Badžula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Badžula
Badzula.jpg
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségŽažablje
Jogállás falu
Irányítószám 20353
Körzethívószám (+385) 20
Népesség
Teljes népesség73 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság24 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Badžula (Horvátország)
Badžula
Badžula
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 42° 58′ 00″, k. h. 17° 36′ 45″Koordináták: é. sz. 42° 58′ 00″, k. h. 17° 36′ 45″
A Wikimédia Commons tartalmaz Badžula témájú médiaállományokat.

Badžula falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Zažablje községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Makarskától légvonalban 60, közúton 83 km-re délkeletre, Pločétől légvonalban 17, közúton 32 km-re délkeletre, községközpontjától 3 km-re délre, a Kuti-tó északi partja közelében, a hercegovinai határ mellett, a Mislina-patak partján fekszik. Határának keleti része hegyes, nyugati része sík, mocsaras. A falu belterülete e két rész határán fekvő keskeny, megművelhető területen fekszik.

Története[szerkesztés]

A település magasabban fekvő területei már ősidők óta lakottak voltak, melyet az itt található illír vármaradványok és halomsírok is bizonyítanak. A korabeli települések védelmére épített ősi várakból is maradt fenn néhány, a Mala- és a Velika Gradina, valamint a Vijenac a hercegovinai határ közelében fekvő hegyvidéken. A római uralom idején az 1. században a község területén kisebb települések voltak. Róluk regélnek azok a régészeti leletek, melyek a Kuti-tóból kerültek elő. A horvátok ősei a 7. – 8. században foglalták el ezt a területet. Az ő középkori jelenlétükről néhány fennmaradt sírkő tanúskodik. Ilyen 14. – 15. századi sírkövek találhatók a Badžulához tartozó Lušacon és Bresticán. A község területét már 1482 előtt elfoglalta a török és egészen 1694-ig török uralom alatt állt. A török uralom idején is folyamatosan éltek itt horvátok, melyet a közeli vidonjai Keresztelő Szent János templom 1616-ban történt felépítése is bizonyít.

A török alóli felszabadítás után 1694-től két hullámban a szomszédos Hercegovinából érkezett horvát ajkú lakosság telepedett itt le. Az első hullám közvetlenül 1694 után, a második nagyobb hullám az ún. kis háború (1714-1718) idején érkezett. Ekkor alakultak ki a község mai települései, melyek 1720-ig a slivno ravnoi plébániához tartoztak. Ekkor alapította meg Nikola Bijanković püspök az önálló vidonjai plébániát, melyhez Badžula is tartozott. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1880-ban 134, 1910-ben 163 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a Független Horvát Állam része volt.

A háború után a szocialista Jugoszlávia része lett. Megindult a mocsaras területek meliorációja, mely még ma sem fejeződött be teljesen. A mocsártól visszahódított területen intenzív mezőgazdasági művelés kezdődött, itt főként mandarin, szőlő, füge és olajfaültetvények találhatók. A nehéz életkörülmények a község falvainak fokozatos csökkenéséhez vezettek. Sokan vándoroltak ki a Neretva völgyébe, Metkovićra, de a világ számos részére is. 1992-ben megalakult Žažblje, az ország egyik legfiatalabb községe, melyhez Badžulát is hozzácsatolták. A településnek 2011-ben 73 lakosa volt, akik főként a mezőgazdaságból éltek.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
0 0 134 103 121 163 0 193 293 280 302 241 117 94 88 73

(1931-ig településrészként. 1857-ben, 1869-ben és 1921-ben lakosságát Vidonjéhoz számították.)

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A kuti Kármelhegyi boldogasszony kápolnát 1888-ban építették a régebbi, kisebb kápolna helyén faragott kövekből. Elődjét még 1853-ban építette a Soče család. Bejárata felett a skapulárét nyújtó Boldogasszonyt és gyermekét ábrázoló dombormű látható. 1992-ben a kápolnánál állították fel Szent Miklós püspök bronzszobrát, Petar Barišić szobrászművész alkotását.
  • A falu területének keleti, hegyes részén hat történelem előtti halomsír található. Nem lehet pontosan megmondani, hogy valamennyi az illírek korából származik-e. Valószínűleg van közöttük még régebbi, bronzkori eredetű is.
  • Illír várak maradványai találhatók a falu határában a keleti részen, a Mala- és a Velika Gradina, valamint a Vijenac nevű magaslatokon.
  • Késő középkori, a 14. és a 15. századból származó sírkövek találhatók a falu határához tartozó Lušacon és Bresticán. Ennek három formája ismeretek, vannak tábla, láda és szarkofág alakú sírkövek. Az előbbi két típus méretei általában 180-szor 80 centiméter, az egyetlen eltérés a kőtömbök vastagságában található. A szarkofágok jellemzően kisebb méretűek. Általában négyszögletes nagyméretű, csúcsos kövek, melyek felső részén általában valamilyen faragott díszítés található. A leggyakoribb díszítés két, keresztirányú vonalakkal összekötött párhuzamosan futó vonal, de gyakoriak a vallásos motívumok is, a kereszt, a csillag és a félhold, valamint a kivont kard és a pajzs.

Gazdaság[szerkesztés]

A gazdasági élet alapja a mezőgazdaság, de a község területének ma is csak kisebb része művelhető terület. A II. világháborút követően végzett vízrendezési munkák folyamán a mocsártól újabb területeket hódítottak el és vettek művelés alá. A turizmus vonatkozásában a falusi turizmus fejlesztésére jelentheti a kitörési lehetőséget.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Trpimir Macan: Saopćenje o povijesnim istraživanjima Radovana Jerkovića – Historiski zbornik, godina XXI.-XXII. 1968-69. (horvátul)