Čepikuće

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Čepikuće
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségDubrovačko primorje
Jogállás falu
Irányítószám 20231
Körzethívószám (+385) 20
Népesség
Teljes népesség63 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság276 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Čepikuće (Horvátország)
Čepikuće
Čepikuće
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 42° 51′ 20″, k. h. 17° 50′ 15″Koordináták: é. sz. 42° 51′ 20″, k. h. 17° 50′ 15″

Čepikuće falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Dubrovačko primorje községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

A Dubrovnik városától légvonalban 30, közúton 44 km-re, községközpontjától légvonalban 8, közúton 10 km-re északnyugatra a tengermelléken, a hercegoviai határ mellett fekszik.

Története[szerkesztés]

Čepikuće területe már ősidők óta lakott. Az itt élt első ismert nép az illírek voltak, akik az i. e. 2. évezredtől fogva éltek itt magaslatokon épített erődített településeken és kövekből rakott halomsírokba temetkeztek. Halomsírjaikból több mint húsz található a település határában is. Az illírek i. e. 35-ig uralták a térséget, amikor Octavianus hadai végső győzelmet arattak felettük. A Nyugatrómai Birodalom bukása után 493-tól a keleti gótok uralták a területet. 535-ben Dalmáciával együtt a Bizánci Császárság uralma alá került. A horvátok ősei a 7. században érkeztek Dalmáciába és csakhamar megalapították első településeiket. Ezek elsőként a termékeny mező melletti, ivóvízzel rendelkező helyeken alakultak ki. A Dubrovniki tengermellék hét plébániájával Zahumljéhez tartozott, a zsupán a nyugatra fekvő Ošljéban székelt egészen az 1241-ben bekövetkezett tatárjárásig.

Ezután a zsupán Slanóba települt át és ez a település lett az egész Dubrovniki tengermellék központja. 1399-ben a Dubrovniki tengermellékkel együtt Čepikuće is a Raguzai Köztársaság része lett, amely 1500 aranydukátért megvásárolta Ostoja bosnyák királytól. Az eredeti megállapodás szerint Čepikuće még nem tartozott volna a köztársasághoz, de hamarosan újabb megállapodás született Radić Stanković zahumljei herceggel ennek a településnek az átadásáról is. A lakosság azonban, mely addig szabad nomád életet élhetett nem akarta elfogadni a raguzai uralmat. Ez vezetett az első, gyászos kimenetelű čepikućei parasztfelkeléshez, melyhez több tengermelléki település elnyomott jobbágyai is csatlakoztak. A felkelést a hatalom véresen verte le. Később a török határ közelsége miatt számos menekült érkezett ide, akik a határ túloldalán védelmet reméltek. Egy időben maga a trebinjei püspük is itt talált menedéket a török hatóságok elől. Sajnos a menedékkérők között sok rabló is akadt és korabeli krónikák is feljegyzik a sok fosztogatást.

A Raguzai Köztársaság bukása után 1806-ban Dalmáciával együtt ez a térség is a köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a berlini kongresszus Dalmáciával együtt a Habsburgoknak ítélte. A környező településekhez hasonlóan a lakosság többsége szegénységben élt, megélhetési forrása a mezőgazdaság és az állattartás volt. A településnek 1857-ben 292, 1910-ben 317 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A délszláv háború során 1991. október 1-jén kezdődött a jugoszláv hadsereg (JNA) támadása a Dubrovniki tengermellék ellen. A háború során itt dúlt a Daidža tábornok és Mujan ezredes vezette horvát hadsereg és a jugoszláv haderő, valamint az őket támogató szerb szabadcsapatok közötti egyik legnagyobb csata, mely során a szerb erők nagy veszteségeket szenvedtek. 53 napi hősies védelmi harcok után a települést a szerb erők kifosztották és felégették, 1992. májusáig lényegében lakatlan volt. A háború után rögtön elkezdődött az újjáépítés. 1996-ban újabb csapásként földrengés okozott súlyos károkat. 1997-ben megalakult Dubrovačko primorje község, melynek Čepikuće is része lett. A településnek 2011-ben 63 lakosa volt, akik főként mezőgazdaságból, állattartásból éltek. Katolikus hívei a lisaci plébániához tartoztak.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
292 275 289 312 325 317 335 289 272 284 276 214 145 115 95 63

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szent Márton templom eredetileg késő ókori ókeresztény templom volt, később többször átépítették. Körülötte ősi temető fekszik 34 középkori sírkővel.
  • A Szent Rókus templomot 1617-ben egy pestisjárvány után fogadalomból építették. 1929-ben és 1998-ban felújították. A templom melletti sziklában bosnyák nyelvű bevésett felirat látható, mely a 17. század elején dúlt pestisjárványról emlékezik meg.
  • A Libobulja-hegy tetején álló Szent Illés templom késő középkori épület.
  • Az Andrijašević-torony négyszög alaprajzú épülete egy négyszögletes udvart kerít be. A bejárat felett puskalőrések, a falban pedig olyan nyílások találhatók, ahonnan támadás esetén forró olajat és köveket zúdítottak az ostromlók nyakába.
  • Pasarić-torony és ciszternája.
  • Illír halomsírok a település határában.

Gazdaság[szerkesztés]

A helyi gazdaság a mezőgazdaságon alapul, mellette az állattartás jelentős.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]