Pijavičino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pijavičino
Potomje és Pijavičino (távolabb) látképe
Potomje és Pijavičino (távolabb) látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségOrebić
Jogállás falu
Irányítószám 20243
Körzethívószám (+385) 20
Népesség
Teljes népesség113 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság365 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pijavičino (Horvátország)
Pijavičino
Pijavičino
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 42° 56′ 30″, k. h. 17° 22′ 15″Koordináták: é. sz. 42° 56′ 30″, k. h. 17° 22′ 15″
A Wikimédia Commons tartalmaz Pijavičino témájú médiaállományokat.

Pijavičino falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Orebićhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Makarskától légvonalban 48 km-re délkeletre, Dubrovnik városától légvonalban 67, közúton 92 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 16, közúton 18 km-re keletre, a Pelješac-félsziget közép-nyugati részén, Potomje és Janjina között fekszik.

Története[szerkesztés]

Az itt élő első ismert nép az illírek voltak, akik az i. e. 2. évezredben jelennek meg. A magaslatokon épített erődített településeken éltek. Településeik maradványai megtalálhatók a Pelješac-félsziget több pontján, így a Pijavičino határában található Gradacon is. Az illírek halottaikat kőből rakott halomsírokba temették, melyek általában szintén magaslatokon épültek. Három ilyen halomsír található a település határában is. Az illírek i. e. 30-ig uralták a térséget, amikor Octavianus hadai végső győzelmet arattak felettük.

A település a középkor óta folyamatosan lakott volt, 14. századtól a 18. század végéig a Raguzai Köztársasághoz tartozott. Egyházilag a pelješaci plébánia része lett, mely akkoriban a félsziget legnagyobb területű plébániája volt. Területe Trsteniktől Trpanjon át Orebićig húzódott. A 16. – 17. században több nemesi nyaraló és udvarház épült a településen a magasabban fekvő helyeken, melyekből egyedül az 1625-ben épített Zlatarić-torony maradt fenn. A tornyon ma is olvasható az építtető Cvijeto Zlatarić által oda helyezett felirat: „Emelte magának és utódainak a zöld ligetek iránti szeretetből.” 1806-ban a Raguzai Köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a berlini kongresszus a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 354, 1910-ben 328 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 2011-ben a településnek 113 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
354 336 349 368 384 328 205 290 188 187 213 233 226 166 143 113
Pijavičino belterületének részlete
A Zlatarić-torony romjai

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Mátyás apostol tiszteletére szentelt temploma a 17. században épült. Körülötte található a település temetője.
  • Szintén a 17. században építették a Kármelhegyi boldogasszony és a hegyen álló Szent Anna kápolnát, ma mindkettő használaton kívül áll.
  • A Zlatarić-tornyot 1625-ben építtette a település egyik nemese Cvijeto Zlatarić. Az épületnek ma is tekintélyes maradványai állnak, bár megmaradt falait nagyrészt már benőtte a növényzet.

Gazdaság[szerkesztés]

Kedvező fekvése és éghajlata miatt Pijavičino az egyik termőhelye a legjobb minőségű horvát vörösboroknak (Dingač, Postup, Plavac). A lakosság legnagyobb része szőlőtermesztéssel, a minőségi borok előállításával foglalkozik. A lakosság kisebb része mezőgazdasággal és turizmussal foglalkozik.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Pijavičino
A Wikimédia Commons tartalmaz Pijavičino témájú médiaállományokat.