Petrača

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Petrača
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségŽupa dubrovačka
Jogállás falu
Irányítószám 20207
Körzethívószám (+385) 20
Népesség
Teljes népesség 806 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság100 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Petrača (Horvátország)
Petrača
Petrača
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 42° 38′ 00″, k. h. 18° 11′ 40″Koordináták: é. sz. 42° 38′ 00″, k. h. 18° 11′ 40″

Petrača falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Župa dubrovačka községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

A Dubrovnik városától légvonalban 8, közúton 10 km-re keletre, községközpontjától légvonalban és közúton 1 km-re északra, a Gornji Brgatról Srebrenóra menő út mentén, Buići és Srebreno között fekszik.

Története[szerkesztés]

A falu határában, Buići és Petrača között a középkori Szent György maradványai között előkerült ókori kőtöredékek bizonyítják, hogy ezen a területen már az ókorban éltek emberek. A leletek kora az ókortól a 10. századon át egészen a 12. századig terjed, mely azt igazolja, hogy itt később is folyamatos élet volt. A legrégibb itt élt ismert nép az illírek egyik harcias törzse, az ardiaták voltak, akik az i. e. 4. századból hagyták itt nyomaikat. A magaslatokon épített erődített településeken éltek és kőből emelt halomsírokba temetkeztek. A rómaiak hosszú harcok után végül i. e. 135-ben verték le az ardiatákat. Közigazgatási központjuk innen délkeletre, a mai Donji Obod területén fekvő Epidaurum városa volt. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti gótok özönlötték el a térséget, őket 537-től 1205-ig kisebb megszakításokkal a bizánciak követték. A 7. században avarok és a kíséretükben érkezett szlávok, a mai horvátok ősei árasztották el a területet. A várakat lerombolták és az ellenálló lakosságot leöldösték. Így semmisült meg a mindaddig fennálló Epidaurum. A túlélő lakosság előbb Župára, majd Raguzába menekült. A 9. századra már a horvátok is felvették a kereszténységet.

A település 10. századi létezését az itt talált korabeli bizánci pénzérmék igazolják. A Szentháromság templom a 15. században épült. A lakosság 1806-ban is sokat szenvedett a montenegrói és orosz hadak pusztításától, akik sok házat, épületet, több templomot kifosztottak és leromboltak. Az ostromló hadakat a franciák kényszerítették visszavonulásra. A Raguzai Köztársaság bukása után 1806-ban Dalmáciával együtt ez a térség is a köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a berlini kongresszus Dalmáciával együtt a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 203, 1910-ben 152 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A délszláv háború idején 1991 októberében a jugoszláv hadsereg és a szerb szabadcsapatok foglalták el a települést, melyet kifosztottak és felégettek. A lakosság a közeli Dubrovnikba menekült és csak 1992 tavaszán térhetett vissza. A háború után rögtön megindult az újjáépítés. Dubrovnik közelsége és a turizmus növekedése miatt lakossága az utóbbi két évtizedben ugrásszerűen nőtt. 2011-ben már 806 lakosa volt, akik főként turizmussal és mezőgazdasággal foglalkoztak.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
203 153 171 186 182 152 172 169 141 142 144 163 0 0 603 806

(1981-ben és 1991-ben lakosságát Dubrovnikhoz számították.)

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szentháromság tiszteletére szentelt temploma a 15. századból származik. 1902-ben és 1983-ban megújították.
  • Buići és Petrača között találhatók a középkori, 1321 előtt épített Szent György templom maradványai, ahol 2006-ban egy 11. századból származó glagolita feliratos kőtáblát találtak. A leletet ma a spliti régészeti múzeumban őrzik. A templom körül temető is volt. Itt 28 sírt tártak fel, melyekből a 10. század első feléből származó bizánci ezüst pénzérme, 4 darab 11–12. századi bronz bizánci pénzérme és glagolita feliratos tégla töredékek kerültek elő. A falmaradványok között ókori sírkőtöredékeket, kerámia töredékeket, tetőcserepeket, állati csontokat és kagylókat találtak. A leletek megerősítik, hogy itt már az ókorban település állott. A Szent György templomot története során többször is elújították, de végül 1976-ban le kellett bontani és helyette újat építettek.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]