Zaklopatica (település)
| Zaklopatica | |
 | |
| Zaklopatica látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Dubrovnik-Neretva |
| Község | Lastovo |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 20290 |
| Körzethívószám | (+385) 20 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 104 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 19 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 42° 46′ 16″, k. h. 16° 52′ 26″Koordináták: é. sz. 42° 46′ 16″, k. h. 16° 52′ 26″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Zaklopatica témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Zaklopatica falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Lastovo községhez tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Makarskától légvonalban 59 km-re délre, Lastovotól légvonalban 2, közúton 3 km-re északnyugatra, az ublei kompkikötőtől 7 km-re északkeletre, Lastovo szigetének északi partján, az azonos nevű öbölben fekszik. Az öböl partján mintegy tizenöt régi lakóház áll, közülük néhányban vendéglátó egység működik. A közeli azonos nevű szigetecskén számos ritka madárfaj fészkel.
Története[szerkesztés]
A szigeten élő első ismert nép az illírek voltak, akik az i. e. 2. évezredben jelennek meg. A magaslatokon épített erődített településeken éltek. Településeik maradványai megtalálhatók a sziget több pontján, többek között a falutól nyugatra fekvő Sozanj-hegyen. Az illírek halottaikat kőből rakott halomsírokba temették, melyek általában szintén magaslatokon épültek. Lastovo szigetén is számos illír eredetű halomsír található, tizenegy halomsír található a Sozanj-hegytól délre is. Az illírek i. e. 30-ig uralták a szigetet, amikor Octavianus hadai végső győzelmet arattak felettük. A római légionáriusok a sziget több pontján letelepedtek magukkal hozva kultúrájukat, életmódjukat, szokásaikat. A római villagazdaságokban nagy mennyiségű gabonát, olívaolajat, bort, sózott halat és más élelmiszert állítottak elő, melyekkel élénk kereskedelmet folytattak. Ezek a tágas, kényelmesen berendezett épületek központi fűtéssel, díszes mozaikpadlóval, luxustárgyakkal rendelkeztek. A rómaiak idejében a sziget központja a mai Uble területén volt.
A 8. században egy szláv kalóznép a neretvánok telepedtek itt le rettegésben tartva az Adrián hajózó kereskedelmi hajókat. 1000-ben Orseolo II. Péter velencei dózse hajóhada rajtaütött a neretvánok lastovoi megerősített településén, elfoglalta és felgyújtotta azt. A harcokban a sziget lakosságának nagyobb része elpusztult. A velencei források szerint csak 36 család maradt életben. A velenceiek megszállták a szigetet, mely még 1026-ban Orseolo Ottó idejében is velencei kézen volt. Nem sokkal ezután azonban I. István horvát király kihasználva a velenceiek problémáit és II. Baszileiosz bizánci császár halálát visszafoglalta Lastovot. A 12. századra a többi horvát területekkel együtt a horvát-magyar királyok uralma alá került. Ebben az időben Lastovo is széleskörű autonómiát élvezett. A következő időszakban hol magyar, hol velencei, hol bizánci uralom alatt találjuk. Miután 1180-ban III. Béla magyar király felszabadította a bizánci uralom alól a Hvari egyházmegye fennhatósága alá rendelte. 1252-ben lakói önszántukból csatlakoztak a Raguzai Köztársasághoz, mely belső autonómiát ígért a számukra. 1486-ban megszűnt a lastovoi autonómia, miután a helyi tanácsot a raguzai nagytanács alá rendelték. A jogok megnyirbálása 1602-ben a szigetlakók lázadásához vezetett, melyet a raguzai hatóságok véresen fojtottak el. 1603-ban a lázadók hívására velencei csapatok szállták meg a szigetet, mely 1606-ban visszatért a Raguzai Köztársaság fennhatósága alá. 1652-ben újabb lázadás tört ki, melynek során a lastovoiak újra felajánlkoztak a Velencei Köztársaságnak, amely azonban ezt ekkor már az újabb felkeléstől tartva elutasította. Ezek után Lastovo végképpen elveszítette az önrendelkezést és most már a köztársaság által diktált feltételekkel a Raguzai Köztársaság része lett. A török hódítás időszakában Lastovo gyakran volt kitéve az ulcinji kalózok támadásainak, ezért a 18. századig helyi katonaság védte a szigetet.
1806-ban a Raguzai Köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, akik a Lastovo feletti Glavica nevű magaslaton erődöt építettek és a helyi lakosságot az angolok elleni védekezésre mozgósították. 1813. január 28-án az angolok mégis elfoglalták a szigetet, melyet 1815-ben a berlini kongresszus a Habsburgoknak ítélt. 1829-ig a szigeten független bíróság működött, majd ezután a korčulai adminisztráció felügyelete alá rendelték. 1918. november 11-én megkezdődött Dalmácia Olaszországhoz csatolása. Az 1920. november 12-i rapallói egyezmény Zára térségével együtt olasz kézen hagyta. Zaklopatica lakosságát 1931-ben számlálták meg először önállóan, akkor 15-en lakták. A II. világháború idején röviddel az 1943-as olasz kapituláció után Tito célul tűzte ki Lastovo elfoglalását és Jugoszláviához csatolta. A háború után a szocialista Jugoszlávia része lett. 1953-ig a sziget olasz lakosságának többsége elhagyta Lastovo területét. A lakosság számának további csökkenését a horvát ajkú lakosság Ausztráliába és Amerikába történő kitelepülése okozta. Zaklopatica 1961-re teljesen elnéptelenedett. A háború utáni időszak Lastovot is Vis sorsára juttatta, katonai övezet lett. Ez gazdasági és népességi stagnáláshoz vezetett, viszont lehetővé vált a természeti környezet megőrzése. 1981-től a turizmus fellendülésének köszönhetően újra lett állandó lakossága a településnek. 1988-ban enyhítették a tiltást, mely a külföldi állampolgárok Lastovora történő belépésére vonatkozott. 1991-ben a településen már 69 lakost számláltak. A független Horvátország megalakulása után a JNA egységei még 1992. május 31-ig a szigeten maradtak. 2006. szeptember 29-én a horvát szábor határozatával megalapították a Lastovoi Természetvédelmi Parkot. 2011-ben a településnek 87 lakosa volt, akik főként a halászatból és a turizmusból éltek.
Népesség[szerkesztés]
| Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 15 | 12 | 5 | 0 | 0 | 22 | 69 | 71 | 87 |
Nevezetességei[szerkesztés]
A falutól nyugatra fekvő Sozanj-hegytől délre található a Szent Lukács templom, melyet a 11. században építettek. A legrégibb fennmaradt templom a szigeten. Amellett az ősi út mellett található, mely Lastovoból Pasadurra vezetett. A korai román stílusú szakrális építészet jegyeit viseli magán. A nagy ívelt homlokzat a kis körablakkal, a külső oszlopokkal és a belső tagolással a dél-dalmáciai építőművészet jellegzetességei. A templomot 1954-ben újították fel utoljára. Csak évente egyszer, október 18-án a szent ünnepén tartanak misét benne.
Gazdaság[szerkesztés]
A lakosság fő megélhetési forrása a turizmus, a vendéglátás és a halászat.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források[szerkesztés]
- Lastovo község hivatalos oldala (horvátul)
- Lastovo turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- A dubrovniki püspökség honlapja – Lastovo (horvátul)
További információk[szerkesztés]
- Lastovo információs portálja (horvátul) (angolul)
- A Lastovoi Természetvédelmi Park honlapja (horvátul) (angolul)
