április 1-jén érkezett a Beagle nevű brit hadihajó Robert FitzRoy kapitány parancsnoksága alatt. Felmérte az atoll mélységét. Charles Darwin, aki a hajón tartózkodott, ennek eredményeként elméletet dolgozott ki az atollok keletkezéséről.

A szigeteket 1857-ben csatolták a Brit Birodalomhoz. 1867-ben közigazgatási szempontból Straits Settlements gyarmathoz csatolták. Viktória királynő 1886-ban a Clunies-Ross család örökbirtokába adta a szigeteket.

1914. november 9-én itt zajlott le az I. világháború első tengeri csatája. A Direction Island távító állomást, ami fontos láncszeme volt az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland közötti kapcsolatnak, megtámadta a német Emden könnyűcirkáló, amit azután a Sydney ausztrál cirkáló süllyesztett el.

A II. világháborúban a táviró állomás ismét fontossá vált. Szingapúr eleste után a szigeteket közigazgatásilag Ceylonhoz csatolták. A szigetek helyőrsége eredetileg a brit szárazföldi hadsereg afrikai lövészeinek egy szakasza volt Horsburgh Islandon, két darab 152 mm-es ágyúval fedezte a hidroplánok horgonyzó helyét. A helybeliek valamennyien Home Islandon éltek. A szigetek fontos hírközlési központja ellenére a japánok nem tettek kísérletet megtámadására vagy megszállására, beérték azzal, hogy havonta egy felderítő repülőgépet küldtek ide.

1942. május 8-ról 9-re virradó éjszaka a helyőrség ötven tagja, akik a Ceyloni Védelmi Erőkhöz tartoztak, fellázadt Gratien Fernando vezetésével. A lázadás kiváltó oka a brit tisztek sértő magatartása és a lázadók antiimperialista érzelme volt. Ellenőrzésük alá vonták a szigeteken telepített üteget. A lázadást elnyomták, közben meghalt egy nem lázadó katona és megsebesült egy tiszt. Hét lázadót halálra ítélt a haditörvényszék, amelyről később megállapították, hogy nem szabályszerűen állították fel. Négy halálos ítéletet megváltoztattak, de hármat végrehajtottak, köztük Fernando halálos ítéletét. Rajtuk kívül nem volt a II. világháborúban olyan brit nemzetközösségi katona, akit lázadásért végeztek ki.

1942. december 25-én a japán I-166 tengeralattjáró lőte a szigeteket, de nem okozott károkat.

A háború későbbi szakaszában két felszállópálya épült, ahol három század bombázót helyeztek el. Ezek részt vettek japán célpontok elleni támadásokban Délkelet-Ázsiában és támogatták a Malájföld és Szingapúr visszafoglalására indult csapatokat. Köztük volt a brit királyi légierő 321. (holland) százada. Ennek legénysége menekült holland katonákból állt.

1946-ban a szigetek közigazgatásilag visszakerültek Szingapúrhoz. 1955. november 23-án ausztrál ellenőrzés alá kerültek. Az 1970-es években az ausztrál kormányzat elégedetlenné vált a Clunies-Ross család feudális stílusú uralmával, a szigetek fejletlenségével. 1978-ban kisajátították a szigeteket . 1983-ban az ausztrál kormány a korábbi "uralkodót", John Clunies-Rosst a szigetek elhagyására kötelezte. A következő években a pereskededett egymással a család és az ausztrál állam. John Clunies-Ross az ausztráliai Perthben lakik, de örököse a Kókusz-szigeteken él.

[szerkesztés] Külső hivatkozás

• hivatalos oldal
• turisztikai információk
• Kókusz.lap.hu